Az európaiak 93 százaléka aggódik a megélhetési költségek miatt az Eurobarometer most közzétett felmérése szerint. Ugyanakkor az Európai Unió támogatottsága továbbra is tartósan magas, és a polgárok elvárják a közösségtől, hogy a krízis hatásainak csökkentésére további intézkedéseket dolgozzon ki. A legmagasabb százalékban, Görögországban (100 száz
Tavaly novemberben a chipek globális értékesítése 9,2 százalékkal, 45,48 milliárd dollárra csökkent a 2021. novemberi 50,09 milliárd dollárról - közölte a világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szervezet, a SIA.
A várt 25% feletti értékkel szemben „csak” 24,5% volt decemberben az infláció – közölte a KSH péntek reggel. Éves átlagban 14,5%-kal emelkedtek a fogyasztói árak, továbbra is elsősorban az élelmiszerek drágulnak, majdnem 45%-kal.
Többnyire kedvező hangulatban telik a kereskedés az európai tőzsdéken, Amerikában azonban kisebb mínuszban nyithatnak a vezető részvényindexek. Makro fronton külföldről az euróövezet novemberi ipari termelési adatai mellett az amerikai Michigan-indexre lesz érdemes figyelni. Ma kerültek publikálásra a decemberi magyar inflációs adatok is: A várt 25
Az Nw-A306 zenelejátszót úgy tervezték, hogy a felhasználók aszerint hallgassák a zenét, ahogy azt a művész elképzelte, kiváló minőségű hangzással és elegáns dizájnnal. Az Nw-A306-ot igényes felhasználóknak tervezték, akik a kiváló minőségű hangzást és stílust keresnek. Ez a kifinomult és kompakt zenelejátszó lehetővé teszi a felhasználók számára
A Microsoft alapítója és egykori vezetője a Redditen tartott kérdezz-felelek során lelkessen beszélt az AI fejlődéséről. A visszavonult tech milliárdos
Elmaradt az elemző várakozásoktól a brit gazdaság teljesítménye, alig 0,1 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék. Már a harmadik negyedév óta zsugorodik az Egyesült Királyság GPD-je.
Tovább gyorsult az infláció tavaly decemberben, az elemzők ugyanakkor még nagyobb áremelkedésre is számítottak. Jelentősen drágultak az élelmiszerek, az árstop feloldása után pedig már a benzin ára is emelkedett.
2022. decemberben a fogyasztói árak átlagosan 24,5 százalékkal, az év egészében átlagosan 14,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
A Mapei Kft. tavaly az előző évhez viszonyítva 20,9 százalékkal 33,5 milliárd forintra növelte belföldi nettó árbevételét. Az export forgalom 32,8 százalékkal, 614 milliárd forintra nőtt. A vállalat nehéz évre és szerény növekedésre számít. A cement ellátásban országosan hiányra lehet számítani.„Hullámvasút volt a múlt év. Az első hat hónapban jó v
A KSH második becslése szerint 2022 novemberében az ipari termelés volumene 0,5 százalékkal, munkanaphatástól megtisztítva 0,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
Decemberben 24,5 százalékkal, 2022-ben átlagosan 14,5 százalékkal nőttek az árak. A legnagyobb mértékben az élelmiszerek drágultak 26 százalékkal - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Több mint 7000 kórházi ápoló lépett sztrájkba három nappal ezelőtt New Yorkban az alacsony fizetés és a méltatlan munkakörülmények miatt. A sztrájkot a kórházakkal folytatott tárgylásokat követően sikeres megállapodással zárták – írja a The New York Times.
Decemberben a vártnál alacsonyabb volt az infláció Magyarországon, a hírre erősödésbe kapcsolt a forint péntek reggel. Az adat újabb lökést adhat a magyar devizának és átmenetileg eltávolodhat a 400-as lélektani határtól, de komoly fordulatra továbbra sem lehet számítani.
Tavaly az év utolsó hónapjában a fogyasztói árak átlagosan 24,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit – tudatta a KSH. Az élelmiszerek ára ugyanakkor 44,8 százalékkal ment feljebb. Az év egészében a nyugdíjasok a hivatalos statisztika szerint 15,2 százalékos drágulást élhettek meg.
A globális kereslet visszaesése miatt decemberben meredeken csökkent a kínai export, mindez pedig az ország idei gazdasági fellendülését fenyegeti. Az import szerényebb csökkenése megerősítette azokat a nézeteket, amelyek szerint a belföldi kereslet lassan helyreáll az elkövetkező hónapokban.
A Google bejelentette, hogy új frissítéseket fognak küldeni régebbi Androidos telefonokra is, ezzel megkerülve a mobilgyártókat, akik egy bizonyos idő eltelte után jellemzően már nem szokták elérhetővé tenni az operációs rendszer újabb főverzióját - írja a hvg.
Jelentősen csökken idén Tim Cook fizetése, az Apple vezérigazgatója 49 millió dollárt vihet haza 2023-ban, amit a részvényesek meg is szavaztak. Ez a fele lehet annak, amit a cégvezér tavaly keresett – írja a CNBC.
Mozgalmasan indult az év a Tesla számára, miután a tavalyi évet a várakozásokat alulmúló értékesítési számokkal zárt, madj szinte rögtön árcsökkentést jeletett be az autóira Kínában. Ezek az árcsökkentések mostanra elérték az Egyesült Államokat, és Európát is, beleértve Magyarországot - írja az e-cars.hu.
A Zalando a dentsu médiaügynökségét, az iProspectet választotta kizárólagos globális médiaügynökségének. A döntést tender előzte meg, amelynek célja az volt, hogy a különféle médiatevékenységek együttesen olyan ügynökség kezelésébe kerüljenek, amely képes erősíteni a különféle piacok együttműködését, és biztosítani a nemzetközi kampányok folyamatos
A közelmúltban három új gépet mutatott be a magyar gazdálkodóknak debreceni központjában az Amazonen-Werke Kft. A Teres 300 függesztett és a Tyrok 400 félig függesztett váltvaforgató eke mellett a legjelentősebb újítás a Cobra sekélyművelő kultivátor volt, amivel a német gyártó új kategóriával bővítette forgatásnélküli termékpalettáját. A fejleszt
Jelentős erősödést mutat idén a japán fizetőeszköz, noha tavaly ősszel még 30 éves mélyponton volt. A jen kilengései kiválóan illusztrálják az amerikai monetáris politikával kapcsolatos várakozások változásának hatását.
Tegnap este rendezték a hazai startup világ díjátadóját, ahol az év legjobb startup kampányait, mentorait és befektetőit díjazták. A rendezvényen indította el hivatalosan befektetési kampányát a Brancs közösségi piactér, amely rekordérdeklődéssel zárta az előregisztrációs kampányát.
Az elmúlt hetekben az évszakhoz képest szokatlanul enyhe az időjárás és a tavaszt idéző hőmérsékletekhez bőséges csapadék is társult. Az ország nagy részén telítődött a talaj nedvességgel, a Tisza térségében és a Tiszántúlon egyre nagyobb területeken belvíz is megjelent. Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint az időjárás a következő
Elérhetők a friss bevallási információk a NAV honlapján. Akik a NAV által elkészített bevallási tervezetük felhasználása helyett mégis maguk szeretnék elkészíteni bevallásukat, már hozzáférhetnek a 22SZJA bevallás webes kitöltő programjához.
Decemberben a vártnál alacsonyabb volt az infláció Magyarországon, a hírre erősödésbe kapcsolt a forint péntek reggel. Az adat újabb lökést adhat a magyar devizának és átmenetileg eltávolodhat a 400-as lélektani határtól, de komoly fordulatra továbbra sem lehet számítani.
A várakozásoknak megfelelően az elmúlt év leggyengébb hónapját zárta az ingatlanpiac a Duna House becslése alapján 2022 decemberében. Az ingatlanközvetítő hálózat által országosan becsült 6 474 adásvétel novemberhez képest 19%-os, az előző év utolsó hónapjához hasonlítva pedig 43%-os csökkenést mutat. Az októberi és novemberi számok tükrében kijele
Óriási érdeklődés mellett zajlott a Nagy Diák Agrárteszt. A második Nagy Diák Agrártesztet a Magyar Agrár és Élettudományi Egyetemmel (Mate) karöltve hirdette meg a DUE Médiahálózat. A játék szervezői a modern magyar agrárium kínálta tanulási és munkalehetőségekre kívánta ráirányítani a pályaválasztás előtt álló fiatalok figyelmét.
A nyitást követően minimális az elmozdulás a hazai piacokon, a blue chipek közül pluszban van a Mol és a Richter, mínuszban az OTP és a Magyar Telekom.
Békés vármegyében és Budapesten is igazolta a madárinfluenza vírus jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma, áll a Nébih honlapján.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter már eddig is mondott hajmeresztő dolgokat, ami köszönő viszonyban nem volt a valósággal, de most a még éber gazdasági újságírók is az asztal alá estek.
Szemléletformáló programokkal igyekszik felhívni a fiatalok figyelmét az energiaitalok túlfogyasztásának veszélyeire a kormány - mondta el a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtök reggel az M1 aktuális csatorna műsorában.
Az elmúlt húsz évben negyvenről 122-re nőtt Magyarországon a bevásárlóközpontok száma, a jelentős felfutás 2006 és 2008 között zajlott. Ezekben a központokban 2013-ig folyamatosan bővült az egységek (szolgáltatók, kereskedelmi tevékenységet folytató üzletek) száma derül ki a statisztikai hivatal adatsorából. Viszont az utóbbi időben miközben 2013 ó
Kína szigorú COVID-19 ellenőrző intézkedései oly mértékben visszafogták a gazdaságot és az üzemanyagkeresletet. hogy az ország nyersolajimportja már a második egymást követő évben csökkent.
2022 borzalmas év volt a milliárdosok számára, akik közül sokan együttesen közel 2 000 milliárd dollárt veszítettek. A részvény-, kripto- és kötvénypiaci turbulenciák, valamint a szárnyaló kamatlábak, a megemelkedett infláció és a gazdasági bizonytalanság megnövekedett kockázata ellenére az ultragazdagok egyre inkább luxusjárműveket vásároltak - ír