A lap a januári európai rezsitarifákat elemezve azt is írja: csökkent a különbség a magyarországi és az európai árak között, de uniós szinten továbbra is a magyar rezsi a legalacsonyabb.
Ez az idei apropója az Agrárközösség Gazdakonferencia-sorozatnak, aminek a rendezésében kiadónk, a Magyar Mezőgazdaság Kft. is szerepet vállalt. Az előadások a gazdálkodás számos területét érintették a precíziós gazdálkodástól az ÖCSG-k adózásáig.
A múlt héten 44 400 embernél diagnosztizáltak influenzaszerű megbetegedést a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NKK) heti jelentésében, csütörtökön.
A Nyugdíjas Parlament a héten megjelent, tavalyi egész évre vonatkozó GDP-adattal kapcsolatban arra mutat rá, hogy ez alapján a 2022-ben kifizetett nyugdíjprémium összegét felül kellene vizsgálni. Szerintük az alacsony nyugellátásban részesült idős emberek életkörülményeinek javítása érdekében méltányos intézkedésre van szükség.
A csapadékszegény időjárás és a nyári hónapokra kialakuló súlyos aszály következtében az összes haszonnövény termése csökkent. A ráfordítások jelentős drágulása az állattenyésztés teljesítményét is visszavetette.
A Fővárosi Önkormányzat a három nagyfogyasztású közszolgáltatásában - a közvilágításban, az ivóvíz-szolgáltatásban és a közösségi közlekedésben - januárban mintegy kilencmilliárd forintot takarított meg azzal, hogy napi áron vásárolta a villamosenergiát - mondta Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes egy csütörtöki háttérbeszélgetésen.
Ismét növekedni kezdett Romániában a légúti megbetegedések száma, miután január közepe óta már csökkenőben voltak az esetszámok - derült ki a román közegészségügyi intézet (Insp) csütörtökön közzétett heti összesítéséből.
A rezsicsökkentés védelme érdekében is kulcskérdés, miként tudja Magyarország jobban hasznosítani meglévő energiaforrásait, létesítményeit, és újak bekapcsolásával, fejlesztésével elsősorban a magyarországi termelésre támaszkodni - hangsúlyozta a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) energetikáért felelős államtitkára a Demokratában szerdán megj
A középkori Európában a legnemesebb baromfihúsként tartották számon, amely nem hiányozhatott a fejedelmi lakomákról, és a magyar falvakban is általánosan ismerték, sőt, jobbágyi ajándékként meg is követelték. Mára szinte nincs termelő, aki foglalkozna vele.
Megtörtént a fordulat a magyar mozikban: az Avatar - A víz útja nyolchetes diadalmenetet követően csúszott vissza a második helyre a heti nézettségi toplistában. A premier óta eltelt két hónap alatt számos kihívója akadt, azonban egészen idáig semmi, még Steven Spielberg önéletrajzi ihletésű filmje, vagy a moziimádók új bálványa, a Babylon, de még
Az IT szolgáltatásmenedzsment megjelenése átalakította a vállalatok IT működését, ami ezáltal hatékonyabbá, stabilabbá és gyorsabbá vált. A szervezeti fejlődés következő szintje a legjobb gyakorlatok kiterjesztése az üzleti háttérfolyamatokra is, egységes vállalati szolgáltatásmenedzsmentet alakítva ki.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított egy üdítőital forgalmazóival szemben, mivel a másnaposság tüneteinek enyhítését ígérő reklámjaik vélhetően megtévesztették a fogyasztókat.
Nőtt az import részaránya a magyarországi villamosenergia-felhasználásban az idén januárban, elérte a 31,3 százalékot az egy évvel korábbi 28,2 százalék után - állapítható meg a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. honlapján közzétett friss adatokból.
Mind katonai, mind politikai szakértők egybehangzó véleménye, hogy a lassan egy éve tartó orosz-ukrán háború, a valaha volt legnagyobb drónháború. A Tigris tankok és egyéb hagyományos fegyverek mellett jelentős az
Több mint egy órán keresztül válaszolt Jaksity György közgazdász, a Concorde Értékpapír Zrt. alapítója az Mfor.hu és a Privátbankár.hu által rendezett Klasszis Klubban elhangzott kérdésekre.
Egyre többször fordul elő a patikákban, hogy nem tudják azt a gyógyszerkészítményt kiadni a betegnek, amiért az jött és van olyan eset, amikor helyettesítő termék sincs - számolt be az RTL Híradó csütörtökön. Az Országos Gyógyszerészeti Intézet a jelenséget nem nevezi gyógyszerhiánynak.
A magyar gumiabroncspiac a változékony körülmények és az infláció ellenére is erősödni tudott a tavalyi évben, az értékesítési mutatók pedig elérték a koronavírus előtti időszakot, bizonyítva a hazai abroncsipar jelentőségét és a gazdaságban betöltött meghatározó szerepét.
Bár januárban tovább csökkent a különbség a magyarországi és az európai lakossági áram- és gázárak között, az EU-n belül most is a magyar áram- és gáztarifák voltak a legalacsonyabbak - ismertette a Világgazdaság a finnországi VaasaETT adatai alapján.
A győri Széchenyi István Egyetem háromnapos Design Thinking Bootcamp rendezvényén oktatók és hallgatók bővítették ismereteiket és sajátították el a módszertan elemeit.
Az építőiparban hőszigetelésre használható habüveg gyártásához nyert 1,5 milliárd forintos támogatást a földgáz és villamos energia értékesítéssel, ehhez kapcsolódó karbantartási tevékenységekkel és energetikai tanácsadással foglalkozó pécsi Hungaro Energy Földgáz, Energiakereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Zárjegy nélküli cigarettát, hamisított parfümöket és gazdátlan kiskutyákat találtak az M7-es autópálya Somogy vármegyei szakaszán, egy pihenőben járőrök – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.