A környezetvédelem jegyében újabb eszközt nyilvánítottak egészségre és környezetre károsnak. Több szervezet azt követeli az Európai Uniótól, hogy tiltsák be
Februárban a vártnál kissé csekélyebb mértékben erősödött az ifo gazdaságkutató intézet német üzleti hangulatindexe, javultak a kilátások, de némileg romlott az aktuális állapot megítélése a gazdasági szereplők körében.
Minden fontos mutatóban 50 százalék feletti növekedést ért el 2021-hez képest, ezzel fennállásának legerősebb üzleti évét zárta tavaly és folytatja ugrásszerű fejlődését a Pepita Csoport, közölte a cég. A 2023-ra kitűzött üzleti célok, azaz a nemzetközi piacszerzés, a marketplace és az ügyfélszolgálat további erősítése érdekében a Csoport négy új t
"A német kormány két zöld minisztere mindenfajta jogi vagy racionalitásbeli alap nélkül gátolja, hogy német vállalat szállítsa az irányítástechnikát az új paksi blokkokhoz" – fakadt ki az elmúlt hetek alapján harmadszorra is egy mai sajtótájékoztatón Szijjártó Péter. A magyar külgazdasági és külügyminiszter egyúttal belengette, hogy ha a német korm
Az idei évben is kiírásra került az Európai Vállalkozásfejlesztési Díj pályázati felhívás, melyre a vállalkozásfejlesztést támogató projekteket, kezdeményezéseket 2023. május 31-ig lehet benyújtani – jelentette be szerdán a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM). A hazai kkv-szektor különböző méretű, eltérő ágazatokban, piaci szegmensekben működő,
Bár sokak tetszését elnyerheti az Orbán Viktor által bejelentett olcsó vármegyei és országbérlet, az intézkedés több sebből vérzik. Egyrészt forráselvonásról beszélhetünk, a szolgáltatást nem fejlesztik, illetve a helyközi közlekedés a helyi konkurensévé válhat a városhatárokon belül, ami még nehezebb helyzetben hozhatja az önkormányzati cégeket. T
A lítium ára Kínában az elmúlt három hónapban az akkori rekordszintnek csaknem a kétharmadára esett vissza. A világ legnagyobb elektromos járműpiacán tapasztalható keresletgyengülés törte meg a kulcsfontosságú akkumulátor-összetevő árának két éve tartó masszív raliját. A negatív hangulatot tovább fokozza, hogy a világ legnagyobb akkumulátorgyártójá
Egyhangúlag megszavazta Oroszország részességének felfüggesztését a hadászati támadófegyverek csökkentéséről megkötött orosz-amerikai Új START megállapodásban szerdán az orosz parlament alsóháza.
November óta hazánkban emelkednek a leginkább az árak Európán belül. A kormány kiköltekezése, a forintgyengülés és a nyári aszály egyaránt hozzájárultak a kétes értékű bravúrhoz.
Az előző év adataihoz képest 0,3 évvel emelkedett az európaiak átlagéletkora tavaly, az európai lakosság fele több mint 44,4 éves - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat jelentéséből.
Az amerikai szövetségi környezetvédelmi hatóság vette át kedden a február 3-i súlyos vasúti baleset utáni kármentesítés felügyeletét Ohio államban, ahol több tíz tonna veszélyes anyag került a környezetbe.
2022-ben 20 540 új lakás épült, 3,2 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 35 002 volt, 17 százalékkal több, mint 2021-ben, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatójában.
Kockázatmegosztó megállapodást kötött elsősorban az ukrajnai befektetésekre a Világbank garanciaszervezetével az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
A biztonságos, fenntartható és ellenállóképes informatikai háttér megteremtése tesz sikeressé egy informatikai igazgatót (CIO), és ehhez nyújt támogatást a Schneider Electric új Fehér Könyve, illetve új eszköze, ami segít kiszámítani az adatközpont-infrastruktúra menedzsment szoftver alkalmazásának hatásait.A Schneider Electric, az energiamenedzsme
A minigarzonok sokszor a nagyobb alapterületű, használt ingatlanok árszintjénél magasabban találnak új tulajdonosra, de a vásárlásuk során kiemelten fontos odafigyelni a részletekre.
Kockázatmegosztó megállapodást kötött elsősorban az ukrajnai befektetésekre a Világbank garanciaszervezetével az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
Három orvost és két cégvezetőt tartóztattak le gyógyászati segédeszközökkel kapcsolatos ügyekben - tudatta a Fővárosi Főügyészség közleményben szerdán az MTI-vel.
Bár új lehetőségek nyílnak meg az orosz cégek előtt a nyugati márkák kivonulásával, az orosz vásárlók megtalálják a módját, hogy továbbra is a jól ismert termékeket vegyék.
Bár kedden még tíz Celsius-fokkal haladta meg az átlagos maximum-hőmérséklet az ilyenkor szokásosat, a hétvégére visszatér a télies időjárás - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdai Facebook-bejegyzéseiből.
A tavalyi népszámláláson gyűjtött adatok elemzésének előzetes eredményei további bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy gyorsan öregszik és létszámában riasztóan fogy a Magyarországon élő lakosság. Cikkem első részében azt vizsgálom, hogy a gyors az elöregedés milyen hatásokkal járhat.
Egy 51 éves nőt és egy 28 éves férfit gyanúsít a rendőrség egy 2014-ben elkövetett "életellenes bűncselekménnyel összefüggésben", a bíróság elrendelte a letartóztatásukat - közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.
A Dél-Dunántúlon az Otthon Centrum (Oc) becslése szerint tavaly 13 500 ingatlan-adásvétel történt, ezáltal a régió várhatóan ismét utolsóként végez az országrészek között - közölte az Oc az Mti-vel.
A Magyar Agrár és Élettudományi Egyetem az oktatás-kutatás megújítása mellett megalakulása óta nagy hangsúlyt fektet arra, hogy energiahatékonysági és informatikai fejlesztések révén a lehető legkorszerűbb infrastruktúrát működtesse. E célkitűzések elérése érdekében most 3,352 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatással korszerű
Vajon az internet a végtelen szabadság és kibontakozási lehetőség tere, vagy inkább a belső és külső kontrollok hiánya miatt az emberi természet legsötétebb oldala?
Az ipari ingatlanok piaca, a logisztika és az iroda-, valamint a hotelfejlesztések állnak a Magyarország-Budapest-stand fókuszában a világ egyik legjelentősebb ingatlanfejlesztési kiállításán a MIPIM-en. A március 14-17. között Cannes-ban rendezett több évtizedes múltú kiállításon a magyarországi fejlesztési irányok, és lehetőségek sikeres bemutatá
Az elmúlt évek számtalan olyan eseményt hoztak az életünkbe, amiket korábban csak filmekben láthattunk. Mondhatni feje tetejére állt a világ. Mindeközben a technológiai és IT innovációk, újítások szüntelenül áradnak felénk. Sokszor nehéz kiigazodni a digitális világ trendjei között, de van néhány támpont, ami segítségünkre lehet.
Januárban 11 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest az újonnan forgalomba helyezett autók száma az Európai Unióban. A növekedés azonban jórészt bázishatásnak tulajdonítható, hiszen az előző havihoz, a decemberihez képest kevesebb autó került forgalomba.
Szenzáció címmel indul országjáró turnéjára a Magyar Nemzeti Cirkusz utazó társulata; az immár hatszoros Arany-díjas cirkuszigazgató, ifj. Richter József azonban mást is tartogat idén márciusra a tarsolyában a szórakozni vágyó közönségnek. A Richter Safari Park, a hazai turizmus kiemelkedő élményparkja a 2023-as szezonban már földön, vízen és leveg
Az Amazon alkalmazottai ismét hangot adtak elégedetlenségüknek Andy Jassy vezérigazgató nemrég bejelentett döntésével kapcsolatban, aminek értelmében az embereknek ismét vissza kéne térniük az irodákba dolgozni. A protestálók egy belső weboldalon küldtek üzeneteket az új intézkedéssel szembeni véleményükkel kapcsolatban.
Bevételének és nyereségének jelentős növekedésével zárta a 2022-es évet a Stellantis autóipari konszern a honlapján szerdán közzétett jelentés alapján.
Háromsávosra bővítik Romániában az A1-es, A2-es és A3-as autópálya mintegy 160 kilométernyi, Bukarest környéki szakaszát - jelentette be Irinel Ionel Scriosteanu, a szállításügyi minisztérium államtitkára.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lezárta vizsgálatát a világ egyik legnagyobb e-kereskedelmi piacterével, a Wish-el szemben. A platform működtetője összetett jóvátételi csomagot – benne az érintett, mintegy 100–150 ezer fogyasztó pénzügyi kompenzálását – vállalta, hogy elkerülhesse a bírságot, olvasható a GVH oldalán.