2023. január 18. szerda

jan. 18
9:24
Gyönyörűek lettek az új mariupoli házak, csak kár, hogy néhol a mennyezet a padlóig ér (vg.hu)
Sebtében húzták fel a lerombolt város új lakónegyedét, ez pedig meg is látszik a kivitelezésen.
jan. 18
9:26
Ennyi volt a szigorítás: a japán jegybank döntésére megütötték a jent (Portfolio)
A japán valuta gyengült az amerikai dollárral szemben, miután a Bank of Japan meglepte a piacokat azzal, hogy a decemberi lépés után ezúttal változatlanul hagyta a hozamgörbe toleranciasávját.
jan. 18
9:27
Közös küldetésen dolgozik a Nők a Neten csapata (Üzletem)
A Nők a Neten három társalapítója szakmai tudásával és tapasztalatával szeretne hozzájárulni a női vállalkozók gazdasági szerepvállalásának ösztönzéséhez.
jan. 18
9:27
Idén is tovább zöldül Budapest (Magyar Mezőgazdaság)
Idén is folytatódnak a fővárosi zöldítések, fejlesztések: a tervek között szerepel egy újabb, Miyawaki-kiserdő telepítése, valamint nagyjából 12 ezer új tő cserjét ültetnek el és újabb komplett fasorok újulnak majd meg Budapesten - közölte a Budapesti Közművek (BKM) keretein belül önálló tevékenységet folytató Főkert Kertészeti Divízió kedden az MT
jan. 18
9:30
A németek és az olaszok autóvásárlási kedve a legszebb időket idézi (Piac és Profit)
Tavaly decemberben az egy évvel korábbinál 12,8 százalékkal több, 897 ezer új személygépkocsit helyeztek forgalomba az Európai Unióban, éves összevetésben így már sorban az ötödik hónapban nőtt a forgalomba helyezések száma az európai autóipari ágazat szakmai képviseleti szervezete, az ACEA jelentése szerint.
jan. 18
9:30
Gyorsabb fokozatba kapcsol az EU-s válaszcsapás, új frontot nyitott Ursula von der Leyen (Portfolio)
Az Egyesült Államok agresszív támogatási politikába kezdett, hogy fokozza a belföldi beruházásokat. Mindez hátrányosan érinti az exportra termelő uniós vállalatokat. Ursula von der Leyen keddi beszédében viszont egy hasonló uniós programot jelentett be. A zöldtechnológiás projektek esetében viszont visszatetszést kelthet, hogy tovább lazítják az ál
jan. 18
9:30
Jó hangulatban ébredt a BUX (vg.hu)
.
jan. 18
9:32
Kerékpár, roller, autómegosztás, parkolás – így is támogathatják a munkaadók a dolgozókat (vg.hu)
A munkába járással kapcsolatos utazási költségek támogatása már négy és két kerékkel is működhet.
jan. 18
9:33
Áradásokat okozhat a napokban lehulló sok csapadék (Agrofórum)
Áradásokat okozhat a következő napokban lehulló nagy mennyiségű csapadék, a Bodrogon például a másodfokú árvízvédelmi készültségi szint közelébe emelkedhetnek a vízállások - figyelmeztetett az Országos Meteorológiai Szolgálat kedden közösségi oldalán.
jan. 18
9:33
Drónos házhozszállítást tesztel a Rossmann (MMonline)
A házhoz rendelt termékek drónos kiszállítására irányuló, egyedülálló hazai pilot projektet indított az adatvezérelt logisztikai megoldásokat kínáló DODO és az évek óta népszerű webshoppal is rendelkező Rossmann drogériahálózat. A tesztelés első fázisában, azt vizsgálják, hogy milyen gyorsan képesek drónok használatával a rendelések teljesítésére -
jan. 18
9:36
Fontos inflációs adat érkezik, kivárnak a befektetők (Portfolio)
Európában visszafogott emelkedéssel indul a nap a tőzsdéken, és jelenleg a határidős részvényindexek Amerikában sem vetítenek előre nagyobb elmozdulást, a befektetők ugyanis kivárnak a magyar idő szerint délután 14 óra 30 perckor érkező inflációs adatok előtt, a múlt heti fogyasztói árindex adatokat követően ezúttal a termelői árindex legfrissebb,
jan. 18
9:36
Világszerte több mint 360 millió keresztény van kitéve súlyos üldöztetésnek vagy diszkriminációnak (vg.hu)
.
jan. 18
9:38
Kedvező nyitás a magyar tőzsdén (Portfolio)
A nyitást követően a hazai blue chipek közül emelkednek az OTP és a Richter részvényei, stagnál a Magyar Telekom, valamint kisebb mínuszban van a Mol. Ahogy arról a Portfolio is beszámolt, a Wiener Börse korábban arról tájékoztatta a vendorokat, hogy technikai problémák merültek fel a rendszerükben, emiatt nincs adatközlés több régiós tőzsdén, így
jan. 18
9:38
NNK: csökken a koronavírus-koncentráció a szennyvízben (vg.hu)
.
jan. 18
9:39
Prega 2023 – Precíziós Gazdálkodási Konferencia és Kiállítás (Agrofórum)
A Prega 2023. február 8-9-én várja a modern mezőgazdaság iránt érdeklődőket.
jan. 18
9:42
Erősödik a forint (Portfolio)
Napok óta a 400-as lélektani szintet kerülgeti a forint, nem tudott ettől jelentősen eltávolodni. Szerda délelőtt azonban lendületet vett a hazai deviza.
jan. 18
9:42
Gyászos év után feltámadás következhet az európai autópiacon (vg.hu)
Erős decemberrel zárt az európai újautó-piac, de ezzel sem tudta feledtetni évközi gyenge teljesítményét.
jan. 18
9:44
Nem enyhült meg túlságosan a Richter fő kritikusa (vg.hu)
A Wood & Company kisebb céláremelést hajtott végre, de érdemi hozamlehetőséget továbbra sem lát a hazai nagypapírban.
jan. 18
9:45
Minden itt van, amit tudni szeretnénk a Kap-ról (Agrárágazat)
A mezőgazdasági termelőket segíti a dokumentumgyűjtemény, hogy az új támogatási rendszerben el tudjanak igazodni.
jan. 18
9:48
Matolcsy György előírta, hány helyen vehetünk fel készpénzt (Privátbankár)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökének friss rendelete meghatározza, hogy egy banknak – attól függően, hogy hány betéti és hitelkártyát bocsátott ki – hány ATM-et kell működtetnie egy fővárosi kerületben, egy vármegyeszékhelyen és a további településeken, ezeken belül a városokban.
jan. 18
9:48
Több mint 204 millió forint uniós támogatást fordít technológiai korszerűsítésre a Hídtechnika Kft. (ProfitLine)
A Hídtechnika Kft. 204,18 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert technológiai korszerűsítésre, a projekt céljai között szerepel a munkahelyek megőrzése, a vállalkozás termelékenységének javítása, portfóliójának bővítése - közölte a hídfelújítást, hídépítést végző társaság az MTI-vel.
jan. 18
9:48
Egy óvoda mellé zuhant az ukrán belügyminisztert szállító helikopter, sok a halott (vg.hu)
A balesetben meghalt az ukrán belügyminisztérium vezetősége.
jan. 18
9:54
Fontos dolgokra derült fény az EU pénzügyi szuperprojektjével kapcsolatban (Portfolio)
Megkezdődött a vita a digitális euróról az EU-tagállamok pénzügyminisztereiből álló Eurogroup csoport körében. Az eddig nyilvánosságra került információk alapján a résztvevők ragaszkodnak ahhoz, hogy az új fizetőeszköz a készpénz kiegészítéseként, teljes mértékben törvényes fizetőeszközként, valamint magas fokú adatvédelem mellett működjön - írja a
jan. 18
9:54
Növényvédelmi drónpilótaképzés indul! (Agroinform)
A precíziós gazdálkodáshoz nagy szükség van erre a szakképesítésre.
jan. 18
9:57
Mozgalmas évet zártak a hazai startupok (MMonline)
2022 egy kiemelkedően izgalmas év volt Magyarországon a startupok és a velük együttműködő, belőlük, vagy értük élő, őket támogató szereplők számára. Sok izgalmas exit (cégeladás - felvásárlás), kockázati- és angyal tőke befektetések, helyi és nemzetközi események követték egymást egész évben. Sok új dolog kezdődött, illetve sok korábban elkezdett m
jan. 18
9:57
Évi 140 millió forintos fizetésért keres légiutas-kísérőt a Netflix (Forbes)
Diszkrét, motivált és önállóan dolgozni tudó légiutas-kísérőt keres a Netflix. Jócskán megfizetné.
jan. 18
10:00
Gyorsan tankoljon, mert lehet, két nap múlva már csak drágábban tud! (Menedzsment Fórum)
Péntektől a benzin és a gázolaj beszerzési ára is emelkedik, de ez még nem jelenti azt, hogy ennyivel fog változni a benzin és a gázolaj kiskereskedelmi ára.
jan. 18
10:00
Rendeléscsúccsal kezdte az évet a Gloster (vg.hu)
Duplázott a cég 2021 végéhez mérten.
jan. 18
10:03
Most lesz bomba üzlet a baromfi: bezuhan az Eu termelése (Agrárágazat)
Mezőgazdaság: visszaesett tavaly és idén sem szárnyal az Eu baromfitermelése. Pedig a kereslet nő.
jan. 18
10:06
Újabb autóskín: teljesen kiszámíthatatlan, merre mozdulnak az üzemanyagárak (Privátbankár)
Bár péntektől a benzin és a gázolaj beszerzési ára is emelkedik, ez még nem jelenti azt, hogy ennyivel fog változni a benzin és a gázolaj kiskereskedelmi ára.
jan. 18
10:06
NAV: karbantartják az online nyomtatványkitöltő alkalmazást (Adózóna)
Az ONYA 2023. január 18-án 20 óra és 21 óra között karbantartás miatt nem lesz elérhető – írja honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
jan. 18
10:06
Nem érdemes halogatni a lakásvásárlást (vg.hu)
Decemberben átlagosan 4,4 százalékot lehetett alkudni az árakból.
jan. 18
10:12
Lázár János tárcáján állhat vagy bukhat minden állami beruházás (Infostart)
Közzétették a kormány honlapján az állami építkezésekről szóló törvény tervezetét, amit Lázár János minisztériumában készítettek.
jan. 18
10:12
Kivezetné az árstopokat az agrárgazdasági kamara (vg.hu)
A NAK szerint a magyar piaci pozíciók megmaradását az árstop mihamarabbi kivezetése is segítheti.
jan. 18
10:15
Energiatakarékosságra igen, a hús elhagyására kevésbé vagyunk hajlandóak (Magyar Mezőgazdaság)
Csaknem az egész magyar társadalom szeretne környezetbarátabb módon élni a következő egy évben, a húsevés csökkentésére viszont nincs akkora nyitottság - derült ki az Elte Pedagógiai és Pszichológiai Karának (PPK) reprezentatív felmérésen alapuló kutatásából.
jan. 18
10:18
Most már a márkás szerszámokat is hamisítják (Piac és Profit)
Több mint hatszáz hamis, egy ismert márka nevét felhasználó, azt egy betűvel megmásító kéziszerszámra és kisgépre bukkantak a pénzügyőrök Gyulán - tudatta közleményben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
jan. 18
10:18
Farkas András: a nyugdíjasok érdekeit, és ne az államét nézzék az emeléseknél! (Portfolio)
A súlyos méltányossági mellékhatásokkal működő nyugdíjemelési eljárás megváltoztatására kézenfekvő lehetőség nyílik az EU számára benyújtott magyar helyreállítási és ellenállóképességi tervben említett nyugdíjreform keretében. Nem érdemes azonban a teljes reformcsomag 2025. március 1-jei határidővel vállalt bevezetésére várni a nyugdíjemelési rends
jan. 18
10:18
Ezekben a megyékben a legégetőbb a tanárhiány: a magyar óvodákban is egyre romlik a helyzet (Pénzcentrum)
5 év leforgása alatt durván 6000 fővel csökkent a pedagógusok létszáma Magyarországon, és ezzel párhuzamosan a KSH adatai szerint nőtt az egy tanárra, óvodapedagógusra jutó gyerekek száma is. Mint kiderült, a legkisebbeknél a legrosszabb a helyzet, ám az általános- és középiskolákban is egyre leterheltebbek a tanárok, hiszen arányaiban egyre tobb g
jan. 18
10:18
Fontos kormánydöntés jelent meg a Magyar Közlönyben az orosz kőolajról (vg.hu)
Kiderült, hogyan változnak meg a szabályok a februártól életbe lépő új szankció miatt.
jan. 18
10:21
Helikopterbaleset Kijevben, meghalt az ukrán belügyminiszter (Forbes)
Óvodára zuhant egy helikopter Kijevben. A fedélzeten a belügy vezetői voltak.
jan. 18
10:21
Az FTX csődbejelentése óta 415 millió dollárnyi kriptót veszített hackelések miatt (BitcoinBázis)
Az FTX jelentése szerint, a katasztrofális eset óta több mint 5 milliárd dollárnyi kriptót, készpénzt és likvid értékpapírt sikerült visszaszereznük.
jan. 18
10:24
Ukrán és brazil csirke kerül a pultokba a madárinfluenza miatt (Agroinform)
Súlyos a helyzet: Európában milliószám kell leölni a szárnyasokat.
jan. 18
10:26
Változások a műtrágyák és termésnövelő anyagok engedélyezésében – szerezz infót az AgromashExpo-n! (Agroinform)
Forduljon bizalommal a CerTrust Kft. bejelentett szervezethez, találkozzunk az AGROmashEXPO-n!
jan. 18
10:27
Új naperőművet épített a Ford (MMonline)
A Ford már a jövőre készül: a vállalat új naperőművet épített a spanyolországi Valenciában működő Almussafes üzemegységében. Mint ismeretes, a Ford vállalta, hogy 2035-re minden Európában értékesített autója nulla károsanyag-kibocsátással működik majd, ahogyan európai létesítményei és beszállítói is. A cég legutóbbi kezdeményezése, a 2022 végén üze
jan. 18
10:27
A csok mérsékelheti az építőipari termelés visszaesését (Üzletem)
Az építőiparban a termelés visszaesését, a megrendelés-állomány csökkenését valószínűsíti az ÉVOSZ. A szövetség elnöke, Koji László szerint ezt mérsékelheti az idén is elérhető csok.
jan. 18
10:30
Óriási blama – a saját stábja sem bízik az EKB-ban (vg.hu)
Egy szakszervezeti felmérés szerint a dolgozók elvesztették a bizalmukat a jegybank vezetésében, mivel az nem tudta kontroll alatt tartani az inflációt.
jan. 18
10:33
Külföldi szakmai befektető érkezett a Growww Digitalhoz, Dunder Krisztián kiszállt (Márkamonitor)
Tulajdonrészt vásárolt a Growww Digital Kft.-ben a lengyel Bluerank, a közép- és kelet-európai régió egyik vezető független performance ügynöksége. A december végén létrejött komoly volumenű szakmai befektetés célja a Growww Digital ambiciózus növekedési terveinek és nemzetközi terjeszkedésének támogatása. Az új tulajdonosok érkezésével egy időben
jan. 18
10:36
Meddig zsarolhat még minket Putyin a gázfegyverrel? Tényleg a szankciók miatt bukott a rezsicsökkentés? (Portfolio)
Január 31-én újra ingyenes online klubot szervezünk a Portfolio Signature előfizetői program tagjai számára. A rendezvényen az idei év energiapiaci kilátásait elemezzük majd a szektor vezető szakemberei segítségével. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz, valamint érvényes Signature-előfizetéshez kötött.
jan. 18
10:39
Megállapodást kötött a Digi és a TV2 Csoport (Márkamonitor)
A Digi (beleértve az Invitelt is) előfizetői számára a Tv2 Csoport összes lineáris csatornája mellett január 16-tól már a Tv2 Play Prémium szolgáltatás is elérhetővé vált a 2022. júniusban megkötött megállapodásnak köszönhetően, hozzáférést biztosítva számos, csak ezen a platformon elérhető tartalomhoz.   Hosszú távú megállapodást kötött tavaly nyá
jan. 18
10:42
Ömlik az import élelmiszer Magyarországra, mert olcsóbb (Piac és Profit)
A magyar fogyasztói és nemzetgazdasági érdekekkel ellentétes, kedvezőtlen folyamat, hogy a kiskereskedelmi áruházláncok – a magyar termelők, előállítók rovására – egyre több élelmiszer-szegmensben célozzák az import növelését. Ez a tendencia az átmeneti nehézségeken túl az elmúlt években kiharcolt magyar beszállítói pozíciók gyengüléséhez vez

Keresés