Átadták csütörtökön a németországi Arnstadtban a Debrecenben is beruházó CATL kínai akkumulátorgyártó társaság első európai üzemét. A Türingia tartományban 1,8 milliárd eurós beruházással épített gyár éves termelési kapacitása 14 gigawatt, ami nagyjából 350 ezer elektromos meghajtású személyautónak elegendő akkumulátort jelent.
Januártól minden munkatársának alapbérét bruttó 32 ezer forinttal emeli az Auchan. A szakképzettséget nem igénylő áruházi munkakörökben akár bruttó 476 ezer forintos jövedelem is elérhető.Januártól minden teljes munkaidőben foglalkoztatott munkatársának bruttó 32 000 forintos béremelést ad az Auchan Magyarország. E szerint a legtöbb munkatársat fog
Magyarország 1,5 százalékos GDP-bővüléssel elkerülheti idén a recessziót, az infláció pedig az év végére ismét egyszámjegyű lehet; 2024-ben már egyensúlyi pályán "kilőhet a magyar gazdaság", a növekedés elérheti a 4 százalékot - nyilatkozta a gazdaságfejlesztési miniszter a Mandiner hetilapnak.
A januári tesztadás után februárban indul a Network4 Csoport legújabb, földfelszíni terjesztésű csatornája, a MAX4. A vadonatúj szórakoztató csatornán európai és amerikai sorozatok, filmek és saját gyártású tartalmak gondoskodnak arról, hogy mindenki megtalálja az ízlésének megfelelő műsort.
Átadták csütörtökön a németországi Arnstadtban a Debrecenben is beruházó CATL kínai akkumulátorgyártó társaság első európai üzemét. A Türingia tartományban 1,8 milliárd eurós beruházással épített gyár éves termelési kapacitása 14 gigawatt, ami nagyjából 350 ezer elektromos meghajtású személyautónak elegendő akkumulátort jelent.
A digitalizációs folyamatok az elmúlt tíz évben Magyarországon is jelentős fejlődésen mentek keresztül és az állami szektorban is megjelentek a mesterséges intelligenciára (MI) épülő technológiai megoldások. Ezek közé tartozik a MIA chatrobot is, amely 2021 májusa óta sikeresen nyújt támogatást az ügyintézőknek a 1818 Közigazgatási Ügyfélvonalnál.
A tavalyi negyedik negyedévben 2,9%-kal nőtt az amerikai gazdaság évesített negyedéves szinten, azaz az év végén még egyértelműn messze volt a visszaeséstől a világ legnagyobb gazdasága. A közgazdászok tartanak tőle, hogy idén az amerikai gazdaság recesszióba süllyedhet, tavaly év végén ennek még nem volt jele.
Az elmúlt napokban Budapesten tartott szakértői egyeztetéseken egyáltalán nem került szóba a helyreállítási terv közlekedési komponense, az csak a következő hetekbeli videókonferenciás tárgyalásokon lesz téma, és meglepő lenne, ha a magyar kormány le akarná húzni az elővárosi HÉV-vonalak felújítási projektét a listáról, hiszen azt már Brüsszelben i
Az E.ON Hungária csoport 74 milliárd forintos hálózatfejlesztést indít, ennek felét saját forrásból finanszírozza, másik felét pedig az uniós Helyreállítási és ellenállóképességi eszköz programból (RRF) származó támogatásból, amelyet a magyar kormány előfinanszíroz.
Pár napon belül kapható az új, 2042/S jelzésű Babakötvény, amely a tavalyi 14,5%-os inflációra 3 százalékpont kamatprémiumot fizet, összesen tehát 17,5%-kal kamatozik idén. Jelenleg egy olyan lakossági állampapírt sem találunk, amely magasabb kamatot biztosítana a Babakötvénynél.
A hőfüggöny igazi multifunkciós találmány, ami azon túl, hogy jól mutat, sokkal többet kínál. A hőszigetelés maximalizálása a közbenjárásával semmiféle nehézséget nem okozhat.
Péntektől tovább emelkedik a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára. A benzin esetében ez bruttó 8 forintot jelent, míg a gázolajért a kutak bruttó 6 forinttal fizetnek majd többet, olvasható a holtankoljak.net oldalán.
Három, Magyarországot érintő kötelezettségszegési eljárásban hozott döntést Brüsszel: az Európai Bizottság problémákat lát a szénkivitel korlátozásánál, de az építőipari nyersanyagok ársapkájánál és szabályozásánál is. Emellett elvárják, hogy a gyűlöletbeszéd és a gyűlölet-bűncselekmények ellen is fokozza a fellépését.
Egyre nyitottabbak a fiatalok a bankszámlákra és készpénzmentes fizetésre. A K&H ma már 60 ezer ifjúsági számlát kezel, ami 62 százalékkal haladja meg a három évvel korábbi darabszámot. Közben a fiatalok kártyás forgalma jelentős mértékben, 460 százalékkal, azaz több, mint öt és félszeresére nőtt. Ezt igazolja vissza a K&H a Vigyázz, kész, pénz! di
Elon Musk elmondta, hogy valószínűleg egy kínai autógyártó lesz a Tesla legközelebbi versenytársa, miközben hangsúlyozta, hogy a vállalat jelenleg "nyerésre áll Kínában" - írja a CNBC.
Svájc továbbra is profitál az Oroszországgal ápolt szoros kapcsolataiból. De a hangulat fokozatosan megváltozik a politikai vezetésben. Káncz Csaba jegyzete.
Az előző negyedévinél kisebbnek, de a vártnál jobbnak bizonyult a negyedik negyedévi amerikai éves GDP-növekedés a csütörtökön publikált előzetes adatok alapján.
A Henkel fenntartható növekedés stratégiáját követve egyesítette Laundry & Home Care illetve Beauty Care üzletágait, és egy új üzletágat hozott létre Henkel Consumer Brands néven. A magyarországi szervezetben is lezajlott a teljes integrációs folyamat, 2023. január 1-től Szak Zsuzsanna az új, fogyasztói márkákat tömörítő Consumer Brands üzletág iga
Átmenetileg csökkentsék öt százalékra az alapüzemanyagok áfáját a jelenlegi 27 százalékról - mondta csütörtöki, online sajtótájékoztatóján a DK frakciószóvivője.
Sztárokkal telik meg a ring az RTL nagysikerű műsorában. A Sztárbox idén ősszel kerül majd a képernyőre, szakmai supervisora pedig Kovács Kokó István olimpiai, világ - és Európa-bajnok lesz.Bokszkesztyűt és fogvédőt húznak a hírességek, hogy összecsapjanak ősszel a Sztárbox ringjében. Az eddig sugárzott két Sztárbox is hatalmas siker volt, mind a r
A közösségi média korszakában a szélsőséges gyűlöletcsoportok csak úgy okádják magukból az antiszemitizmust és a holokauszt-tagadást, s az újfajta platformokkal úgy tűnik, egyre nehezebb felvenni a harcot. Holnap lesz január 27., a Nemzetközi Holokauszt Emléknap.
Az Agromash expón igen tanulságos, sokszor megrázó képekkel illusztrált előadást hallgathattak az érdeklődők, a közlekedési balesetek leggyakoribb okairól… A tanulság: figyelmesen, óvatosan, a mindennapi problémákat nem más közlekedőkön levezetve. És akinek telik autóra, az áldozzon egy Kresz könyvre is.
Az olaszországi üzemanyag-állomások egy része huszonnégy, mások negyvennyolc órán át tartanak zárva a kedd este megkezdődött sztrájk miatt, melyet a benzinkutak üzemeltetői a kormány energiapolitikájával szemben hirdettek meg.
Az elektromos járműveket gyártó Tesla vállalata a kriptopiacot ért nehéz időszak ellenére sem volt hajlandó megválni Bitcoinjaitól. A negyedik negyedéves
Áfát is tartalmazó ingatlanvételár esetén a gyakorlatban számos esetben merült fel a kérdés: az ingatlan bruttó vagy nettó vételárát kell-e megjelölni forgalmi értékként az illeték kiszabásához. Még ha ez hivatalosan még mindig nem lett megerősítve, eldőlni látszik a kérdés – szerencsére a nettó vételár javára, írja honlapján a Jalsovszky Ügyvédi I
A Procter & Gamble elkötelezett a fenntarthatóság és a technológiai fejlődés mellett, mindez erőteljes befolyással bír globális partnerségeinek kialakításában is. Az idei Világgazdasági Fórum panelbeszélgetésein bemutatták többek között együttműködésüket a PureCycleTM újrahasznosítási rendszerrel, saját fejlesztésű iMFLUX technológiájukat, amely fo
Akár 200 ezer forintos bírságot is kockáztattak mindazok, akik valamilyen oknál fogva nem vettek részt a tavalyi népszámlálásban, de a Központi Statisztikai Hivatal a 24.hu-nak azt írta, hogy az érintetteknek nem kell komolyabban tartaniuk attól, hogy fizetniük kellene a mulasztásuk miatt.
Míg nyugati szomszédunknál, Ausztriában a biztosított emberek több mint fele igénybe vesz valamilyen jogvédelmi biztosítást, addig Magyarországon ez a szám csupán 2 százalék. Ezzel olyan országokkal vagyunk pariban, mint Románia, Szerbia vagy Argentína és Peru városi lakossága. Miközben Németországban, Svájcban, de még Franciaországban is sok állam
Uniós hatóságok nyomására egyértelműbb tájékoztatást vállalt a Google. Az óriáscég létrehoz egy e-mail címet, amelyen a fogyasztóvédelmi hatóságok jelezhetik a jogsértő tartalmakat és kérhetik azok gyors ügyintézését. A magyar Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az ügy kapcsán jelezte: erőfölényes vizsgálatot folytat.