A kátyúkárok kétharmadát az első negyedév során jelentik a gépjármű-tulajdonosok, ezért továbbra is időszerű gondoskodni a kátyúbiztosításról: az évi néhány ezer forintért elérhető kátyúbiztosítás jelentősen növeli a veszélyes úthibák által okozott károk megtérítésének esélyét.
Pénzügyi nehézségekkel terhes gazdasági környezetben ért minket az idei év. A Generali Biztosító januári kutatása a magyarok 2023-ra vonatkozó várakozásait és pénzügyi terveit mérte fel.
Az elemzői várakozásoknak megfelelően 2022 végére megérkezett a recesszió Magyarországra. Az utolsó negyedévben csökkent a gazdaság teljesítménye az előző negyedévhez képest, csakhogy már a harmadik negyedévben is zsugorodott a GDP. Az év egészében mégis növekedést lehet kimutatni, köszönhetően a 2022. év eleji kormányzati osztogatásnak.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatvagyonának elemzése leplezte le egy ügyvéd adókerülő tevékenységét. Az adatbázisok összevetése után kiderült, hogy munkája után rendszeresen nem adott számlát. Ez sokba került neki: elvesztette az áfamentességét és 1,5 millió forint bírságot is be kellett fizetnie.
A stagnáló november és december után újabb mélypontra süllyedt az ingatlanpiac. A Duna House által országosan becsült 5853 adásvétel, az elmúlt 10 év leggyengébb évkezdését jelenti, utoljára 2013-ban volt ennél kevesebb tranzakció januárban. Az előző év azonos időszakához képest 46 százalékos visszaesést tapasztaltak a hálózat kollégái. A jelenlegi
A szlovén hazai össztermék (GDP) 5,4 százalékkal nőtt tavaly, az utolsó negyedévben azonban 0,2 százalékra lassult a gazdaság növekedési üteme - közölte a szlovén statisztikai hivatal kedden.
Lassan két éve képtelen az Európai Unió új szerződést kötni a 79 tagú Afrikai, Karibi és Csendes-óceáni Államok Szervezetével (OACPS), mivel a magyar kormány nem hajlandó aláírni azt a legális bevándorlási szabályok lazítása miatt. Emmanuel Macron francia elnök pedig hiába az unión kívüli kapcsolatépítések élharcosa, az uniós csúcson leírta az egés
Kihalás szélén állnak a franciaországi hiúzok, a populáció legfeljebb százötven felnőtt egyedre csökkent - írta a The Guardian című brit napilap online kiadása hétfőn.
Az Európai Parlament keddi strasbourgi plenáris ülésen jóváhagyta a tagállami kormányokat tömörítő Európai Tanáccsal elért megállapodást az új személygépkocsikra és kisteherautókra vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási normák felülvizsgálatáról, ennek értelmében 2035-ig fokozatosan meg kell szüntetni a dízel- és a benzinüzemű új autók értékesítését az
Olyan fejlesztéspolitikát kívánunk kialakítani, amely érzékenyen reagál a területi különbségekre – jelentette ki Navracsics Tibor kedden Zalaegerszegen.
Új, otthoni tévészolgáltatást indít a Yettel, amely révén az otthoni internettel együtt immár teljes körű otthoni ajánlatokat nyújt ügyfeleinek. Az otthoni tévézésre szánt Yettel TV szolgáltatás február 14-től nyílt tesztidőszakkal indul: a szolgáltató ügyfelei 3 hónapig 0 forintos havidíjért próbálhatják ki, akár 93+3 tévécsatornát kínáló csomagba
A G20 államai egy olyan átfogó nemzetközi kriptoszabályozás megvalósításán ügyködnek, amely alól egyetlen állam sem képezne kivételt. Már tavaly decemberben
Januárban a hitelintézetek tartalékszámláinak havi átlagállománya 2449,8 milliárd forintra csökkent a decemberi 2800,5 milliárdról; a legfrissebb adat az előírt kötelező tartalékszintet 112,2 milliárd forinttal haladja meg - olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján.
A magyar lízingpiacon a finanszírozott összeg 859 milliárd forintot tett ki 2022-ben, ami 18 százalékos bővülés az egy évvel korábbihoz képest, a szerződések száma ugyanakkor 14 százalékkal csökkent - ismertette a Magyar Lízingszövetség elnökségi tagja a szervezet keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Az egyik ügyfél súgta be az ügyvédet a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV), mert nem kapott számlát a kifizetett megbízási díjról. Az adóhatósági vizsgálatban kiderült, a jogász sokszor járt így el. Végül elég sokba került az ügyvédnek ez a „gondatlanság”.
Első alkalommal rendezték meg hazánkban a Póni Akadémiát még az előző év végén. Ez a kezdeményezés egy tehetséggondozó program azon fiatal és ügyes pónis díjugrató lovasok számára, akik szeretnék elmélyíteni a már meglévő tudásukat és továbbfejlődni ebben a szép és izgalmas szakágban.
Az Európai Parlament keddi strasbourgi plenáris ülésen jóváhagyta a tagállami kormányokat tömörítő Európai Tanáccsal elért megállapodást az új személygépkocsikra és kisteherautókra vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási normák felülvizsgálatáról, ennek értelmében 2035-ig fokozatosan meg kell szüntetni a dízel- és a benzinüzemű új autók értékesítését az
Mivel a hazai gazdaságot az átlagosnál nagyobb mértékben sújtotta az energiaválság és a tavalyi szélsőséges aszály, negyedéves alapon tizennyolcadik, éves alapon a tizenötödik volt az uniós tagállamok rangsorában az eddig nyilvánosságra hozott adatok szerint. A gazdasági aktivitás a mélypont közelében lehet jelenleg. A korábban megszokotthoz képest
Az „internet atyjának” hívott Vint Cerf üzenetet küldött a chatbotokra üzletet építő vállalkozóknak, amelyben arra figyelmezteti őket, hogy ne hozzanak elhamarkodott befektetési döntéseket, csak azért, mert a ChatGPT-t „menőnek” találják - írja a CNBC.
Januárban a hitelintézetek tartalékszámláinak havi átlagállománya 2449,8 milliárd forintra csökkent a decemberi 2800,5 milliárdról; a legfrissebb adat az előírt kötelező tartalékszintet 112,2 milliárd forinttal haladja meg - olvasható a Magyar Nemzeti Bank holnapján.
A Marquard Group Hungary elhozza a magyar olvasóknak az InStyle Men brandet print- és online formában is. Az új kiadvány nemzetközi hátterű ugyan, azonban 100 százalékban saját gyártású, és célzottan a hazai közönséghez szól olvasmányos cikkekkel, interjúkkal, portrékkal, videó- és podcast adásokkal. A szerkesztőséghez több elismert szakember is cs
A fővárosban és a megyeszékhelyeken is jelentősen emelkedett a fedett gépkocsibeállók iránti kereslet, ami meglódította az árakat: van olyan fővárosi kerület, ahol egy év alatt harminc százalékos a drágulás - közölte az Otthon Centrum az Mti-vel kedden.
Az Európai Unió illetékes tanácsa felülvizsgálta és frissítette az adózási szempontból nem együttműködő országok és területek uniós jegyzékét: több országot törölt, ugyanakkor felvette Oroszországot, Costa Ricát, a Brit Virgin-szigeteket és a Marshall-szigeteket; a listán tizenhat joghatóság található.
Felülvizsgálta és frissítette az adózási szempontból nem együttműködő országok és területek uniós jegyzékét az Európai Unió illetékes tanácsa: több országot törölt, ugyanakkor felvette Oroszországot, Costa Ricát, a Brit Virgin-szigeteket és a Marshall-szigeteket; a listán tizenhat joghatóság található.
Februártól nemzetközi ügyfélkapcsolati igazgatóként folytatja munkáját a Prohuman csapatában Reményi Zsuzsanna. A nyolc kelet-közép-európai országban immár több mint 20 ezer munkavállalót foglalkoztató magyar HR szolgáltató célja, hogy hazai piacvezető pozíciójának megtartása mellett 2024-re regionális szinten is vezető szerepet töltsön be a szekto
Ukrajna „finnlandizációja” (kényszerű semlegessége) helyett Európa „NATO-sodása”. Ezzel a képpel szokás érzékeltetni, hogy Putyin elnök szemszögéből stratégiailag visszafelé sül el az ukrajnai háború, aminek legszemléletesebb példája Finnország és Svédország készülő NATO-csatlakozása. Ám mindez csupán – északi hasonlatnál maradva – a jéghegy csúcsa
Attól, hogy jelenleg valóban technikai recesszióban vagyunk, nem kell egy újabb komoly válságtól rettegni - ezt egyhangúan állították a Pénzcentrumnak azok a szakértők, akiket az ijesztőnek tetsző GDP-adatokról faggattunk. Annyi biztos, hogy a forint nem volt okozója a visszaesésnek, de több olyan tényező is van, amire érdemes lehet odafigyelni - a
A magyar lízingpiacon a finanszírozott összeg 859 milliárd forintot tett ki 2022-ben, ami 18 százalékos bővülés az egy évvel korábbihoz képest, a szerződések száma ugyanakkor 14 százalékkal csökkent
Noha a magyar kormány részéről eddig inkább abba az irányba mutattak a nyilatkozatok, hogy a kabinet támogatja az Európai Bizottság tervét, hogy lazítsanak az állami támogatások szabályozásán, addig most már tiltakozó levelet küldtek Brüsszelnek. Vagyis Magyarország is csatlakozott azon tíz tagállamhoz, amelyik egyelőre nem pártolja a lépést. Minde
Egy kisméretű, 11 ezer méter magasságban haladó, mozgása alapján meteorológiai ballonnak tűnő ismeretlen légieszközt fedeztek fel kedden Románia légterében, amely miatt riasztották a légierő vadászgépeit - erősítette meg az MTI-hez is eljuttatott közleményében a román védelmi minisztérium (MAPN).
Hagyományosan Miklós napján került megrendezésre az országos rozé borverseny Kunszentmiklóson. A 2022 decemberében huszonharmadik alkalommal megtartott megmérettetésen 215 bort bíráltak, ahová az ország tizennyolc borvidékének borászatai és termelői neveztek, valamint 4 minta érkezett Vajdaságból. Az erős mezőnyben nyert nagy aranyérmet Hidegkuti T
A holland PFZW nyugdíjpénztár 303 millió eurónyi fosszilis tüzelőanyag-befektetést ad el. 78 olyan gáz- és olajipari vállalatról van szó, amelyek nem tesznek eleget a szén-dioxid-kibocsátás csökkentési előírásoknak - írja az NL Times.
Hetekkel a körzetek feloldása után ismét a madárinfluenza jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Bács-Kiskun vármegyében. Az állategészségügyi hatóság kijelölte a védő- és megfigyelési körzeteket, valamint megkezdődött az érintett lúdállomány leölése is.
Erőseket mondott Párizsban a magyar külügyminiszter annak kapcsán, hogy a német kormány blokkolja az új paksi atomerőmű-blokkhoz szükséges irányítórendszer leszállítását.
Jelentősen emelkedett a üdítők ára, melynek köszönhetően a Coca-Cola kedden az elemzői várakozásokat meghaladó negyedéves bevételről számolt be – írja a CNBC. Az emelkedő árak viszont csökkentették a keresletet az olyan Coke-termékek iránt, mint a Simply Orange Juice és a Fairlife Milk.