2023. február 16. csütörtök

febr. 16
12:57
Gyenge negyedévet produkált az építőipar, de nem kell szégyenkeznie (vg.hu)
Kicsit bővült a megkezdett beruházások összértéke a tavalyi utolsó negyedévben.
febr. 16
12:57
Az egységes támogatási kérelem beadása – vannak feladatok (Agrárágazat)
Rendbe kell tenni az elektronikus nyilvántartást az állattartóknak, ha az agrártámogatásokat igényelni akarják.
febr. 16
12:57
Ukrajna belehúzott: rekordot döntött a szójakivitel (Mezőhír)
A békeévekre jellemző szójatermelési szintet hozták az ukránok.
febr. 16
12:57
Jelentősen lassult, de még 10 százalék felett a brit infláció (Magyar Mezőgazdaság)
A brit statisztikai hivatal (ONS) beszámolója szerint a lakhatási költségek nélkül számolt fogyasztói árak az idei első hónapban átlagosan 10,1 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban.
febr. 16
13:03
Próbál visszakapaszkodni a forint, de még mindig gyengülésben (Portfolio)
Szerdán már látszottak annak a jelei, hogy 380 körül megtorpant a forint további erősödése. Ez technikailag is kulcsfontosságú szintet jelent, vagyis az esetleges további forinterősödés megnyithatná a teret lefelé az árfolyamban.
febr. 16
13:15
Hatalmas bizniszben kapott feladatot Várkonyi Andrea cége (Menedzsment Fórum)
Bombaüzlet, évtizedekre?
febr. 16
13:15
Újabb csillag Zalakaros egén (Piac és Profit)
Révbe ért a MenDan több éves, egyedülálló „égi” projektje.
febr. 16
13:15
Több mint 44 ezren fordultak orvoshoz tünetekkel a múlt héten (ProfitLine)
A múlt héten 44 400 embernél diagnosztizáltak influenzaszerű megbetegedést a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NKK) heti jelentésében, csütörtökön.
febr. 16
13:15
Nagy bejelentésre készülhet Orbán Viktor (vg.hu)
Az országgyűlési választásokat követő első évértékelőjét tartja a kormányfő szombaton, aki ilyenkor szokott nagy ívű programot hirdetni.
febr. 16
13:15
Nagy Márton fogadta Sahil Babayev azeri munkaügyi és szociális minisztert (Demokrata)
A magyar-azeri kapcsolatok folyamatosan erősödnek – emelte ki Nagy Márton miniszter.
febr. 16
13:21
Magasabb fokozatba kapcsol a CIG Pannónia (Interjú) (Portfolio)
Konzervatív, osztalékpolitikára építő növekedést kíván hosszú távon megvalósítani a CIG Pannónia Fedák István, a társaság vezérigazgatója szerint. A Magyar Bankholding fúziós folyamatának befejeztével magasabb fokozatba fog tudni kapcsolni a banki együttműködés, még messze van a cél elérése – mondja. A szakemberrel a biztosítási extraprofitadóról,
febr. 16
13:21
Lantos Csaba: Idén marad a rezsicsökkentett gáz-, áram- és távhőár (444.hu)
Az energiaügyi miniszter arról is beszélt, hogy „ezt a telet már mindenféle gond nélkül megússzuk”.
febr. 16
13:21
Lantos Csaba: hatalmas beruházásokkal teremtené meg a szaktárca az energiafüggetlenséget (vg.hu)
A lakosságnak megfizethető, a vállalkozásoknak pedig legalább regionális versenyképességet garantáló energiaárakat kell biztosítani.
febr. 16
13:21
Így ünnepel a Story magazin (MMonline)
Egész éven át tartó marketingkampányt indít az idén 25 éves Story magazin, amelynek tartalmai nemcsak a márka print-kiadványaiban, de a story.hu-n is nyomon követhető lesz. Az eseménysorozat első lépéseként megjelent a lap ünnepi különszáma, amelyhez kreatív címlapfotózás társult. „Korda Györgyöt, Balázs Klárit, Liptai Claudiát, Tillát, Varga Izabe
febr. 16
13:21
Rezsiárak: új bejelentés a kormánytól (Forbes)
Az Igazán Fontos Dolgok sokszor a kormány Facebook oldaláról derülnek ki. Most egy rövid kiírás szól egy viszonylag fontos témáról. A kormány a Facebook-oldalán közölte, hogy idén nem fog változni a távhő, a gáz és az áram rezsivédett ára, és a rendszerhasználati díjat sem fogják megemelni. A kormány tavaly nyáron az elszálló világpiaci árak miatt
febr. 16
13:23
Kisebb pluszban a magyar tőzsde (Portfolio)
A kereskedési idő felénél továbbra is mérsékelt elmozdulások mellett telik a kereskedés a hazai piacokon, a blue chipek közül kisebb pluszban van az OTP és a Mol, mérsékelt esésben a Richter és a Magyar Telekom részvényei.
febr. 16
13:25
160 milliárd forintot zsebelt be a magyar befektetők új kedvence (Portfolio)
Hasonlóan indult az év, ahogy tavaly befejeződött a befektetési alapok piacán: januárban a szektor 162 milliárd forintnyi friss tőkét gyűjtött, ebből viszont szinte a teljes összeget a rövid kötvényalapok zsebelték be. A január már jobb eredményeket hozott a befektetéseket tekintve is, ennek köszönhetően az alapok által kezelt vagyon egy lépéssel k
febr. 16
13:27
Perlusz László: Javul a magyar gazdaság válságállósága (Üzletem)
A hazai 500–600 ezer működő vállalkozás, különösen a kkv-szektor számára még mindig rengeteg bizonytalanságot tartogat az idei év – mondta Perlusz László, a VOSZ főtitkára.
febr. 16
13:33
Nagy a gond, ha a világ egyik legnagyobb élelmiszeripari cége is áremelésre készül (Piac és Profit)
A svájci Nestlé 9,3 milliárd frank adózott eredménnyel zárta a tavalyi évet, ami jelentős, 45,2 százalékos csökkenés a 2021. évihez viszonyítva.
febr. 16
13:33
Nagy Márton: finanszírozási szerkezetváltás történik Magyarországon, jelentős lépésekre készül a kormány (Portfolio)
Továbbra is beruházás- és exportvezérelt lesz a magyar gazdaság növekedése, de ennek finanszírozási szerkezete megváltozik, mert az EU-pénzek mellett a külföldi működőtőke-beruházásoknak még nagyobb lesz a szerepe, akárcsak az állami beruházásösztönzésnek – jelezte az MVM mai energetikai konferenciáján tartott előadásában Nagy Márton. A gazdaságfej
febr. 16
13:33
Lantos Csaba: A lakosságnak egész évben nem emelkedik a gáz, az áram és a távhő rezsicsökkentett ára (hirado.hu)
Lantos Csaba a magyar energiapolitika egyik legfontosabb céljának az ország energiaszuverenitásának megteremtését nevezte.
febr. 16
13:33
Kína tiltólistára vett amerikai fegyvergyártókat Tajvan miatt – a Lockheed Martin is köztük van (vg.hu)
A két amerikai cég nem kívánatos entitás lett Kínában.
febr. 16
13:39
Nestlé: drágulhat a csoki és a kávé a boltokban (Portfolio)
A svájci Nestlé, a világ egyik vezető élelmiszeripari cége 9,3 milliárd frank adózott eredménnyel zárta a tavalyi évet, ami jelentős, 45,2 százalékos csökkenés a 2021. évihez viszonyítva. A Nestlé csoport további áremeléseket fog végrehajtani idén, miután a magas nyersanyagárak hozzájárultak a tavalyi profit csökkenéséhez - derült ki Mark Schneider
febr. 16
13:39
Lukasenka elárulta, milyen esetben lépnek be a fehéroroszok a háborúba (vg.hu)
A fehérorosz elnök pénteken Putyinnal találkozik.
febr. 16
13:45
Megszólalt a miniszter: kiderült, emelkedhetnek-e idén a rezsicsökkentett árak (Menedzsment Fórum)
Lantos Csaba az MVM-csoport konferenciáján beszélt minderről.
febr. 16
13:45
Tippek, hogyan készülj fel hatékonyan az emelt kémiaérettségire (ProfitLine)
Aki az emelt szintű kémiaérettségire készül, bizony rengeteg tanulásra számíthat. Nem könnyű feladat ezzel a kihívással megbirkózni, de a kezdetektől fogva kialakított jó stratégiával és profi segítséggel kiegészülve könnyen megugorható feladat.
febr. 16
13:45
Szigorú a vizsgálat a szomszéd gabonája kapcsán (Agrárágazat)
Folyamatos az Ukrajnából érkező mezőgazdasági termékek élelmiszerlánc-biztonsági ellenőrzése.
febr. 16
13:51
Január havi bitcoinbányász teljesítmények (Kripto Akadémia)
Február közepén szinte az összes észak-amerikai tőzsdén jegyzett bitcoinbányász is közzétette 2023 január havi frissített bányászati jelentését, amelyekből többek közt megtudhatjuk, hogy mennyi BTC-t bányásztak és milyen hatékonysággal tették mindezt az elmúlt hónapban. A bitcoinbányászat nehézsége 2023 januárjában több alkalommal is nőtt, legutóbb
febr. 16
13:51
Fény derült az égető kérdésre: Ezért nem vonult börtönbe Lagzi Lajcsi (Pénzcentrum)
Halasztást kért, ezért a bíróság döntéséig nem kell börtönbe vonulnia Galambos Lajosnak, művésznevén Lagzi Lajcsi zenész-előadóművésznek, akit decemberben három év hat hónap szabadságvesztésre ítéltek.
febr. 16
13:51
Nem tud talpra állni a forint - Egyre inkább a gyengülés felé hajlik (Portfolio)
Szerdán már látszottak annak a jelei, hogy 380 körül megtorpant a forint további erősödése. Ez technikailag is kulcsfontosságú szintet jelent, vagyis az esetleges további forinterősödés megnyithatná a teret lefelé az árfolyamban.
febr. 16
13:51
Már nem csak a Lufthansa miatt van káosz Németországban: több német repülőtér internetes oldalát érte hackertámadás (NRGreport)
Összeomlott több repülőtér honlapja csütörtökön egy vélhető hackertámadás miatt - jelentette a dpa német hírügynökség.
febr. 16
13:51
Ezt érdemes tudni a hazai streamingszolgáltatásokról (MMonline)
Most már a hazai tartalomfogyasztókról is elmondható, hogy a bőség zavarával küzdenek, legalábbis ha a streamingszolgáltatásokról van szó, hiszen a héten egy újabb platform, a SkyShowtime is elindult Magyarországon. A Magyar Filmadatbázis három szempont alapján – ár, katalógus jellege és hogy hány eszközről nézhetőek - hasonlította össze a legfonto
febr. 16
13:51
Baktériumok segítenek a nitrogénhasznosulás támogatásában (Magyar Mezőgazdaság)
A magas műtrágya árak és az ásványi nitrogén-műtrágyázás fokozódó korlátozásai mellett, a mezőgazdaságban egyre nő az érdeklődés a nitrogén, mint terméshozamot nagyban meghatározó tápanyag alternatív ellátási forrásai iránt.
febr. 16
13:57
Fogy a NATO türelme a törökökkel szemben? (Privátbankár)
A NATO-főtitkár egyre nyomatékosabban sürgeti Törökországot arra, hogy mondjon igent.
febr. 16
13:57
Akár már nyáron termelésbe állhat a második kút az új magyar gázmezőn (Portfolio)
A héten elkezdődik a második kút fúrása a Békés vármegyei Nyékpuszta térségében feltárt szénhidrogén-lelőhelyen, a kút várhatóan nyáron vagy ősszel áll termelésbe - közölte az MTI-vel csütörtökön az Energiaügyi Minisztérium.
febr. 16
13:57
Óriási a vadkár, amit medvék okoznak (Agroinform)
Több mint kétszáz, főként medvék által okozott vadkárt regisztráltak tavaly Kovászna megyében.
febr. 16
13:57
Stoltenberg szerint itt az ideje, hogy Törökország ratifikálja a svéd és finn NATO-csatlakozást (vg.hu)
A finnek még hagyján, de a svédekkel nem tud mit kezdeni Törökország.
febr. 16
13:57
Emlékszel a Napsterre? Most új offenzívára készül (BitcoinBázis)
Az egykori zenemegosztó, ma fizetős streamingszolgáltató Napster megkezdi a tervezett cégfelvásárlásokat, hogy a Web3-ra terelje át és forradalmasítsa a zeneipart.
febr. 16
13:59
Jó hír az intézményeknek: a gáz után az áram is fix árat kaphat (vg.hu)
Az intézményi felhasználók az árampiacon is védelmet kaphatnak.
febr. 16
14:03
Eldőlt, mi lesz a rezsicsökkentett energiaárakkal (Piac és Profit)
Az energiaügyi miniszter tett erről bejelentést.
febr. 16
14:03
Hosszabbodhat a banki adósok feketelistája (Adózóna)
Bár néhány éve még mindenki boldogan elfogadta volna azt, hogy a fennálló hitelállomány 1,5-4 százalékát teszi ki a legalább 90 napja nem fizetett lakossági hitelek aránya, ám a BiztosDöntés.hu arra figyelmeztet, hogy az általános moratórium lezárultával már megjelentek a fizetőképesség romlására utaló jelek, ráadásul az idén arányaiban biztos nőni
febr. 16
14:03
Van remény az USA-EU konfliktus tárgyalásos rendezésére (Portfolio)
Nem tart attól, hogy kereskedelmi háborúvá válik az amerikai inflációcsökkentő törvény nyomában kialakult Európai Unió és Egyesült Államok közötti vita. Az IRA esetében több kedvezményről is folynak tárgyalások, jöhetnek további enyhítések az EU-s cégek számára - közölte Jose W. Fernandez amerikai gazdasági növekedésért, energiáért és környezetvéde
febr. 16
14:09
Spórolnak a csehek, de nekik is kell az energiaexport (Portfolio)
Csehország 2022-ben is jelentős energiaexportőr maradt. Az ország erőművei tavaly 78,8 terrawattóra (TWh) energiát termeltek, 0,7 százalékkal kevesebbet, mint 2021-ben - közölte a cseh energetikai szabályozó hivatal (ERÚ) csütörtökön Prágában.
febr. 16
14:09
Kína tiltólistára vett amerikai fegyvergyártókat Tajvan miatt – a Lockheed Martin is köztük van (vg.hu)
A két amerikai cég nem kívánatos entitás lett Kínában.
febr. 16
14:09
30 megawattos elektromos kazánt telepít a Dunamenti Erőmű, növelve az ellátásbiztonságot (NRGreport)
A MET Csoporthoz tartozó Dunamenti Erőműben megkezdődött egy új, innovatív elektromos kazán kivitelezése, amely a többlet zöld energia felhasználásával fűtésre alkalmas forróvizet állít majd elő.
febr. 16
14:11
Warren Buffett üzlettársa szerint a kriptodevizák értéktelenek, és aki másképp gondolja, az idióta (vg.hu)
Charlie Munger nem először fakadt ki a kriptodevizák ellen.
febr. 16
14:15
Megszólalt Szijjártó Péter az újabb szankciókról: ezek súlyosan veszélyeztetnék Magyarország energiaellátását (Portfolio)
Az Európai Bizottság újabb, tizedik szankciós csomagjának bemutatásával ismét bebizonyosodott, hogy Brüsszel semmilyen segítséget nem nyújt az infláció elleni küzdelemben - közölte a tárca tájékoztatása szerint csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
febr. 16
14:15
Zelenszkij szerint Ukrajna támogatása Norvégiának is előnyös (vg.hu)
Az eddigi legnagyobb Ukrajnának szánt segélycsomagjáról döntött Norvégia.
febr. 16
14:21
Zelenszkij történelmi csomagnak örülhetett (Privátbankár)
Sosem adott még semmilyen országnak ekkora segélycsomagot Norvégia.
febr. 16
14:21
Csehország energiaexportőr maradt a megújulók és a takarékosság segítségével (Piac és Profit)
Csehország 2022-ben is jelentős energiaexportőr maradt. Az ország erőművei tavaly 78,8 terrawattóra (TWh) energiát termeltek, 0,7 százalékkal kevesebbet, mint 2021-ben – közölte a cseh energetikai szabályozó hivatal (ERÚ) Prágában.

Keresés