A SUSE új, vezető telekommunikációs szereplőkkel együttműködésben kifejlesztett platformja rugalmas alapot biztosít ahhoz, hogy a szolgáltatók hálózati infrastruktúrája képes legyen megfelelni a jövőbeni igényeknek is. A SUSE bejelentette a SUSE Adaptive Telco Infrastructure Platform (ATIP) bevezetését. A kifejezetten a távközlési vállalatok számár
Januárban szépen emelkedtek a kriptodevizák, és ismét vannak narratívák, felkapott témák, amelyekért megőrülnek a befektetők. Ilyen most a mesterséges intelligencia, amely száguld, de a metaverzum terén is van élénkülés, ami a 2021-es sláger volt. Az e heti Klasszis Podcastban munkatársaink, Eidenpenz József és Király Béla járták körbe ezt a folyto
Most, hogy végre újra előkerülhettek a sílécek és -bakancsok, ráadásul a Covid miatt bevezetett korlátozások sem akadályozzák többé a téli sportok szerelmeseit, az Alpok 26 ezer kilométernyi pályái is újra megtelnek vendégekkel. Tömegek élvezik ki a friss hó fedte csúcsok lejtőit, miközben kényelmüket és biztonságukat fejlett műszaki megoldások vig
A befektetési alapok és az OTP-részvény voltak a kisbefektetők tavalyi kedvencei. Az állam a nyáron elengedte a lakossági megtakarításokat, ősszel hozott csak vissza valamennyit az állampapírpiacról elpártolt pénzekből. Bár a lakosság új értékpapírok után nézett, az adózásra kevesen figyelnek oda tudatosan – írja elemzésében a Bank360.hu.
A résztvevők megismerkedhetnek az üzleti és művészeti világ összefüggéseivel, az ilyen irányú befektetési lehetőségekkel, a művészeti piacok működésével, az ezekhez kapcsolódó, jól konvertálható, üzleti előnyt jelentő innovatív pénzügyi megoldásokkal és branding technikákkal. A képzésekben a Bankárképző szakmai partnere a Kortárs Műgyűjtő Akadémia
A kedvező fenntartási költségek miatt megemelkedett a rezsivédett házgyári lakások iránti kereslet a tavalyi év során Fejér vármegyében is, azonban az adásvételek 70%-ban továbbra is családiházra szerződnek az ügyfelek a Duna House adatai szerint. Aki használt helyett újépítésű otthont választott, a megfizethetőség miatt a szobák számában kötött ko
Akik vállalják a családtámogatások feltételeit, azokra 2023-ban is hull az állami pénzeső, akik viszont nem tudják vagy nem akarják ezeket érvényesíteni, szinte mindenből kimaradnak. A nem gyermekvállaláshoz kötött támogatási formák mára megszűntek vagy értelmüket vesztették, a több gyermekes vagy több gyermeket vállaló családok viszont szinte mind
Meddig és kiknek kell adatot szolgáltatniuk az alkalmazott szokásos piaci árról, továbbá nyilvántartásukról? Milyen gazdasági szervezetek mentesek részben vagy egészben e kötelezettség alól? Cikkünkben ismertetjük az ezekkel összefüggő változásokat.
Növelte forgalmát és javított eredményességén 2022-ben a német Robert Bosch GmbH autóipari alkatrész és berendezés beszállító vállalat az MTI-hez csütörtökön eljuttatott jelentés szerint.
Egyértelműen ciklusfordulóhoz érkezett a hazai lakáspiac, a 9 éve tartó meredek reálár emelkedés után árcsökkenés jöhet. Ugyanakkor nem lesz olyan mély és elhúzódó válság a lakáspiacon, mint a 2008-2013-as időszak – vélik az OTP Ingatlanpont és az OTP Pénzügyi Pont szakértői.
Az Aldi Magyarország 2022-ben nemzetközi beszállítói tendert szervezett számos hazai cégnek, amelyek az Aldi Süd és az Aldi Nord képviselőnek mutathatták be termékeiket. Az első siker máris megszületett, az energiaital-gyártó Hell Energy Magyarország Kft. négy országra szólóan mindkét Aldi vállalatcsoporttól megrendelést kapott. Az áruházlánc tel
Eladói hullám söpört végig csütörtökön a terménypiacokon. Chicagóban a búza és a kukorica ára 1,1-1,1 százalékkal csökkent, a szójababé minimálisan 0,1 százalékkal csúszott lejjebb, a repce pedig 0,5 százalékot vesztett értékéből. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zá
Egy kísérleti ökoházra telepítették azt a tetőre szerelhető Bosch levegős hőszivattyút, amitől nem egyszerűen az alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológia otthonokba építésének terjedését, hanem egyenesen azt várják, hogy fokozatosan kiváltja a fosszilis eredetű tüzelőanyagokkal működő kazánokat. A nagy reményekkel tervezett eszközt az Egyesült
Régen a lúdtoll volt a menő, de napjainkban már igen sokféle töltettel készülnek párnák, hogy megfeleljenek a vásárlók kívánalmainak. Legyen kényelmes, antiallergén, tisztítható, vegye fel a fejformát… És külön csoportot képeznek a nem alvási célú gyógypárnák.
Óriási készleteket halmoztak fel az oroszok, amely révén újra támadásba szeretnének lendülni. Ez viszont hozzájárulhat ahhoz, hogy a nyugati országok felgyorsítsák a fegyverszállításaikat, teljesítve Volodimir Zelenszkij kérését. Péntek reggeli háborús összefoglaló.
Nem kellett sokat várnunk, alig egy nappal a Coinbase igazgatójának fülese után máris elérhetetlenné vált a staking egy ismert amerikai kripto tőzsdén. A stake-elés betiltására készülhet az amerikai tőzsdefelügyelet A Kraken az esti órákban jelentette be, hogy azonnali hatállyal felfüggeszti a stakinget minden amerikai ügyfelénél. Az egyedüli kivét
Kedden érdekes fordulatot vett a Paks II. beruházás ügye: a Roszatom vezérigazgatója Paks II. építésének 2024-es megkezdéséről beszélt, míg a Siemens Energy vezetője is fogadkozott, hogy teljesítik a szerződésüket. Ugyanakkor a német cégen belül aktivistabefektetők egy csoportja hevesen tiltakozik az orosz atomenergiás vállalattal való együttműködé
A tegnapi napon a Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Magyar Bankholding fúziós menetrendjének záró lépését. Így a bankcsoport két tagja, az Mkb Bank Nyrt. és a Takarékbank Zrt. a terveknek megfelelően, 2023. április 30-án egyesül, és Mbh Bank Nyrt. néven, egységes márkanévvel és arculattal folytatja működését. Az így létrejövő, tisztán magyar tulaj
A Gdpr gyakorlata és a Naih tapasztalatai a mellett, az Nmhh-Dimsz közös kutatásból a résztvevők megismerhették adattudatossággal kapcsolatos attitűdöket, véleményeket, tudatossági szintet, majd átfogó képet kaptak a készülőben lévő mesterséges intelligencia (Mi/Ai) szabályozásról és a terület lehetőségeit, várható kockázatokat is elemezték a szaké
A Chiron FZ16 S five axis egy orsóval rendelkező, öttengelyes megmunkálóközpont, a pontos gyártás alappillére. A berendezés rendkívüli értékekkel tűnik ki a dinamika területén, s ezáltal kiemelkedő termelékenységet biztosít. Azaz több alkatrész gyártható a segítségével, egyedülálló pontossággal. A Chiron DZ16 W egy duplaorsóval és munkadarabváltóva
A GapTo 2022 január első napjaiban — az Ipsos segítségével — országos reprezentatív mintán, ezer főt kérdezett meg online módszerrel a sportfogyasztói szokásokról. Ezt megelőzően december hónapban pedig kétezer-ötszáz Eurosport követő válaszolt ugyanarra az online kérdőívre. A GapTo kutatói, Orbán Zsófia és Kenyeres László 13 egyéni és 13 csapats
A tél eddigi leghidegebb időszaka köszöntött be vasárnap, a hét eleje óta hajnalonként sokfelé -7 és -10 fok közé hűlt a levegő, de napközben, a gyakran napos időben már jellemzően 0 fok fölé emelkedett a hőmérséklet. A kemény éjszakai fagyokra nagy szükség van a növényvédelemben, sőt még legalább egy hét ilyen fagyos időszak lenne jó a kártevők és
A Magyar Közlöny 2023. évi 20. számában, február 8-án megjelent a Rezsivédelmi Alap fejezet terhére történő előirányzat-átcsoportosításról szóló 1020/2023. kormányhatározat, kihirdetésre került ezen felül további 11 határozat és 4 új kormányrendelet.
Ma reggel Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés, Európában és Amerikában azonban eséssel indulhat a nap. Gazdasági események szempontjából elérkeztünk a hét legfontosabb napjához, ugyanis ma reggel 8 óra 30 perckor teszi közzé a KSH a januári magyar inflációs adatokat, az előzetes várakozások szerint pedig a 25 százalékot is elérhette az i
Az Unilever - a világ egyik legnagyobb fogyasztási cikk gyártója - közölte, hogy folytatja termékeinek, azaz például mosószerek, szappanok és csomagolt élelmiszerek árának emelését, hogy ellensúlyozza az emelkedő alapanyag-költségeit - számolt be a CNBC. Várakozásaik szerint 2023 második felében jöhet enyhülés az áremelésekkel kapcsolatban.
A szabályozás és a felügyelet területén új fellépést, az egyéni és vállalkozói szabadság, valamint a nemzeti érdek védelmét vállalja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) új stratégiája, amelyet a szervezet elnöke mutatott be csütörtökön Budapesten, az Nmhh évnyitó konferenciáján.