Az Alföldön található erdőssztyepp-foltok és kunhalmok biodiverzitását vizsgálva az ELKH Ökológiai Kutatóközpontban (ÖK) munkatársai azt találták, hogy ezen elszigetelt elhelyezkedésű élőhelyek természetvédelmi értéke kis méretük ellenére is kiemelkedő, többek között legalább százötven - részben ritkán látható, részben eddig teljesen ismeretlen - p
Az elmúlt egy hétben 866-an fertőzödtek meg, 51-en haltak meg, 523 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 61-en vannak lélegeztetőgépen, az elvégzett oltások száma pedig 189-cel nőtt.
Hat hónapja történelmi csúcsot dönt, azaz meghaladja a 4,7 milliót a foglalkoztatottság, miközben az álláskeresők száma soha nem volt még ilyen alacsony - emelte ki keddi közleményében Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
Oroszország legnagyobb bankja, a Sberbank szerdán közölte, hogy elindítja tevékenységét a Krím-félszigeten is, amelyet Oroszország 2014-ben Ukrajnától csatolt el.
Januártól Hruska Rita lett a Pernod Ricard Hungary Kft. marketing igazgatója. A szakember a Dreher nemzetközi márkáinak márkamenedzseri pozíciójából érkezett a világ egyik meghatározó italgyártójának magyarországi leányvállalatához, ahol olyan neves világmárkák hazai marketingjéért lesz felelős, mint az Absolute Vodka, Beefeater, Jameson, Ballentin
A legfrissebb statisztikák szerint csökkent az új koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, kevesebb beteget ápolnak kórházban, ugyanakkor a lélegeztetettek száma érdemben nőtt.
A korábbi 50 ezer forintról 58 ezer forintra emelkedett januártól az első sikeres nyelvvizsga díjához nyújtott támogatás – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) fiatalokért felelős helyettes államtitkára szerdán az M1-en.
Csökken a szennyvízben a koronavírus koncentrációja - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szerdán a honlapján. Az előző héten 866 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta 2 191 200-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Meghalt a múlt héten 51, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 48 629-re emelkedett
Mai vendégünk Sásdi Helga, a Publicis Groupe Hungary vezérigazgatója, aki egy igazi kozmopolita cégvezető. Bár korábban dolgozott néhány hazai médiacégnél, karrierje legnagyobb részét ügynökségeknél, New York és London között ingázva töltötte. Nagy vonalakban áttekintjük karrierje fontosabb állomásait, majd megbeszéljük, hogy működik manapság egy
Nem kap adatokat az Európai Unió szakhivatala, így egyelőre nem tudják felmérni, hogyan működik az LNG-piac. Emiatt nem tudnak a cseppfolyósított földgázra egy külön referenciaárat meghatározni, amely támogathatná a gázárak csökkenését.
Ha egyszer valaki belép a vaper kultúrába és ő maga is vapelni kezd, akkor már nincs megállás: egyre többet fog megtanulni az egyes rövidítésekről, “szakkifejezésekről”, az alkatrészek működéséről, valamint a leghatásosabb praktikákról, amivel az egész vape élményt fokozni lehet. Az elérhető információ hatalmas, így nem árt némi segítséggel nekiind
Már a szakértők sem tudják pontosan, hogy milyen mértékben fog változni a benzin és a gázolaj ára péntektől a magyar kutakon. Annyi biztos, hogy ezúttal drágulásra kell számítani.
Készpénzfelvevő automaták (ATM) és pénztárral rendelkező bankfiókok tömegét szüntették meg a bankok az elmúlt években Magyarországon, az MNB-nek azonban szemmel láthatóan elege lett ebből a folyamatból. A közlönyben megjelent rendeletben ügyfélszám, pontosabban a kibocsátott bankkártyák száma arányában határozza meg a jegybank, hogy hány ATM-mel ke
Tulajdonrészt vásárolt a Growww Digital Kft.-ben a lengyel Bluerank, a közép- és kelet-európai régió egyik vezető független performance ügynöksége. A december végén létrejött komoly volumenű szakmai befektetés célja a Growww Digital ambiciózus növekedési terveinek és nemzetközi terjeszkedésének támogatása. Az új tulajdonosok érkezésével egy időben
Az ország nagy területén már a január havi csapadékösszeg duplája lehullott az elmúlt tíz nap alatt - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdán a Facebook-oldalán.
A 2022-es nyári aszályokat látva, most talán mindenki jobban érti azokat a szakértőket, akik a globális felmelegedés generálta szélsőséges időjárástól intik óva a lakosságot a világ minden pontján. Egyre gyakoribbá és erősebbé válnak ugyanis azok a természeti csapások, amelyek nem természetesen, hanem az ember okozta éghajlatváltozás miatt jönnek l
A globális agrárgazdasági tendenciák alapján lassul az élelmiszerek árának növekedése, ami lehetőséget nyújthat az árstop kivezetésére, és az segítené a magyar pozíciók megtartását – hívja fel a figyelmet a NAK.
Január 17-én, a Magyar Közlöny 2023. évi 8. számában megjelent a 9/2023. kormányrendelet a veszélyhelyzet során az egyes áruk, szolgáltatások és anyagi értéket képviselő jogok vámhatárt vagy országhatárt átlépő kereskedelméről szóló 52/2012. kormányrendelet eltérő alkalmazásáról.
A korábbi 50 ezer forintról 58 ezer forintra emelkedett januártól az első sikeres nyelvvizsga díjához nyújtott kormányzati támogatás - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) fiatalokért felelős helyettes államtitkára szerdán az M1-en.
A jelenlegi polikrízisben is segít a marketing, az értékalapú gondolkodásnak vezérelvvé kell válnia, a szolgáltatások minősége még inkább felértékelődik – többek között erre lehet számítani idén a marketing és a kommunikáció területén a Marketing Döntéshozók Klubjának tagjai szerint. A 2016 végén alakult, és a Magyar Marketing Szövetség exkluzív sz
Az energiatakarékossági felhívásokra hallgatva az európai háztartások télen csökkentették a fűtési hőfokot, a friss adatokból pedig az is kiderült, hogy egyesek csaknem egy hónappal később kapcsolták be a fűtést otthonaikban – írja a Reuters.
Napok óta a 400-as lélektani szintet kerülgeti a forint, nem tudott ettől jelentősen eltávolodni. Szerda délelőtt lendületet vett a hazai deviza, ám ez nem tartott sokáig.
Az orosz invázió következtében több mint 59 ezer hektár erdőt és egyéb ültetvényt semmisítettek meg rakéták és lövedékek – hívja fel a figyelmet a karpatalja.info.
A várakozásoknak megfelelően decemberben is a legmagasabb volt az Európai Unióban a magyar infláció – derül ki az Eurostat szerdán közölt adataiból. Ráadásul a magyar áremelkedés magasan a legmagasabb a kontinensen, a 25%-os adat mellett egyedül Lettországban és Litvániában érte el a 20 százalékot az éves ráta.