A 2022-es átlagos inflációs adat közzétételével az eddiginél is vonzóbb lesz az inflációkövető Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) 2023-as hozama. Aki most kap kedved vásárolni, megteheti a fotelból is.Megmutatjuk részletesen.
Milyen esetekben kell tételes adót fizetniük a katásoknak, illetve mikor mentesülnek e kötelezettségük alól? Az érintettekre vonatkozó tavaly elfogadott jogszabály ebben sem teljesen azonos a korábbival.
Felére esett a lakáshitelek iránti kereslet, jelentős bevételtől és munkamennyiségtől fosztva meg a jelzáloghitel-piac szereplőit: a hitelközvetítőket, a közjegyzőket, az értékbecslőket és nem utolsó sorban a bankokat. Bankpiaci forrásaink szerint a tömeges elbocsátások elkerülésének egyik életszerű módja az lehet, ha ráállnak a jelzálogpiac érdeke
Susan Collins, a bostoni Fed elnöke kisebb mértékű (25 bázispontos) alapkamatemelést támogat, ugyanis az szerinte több rugalmasságot biztosít a döntéshozók számára a jövőben.
Bár az FTX kriptőzsde milliárdos kárt okozó csődje megrengette a kriptovaluták piacát tavaly novemberben, most hirtelen váratlanul nagyon jó hírt kaptak a pórul járt befektetők. Kinek lehet hinni a szövevényes ügyben? A botrány legfrissebb fejleményeiről számolunk be.
Nem mindegy, milyen bank kártyájával fizet, ha külföldön jár. Egy családi utazás során 10 ezer forintnál is nagyobb lehet a különbség az egyes hitelintézetek által felszámított marzsban.
Tavaly decemberben a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége immár 23. alkalommal megrendezett üzleti eseményén, a Vállalkozók Napján különleges díjat vehetett át Tomán Szabina, hiszen a Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért Díj elismerésében részesült. „Sosem volt kérdés számomra az, hogy adni kötelesség. Mindenképpen szeretnék jót tenn
A tengerentúlon vevői fölény, míg kontinensünkön vegyes összkép rajzolódott ki a terménypiacokon a csütörtöki kereskedés során. Chicagóban a búza 0,7 százalékkal, a kukorica 2,5 százalékkal, a szójabab pedig 1,8 százalékkal drágult, miközben a repce árszintje 1,2 százalékkal mérséklődött. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a k
Évek óta kongatják a vészharangot a szakmai szervezetek: több tízezer informatikus hiányzik a hazai piacról, a pandémia és távmunka rohamos terjedésével pedig újabb és újabb lehetőségek nyílnak meg a tehetséges magyar fejlesztők számára, külföldön is. Nem könnyű beszállni a szakértelemért folytatott küzdelembe, hiszen egy tapasztalt Java programozó
A Magyar Közlöny 2023. évi 5. számában, január 12-én megjelent a köznevelési intézmények működését érintő egyes veszélyhelyzeti szabályokról szóló 4/2023. kormányrendelet, kihirdetésre került ezen felül 10 rendelet és 10 határozat.
A Toyota, a Lexus, és a Toyota Gazoo Racing is saját standdal vesz részt a január 13. és 15. között megrendezésre kerülő 2023-as Tokiói Autószalonon, a Toyota és a Lexus pedig az ezzel párhuzamosan zajló Tokiói Szabadtéri Kiállításon is kiállít. A karbonsemlegesség elérése érdekében a Toyota arra törekszik, hogy egy teljes termékpalettával több v
A jegybanktörvény év végi módosítása újabb jogosítványokat ad a Magyar Nemzeti Banknak (Mnb) a hitelezési feltételek szigorítására. Ha a magas kamatok miatt hosszabb futamidőt választanak az ügyfelek, a jegybank bevetheti az új fegyvert - tudta meg a Bank360.hu.
A Hankook 2022-es abroncsadományozó programjának köszönhetően ismét számos kisebb-nagyobb közhasznú szervezet végezheti biztonságosabban a munkáját. A pályázat nyertesei a tavalyi év végéig át is vehették az adományba kapott gumiabroncsokat a Hankook Tire Magyarország Kft. rácalmási telephelyén. A kis non-profit szervezeteken túl az Országos Mentős
Január végéig minden bankszámla-tulajdonos megkapja a költségkimutatást arról, mennyit fizetett bankjának tavaly az igénybe vett szolgáltatásokért. Ha eddig nem is tekintettük át ezt a kimutatást, most érdemes lehet, hiszen idén 15 százalék körüli mértékben is drágulhatnak.
Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel fél nyolctól ad élő interjút a Kossuth Rádiónak, a kormányfő fontosabb kijelentéseiről percről percre tudósítunk ebben a cikkünkben.
A Grafton toborzócég 2022-es felmérése szerint az It területen állást kereső szakemberek 64%-a csupán három héten belül eljut az ajánlatig potenciális jövőbeli munkáltatójával, ez a statisztika pedig hűen tükrözi, hogy milyen vadnyugati állapotok uralkodnak a hazai techpiacon. A digitális transzformáció, a szolgáltatások online térbe költöztetése
A Nemzetközi Gabonatanács (Igc) megemelte a 2022/23-as gazdálkodási szezonban a globális búzatermésre vonatkozó előrejelzését, amelyet nagyrészt a vártnál nagyobb ukrajnai termés okoz.
Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel fél nyolctól ad élő interjút a Kossuth Rádiónak, a kormányfő fontosabb kijelentéseiről percről percre tudósítunk ebben a cikkünkben.
A kormányfő szerint a brüsszeli frusztráció csapódik le az Erasmus-ügyben, szerinte a kormányt nem tudták térdre kényszeríteni, ezért állnak bosszút a diákokon.
Vegyesen alakult, kevéssé változott péntek reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben – közölte az MTI.
Az Ukrajna elleni orosz agresszió 2023-ban is folytatódik, emiatt a mezőgazdasági termények piacán fennmarad a bizonytalanság. Bár már hat hónappal-egy évvel az orosz támadás előtt komoly figyelmeztetések érkeztek az orosz csapatok tervezett ukrajnai inváziójáról, az agrárszektorban gyakorlatilag senki nem tett óvintézkedéseket. Például az exportút
Ma reggel az ázsiai piacokon vegyes a kép, Európában emelkedéssel, Amerikában pedig mérsékelt esésben indulhat a kereskedés. Gazdasági események szempontjából a hét utolsó kereskedési napja is eseménydús lesz, külföldről az euróövezet novemberi ipari termelési adatai mellett az amerikai Michigan-indexre lesz érdemes figyelni, a hazai piacokon pedig
Az Irmák Nonprofit Kft.-t 2000-ben alapította a Szebenszki család. Mára a vállalkozás Magyarország egyik jelentős civil szociális szolgáltatója lett. Szolgáltatásai közé tartozik a szociális- és időskori ellátás, valamint támogatott lakhatás biztosítása értelmi fogyatékosok számára. Most eljött a generációváltás a cég életében. Szebenszki János a
Mozgásérzékelő vadkamera rögzítette egy hivatásos vadász természetkárosítását: a férfi rókacsapdával védett madarakat ejtett el - közölte honlapján csütörtökön a rendőrség.
A frissen felállított Energiaügyi Minisztérium most már hivatalosan is két államtitkárral működik. A kinevezésünk hivatalosan december 1-től érvényes, de Novák Katalin elnök is későn írta alá az erről szóló határozatot, amit még később tettek közzé a Magyar Közlönyben. Más minisztériumokban is változás lesz az államtitkároknál.