2023. november 2. csütörtök

nov. 2
5:45
Okos otthon – a holnap technológiája már ma elérhető (KKV Magazin)
Energiahatékonyság, biztonság és kényelem – az okos otthonok segítségével mindhárom feladat maximálisan teljesíthető, úgy, hogy közben időt, fáradságot és pénzt is megtakaríthatunk. Az újonnan épülő ingatlanoknál már alapvető elvárás, hogy energiahatékonyak, takarékosak, környezetbarátak és távvezérelhetők legyenek, nem kell azonban lemondaniuk err
nov. 2
5:45
EU: egy év alatt 50 százalékkal több megújuló energiaforrás létesült (newtechnology.hu)
Egy frissen kiadott uniós jelentés szerint 2021-22-ben 50 százalékkel emelkedett az újonnan kiépített megújuló energiaforrások aránya, vagyis a tiszta energiát hasznosító technológiák még mindig nagyon versenyképesek az Európai Unióban. A tiszta energiával kapcsolatos technológiák versenyképessége terén elért eredményekről szóló, október utolsó het
nov. 2
5:45
A növényvédő szerek dózisának csökkentése a drónos kijuttatás során (Mezőhír)
Van olyan kijuttatástechnika, ahol a veszteségek csökkentése eredményeképp indokolt lehet a dózis csökkentése.
nov. 2
5:45
A TopDown már 19 éve dolgozik a gazdaságban (Agrárágazat)
Amilyen alkatrészt például ma, pénteken megrendeltem, az hétfő délelőtt megérkezik hozzánk Svédországból.
nov. 2
5:48
A Volkswagen egyelőre nem tervez újabb akkumulátorgyárat (Márkamonitor)
A német Volkswagen (Vw) autóipari konszern egyelőre nem tervez újabb akkumulátorgyárat – jelentette be Oliver Blume vezérigazgató szerdán azután, hogy a héten megbeszélést folytatott cseh kormánytisztviselőkkel. Petr Fiala cseh kormányfő sajnálatát fejezte ki a Vw döntése miatt.   "Tekintettel a piaci feltételekre, így például a csak akkumulátorról
nov. 2
5:51
A kormány új szabályozása minden háztulajdonost érint (Tiszta Jövő)
2024 januártól Magyarországon minden ingatlanra kötelező energetikai tanúsítvány.
nov. 2
5:51
Illegális hulladéklerakás és a vele járó problémák (Agrofórum)
Talajszennyezés szempontjából nem a jogszabályok szerint működő és üzemelő hulladéklerakókkal van a probléma, hanem az erdőszéleken és más helyeken is kialakult, illegális hulladéklerakókkal, amik random megjelennek. A cikkben az utóbbiról írok, és szeretném felhívni a figyelmet erre a jelentős problémára.
nov. 2
5:54
Élesben teszteli legújabb fegyverét Izrael, Washingtontól Pekingig figyelik tűkön ülve, mit tud (Privátbankár)
A Hamász legerősebb ütőkártyáját veszítené el, ha Izrael sikerrel vetné be sci-fikbe illő új fegyverét. De az eredményekre nemcsak a Közel-Keleten, hanem az egész világon figyelnek, a Vassugár szolgálatba állítása ugyanis új korszak kezdetén jelentené a légvédelemben.
nov. 2
5:57
Anna gazdához megérkeztek a jelöltek (Digital Hungary)
A szépséges Anna gazdára izgalmas találkozások vártak, Gergő gazda és József gazda pedig elmélyítették a kapcsolataikat.
nov. 2
6:15
Visszajön-e a sírból a bitcoin árfolyama? (Kripto Akadémia)
A bitcoin ezer dolláros emelkedéssel vágott neki a novembernek. Ha a mindenszentek rally tovább folytatódik, az árfolyam ismét megvetheti a lábát a másfél éve elhagyott 35 000 – 69 000 dolláros tartományban. Mindez azért lehet fontos, mert ha kinagyítunk, a jelenlegi akció akár a vadabb spekulációk előtt is kaput nyithat. Bár csak néhány múltbéli p
nov. 2
6:15
Indulnak az agrárpályázatok: 3 billió(!) forint jön vidékre! (Agrárágazat)
Februárban indulnak a mezőgazdasági célú pályázatok is: majdnem 3 ezer milliárd forintos támogatás vár elköltésre.
nov. 2
6:15
Kína mostani reakciója hatással lesz a gabonaárakra (Magyar Mezőgazdaság)
Kína rekordmennyiségű búzát importál idén, mivel az esőzések károsították a saját termésüket. Az exportáló országok száraz időjárása miatti aggodalmak fokozzák Peking vásárlási kedvét, miközben az árak alacsonyak.
nov. 2
6:18
Elon Musk: Az AI-technológiát akár az emberiség kiirtására is beprogramozhatják (HR Portál)
A mesterséges intelligencia (artificial intelligence, AI) biztonságos alkalmazásáról és a kockázatok feltárásáról írtak alá nyilatkozatot a brit kormány által összehívott kétnapos magas szintű nemzetközi szakkonferencia résztvevői a rendezvény szerdai nyitónapján.
nov. 2
6:18
Megérkezett a kormány legszebb ajándéka a családoknak: jöhet az 58 + 30 millió! (Portfolio)
Verhetetlen lesz jövőre a falusi CSOK, az új CSOK Plusz és a babaváró hitel kombinációja. Egy három gyermeket vállaló, kistelepülésen családot alapító fiatal házaspár akár 58 millió forint vissza nem térítendő támogatást és 30 millió forint visszatörlesztendő kedvezményes hitelt vehet igénybe – számolta ki a Portfolio. A két gyermeket vállalóknál u
nov. 2
6:18
Az EU betiltja a Meta személyes adatokon alapuló célzott hirdetéseit (Márkamonitor)
Az Európai Adatvédelmi Testület (Edpb) szerdán kötelező erejű határozatot fogadott el, amely megtiltja a Meta technológiai nagyvállalatnak, hogy a felhasználók személyes adatait vegye igénybe a célzott hirdetésekhez.   A határozat "megtiltja a személyes adatok viselkedésalapú reklámozás céljából történő feldolgozását" az Európai Gazdasági Térség (E
nov. 2
6:33
CSOK Plusszal 120 ezerrel olcsóbb lehet a hiteltörlesztés (Bank360 blog)
A piaci lakáshitelhez képest harmadával kisebb törlesztést kell fizetniük az 50 millió forintos CSOK Plusz hitelért 2024-től a három gyereket vállalóknak. Az újabb babát már nem akaró gyerekes családoknak viszont sietniük kell a számukra év végével megszűnő városi CSOK igénylésével.
nov. 2
6:33
„Mindenki tudta, hogy ebből valamikor nagy dolog lesz” – Madarász Tamás agykutató az MI-ről (Forbes)
Madarász Tamás megjárta Etont, Cambridge-et, majd csellistaként Európát. Aztán át kellett programoznia az agyát a zenéről a matematikára. New Yorkban igazi nagyágyúktól tanulva, az első sorból nézte végig a mesterséges intelligencia (MI) berobbanását már akkor, amikor a ChatGPT még a kanyarban sem volt.
nov. 2
6:33
Ez az alig ismert AI kripto egyre több elemző kedvence, elmondjuk miért (BitcoinBázis)
Elsőre ugyan túlzásnak tűnhet, de a Launchpad XYZ kripto-startup hamarosan meghódíthatja a teljes AI kriptopiacot. Köszönhetően számos AI-val vezérelt eszköznek,
nov. 2
6:36
Minden, amit tudni kell a végelszámolásról (Adózóna)
Egy cég életében előfordulhat, hogy akár belső indíttatásból, akár külső okokból kifolyólag, de a társaság megszüntetése mellett döntenek a tulajdonosok. Ha a cég jogutód nélkül történő megszüntetésére esik a választás és ha a cég nem fizetésképtelen, végelszámolásnak van helye. A végelszámolás célja, hogy a társaság vagyona a tulajdonosok között k
nov. 2
6:42
Elképesztő mennyiségű törvényt szab most át a kormány (Azenpenzem)
A kormány hatalmas csomagot nyújtott be a parlamenthez. Ezek között megtalálhatóak a jövő, sőt esetenként még az azutáni, évre is kiható adótörvények. Alapjaiban írják át a sportra vonatkozó szabályokat, változtatnak a víziközmű-szolgáltatásnál, a fogyasztóvédelmi bírságok összegét megemelik, de a számtalan – például a lakáskiadás – területet érint
nov. 2
6:45
Szűkül és átalakul az európai borpiac – Franciaország az olaszok elé vág (vg.hu)
A franciák a termelést csökkentő intézkedésekkel is a legnagyobb bortermelők lettek Európában.
nov. 2
6:45
A profittermelő FDM 3D nyomtatás (newtechnology.hu)
Cikkünkben két, a világot megváltoztató 3D nyomtatási technológiát mutatunk be: a Fused Deposition Modeling (FDM) és a Fused Filament Fabrication (FFF) technológiát. Ismerje meg, hogyan alakítja át az additív gyártás világát a Stratasys FDM technológiája és alapanyag-választéka kivételes nyomtatási minőségével és pontosságával. Stratasys FDM és az
nov. 2
6:48
Először hagyhatták el a Gázai övezetet amerikaiak a konfliktus kirobbanása óta (Márkamonitor)
A Hamász Izrael elleni terrortámadása óta először hagyhatták el a Gázai övezetet amerikai állampolgárok, akik a rafahi határátkelőn Egyiptomba beengedett külföldiek csoportjában voltak – közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.   Matthew Miller külügyi szóvivő sajtótájékoztatóján pontos számot nem mondott, és jelezte, hogy "műveleti és bizto
nov. 2
6:51
Külföldi lakásvásárlók: a németek és a szlovákok nagyon veszik a magyar lakásokat (KKV Magazin)
A tavalyi visszaesést 2023-ban is folytatta a magyar lakáspiac, idén az első félévben több mint 50 százalékkal kevesebb lakást adtak el, mint egy évvel korábban a Ksh előzetes adatai szerint. A kihelyezett lakáshitelek összege 65 százalékkal esett vissza, és a Csok felvétele is több mint a felére csökkent. A használt lakások ára stagnál, az újaké v
nov. 2
6:54
Nagyot fékez most az elektromosautó-ipar, mindenki megütheti magát (Infostart)
Egyre-másra látnak napvilágot a nyilatkozatok az autógyárak részéről.
nov. 2
7:09
Fenntartható-e a gazdasági növekedés Amerikában? (vg.hu)
A technikai recessziót elkerüli Amerika 2023-ban, mivel nem lesz két negyedévig tartó gazdasági visszaesés.
nov. 2
7:12
Most már elérhető az Országos Vérellátó Szolgálat online időpontfoglalási lehetősége (ProfitLine)
November 1-jétől országszerte minden véradási eseményre elérhetővé válik az Országos Vérellátó Szolgálat (Ovsz) online időpontfoglalási lehetősége, azonban a rendszer használata nem lesz kötelező és továbbra sem feltétele a véradásnak - tájékoztatta a szervezet kedden az MTI-t.
nov. 2
7:12
Kapjanak valódi megbecsülést a szociális szférában dolgozók! (HR Portál)
Az LMP szerint javítani kell a szociális szféra, a szociális szférában dolgozók helyzetén - mondta a párt frakcióvezető-helyettese szerdai online sajtótájékoztatóján.
nov. 2
7:15
Hollandia: ahol a víz az úr (Magyar Mezőgazdaság)
A holland Bejo Zaden őszi Nyitott Napok rendezvénye olyan, mint az időjárás, évről-évre bizton lehet rá számítani, s mindig okoz meglepetéseket. A Warmenhuizen-i központ idén is újdonságokkal várta a világ számos országából érkező zöldségtermesztőket
nov. 2
7:18
Az EU betiltja a Facebook legirritálóbb hirdetéseit (Menedzsment Fórum)
Az Európai Adatvédelmi Testület (EDPB) szerdán kötelező erejű határozatot fogadott el, amely megtiltja a Meta technológiai nagyvállalatnak, hogy a felhasználók személyes adatait vegye igénybe a célzott hirdetésekhez.
nov. 2
7:18
Hogyan fertőz a tigrisszúnyog, milyen eséllyel fertőződhetünk meg, és mit tehetünk ellene? (Agroinform)
Az utóbbi évek forró nyarai és enyhe telei kedvezhetnek a forró égövi veszélyes kórokozók hazai fennmaradásának.
nov. 2
7:18
A Bridgestone Tatabánya idén is B-Pink kampánnyal küzdött a mellrák ellen (Márkamonitor)
Idén már ötödik alkalommal indított átfogó programsorozatot a Bridgestone Tatabánya a nők ezreit érintő mellrákos megbetegedés ellen. A B-Pink kampány központi eleme, hogy ingyenesen biztosít szűrést a munkavállalók számára, valamint felhívja a figyelmet a rendszeres orvosi- és önvizsgálat fontosságára. A vállalat mindemellett a gyárban dolgozók hé
nov. 2
7:21
Hatalmas élénkítést jelentett be Japán (vg.hu)
Több mint 40 ezer milliárd forintnak megfelelő jent pumpál a kormány a japán gazdaságba.
nov. 2
7:21
Mihez kezdjünk a tökökkel Halloween után? (Agrofórum)
Halloween után már nálunk is halomban állnak a szeméttelepeken a rothadó tökök, amelyek nem kevés metángázzal járulnak hozzá a környezetszennyezéshez, pedig van jobb módja annak, hogy szegény töklámpásoknak egy új, második életet adjunk.
nov. 2
7:21
Nem csak a nagymamádé – a fiatalok felé is nyit az Emporium (Forbes)
A fiatalok sokáig azt hitték, hogy az Emporium a nagymamák ruhaüzlete. Az utóbbi nyolc–tíz évben ez is kicsit megváltozott, ahogy az alapító, Csapkai Ildikó lányai beszálltak a családi bizniszbe. Kötés-hurkolás, blézerfétis és drága inganyagból készülő maszkok a klasszikus kollekciókkal operáló ruhamárka harmincéves sztorijában. Az Emporium történe
nov. 2
7:21
A K&H; lett a legjobb fenntarthatósági bank Magyarországon 2023-ban (Digital Hungary)
A K&H elnyerte a Euromoney „Magyarország legjobb fenntarthatósági bankja 2023″ díját. A bankvilág egyik legelismertebb szaklapja a K&H felelős környezeti, társadalmi és vállalatvezetési gyakorlatát díjazta.
nov. 2
7:24
Nincs indok arra, hogy miért csökken a magyarok egyik kedvenc édességének az adója (Infostart)
Kedd este jelent meg az az adócsomag-tervezet, ami szerint január elsejétől 18 százalék lenne a túró rudi jelenlegi 27 százalékos áfakulcsa.
nov. 2
7:27
230 ezer forint egy albérlet Budapesten, miközben több tízezer lakásban nem él senki (Telex)
Nagyon sokan szenvednek a túl drága budapesti lakásoktól és albérletektől, a tavalyi népszámlálás szerint mégis több mint 150 ezer fővárosi ingatlanban nem élt senki. Ráadásul Budapesten máig sok foghíjtelek van, amit valamiért nem építenek be lakásokkal.
nov. 2
7:30
Súlyos vélemény készült az orosz vezérkarral kapcsolatosan: „ezek az emberek egyszerűen képtelenek tanulni” (Portfolio)
Keményen kritizálta az amerikai Institute for Study of War (ISW) az orosz katonai vezérkart friss elemzésében: az agytröszt úgy látja, az orosz hadvezetés egyszerűen képtelen érdemben fejlődni a háború során, ugyanazokat a szovjet stílusú, súlyos veszteségekkel járó, frontális páncélosrohamokat használják az ukrán állások ellen, melyet például tava
nov. 2
7:33
Izrael több mint tízezer bombát dobott le Gáza városra, a hadsereg már a küszöbön áll (vg.hu)
Az izraeli hadsereg már több ezer Hamász-harcost ölt meg, és öt nap alatt eljutott Gáza városig.
nov. 2
7:33
Kapcsolódási pont kelet és nyugat között – elindult a Hong Kong Fintech Week 2023 (Fintech)
Óriási megtiszteltetés érte a Fintech.hu szerkesztőségét: meghívást kaptunk az idei Hong Kong Fintech Week-re. Az egyhetes rendezvénysorozaton a régió prominens pénzügyi vezetői beszélnek olyan felkapott és érdekfeszítő területekről, mint a mesterséges intelligencia, a web3 és az ESG. Az ünnepélyes megnyitót számos magas beosztású vezető neve fémje
nov. 2
7:45
Az orosz–ukrán háború 617. napja – Az ukrán főparancsnok elismerte, hogy Oroszország győzelemre áll (vg.hu)
Valerij Zaluzsnij szerint a nyugati segélyek elégtelennek bizonyultak az Oroszország elleni harcban.
nov. 2
7:45
Egyre drágábban vásárolunk karácsonyi ajándékokat (KKV Magazin)
Gazdasági válság ide vagy oda, egyre többen választanak drága ajándékot karácsonyra. Az értékesebb meglepetések azonban egyre inkább olyan hasznos tárgyak, amelyekre már eleve szükség volt, az ünnep pedig jó alkalom lehet ezek beszerzésére.
nov. 2
7:45
Távozik a Bittrex az amerikai piacról (Fintech)
A seattle-i székhelyű Bittrex kriptovaluta-tőzsde működését hivatalosan is leállította egy Delaware-i bíróság, miután jóváhagyta a vállalat csődtervezetét.
nov. 2
7:48
Csütörtökre erősödött a forint a szerdaihoz képest (Adózóna)
Erősödött a forint csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
nov. 2
7:48
Nyolcadik hónapja csökken a brit gyáripar aktivitása (HR Portál)
Októberben is csökkent a brit feldolgozószektor aktivitása a szerdán ismertetett átfogó havi mérőszámok alapján. Ez volt a nyolcadik olyan hónap egymás után, amikor az aktivitási mutatók a teljesítmény visszaesését jelezték az EU-n kívüli legnagyobb európai gazdaság gyáriparában.
nov. 2
7:48
Tutira nem tudtad a tökről ezeket! (Agroinform)
Tudtad, hogy körülbelül 200 ehető tökfaj van a világon? És azt, hogy évente világbajnokságot rendeznek tökdobásban? 25 tényünkből megtudhatod mindezt és még sok más érdekességet.
nov. 2
7:51
Így indítja a novembert a forint (Forbes)
Halottak napján gyengült, most korrigál a magyar valuta.
nov. 2
7:51
Újabb szóló bányász szerzett 6,25 BTC-s jutalmat (BitcoinBázis)
Egy szóló bányász egyedül bányászta ki a 814,308-as blokkot, mindössze 11 petahash/másodperc (PH/s) bányászati teljesítményt használva. Ezt a bravúrt a
nov. 2
7:54
Ma is jó lesz eurót váltani? Most úgy tűnik (Menedzsment Fórum)
Erősödött a forint csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Keresés