A minisztérium állítja: az új M76-os nem a legdrágább autópálya lesz, hanem a legnehezebb domborzati viszonyok között megépülő gyorsforgalmi útszakasz.
Mintegy 3,6 millió négyzetméteren újult meg az idén a hazai gyorsforgalmi úthálózat kilenc gyorsforgalmi úton - közölte kedden az Mkif Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. az MTI-vel.
Döntött az MBH Gondoskodás Nyugdíjpénztár Küldöttközgyűlése: a tagság kinyilvánította szándékát a magán ág Budapest Magánnyugdíjpénztárba történő beolvadásáról, így utóbbi a piacon vagyonarányosan a második legnagyobb magánkassza lehet.
A SkyShowtime bejelentette, hogy a HALO sikersorozat várva várt második évada 2024. februárjában végre megérkezik a streamingszolgáltató kínálatába. Az 1-2. rész február 9-től lesz streamelhető, a többi epizód pedig ezt követően hetente érkezik – kizárólag a SkyShowtime-ra.A második évadban John-117 Master Chief vezeti elit az szuperkatonákból, a S
Az Országgyűlés megszavazta a digitális államról és digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól szóló törvénytervezetet (DÁP törvény), amely jövőre lép az elektronikus ügyintézési törvény (Eüsztv.) helyébe. Az Eüsztv. korábban elfogadott módosítása szerint jelentősen bővül az elektronikus ügyintézés biztosítására kötelezett közüzemi szo
A magyar állam 100 százalékos tulajdonában álló Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. megállapodásokat kötött a Yettel Magyarország Zrt. és a Yettel Real Estate Hungary Zrt. 25 százalékos tulajdonrészének, valamint a CETIN Hungary Zrt. 20 százalékos tulajdonrészének értékesítéséről. A vevő a PPF-Csoporthoz tartozó TMT Hungary Holdco B.V. holland hol
Nagyon pozitív a pár éve bevezetett követelmény, hogy az online kasszára kötelezett kereskedők elektronikus fizetést is biztosítsanak, de érdemes lenne kiterjeszteni úgy a szabályozást, hogy ne legyen olyan fizetési helyzet, ahol a fogyasztó számára nem biztosított az elektronikus fizetés lehetősége - véli Eölyüs Endre, a Mastercard a Mastercard Ma
Az EU megállapodott a migráció és a menekültügy kezelésének új szabályairól – jelentette be Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke a Tanács és a Bizottság tagjaival folytatott egyeztetése után. Az új szabályozás sokkal szigorúbb lesz, de Magyarország így sem támogatta, de nem kellett egyhangú döntés.
Idén karácsonykor nem csak a fenyő jut főszerephez: 240 őshonos és ellenálló fa- és cserjefajt számláló Miyawaki minierdő ültetésével folytatja tavalyi projektjét a Zwack Unicum a Főkert Nonprofit Zrt.-vel, valamint a 10 millió Fa Alapítvánnyal.
Feljavította Ukrajna idei gabonatermésére vonatkozó előrejelzését az APK-Inform ukrán agrárgazdasági tanácsadó vállalat, amely szerint a várható mennyiség meghaladja majd a múlt évit.
A napelemmel előállított energiára egyre nagyobb szükségünk van, több okból is. Az első, ami talán nem mindenkinek jut eszébe, hogy a napenergia megújuló, vagyis zöldenergiának számít.
Az ázsiai tőzsdéken felemás hangulatban telt a kereskedés ma reggel, ezt követően Európában folytatódik az emelkedés. A magyar tőzsdén is jó a hangulat: a reggeli nyitást követően újabb történelmi csúcsnak örülhetnek a befektetők. Ma idehaza nem közölnek fontos adatot. Az Egyesült Államokban azonban közzéteszi a Conference Board a decemberi fogyas
Az ültetvénytraktor gyártás világának élvonalába tartozó Carraro Agritalia vezetősége a vállalat közel 100 éves fennállása óta talán a legnagyobb döntésére szánta el magát.
A Toyota Ft-3e koncepció forradalmi áttörést hoz a következő generációs akkumulátoros elektromos technológiában. Az autóban alkalmazott innovatív technológiák egyesítik az energia- és adatátviteli rendszereket, átalakítva ezzel az autót egy teljesen integrált rendszerré. A kifinomult, elegáns, és tekintélyt parancsoló akkumulátoros elektromos konce
A szövegírók helyettese vagy inkább személyi asszisztense a Chat GPT? Generálhat-e az AI idővel regényeket, vagy csak a szakácskönyvet írja meg Győzike felesége helyett? Bánki Attila, a Vermis Production ügyvezetője elismert disztópia-szerző, akivel nemcsak a marketing, az irodalom jövőjéről is beszélgettünk.
A Fidesz és a KDNP 2023 őszi kihelyezett frakcióülésére valamivel többet költöttek, mint a tavaszira, ám az elmúlt év két hasonló tanácskozását jóval kevesebb pénzből hozták ki. van
Egyedi új tábla jelent meg az Üllői úton: “sávváltás csak a 100E számára engedélyezett“ - írja Vitézy Dávid a Facebookon. A közlekedési szakember szerint a tábla nehezen értelmezhető az autósok számára és rendőr legyen a talpán, aki egy itt sávot váltó autóst megbüntet a kis szöveges táblácska alapján.
Ez az 50. heti Kripto Percek, ebből is jól látszik, mennyire vészesen közeledik 2023 végéhez. Úgyhogy hosszas bevezető helyett csapjunk bele, lássuk az elmúlt hét legfontosabb híreit! December 11.-én arra ébredtünk, hogy a bitcoin kisebb korrekciót szenvedett el, 43-44 000 tájékáról egészen 42 000-is estünk vissza. A feltételezett ok nem más, mint
A 70 éves és idősebb amerikaiak kollektív vagyona 2019 vége óta több mint 14 ezer milliárd dollárral nőtt, ami így az ország vagyonának 30%-át teszi ki - jelentette a Bloomberg.
Októberben az OECD ifjúsági munkanélküliségi rátája (15-24 éves munkavállalók) 10,9 százalékra emelkedett, ami 0,8 százalékponttal meghaladja az áprilisi mélypontot.
A karácsonyi időszak alatt is évről évre növekszik az utazókedv. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint az ünnepi hosszú hétvégét idén – tavalyhoz képest - 10 %-kal több, közel 110 ezer turista tölti majd Magyarországon. Míg a külföldiek körében Budapest a legvonzóbb, addig a magyarok jellemzően vidéken pihennek, és a B
A Publicus Intézet friss felmérése szerint főleg az ellenzékiek (összességében 95 százalék) és a bizonytalanok (74 százalék) vallották magukat elégedetlennek, de ebbe a csoportba tartozik a kormánypárti szavazók közel háromtizede is (29 százalék).
Az MNB 13 millió forint bírságot szabott ki az UniCredit Bankra a folyósítási kontrollfolyamataiban és a felügyeleti adatszolgáltatásaiban feltárt hiányosságok miatt - derül ki a jegybank közleményéből.
Novemberben gyakorlatilag az előző havi szinten maradtak a lakbérek országosan és a fővárosban egyaránt – derül ki a "KSH–ingatlan.com-lakbérindex, 2023. november" című kiadványból.
A Richmond Federal Reserve elnöke, Tom Barkin úgy nyilatkozott, hogy a jegybanknak sikerült eredményeket elérnie az infláció ellen, de szeretne egyértelműbb képet látni az adatokból, mielőtt elkezdenék a kamatvágást – idézi a Yahoo Finance.
Az Agro-Várkony Csoport és az Aranyszarvas Csoport felvásárlásával "tovább erősítette vezető pozícióját az agráriumban" Mészáros Lőrinc családi vállalkozása. A cégcsoport legfőbb célja, hogy Magyarország legnagyobb élelmiszer- és takarmányalapanyag gyártója legyen.
Az MNB 13 millió forint bírságot szabott ki az UniCredit Bankra a folyósítási kontrollfolyamataiban és a felügyeleti adatszolgáltatásaiban feltárt hiányosságok miatt. A Felügyelet határidő kitűzésével intézkedések megtételére kötelezte a hitelintézetet a jogsértések megszüntetésére. Az azonosított problémák nem hordoznak rendszerkockázatot és nem v
A magyar kormány új határozata értelmében a villamosenergia-termelés területén működő stratégiai társaságokat, konkrétan naperőműveket, elővásárlási jog útján megveheti a magyar állam, és ezt követően 6 hónapon belül apport formájában az MVM tulajdonába kell ezeket átadni. Az elővásárlási jog gyakorlásához szükséges költségvetési forrásokat a 2024-
Enyhén pozitív hangulatban indulhat a kereskedés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén, miután a BUX kedden 326,2 pontos, 0,54 százalékos emelkedéssel, 60 864,82 ponton, új történelmi csúcson zárt, a részvénypiac forgalma 37,8 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.