Az elemzők által vártat ismét jelentősen meghaladó, 826 millió eurós negyedik negyedéves eredményről számolt be az osztrák Raiffeisen Bank International. A tavalyi év egészére összehozott 3,6 milliárd eurós nyereség 56%-a, csaknem 2,1 milliárd euró az orosz leánybanktól származott, és 5%-át hozta a magyar leánybank 183 millió euróval, vagyis durván
A fővárosban az újépítésű lakások átlagos négyzetméterára elérte az 1 millió 554 ezer forintot tavaly a negyedik negyedévben, a növekedés üteme ugyanakkor lassult - közölte az Otthon Centrum kedden az MTI-vel.
Az elmúlt napokban nagy erőkkel keresték az ausztrál hatóságok azt a radioaktív kapszulát, amely leesett egy teherautóról és eltűnt egy közel 1400 kilométees autópályaszakaszon. A közel egy hetes keresésnek most vége, a hatóságok közölték, hogy megtalálták a kapszulát, írja a Reuters.
Magyarországon a háztartások jövedelmük nagyobb részét költik élelmiszerre, mint az Európai Unió átlaga és ez igaz az alkoholos italokra is - derül ki az Eurostat adataiból, amelyek sajnos csak 2021-esek.
Nagyot mentek kedden az amerikai tőzsdék, a befektetők elkezdték árazni, hogy tőkepiaci szempontból a hét egyik leginkább várt eseményén, a Fed kamatdöntő ülésén az amerikai jegybank a korábbiaknál mérsékeltebb ütemben, a szokásos 50-es lépésekhez képest most már csak 25 bázisponttal emeli az irányadó kamatrátát. Ma reggel az ázsiai tőzsdék is jell
Januárban is igen magasan, 55 ponton állt a magyar feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (bmi) értéke, erős ipari konjunktúrát ígérve az év elejére.
2022 decemberében is látványosan erősödött a hazai turizmus, a külföldiek által eltöltött vendégéjszakák száma megduplázódott. Igaz ez jórészt még mindig a járvány miatti korábbi korlátozások eredménye, így a növekedésben a bázishatások játszottak szerepet.
2022 decemberében is látványosan erősödött a hazai turizmus, a külföldiek által eltöltött vendégéjszakák száma megduplázódott. Igaz ez jórészt még mindig a járvány miatti korábbi korlátozások eredménye, így a növekedésben a bázishatások játszottak szerepet.
2022 decemberében a kereskedelmi szálláshelyeken (szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőháztelepeken, közösségi szálláshelyeken) 725 ezer vendég 1,7 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 28, a vendégéjszakáké 22 százalékkal emelkedett 2021 decemberéhez viszonyítva. A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 4,3, a külföl
A vásárlók pontos tájékoztatása érdekében módosítja az élelmiszerek jelölési rendeletét az Agrárminisztérium, hogy a rovarfehérjéket tartalmazó termékek jól megkülönböztethetők és elkülöníthetők legyenek a boltok polcain - jelentette be Nagy István tárcavezető.
A Google mesterséges intelligenciával működő chatbotokat tesztel, amelyek közül az egyik egy ChatGPT-hez hasonló fejlesztés, a másik pedig annak egy keresőmotorba integrált változata lesz – derül ki a CNBC-nek átadott vállalati dokumentációkból.
Nagyot mentek kedden az amerikai tőzsdék, a befektetők elkezdték árazni, hogy tőkepiaci szempontból a hét egyik leginkább várt eseményén, a Fed kamatdöntő ülésén az amerikai jegybank a korábbiaknál mérsékeltebb ütemben, a szokásos 50-es lépésekhez képest most már csak 25 bázisponttal emeli az irányadó kamatrátát. Ma reggel az ázsiai tőzsdék is jell
Hiába mutat kiugró növekedést a KSH statisztikái szerint a magyar átlagkereset, euróban számolva így is a harmadik legrosszabb keresők között voltak a magyarok az Európai Unióban. Az osztrák bérek harmadát sem viszik haza a munkavállalók – állapította meg a GKI elemzése.
Egy magyar fejlesztés akár több hétnyi munkát is megspórolhat a könyvelőknek, pénzügyi szakembereknek. A TruTax és a Céginformáció.hu által közösen megalkotott szoftver képes több száz oldalnyi dokumentációt is elkészíteni, az eddig lehetségesnél lényegesen rövidebb idő alatt. Így több hét helyett mindössze néhány napot vesz igénybe a folyamat.A cé
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított januári értéke 55,0 pont, ami a feldolgozóiparban a lendületes bővülést jelző, decemberi 59,3 pontot követően januárban lassabb növekedésre utalt - jelentette szerdán a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT).
Mit mond a jogszabály a közhasznú jogállásról, milyen feltételek esetén minősül egy szervezet közhasznú szervezetnek? Greff Magdolnát, a Finacont Kft. okleveles adószakértőjét hallhatják.
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított januári értéke 55 pont, ami a feldolgozóiparban a lendületes bővülést jelző, decemberi 59,3 pontot követően januárban lassabb növekedésre utalt - jelentette szerdán a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT).
Vegyesen alakult a forint árfolyama szerda reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest: 0,2 százalékkal erősödött az euró és a dollár, 0,1 százalékkal gyengült a svájci frank ellenében.
Stagnál a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja országos átlagban – derül ki az Nemzeti Népegészségügyi Központ friss jelentéséből.
Tegnap a Portfolio is beszámolt róla, hogy a Hindenburg Research előző héten közzétett jelentésében súlyos vádakat fogalmazott meg Gautam Adani cégbirodalmával kapcsolatban, egyenesen a. Adaniék ugyan továbbra is ártatlannak vallják magukat, tőzsdén jegyzett részvényeiknek vesszőfutása azonban szerda reggel is tovább folytatódott, Adani vesztesége
Ahogy 2022 végére már egyértelműen kiderülhetett mindenki számára, a kormány "kezelésbe vette" a bankok után a biztosítási szektort is. Az egyes biztosítástípusok szabályozása is változni fog, ennek első felvonásaként most megjelentek a lakásbiztosítási verseny fokozására vonatkozó elképzelések, szám szerint négy. A témáról részletesen is szó lesz
Bár még hivatalos behívót nem kapott, de állítólag a kecskeméti börtönben töltheti le jogerős büntetését Galambos Lajos. A zenészt decemberben ítélték 3,5 év szabadságvesztésre a közműlopási ügyében, most azt mondta várják még az írásos ítéletet, ami szerinte szembe megy az alaptörvénnyel és az ítélkezési gyakorlattal.
Az uniós bankfelügyeletek kedden újabb stressztesztet indítottak az európai bankok körében annak ellenőrzésére, hogyan tudnak megbirkózni a magas infláció és kamatlábak hosszú ideig fennmaradó időszakával a bankok – számol be a hírről a Reuters.
A Budapesti Corvinus Egyetem idén januárban indítja el új, világszínvonalú, adattudománnyal és gazdasági komplexitással foglalkozó laboratóriumát, a Kollektív Tanulási Központját. A kutatóközpont ezen a területen tovább erősíti az egyetem tevékenységét, amely idén szeptemberben Közép-Európában egyedülálló Üzleti adattudomány alapképzést indít.
Kilencedik évadát kezdi február 19-én a TV2 egyik legnépszerűbb szórakoztató műsora, a Sztárban Sztár. Az ország házibuliját idén is Tilla vezeti, a zsűriben Lékai-Kiss Ramóna, Tóth Andi, Kökény Attila, Marics Peti és Papp Szabi foglal helyet. A tizenkét átváltozásra kész énekes névsorában pedig többek között ott van Oláh Ibolya, Judy, Kamarás Iván
2022 decemberében a kereskedelmi szálláshelyeken a vendégek száma 28, a vendégéjszakáké 22%-kal emelkedett 2021 decemberéhez viszonyítva, az év egészét tekintve pedig 45%-kal ugrott az eltöltött vendégéjszakák száma, ezen belül a belföldiek által eltöltött éjszakák száma 18%-kal, a külföldieké 106%-kal ugrott – derült ki a KSH adataiból. Közben a m
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított januári értéke 55,0 pont, ami a feldolgozóiparban a lendületes bővülést jelző, decemberi 59,3 pontot követően januárban lassabb növekedésre utalt - jelentette szerdán a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT).
2022-re sok mindent el lehet mondani, de azt biztosan nem, hogy a tőzsdék éve lett volna. Az egekbe szökő infláció és a szigorú jegybanki kamatemelések közepette leginkább a technológiai szektor sínylette meg a tavalyi évet, ez pedig a GMO befektetési vállalat eszközallokációs csapatának társvezetője szerint kedvező körülmény volt az érték alapon á
Erőteljes növekedést ért el, maximálisan kihasználta a gyártási kapacitásait, valamint megerősítette piaci pozícióját itthon és külföldön egyaránt a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. 2022-ben. Emellett a sikeres kutatásfejlesztési tevékenységének eredményeként bemutatta legújabb – a transzformátorok monitoringján alapuló – techno
A ChatGPT-t fejlesztő OpenAI olyan eszközt adott ki, amely segít a tanároknak kiszűrni a mesterséges intelligencia által írt szövegeket - írja a Cybernews a cég közleményére hivatkozva.
Hivatalosan is ismertette az Egyesült Királyság a kriptoipar szabályozására vonatkozó terveit, miután a kormányzat igyekszik megfékezni az olyan elmúlt évben felmerült üzleti gyakorlatokat, amelyek többek között az FTX összeomlásához is vezettek - írja a CNBC.
Az idegenforgalom a járvány elleni korlátozások két évvel ezelőtti fokozatos feloldását követő élénkülése miatt emelkedő bázis, valamint a reálbérek csökkenése miatt várható keresletcsökkenés ellenére kiugróan, 22 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma, igaz, egy évvel ezelőtt a járvány átmeneti emelkedése némi bizonytalanságot és kisebb megtorpna
Nem igazán foglalkoznak környezetvédelmi kérdésekkel, így a folyókban folyamatosan felgyülemlő szeméttel sem a nyugat-balkáni országok, annak ellenére, hogy az európai uniós tagságra várva ezeket a problémákat is meg kellene oldaniuk.
A február fordulópontnak tűnik a kert szempontjából. Odakint még mindig hideg van, de már mindenütt a tavasz közeledtének jelei mutatkoznak. A hagymák lassan előbújnak a földből, és végre hosszabbodni kezdenek a nappalok.
A tavalyi visszaesés után az idén tovább csökkenhet reálértéken a kiskereskedelmi forgalom Németországban az ágazat vezető érdekképviseletének kedden közölt előrejelzése szerint.
A Munka Törvénykönyvének módosítása jelentős változásokat vezetett be a munkavégzési kötelezettség alóli mentesítés és az igénybe vehető szabadság körében is. A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.
Tegnap a Portfolio is beszámolt róla, hogy a Hindenburg Research előző héten közzétett jelentésében súlyos vádakat fogalmazott meg Gautam Adani cégbirodalmával kapcsolatban, egyenesen a. Adaniék ugyan továbbra is ártatlannak vallják magukat, tőzsdén jegyzett részvényeiknek vesszőfutása azonban szerda reggel is tovább folytatódott, Adani vesztesége
Egyre rosszabb helyzetben vannak az alapellátó fogorvosok, akik szerint a közeljövőben jelentősen meg kell emelni a praxisok rezsitámogatását. Különben sok helyen megszűnhet Magyarországon az állami egészségbiztosító által finanszírozott fogászati ellátás írta meg a napi.hu.
Mohamed ElSayad 2023. január 31-gyel távozik a Yettel Magyarországtól, pozícióját Nemanja Zilovic tölti be a kereskedelmi divízió élén.Nemanja 2003 óta dolgozik a mobilkommunikáció területén, pályafutása során különböző lakossági marketingkommunikációs és marketinges munkaköröket töltött be igazgatóként Montenegróban és Szerbiában. 2016 óta vezérig
2022 decemberében a kereskedelmi szálláshelyeken (szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőháztelepeken, közösségi szálláshelyeken) 725 ezer vendég 1,7 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 28, a vendégéjszakáké 22 százalékkal emelkedett 2021 decemberéhez viszonyítva – közölte szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A vásárlók pontos tájékoztatása érdekében módosítja az élelmiszerek jelölési rendeletét az Agrárminisztérium, hogy a rovarfehérjéket tartalmazó termékek jól megkülönböztethetők és elkülöníthetők legyenek a boltok polcain – jelentette be Nagy István tárcavezető az Agrárminisztérium honlapján.