Bővülés jöhet a lakáshitelek piacán, ám érdemes figyelnie arra a hitelfelvevőknek, hogy megfelelő biztosításuk is legyen, amely teljes körű védelmet nyújt - közölte a Netrisk. Az idén kötött lakásbiztosítások éves átlagdíja közel 35 ezer forint, ami töredéke a lakáshitel összegének, pláne marginális tétel a lakáséhoz képest.
Az ázsiai tőzsdéken felemás hangulatban telt a kereskedés ma reggel, ezt követően Európában kisebb pluszban nyithatnak a tőzsdék, míg Amerikában a stagnálásé lehet majd a főszerep délután. Ma idehaza nem közölnek fontos adatot, külföldön a brit inflációs adatot ismertették. Az Egyesült Államokban közzéteszi a Conference Board a decemberi fogyasztó
Jövőre folytatódik az agrárdiplomáciai menedzser képzés az Agrárminisztérium és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (Mate) együttműködésében, így az egyetem újabb hallgatók jelentkezését várja a 2024 februárjától keresztféléves programra.
A következő hetekben - már-már hagyományosan - megjelentetjük a Budapest Business Journal Listák Könyve (Book of List) HR-rel, vezetéssel kapcsolatos friss iparági toplistáit. Az első részben a vezetési tanácsadással foglalkozó cégeket vesszük nagyító alá.
Egy dubaji fedőcégen keresztül továbbra is üzletel Oroszországgal a francia Decathlon sport- és szabadidős cikkeket gyártó csoport - derítette ki a Disclose oknyomozó szervezet.
Közeleg az év vége, ami az ünnepekre történő készülődés mellett azt is jelenti, hogy mindössze néhány napunk maradt arra, hogy maximalizáljuk az elérhető adójóváírásokat. A legmagasabb összeget, 150 000 forintot az önkéntes pénztárakba történő befizetésekkel lehet elérni, ráadásul a szolgáltatók zöme különböző nyereményjátékokkal is próbálja motivá
A főváros is nyerhetne azzal, ha a 14 alattiak ingyenes utazását törvénybe iktatnák, ugyanis akkor Budapestnek is járna a szociálpolitikai menetdíj-támogatás a kormánytól. Így, hogy Budapesten a Fővárosi közgyűlés döntött az ingyenessé tételről, nem jár - írj a Népszava.
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön 10 órakor nemzetközi sajtótájékoztatót tart - jelentette be a Miniszterelnöki Sajtóiroda. Az eseményről élőben tudósítunk.
Az Európai Unió egyre jobban próbál leválni Kínától, ezzel szemben Magyarország egy merész lépéssel gazdasági hasznot húz a Pekinggel kötött szilárd szövetségéből. A hírek szerint Németországgal együtt Magyarország is versenyben van a kínai BYD autógyártó első európai gyárának befogadásáért, amelynek hivatalos bejelentése az év végére várható. Brüs
A legfrissebb hírek szerint a Revolut ideiglenesen felfüggeszti egyes kriptovaluta szolgáltatásait az Egyesült Királyságban. A Revolut döntése a Financial Conduct
A megkérdezettek majdnem fele legfeljebb 20 000 forintot költ a karácsonyi vacsorára, 16 százalékuk 20 ezer és 30 ezer forint között szán erre a célra - ez derül ki a Costa Coffee és az Opinio kutatásából.
A brit éves fogyasztóiár-index novemberben 3,9 százalékra csökkent, ami elmaradt a közgazdászok előrejelzéseitől. Ez 2021 szeptembere óta a legalacsonyabb mért érték. Októberben még 4,6 százalék volt az éves bázisú infláció - írja a Reuters.
A nyüzsgő ünnepi szezonban a vállalkozások minden lehetőséget megragadnak - legyen szó karácsonyi kampányokról, újévi eladásokról vagy az úgynevezett "ötödik negyedév" kihasználásáról: a karácsonyi ünnepek és a január vége közötti időszakról, amikor a fogyasztók még mindig kiemelkedő vásárlási szándékkal rendelkeznek a visszaküldött termékekből és
A magyar gazdaság 2023 őszére túljutott a 2022. évi országgyűlési választások előtti osztogatás belgazdasági és az Ukrajna elleni orosz agresszió által előidézett világgazdasági következmények okozta válság legnehezebb szakaszán. A 2022-ben drámai mértékben deficites külső egyensúly (a folyó fizetési mérleg) már 2023 második negyedévében pozitívba
A generatív mesterséges intelligenciával szemben különösen nagyok az elvárások: a fejlett országokban a termelőképesség növekedésével kapcsolatos kihívásokra adhat választ. A vezetők reménykedése nem teljesen alaptalan, ezt támasztja alá a Roland Berger "Az új termelésfokozó" című tanulmánya, amely 100 vezető körében végzett globális kvantitatív és
Építkezés volt az épület közelében, ezért omolhatott le a Tamási Áron Gimnázium diákotthonának egyik külső fala. Kiderült, amióta zajlottak a munkák, a diákok egyre többször láttak repedéseket a falakon, amelyek nőttek is. A tragédia előtt is riasztották a lakók a kollégium dolgozóit, hogy vészjóslóan reped a fal, mire odaértek már megtörtént a baj
Ahogy közeledik az év vége, indulnak az év végi számvetések, összegzések is. Ez az év ismét nagyon különleges volt, tele érdekes és változatos fordulatokkal. A gazdasági válság hatásai ötvöződtek a lassan élénkülő, visszatérő turizmussal, és ez természetesen más területek mellett a budapesti, belvárosi ingatlanpiacon is kifejtette hatását. Fenti té
A munkahelyváltástól sokan tartanak, amely kapcsán már a döntés meghozása is jelentős kihívás lehet, hiszen ilyenkor az ismeretlentől való félelem ösztönösen felébred a munkavállalókban. A dolgozók gyakran inkább eltűrik a kedvezőtlen körülményeket aktuális munkahelyükön, minthogy lépjenek és feladják a meglévő, biztos pozíciójukat. Az év végéhez k
Ezúttal nem a filmes, hanem a kereskedelmi ingatlanpiac nagyjai találkoztak Cannes-ban, hogy bemutassák a szektor fő trendjeit. A várakozások szerint az idén nem a legjobb évét záró ingatlanszektor kilátásai 2024-re kedvezőek a bérbeadottságot és az új befektetéseket tekintve is. Emellett azonban olyan komoly kihívásokra, trendekre kell felkészülni
Az elmúlt napokban gyengült a forint az euróval szemben, így már nem a 380-as szint határozza meg a kereskedést, hanem feljebb került az árfolyam. Tegnap és tegnapelőtt 385 körül is járt az euró árfolyama, egyelőre a jelek szerint ott lehet a következő komolyabb ellenállás.
A Binance Research, a világ legnagyobb kriptotőzsdéjének elemzői csapata szerint különösen kedvező a széljárás az év végéhez közeledve a kriptopiacon, sőt arra számítanak, hogy ez a tendencia jövőre is kitart. A most közzétett éves elemzésükben megállapították: a kriptopiac tőkekapitalizációja több mint 110 százalékkal nőtt az elmúlt évben. Bizakod
December 12-én elfogadásra került a magyar kormány által november 14-én benyújtott a vállalati társadalmi felelősségvállalás szabályairól és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslat. A törvény célja az Uniós fenntarthatósági iránymutatásoknak való megfelelés mellett a gazdaság környezeti és társadalmi szempontokat is fig
Annak érdekében, hogy megvédjék az európai szélenergia-ipart a kínai gyártók általuk "tisztességtelen kereskedelmi gyakorlataival" szemben, Magyarország kivételével valamennyi uniós tagállam közös nyilatkozatot írt alá. A WindEurope lobbicsoport által kezdeményezett charta célja a pénzügyi kihívásokkal küzdő európai szélturbinagyártók védelme a kín