2023. november 1. szerda

nov. 1
19:36
Megremegett a dollár a Fed döntésére, a forint is pályát váltott (Portfolio)
A szerdai magyar munkaszüneti napon fontos adatok érkeznek az Egyesült Államokból, illetve este a Fed kamatdöntése is megérkezik, aztán folytatódik a makrogazdasági adatdömping, így azt kell figyelni, hogy ezek, vagy egyéb tényezők melyik irányba lökik ki a forint árfolyamát.
nov. 1
19:42
Bejelentette az amerikai pénzügyminisztérium, mihez kezd az államadóssághegyével (Portfolio)
A kincstár azonnali terve egy jelentős, 112 milliárd dolláros adósságárverést foglal magában a jövő héten, amelynek célja a november 15-én lejáró 102,2 milliárd dolláros kötvények visszafizetése, valamint további 9 milliárd dollárnyi forrásbevonás. A bejelentésre akkor került sor, amikor a kincstári hozamok 2007 óta a legmagasabb szintre emelkedtek
nov. 1
19:45
Halálos baleset történt - a vonatok Dunakeszi és Göd között nem járnak (vg.hu)
Ketten meghaltak a gödi Mikszáth Kálmán utcai vasúti átjárónál, ahol szerda este vonattal ütközött egy személyautó.
nov. 1
19:45
Kiskerttől a népzenéig (Magyar Mezőgazdaság)
Tekenye és Kisgörbő között, vadregényes területen álló Huszonyai-porta és -kultúrpajtát övező, szépen művelt kertben nemcsak termelnek, hanem zenei rendezvényeket is tartanak.
nov. 1
19:45
Nemzetközi összefogás indul a zsarolóvírusok ellen – végleg befellegzett a bűnözőknek? (BitcoinBázis)
Összesen 40 ország csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, amely a zsarolóvírusok elleni fellépést promotálja világszerte. Az együttműködés keretein belül aláírásra kerül
nov. 1
19:48
Megszólalt Powell a Fed kamatdöntése után: Messze vagyunk még az alacsony inflációtól (Portfolio)
Az amerikai jegybank, a Federal Reserve magyar idő szerint este 7-kor ttte közzé kamatdöntő üléséről szóló közleményét, amelyből kiderült, hogy a jegybank nem változtatott az irányadó kamaton. A kifejezetten soványka közleményben kiemelték az erős gazdaságot, valamint hangsúlyozták a jegybank adatvezérelt jellegét. Jerome Powell elnök a sajtótájéko
nov. 1
19:48
A hét hirdetése: egy vagány elektromos robogó, mellyel 50 kilométert is utazhatsz (Agroinform)
Szia Uram! Esetleg egy robogót? Elektromost? Jöhet? Na ide kattints!
nov. 1
19:57
Ma már csak árnyéka önmagának a világot egykor uraló japán tévégyártás (Forbes)
Nem is olyan régen, még Japán dominálta a televíziós szektort, olyan cégeknek köszönhetően, mint a Toshiba, Hitachi, JVC, Sharp, Sanyo, Sony, Panasonic vagy Pioneer, ám ebből mára nem sok maradt. Mutatjuk, hogy mi történt ezekkel a nálunk is népszerű márkákkal! Ma, amikor az olyan konszernek uralják a televíziós iparágat, mint a Samsung, az LG, a
nov. 1
20:21
Először hagyhatták el a Gázai övezetet amerikaiak a háború kitörése óta (vg.hu)
A Hamász Izrael elleni terrortámadása óta először hagyhatták el a Gázai övezetet amerikai állampolgárok.
nov. 1
20:24
Fontos döntés született a mesterséges intelligenciáról: ez minden magyart érint (Pénzcentrum)
A mesterséges intelligencia (artificial intelligence, AI) biztonságos alkalmazásáról és a kockázatok feltárásáról írtak alá nyilatkozatot a brit kormány által összehívott kétnapos magas szintű nemzetközi szakkonferencia résztvevői a rendezvény szerdai nyitónapján.
nov. 1
20:48
Nemcsak a Fed döntött: az Öböl-menti bankok is reagáltak (Portfolio)
Az Öböl-menti Együttműködési Tanács (GCC) központi bankjai, köztük Katar és az Egyesült Arab Emírségek, úgy döntöttek, hogy változatlanul fenntartják kamatlábaikat, tükrözve a Federal Reserve döntését, hogy megvédjék valutáik dollárhoz való kötöttségét.
nov. 1
20:54
Mutatjuk a részleteket: folyamatosan nő a foglalkoztatás Magyarországon (hirado.hu)
Hazánk foglalkoztatási aránya Európa élmezőnyébe került.
nov. 1
20:57
A Sztárbox nagyon bejött az RTL-nek (MMonline)
A Sztárbox a 18-49 és a 18-59 éveseknél is megverte a TV2 párhuzamos műsorát. A 18-49 éveseknél és főműsoridőben nyerte a hetet az RTL. Igaz, minden más célcsoportnál továbbra is a TV2 áll az élen. Múlt héten érdekesen alakult az RTL és a TV2 közötti nézettségi verseny. A megszokott erősségeit hozta a TV2, azaz nyertek
nov. 1
21:00
Az EU leszámol a Facebook és az Instagram legidegesítőbb funkciójával (Portfolio)
Az Európai Adatvédelmi Testület (EDPB) szerdán kötelező erejű határozatot fogadott el, amely megtiltja a Meta technológiai nagyvállalatnak, hogy a felhasználók személyes adatait vegye igénybe a célzott hirdetésekhez. A határozatot azt követően hozták meg, hogy a Meta hétfőn közölte: a Facebook és az Instagram közösségi platform európai felhasználói
nov. 1
21:30
A Skandináv lottó nyerőszámai a 44. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták a Skandináv lottó 2023/44. heti nyerőszámait. Ezen a héten nem volt telitalálatos szelvény, így a következő héten már 315 millió forint lesz a tét.
nov. 1
21:42
A kötvénykirály már verdiktet mondott: közel a borulás, vele a kamatvágás (Portfolio)
A neves befektető és a DoubleLine Capital vezérigazgatója, Jeffrey Gundlach aggodalmát fejezte ki a közelgő amerikai gazdasági visszaeséssel kapcsolatban, és azt jósolta, hogy a romló gazdasági helyzet miatt a kamatlábak csökkenése hamar bekövetkezhet – írja a CNBC.
nov. 1
21:48
Ültetni egyszerű, fogyasztani nagyszerű! A batátából még a chips is finomabb! (Agroinform)
Nagyon egyszerű termeszteni, nagyon finom és nagyon egészséges! Legyen a te kertedben is batáta!
nov. 1
22:06
Csehország versenyre kell Magyarországgal az új sikerágazatban (Portfolio)
Csehország jelentős autóakkumulátor-gyártóvá akar válni, miután a Volkswagen AG-val egy lehetséges gigagyárról folytatott tárgyalások megrekedtek. Petr Fiala miniszterelnök elárulta, hogy a német konszern helyszínének kiválasztása és a beruházás előkészítése után arról tájékoztatta a cseh kormányt, hogy még nem határozta el magát az üzemlétesítés m
nov. 1
22:12
Nincs többé online újság, megszűnik a Digitalstand (ProfitLine)
Megszűnik a Digitalstand Rendszeren keresztül nyújtott online lapáruház szolgáltatás december 31-én - közölte a Digitalstand Kft. általános jogutódja, a MédiaLOG-Dmhm Zrt. kedden előfizetőivel levelében, amelyet az MTI-hez is eljuttatott.
nov. 1
22:18
Megszólalt a kormány a túró rudi áfacsökkentéséről (Portfolio)
Kedd éjszaka derült ki, hogy a kormány a közel 200 oldalas jövő évi adócsomagjába egy áfacsökkentést is elrejtett. Az RTL az ezzel foglalkozó szerdai riportjában szólaltatta meg az illetékes Pénzügyminisztériumot.

2023. november 2. csütörtök

nov. 2
0:00
Változatlanul hagyta az irányadó kamatot a Fed (Infostart)
Nem változtatott az irányadó kamat célsávján az Egyesült Államok jegybankjának szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) szerdán.
nov. 2
0:09
A Hungexpón mutatkoznak be Zheinjang tartomány márkás termékei (Üzletem)
2023. november 10–12. között kerül megrendezésre Budapesten a Hungexpo H pavilonjában Kína Zheinjang tartománya márkás termékeinek bemutatója.
nov. 2
0:12
Ismét meghirdetik a Magyar Innovációs Nagydíj Pályázatot (ProfitLine)
A Magyar Innovációs Szövetség (Misz) az idén is meghirdeti a Magyar Innovációs Nagydíj Pályázatot, a nevezési határidő 2024. február 5 - közölte a Misz kedden az MTI-vel.
nov. 2
0:15
Nagy durranások, ígéretes jövőképek, életre kelt álmok a Japan Mobility Show-n (NRGreport)
A nagy múltú Tokyo Motor Show nevet váltott, és igen erősen indította az új korszakát. A japán rendezvény jó minta lehet az útkeresésben lévő szalonoknak.
nov. 2
0:15
Matróz, hajószemélyzet, kormányos – A képesített hajós (Szakmát Szerzek)
A képesített hajós szakma olyan fiatalok számára ajánlott, akiket vonz a hajózás, otthon érzik magukat a vízen és érdeklik a vízi tevékenységek. Ha izgalmasnak találod a különböző hajótípusokat és hajózási módszereket, ezen kívül érdekelnek a különböző gépi berendezések és kezelésük is, érdemes tovább olvasnod. A magyarországi hajózás A hajózásban
nov. 2
0:19
Együttműködést kötött a Mátészalkai Szakképzési Centrum és az Országos Mentőszolgálat (Szakmát Szerzek)
2023. október 24-én a Mátészalkai Szakképzési Centrum és az Országos Mentőszolgálat együttműködési megállapodást kötöttek Mátészalkán. Együttműködés a hatékonyabb segítségnyújtás érdekében Az Országos Mentőszolgálat és a Mátészalkai Szakképzési Centrum között 2023. október 24-én aláírt együttműködési megállapodás kiterjeszti a Centrum társadalmi fe
nov. 2
1:12
Fogytán az idő: hamarosan zárul a Chimpzee előértékesítése (ProfitLine)
A Chimpzee csapata egészen elképesztő sikereket tudott elérni, aminek hála mostanra karnyújtásra került a Chmpz tokenek listázása. A gyűjtés során mostanáig több mint 1.7 millió dollár értékben sikerült a natív tokeneket eladni, ezért már csak napok kérdése a 2 millió dolláros célösszeg elérése.
nov. 2
1:15
Mi a COP28? Minden, amit az ENSZ dubaji klímacsúcsáról tudni kell (NRGreport)
Egy rekordot döntő év után a világ az Egyesült Arab Emírségekben november 30. és december 12. között megrendezésre kerülő ENSZ-konferenciától várja, hogy biztonságosabb pályára állítson bennünket.
nov. 2
1:15
Agrárszakembereket díjazott a Magyarok Kenyere Program (Szakmát Szerzek)
Az Agrár-vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (Avhga) támogatásával hazai, erdélyi és kárpátaljai fiatal agrárszakemberek kaptak ösztöndíjat. A fél millió forintos támogatást tanulmányaikra vagy gazdálkodásukra használhatják fel a díjazott agrárszakemberek. A Magyar Örökség díjban részesült Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program, a Kárpát-m
nov. 2
2:12
Az EU növeli a karabahi örményeknek nyújtott humanitárius segélyt (ProfitLine)
Az Európai Bizottság közel 1,7 millió euróval növeli az Örményországnak nyújtott humanitárius támogatást annak érdekében, hogy a hegyi-karabahi lakóhelyüket elhagyni kényszerült embereknek készpénztámogatást, menedéket, élelmezést, megélhetési támogatást és egészségügyi ellátást biztosítson.
nov. 2
2:15
A kárpitos szakma leírása (Szakmát Szerzek)
A kárpitos munkája során különböző szövettípusokkal, például bőrrel, műbőrrel, textilekkel teszi szebbé, divatosabbá a különböző bútorokat. Munkáját saját elképzelései vagy a megrendelői igények alapján végzi. Képes a régi, megkopott bútorok szöveteit újjá varázsolni, rugózatok, belső párnázó anyagok használatával, ezzel egyben támogatja a használa
nov. 2
2:21
Megszabadul a dühtől az egyik csillagjegy! (Karrier Trend)
A Bika ma próbáljon kreatív lenni, az Oroszlán bízzon mások véleményében! Karrier horoszkóp: 2023.11.02. Kos Amit magad előtt látsz, az nem a teljes valóság. Ne izgulj túlságosan egy nagyszerű lehetőség
nov. 2
2:42
Azahriah kapta a legtöbb jelölést a Klipszemlén (ProfitLine)
Azahriah kapta a legtöbb (négy) jelölést a Klipszemlén, mögötte a Carson Coma három, Dzsúdló és Lil Frakk két-két kategóriában esélyes a győzelemre. November 9-én immár hetedszer rendezik meg az eseményt az Akvárium Klubban.
nov. 2
3:12
2025-ben összeomlik a magyar nyugdíjrendszer - ezért nyugdíjreform jön! (ProfitLine)
Számos javaslat és ötlet fogalmazódott meg a Mabisz és a Pénztárszövetség szakértőiben, hogy a magyar nyugdíjrendszer régóta esedékes, és 2025-ig véghezvinni tervezett reformja időben megvalósulhasson. Miért beszélnek a szakemberek a nyugdíj összeomlásról? Milyen megoldási javaslatok vannak és ez hogyan érinti a nyugdíjasokat?
nov. 2
4:12
Nőnek egyes ágazati minimálbérek Romániában (ProfitLine)
November 1-től emelkednek egyes ágazati minimálbérek Romániában, erről keddi ülésén fogadott el sürgősségi rendeletet a bukaresti kormány.
nov. 2
4:33
A vállalkozói hitel és az önerő – így indítsd el a vállalkozásodat! (newtechnology.hu)
Egy vállalkozás elindítása mindig izgalmas, kihívásokkal teli időszak, a sikerhez vezető úton azonban számos fontos tényezőt kell figyelembe venned. Milyen szempontokat kell átgondolnod? Mennyi önerőre van szükséged? Milyen hitelkonstrukciók közül választhatsz? Cikkünkben ezekre a kérdésekre adunk választ. Egy vállalkozás elindítása alapos tervezés
nov. 2
4:45
Mbh Bank: a magyarok fele takarékoskodik rendszeresen (KKV Magazin)
Az emberek közel fele, 49 százaléka szokott rendszeresen takarékoskodni, közülük pedig a legtöbben 100 ezer forint alatti összeget tesznek félre havonta – derül ki az Mbh Bank által végzett reprezentatív kutatásából, amely a magyar lakosság takarékoskodási szokásait vizsgálta. A kutatás rámutatott, hogy a megkérdezettek közel fele több mint három h
nov. 2
4:45
Futurisztikus motort tervezett a Suzuki (newtechnology.hu)
A motorkerékpárok világában is komoly tekintélynek örvendő Suzuki legújabb koncepciója a Moqba (Modular Quad Based Architecture), ami óriási lépés a jövő városi mobilitása felé vezető úton. Igazi úttörő, egyetlen korábbi motorhoz sem hasonlító jármű, ami akadályoktól függetlenül mobilis, és mindenki számára hozzáférhető. A Japan Mobility Show-n bem
nov. 2
4:45
Heteken belül indul a napelemes pályázat! Mekkora támogatást kaphatok? (Öko-drive)
Az új állami napelemes-energiatároló pályázat, amely akár ingyen akkumulátorokhoz juttathatja a pályázókat januárban indul.
nov. 2
4:45
Heti egy, vagy két irodai napról álmodoznak a magyar dolgozók (Karrier Trend)
Egy tökéletes világban hányszor járnál be az irodába dolgozni? – kérdeztük olvasóinktól és érdekes módon a „soha” válaszból érkezett a legkevesebb. A legtöbben, a válaszadók mintegy 47%-a heti egy vagy
nov. 2
4:48
Házasodna a gazda: Anna gazdához megérkeztek a jelöltek (Márkamonitor)
A szépséges Anna gazdára izgalmas találkozások vártak, Gergő gazda és József gazda pedig elmélyítették a kapcsolataikat.   Anna gazda izgatottan várta a jelöltjeit, mert nagyon rég nem randizott. Akadt olyan férfi, akivel már az első beszélgetéskor komolyabb témákat is érintettek. József gazda egyik jelöltjének története annyira megható volt a gazd
nov. 2
4:51
Miért alakultak ki apró fekete foltok a dísznapraforgón? (Agrofórum)
Dísznapraforgó növényeket neveltem, amiknek levelein szeptemberben apró fekete foltok nőttek, leveleik elszáradtak. A csatoltan küldött képen jól látszanak a tünetek. Mi okozta, lehet védekezni ellene?
nov. 2
5:12
5+1 egyszerű megtakarítási tipp – nem csak a Takarékosság Világnapjára (ProfitLine)
Az Allianz 2023-as globális vagyonosodási jelentéséből kiderült, hogy a magyar háztartások bruttó pénzügyi eszközállománya 38 százalékkal nőtt 2019. és 2022. között, ám inflációval kiigazítva a bővülés mindössze 11 százalék. Bár ez a növekedés optimizmusra ad okot, és a tapasztalatok azt mutatják, hogy az elmúlt évek bizonytalanságai és gazdasági
nov. 2
5:15
Napelemes rendszer 500 ezer forint alatt? Már árulják más országban! (Alternatív Energia)
Az otthoni napelemes rendszerek, például az Ecoflow Powerstream egyre kisebbek könnyen telepíthetők, és 360.000 forintba is kerülhetnek.
nov. 2
5:15
Elon Musk szuperappot csinálna az X-ből (FinTechRadar)
Elon Musk a közelmúltban ismertette új tervét: az X platformot az emberek pénzügyi tevékenységének középpontjává kívánja tenni.
nov. 2
5:15
Nagy a visszhangja a románok siketfajd-vadászatának (Magyar Mezőgazdaság)
A Kárpátok 1200 méteres tengerszint feletti magasságában fekvő tűlevelű erdőkben a siketfajd szinte mindenhol megtalálható. Romániai állománya a becslések szerint 2500-6000 közötti egyedre tehető, és több mint tíz év után ott ismét vadászhatóvá vált.
nov. 2
5:18
Időjárás: Hullámzó front vastag felhőzete vonul kelet felé (Agroinform)
Helyenként nagyobb mennyiségű csapadék is hullhat.
nov. 2
5:18
Herman Pierre, RTL: A saját gyártású műsoroknak egyre nagyobb a súlyuk és a szerepük (Márkamonitor)
A Big Picture 2024 konferencia előtt, október 19-én a Márkamonitor magazinban terjedelmes tévés dosszié jelent meg, amelynek a kisinterjúit online is elérhetővé tesszük. Ezúttal a Herman Pierre drámai és szórakoztató műsorokért felelős igazgatóval készült interjút közöljük.    A televíziós piacon nagy a verseny, de nemcsak a csatornák között, hanem
nov. 2
5:39
Ötbillió forint felett: íme a 100 legértékesebb magyar cég (Forbes)
Hetedik alkalommal állítottuk össze a legértékesebb magyar tulajdonban lévő cégek listáját. Mutatjuk az élbolyt.
nov. 2
5:45
Nagy gondot okozna, ha belátható időn belül nem jönnének az uniós pénzek (Piac és Profit)
A lehetséges piaci turbulenciák és a geopolitikai kockázatok fokozódása miatt a portfóliók hosszú kötvény kitettségének növelésére szavaznak az OTP Elemzési Központ és az OTP Global Markets szakértői, akik szerint az elmúlt negyedévben borúsabbakká váltak a piaci várakozások. A gyülekező felhők miatt az arany fedezeti jellegű felülsúlyozását javaso

Keresés