A környezetbarát japán luxusautómárka a J.D. Power 2023-as amerikai megbízhatósági kutatásán sem talált legyőzőre. A Lexus az összes márka közül az első helyen végzett megbízhatóság tekintetében 133-as összesített pontszámmal (Pp100, azaz 100 autóra jutó probléma), miközben az iparági átlag 186 pont volt a J.D. Power 2023-as amerikai megbízhatósá
A kutyakölykök hajlamosak spontán utánozni az ember által mutatott egyszerűbb viselkedéseket, még akkor is, ha nem kapnak érte jutalmat, míg a macska- és a farkaskölykökre ez nem jellemző - derül ki az Eötvös Loránd Tudományegyetem (Elte) kutatóinak tanulmányából, amely a Scientific Reports című folyóiratban jelent meg.
Az Európai Unió országai nem tudták elfogadni a klímadiplomáciáról szóló állásfoglalást, mivel a hétfői tárgyaláson az uniós tisztviselők megosztottak voltak abban, hogy az atomenergiának a zöld átmenetben betöltött szerepe mi legyen. Magyarország lett az atomvita egyik főszereplője Franciaország mellett, de szembekerült Németországgal.
Érezhető gyengüléssel kezdett kedden a forint az euróval szemben, máris fél százalékos esésben van. A magyar deviza tehát ismét inkább a gyengülés felé mozdult, ami vélhetően a kockázatkerüléssel és a dollár erősödésével is magyarázható.
Peter Zeihan geopolitikai elemző szerint a Kínai Népköztársaság 10 éven belül összeomlik, és a többi elemző is egyre szkeptikusabb az ország fejlődésével kapcsolatban. A kínai megtorpanásnak már most vannak jelei, mind demográfiai, mind gazdasági téren. Összeomlásról ugyanakkor még nincs szó.
Nagyot estek hétfőn a Raiffeisen Bank International részvényei, miután az amerikai hatóságok elkezdték vizsgálni a pénzintézet orosz érdekeltségeit – számol be a hírről a Reuters.
A Google két új funkcióval bővítette a Google Chrome böngészőjét. A világ legnépszerűbb böngészőjét gyakran éri a vád, hogy zabálja a memóriát, és jelentősen lelassítja a számítógépet. A Google most ezt problémát szeretné orvosolni az új verzióval, a Chrome 110-zel - írja az Android Police.
A hazai szabályozás már 2014 óta kifejezetten törekszik a változó törlesztőrészletű (deviza alapú és változó kamatozású forint alapú) jelzáloghitel-állomány csökkentésére.
Élénk forgalommal kezdte az idei évet a használtautó-piac: a DataHouse frissen közzétett előzetes adatai szerint januárban közel 69 ezer személygépkocsi cserélt gazdát, ami 3,7 százalékkal haladta meg a tavalyi hasonló időszak volumenét.„A 2022 utolsó 3-4 hónapját jellemző kisebb visszaesést követően ismét erősödik a használtautó-piac forgalma, ami
Kettőszázötvenmillió forintot fordítottak egyebek mellett új nemzetiségi közösségi ház építésére, szociális bérlakások korszerűsítésére és útburkolatok felújítására európai uniós támogatás révén Kalocsán - közölte a település polgármestere az MTI-vel.
A gázhoz hasonló rendszert vezetnek be az állami, önkormányzati, egyházi intézmények és alapítványi fenntartású egyetemek számára a villamos energia tekintetében.
Gyógyszerhatóanyagot tartalmazó étrend-kiegészítőket vont ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Az intézkedés az ANACONDA FOR MEN, a KingER és a TITÁN POWER CLASSIC termékek minden tételét érinti minőségmegőrzési időtől függetlenül.
A CleanSpark bejelentette, hogy 20000 darab legújabb generációs bányászgépet vásárolt. Ezzel a vásárlással várhatóan 37%-kal fog bővülni a bányászcég bitcoin termelési kapacitása. Ha az összes gép online állapotba kerül 2,44 EH/s-mal fog nőni a vállalati hashráta kapacitása. A cég medvepiac alatt vásárolt gépeinek a száma, így meghaladja a 46500 da
A Budapesti Értéktőzsde oldalán közölte a Mol, hogy hat vezetői feladatokat ellátó személy kapott a vállalat törzsrészvényeiből a Javadalmazási Politika keretein belül, összesen 169 991 darab részvényt osztottak ki a vezetők között.
A tanulmányi ösztöndíjak és a szociális támogatások alapját jelentő hallgatói normatíva összegét három évvel ezelőtt emelték utoljára, ezt azonban mára már jócskán felzabálta az infláció írja az Eduline.
A világ egyik legnagyobb e-kereskedelmi piactere, a Wish a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) fellépése nyomán vállalta, hogy mintegy 100-150 ezer fogyasztónak 150-225 millió forintos jóvátételt fizet. Egyes termékeket ugyanis irreálisan nagy kedvezménnyel és hamis állításokkal hirdettek, a vásárlást pedig visszaszámláló órával sürgették.
Fejlett üzleti környezet, politikai és gazdasági stabilitás, megfelelő munkaerő-kínálat, valamint nagyszámú, jó életszínvonalon élő fogyasztó várja az Ausztriában megjelenő magyar vállalkozásokat - igaz, a belépés nem jelent automatikus sikert, a fejlett piachoz megfelelően felkészült cégek is kellenek. Az utóbbi években valóban egyre nő a nyugati
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lezárta vizsgálatát a világ egyik legnagyobb e-kereskedelmi piacterével, a Wish-sel szemben - írja a GVH közleményében. A platform működtetője összetett jóvátételi csomagot – benne az érintett, mintegy 100-150 ezer fogyasztó pénzügyi kompenzálását – vállalta, hogy elkerülhesse a bírságot.
A rendőrség nem nyugdíjazta a Fáma III. nevű lézeres sebességmérőket, hanem felújította azokat és bővített képességekkel kerülnek vissza az utakra - olvasható a kreszváltozás.hu oldalon.
Alapvetően jól tartotta magát a forint eddig, a napot aztán gyengüléssel kezdte az euró ellenében. A múlt hét pénteki gyengülés után visszaerősödött és kedd reggelig tartotta magát a forint az euró ellenében a bankközi kereskedésben. 9 óra előtt az árfolyam újra áttörte a 384-e határt majd korrigált (pénteken 386-ig gyengült). Jelenleg 384 forintot
Valentin-nap előtt jellemzően megugrik a kereslet a bogyósgyümölcsök, különösen a málna iránt. Spanyolországban azonban az elmúlt hetek hideg időjárása miatt lassult a termés érése, kevesebb gyümölcsöt tudnak betakarítani.
Az EKG funkcióval rendelkező HUAWEI WATCH GT 3 Pro, valamint az EKG- és vérnyomásmérésre alkalmas HUAWEI WATCH D is bekerült a mobilipar egyik legrangosabb elismerése, a Global Mobile Awards-ot (GLOMO Awards) döntősei közé. A díjakkal azokat az innovatív mobilkommunikációs megoldásokat ismerik el, amelyek valódi hatást gyakoroltak a társadalomra. A
Kedvező hangulatban indul a nap a magyar tőzsdén, a nyitást követően a hazai blue chipek közül egyedüliként a Magyar Telekom részvényei vannak kisebb mínuszban.
Példátlan méretben, 61 szervezet és mintegy 2900 munkavállaló részvételével indult el még tavaly nyáron a négynapos munkahét tesztelése, most pedig kijöttek az előzetes eredmények – számol be a hírről a Bloomberg.
Várt mértékben, 12 havi csúcsra javult februárban a fogyasztói hangulat az euróövezetben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG EcFin) előzetes adatokon alapuló hétfői jelentése alapján. Az euróövezetben a januári mínusz 20,7 pontról mínusz 19 pontra javult a fogyasztói hangulatindex februári értéke. Ez a legmagasabb a tavaly
Több biztosító általános szerződési feltételeit is érvényteleníteni kell, miután a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség azokat tisztességtelennek nyilvánította az elévülési idő lerövidítése miatt - olvasható az ügyészség közleményében.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lezárta vizsgálatát az egyik legnagyobb globális e-kereskedelmi piactérrel, a Wish-el szemben, a platform működtetője összetett jóvátételi csomagot vállalt - benne az érintett, mintegy 100-150 ezer fogyasztó pénzügyi kompenzálását - hogy elkerülje a bírságot - közölte a nemzeti versenyhatóság.
A hazai vállalatok menedzsmentje óvatosabb várakozásokkal néz 2023 elé – derül ki a Randstad legfrissebb „HR Trends 2023” kutatásából, melynek célja, hogy betekintést nyújtson a Magyarországon működő cégek jelenlegi gazdasági helyzethez történő alkalmazkodásába, illetve az előttük álló HR-kihívásokba.
Gyógyszerhatóanyagot tartalmazó, férfiaknak szánt étrend-kiegészítőket vont ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Az intézkedés az Anaconda for men, a Kinger és a Titán Power Classic termékek minden tételét érinti minőségmegőrzési időtől függetlenül - közölte a Nébih az MTI-vel kedden.
A Gloster a BÉT oldalán arról tájékoztatta a befektetőket, hogy 2023. február 20-án apportos tőkeemelés keretében részvényeket szerzett a vállalat cégvezérének Szekeres Viktornak alapítványa, valamint Sum Viktor, a Gloster igazgatóságának tagja. Emellett pedig a Széchényi Alapok is küszöbérték átlépésről tájékoztatta a vállalatot.
A villalakók döbbenten álltak tegnap este a Kiválasztásnál, amit rögtön Kihívás is követett, Melina és Márió már biztos Párbajoznak szombaton, de szerdán egy újabb Kihívás után már hárman mérik össze erejüket a héten. A játékosok őszintén elmondták egymásnak véleményüket és oda is pirítottak egymásnak egy stand-up során. Közben Barna beküldött vide
Felülvizsgálja a svájci pénzügyi felügyelet, a Finma a Credit Suisse elnökének azt a kijelentését, amelyben azt állította, hogy stabilizálódtak a hitelintézetből való pénzkiáramlások – írja a Reuters.
A 2023-as évben akár erős is maradhat a forint, bár a 380-as szint áttörésére tartósan kicsi az esély, 2024-ben azonban újra a gyengülés felé mozdulhat a magyar deviza – olvasható a Commerzbank friss elemzésében. Ez elsősorban az euró ismételt gyengülésének lehet majd köszönhető a bank szakemberei szerint. Közben az uniós források sorsa és a monetá