A gazdasági nehézségek és az aszály ellenére 2022-ben az Axiál Kft. rendelésállománya növekedett, a cég új telephelyet nyitott Felsőzsolcán és kibővítette bajai szervizét. A jelentős hazai gépkereskedő az AgrárgépShow kiállításon mutatta be terveit és eredményeit, miközben közel 100 gépet ki is állított és leleplezte az utánpótlásnevelési projektjü
A Google egyértelműbb tájékoztatást vállalt az európai fogyasztóvédelmi hatóságok nyomására; Magyarországon a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) erőfölényes vizsgálatot folytat az óriáscéggel szemben.
A legújabb textiltrendeket mutatja be a Texhibition című kiállítás február 3. és 26. között a FUGA-ban, a hetedik alkalommal látható válogatásban a magyar textilművészek újdonságai mellett a Hollandiában élő, magyar származású Lénárd Ilona munkái is szerepelnek.
Idén újdonság, hogy az influenza, az RSV vírus és a koronavírus egyszerre támad mindenhol. A tridémia kapcsán Jakab Ferenc virológus a Pénzcentrumnak úgy nyilatkozott, ha a koronavírus keveredik egy influenzával vagy RSV-vel, akkor erősebb tünetek alakulhatnak ki, de az egyidejű „hármas” fertőzés nagyon extrém esetben fordul elő. Jakab szerint felt
A Vodafone az eredetileg bejelentettnél 10 százalékkal olcsóbb lett, azért érte meg inkább erre költeni, mint mondjuk a pedagógus-béremelésre - mondta a gazdaságfejlesztési miniszter.
Az izmos béremelkedés ellenére az infláció egy év alatt 2,5 millió forintot vett el a lakásvásárlásban gondolkodó családoktól. Ennyivel kisebb piaci lakáshitelre elég ugyanis a magyar polgárok felének keresete – derül ki a BiztosDöntés.hu számításaiból.
A gazdasági nehézségek és az aszály ellenére 2022-ben az Axiál Kft. rendelésállománya növekedett, a cég új telephelyet nyitott Felsőzsolcán és kibővítette bajai szervizét. A jelentős hazai gépkereskedő az AgrárgépShow kiállításon mutatta be terveit és eredményeit, miközben közel 100 gépet ki is állított és leleplezte az utánpótlásnevelési projektjü
Nem született bérmegállapodás a munkáltató és a munkavállalói érdekképviselet között az Auchan Magyarországnál, a vállalat által szerda este bejelentett „mindenkinek fix alapbéremelés és jelentős juttatásnövelés” a szakszervezet szerint sztrájkfeszültségbe hajló nagy fokú elégedetlenséget szült a dolgozók körében – értesült az Index.
Az Alföldön még nagy területen áll a víz a földeken, de az eddigieknél hidegebb, nagyrészt száraz, gyakran szeles időben a belvízfoltok lassan csökkenni kezdenek - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön közölt agrometeorológiai elemzésében.
Jó hír a gyermeket nevelő családoknak: február 1-től 17,5 százalékra emeljük a Babakötvény éves kamatát - jelentette be a pénzügyminiszter csütörtökön a Facebook oldalán.
Nyilvánosságra hozták január 25-én az FTX hitelezőinek a teljes listáját, azonban a bírósági végzésnek köszönhetően visszatartották a közel 9,6 millió felhasználó személyazonosságát. A csődbe ment kriptotőzsde több millió hitelezőnek tartozik, köztük amerikai és nemzetközi kormányzati ügynökségeknek, ügyvédi irodáknak, bankoknak, médiaszervezetekne
Az Ikea Magyarország a 2022-es pénzügyi évben 130 milliárd forint kiskereskedelmi forgalomról számolt be, amely közel 20%-os növekedést jelent az előző évhez képest (109,2 milliárd forintot FY21-ben). Az áruházakban 3,5 millió vásárlót fogadtak, az online vásárlás részesedése pedig 21,6% volt. Amellett, hogy a vállalat továbbra is az emberek többsé
Az áremelkedések, a rezsi növekedése és a magas infláció miatt számottevően csökkent a bérek vásárlóereje, egyre több munkavállaló kerül szembe megélhetési gondokkal, különösen a fizikai dolgozók között. Vállalati támogató programokkal enyhíthetők a gondok.
Akár kellemes meglepetést is okozhat a januári inflációs adat, legalábbis erre utal az, amit eddig látunk az élelmiszerek árának alakulásában. Az üzemanyag-árstop eltörlésének még lehet egy áthúzódó hatása januárban, azonban a meglepetés azt jelentheti, hogy nagyon közel a tetőzés, sőt az sem kizárt, hogy januárban már nem, vagy csak minimálisan fo
Az időjárás az idén már januárban komoly károkat okozott a magyar lakóingatlanokban. Az év első 3 hetében közel 1400 kárbejelentés érkezett az egyik magyarországi pénzintézethez, amelyek elsősorban az esőzések miatti beázásokhoz köthetőek. A károk felmérése folyamatban van, becslések szerint összegük elérheti a 21 millió forintot. A szakemberek fel
Egyre több országban jelennek meg bitcoin bányászati központok. Európában Norvégia élen jár, mivel bőséges energiatartalékai vannak, a szabályozási környezet pedig
Oroszország pénzügyminisztériuma csütörtökön javasolta a Nemzeti Vagyonalap (NWF) "válságellenes" beruházásaira vonatkozó likviditási korlátozások eltörlését, arra hivatkozva, hogy a kihívásokkal teli geopolitikai körülmények között támogatni kell a kulcsfontosságú ágazatokat - írja a Reuters.
A fenntartható növekedés, a zöld átmenet felé vezető út első lépése az infláció letörése és gyors csökkentése, mert a magas inflációs környezet "színétől függetlenül" minden beruházást hátráltat - mondta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke.
A nemzetközi átlaghoz képest felültelejsített a BUX, a blue chipek azonban vegyesen teljesítettek, emelkedett az OTP és a Mol, mínuszban zárt a Richter és a Magyar Telekom.
Január végéig kell a lakossági folyószámlával rendelkező hazai ügyfeleket tájékoztatni a 2022-es bankszámla- és kártyaköltségekről, hamarosan pedig az is kiderül, hogy mennyivel drágulnak idén a számlacsomagok. Az MNB idén kiemelt figyelmet fordít a hitelintézetek számlákkal kapcsolatos díjmódosításaira, és jogsértés esetén azonnal intézkedik.
Oroszország pénzügyminisztériuma csütörtökön javasolta a Nemzeti Vagyonalap (NWF) "válságellenes" beruházásaira vonatkozó likviditási korlátozások eltörlését, arra hivatkozva, hogy a kihívásokkal teli geopolitikai körülmények között támogatni kell a kulcsfontosságú ágazatokat - írja a Reuters.
Gazdasági visszaesésre számítanak a vezérigazgatók világszerte, megoldásként pedig cégfelvásárlásokkal akarják erősíteni vállalataik pozícióját - mutat rá a könyvvizsgáló, tanácsadó EY nemzetközi kutatása, amely 1200 vállalati vezető megkérdezésével készült.
Amikor e sorokat írom, már közeledik a téli nyugalom ideje, de néha még felsejlik bennem, mi minden történt az 2022-es méhészeti évben. Ez az esztendő is tele volt élménnyel, kalanddal, tanulsággal és természetesen kihívással. Jelen írásomban a 2022-ben tapasztalt gondokat, hibákat, örömöket, tapasztalataimat szeretném megosztani az olvasókkal.
Írország és az Egyesült Királyság közös eltökéltséggel törekszik arra, hogy megalkossák a Brexit utáni kereskedelmi megállapodást- jelentette ki Michael McGrath ír pénzügyminiszter a Jeremy Hunt brit pénzügyminiszterrel folytatott első találkozóját követően csütörtökön, számol be a Bloomberg.
2023. január 31-e a 2022. évi bevalláshoz kapcsolódó felügyeleti díj második részletének fizetési határideje. A díj akár online is kiegyenlíthető. Azon érintetteknek, akik az átutalást választják a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szeretné felhívni a figyelmét, hogy fokozottan ügyeljenek a megfelelő, 30006016-tal végződő tematikus
Január végéig valamennyi lakossági folyószámlával rendelkező hazai ügyfelet tájékoztatja bankja a tavalyi bankszámla- és kártyaköltségeiről. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kiemelt figyelmet fordít a hitelintézetek számlákkal kapcsolatos díjmódosításaira, és jogsértés esetén azonnal intézkedik. A jegybank emellett az ügyféltudatosságot erősítő kampányt
A streamingszolgáltatók médiatartalmait is el kell látni a televíziós műsorokhoz hasonló korhatár-besorolással, amit a műsor előtt vagy a programkatalógusban kell jelezni – hangzott el a Médiatanács legutóbbi ülésén, ahol az M1 és a Szeged Televízió szolgáltatóival szemben indított eljárás eredményéről is döntött a testület.
A Magyar Önkormányzati Főkertész Szövetség tavalyi, Tatabányán megrendezett évzáró konferenciáján a házigazda település zöldfelület-gazdálkodását ismerhettük meg.
Az OpenAI mesterséges intelligenciával ellátott chatbotját, a ChatGPT-t több tudományos és társadalmi-gazdasági témában is leteszteltük már, most arról beszélgettünk a ChatGPT-vel, ki lehet a világ legokosabb embere, okosabb-e nála, és mit érdemes tudni azokról, akik szerinte a legkiválóbb elmék a Földön.
Az Európai Unió tagállamai azt a tájékoztatást kapták, hogy a blokknak jogában áll legalább 33,8 milliárd euró értékű orosz központi banki eszközt felhasználni átmenetileg az ukrajnai újjáépítés költségeinek fedezésére - írja az ügyre rálátó forrásokra hivatkozva a Bloomberg.
Meghaladta a kétmilliárd forintot és ezzel újabb mérföldkövet ért el az Avatar: A víz útja című sci-fi magyarországi jegybevétele; James Cameron alkotását szerdáig 895 ezren látták a magyar mozikban - közölte a filmet forgalmazó Fórum Hungary az MTI-vel.
A digitalizációs folyamatok az elmúlt tíz évben Magyarországon is jelentős fejlődésen mentek keresztül és az állami szektorban is megjelentek a mesterséges intelligenciára (MI) épülő technológiai megoldások. Ezek közé tartozik a MIA chatrobot is, amely 2021 májusa óta sikeresen nyújt támogatást az ügyintézőknek a 1818 Közigazgatási Ügyfélvonalnál.
Magyarországon is óriási lehetőséget látnak a dróntechnológiában, amelynek számszerűsítették a várható hatékonyságát: a GDP-növelő hatása 280 milliárd forint, a potenciális új munkahelyek száma közel 18 ezer fő.
Az európai fogyasztóvédelmi hatóságok elérték, hogy a Google a jövőben világosabb és pontosabb tájékoztatást nyújtson felületein. Az óriáscéget néhány éve a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is egyértelműbb kommunikációra kötelezte, jelenleg pedig erőfölényes vizsgálatot folytat vele szemben, olvasható a GVH honlapján.
Az Európai Unió tervbe vette, hogy az orosz gázolaj árát hordónként 100 dollárban maximalizálja - ez a szint segíthetne elhárítani az üzemanyag-import tilalmának legrosszabb hatásait, amelyet a blokk mindössze 10 napon belül fog Moszkvára kivetni - írja a Bloomberg.
Az LVMH luxuscikk-csoport 9%-os forgalomnövekedést könyvelhetett el a negyedik negyedévben - számol be a Reuters. A szép növekedés oka az európai és az amerikai vásárlók ünnepi szezonban történt lelkes költekezése, ami ellensúlyozta a Kínában tapasztalt, járványügyi intézkedések miatt fellépő zavarokat.