2022. július 6. szerda

júl. 6
20:24
Tovább zuhant a forint, újabb mélypontot ért el (Azenpenzem)
Ma újabb történelmi mélypontra süllyedt a forint árfolyama. Az euró jegyzése 416,95 forintig szaladt. Az MNB szerda délutáni bejelentése az egyhetes betéti kamatok csütörtöki emeléséről aztán egy-másfél százalékot javított a mélyponthoz képest.
júl. 6
20:30
Leálltak az intenzíves gyerekműtétek a szolnoki kórházban (Portfolio)
Július 1-jétől határozatlan ideig nem végezhető olyan műtét a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórházban, amely gyermek intenzíves ellátást igényel, így az érintett gyermekeket távolabbra kell szállítani, ami végzetes is lehet számukra.
júl. 6
20:30
Gyakran már sok százezres fizetésért sem lehet embert találni – de hova tűntek a munkavállalók? (rtl.hu)
Egyre több cég egyre magasabb béreket kínál, mégis hatalmas munkaerőhiánnyal küzd a magyar vendéglátó, kereskedelmi, és szolgáltatói szektor. Míg egy szakács vagy egy sofőr fizetése elérheti a bruttó hétszázezer forintot, addig egy kezdő tanárnak épp csak meghaladja a kétszázezret a nettó fizetése. A Fókusz riportjában annak járt utána, hogy hova t
júl. 6
20:32
Itt a lehetőség megtapasztalni a Honvédség mindennapjait (Portfolio)
Várják a jelentkezőket az önkéntes katonai szolgálatra - hívta fel a figyelmet a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokságának (MH KIKNYP) megbízott parancsnoka az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában.
júl. 6
20:36
Hétfőtől több vonalon módosul a vasúti menetrend (Adózóna)
A Déli összekötő vasúti híd építése miatt hétfőtől módosul a menetrend a győri, a fehérvári és a pécsi vonalon – tájékoztatta a Mávinform szerdán az MTI-t.
júl. 6
20:36
Szalmonella-ügy - Megerősítette a Nébih: valóban magyar beszállítója volt a belgiumi csokoládégyárnak (Portfolio)
Magyar vállalkozás volt a beszállítója a szalmonella baktériummal szennyezett lecitin elnevezésű adalékanyagnak, ami eljutott a belgiumi csokoládégyárba - erősítette meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán az MTI érdeklődésére.
júl. 6
20:36
Hitellel is előfinanszírozhatják pályázati támogatásukat a társadalmilag hasznos vállalkozások (Üzletem)
A civil szervezetek munkavállalói számára nyújtott kedvezményes számlacsomaggal, valamint a társadalmilag hasznos vállalkozásoknak kínált, a pályázati támogatások előfinanszírozására felhasználható hitellel bővítette a szervezetek támogatására kidolgozott eszközök és szolgáltatások körét az Erste Bank.
júl. 6
20:38
Mol-INA-ügy: megszólalt a horvát miniszterelnök (Portfolio)
A mostani horvát kormány megörökölte a Mol-INA-ügyet, és az egyetlen lehetséges irányt követte: folytatja az eljárásokat és alátámasztja a horvát álláspontot - mondta Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök szerdán a washingtoni választott bíróságnak a Mol kártérítési kérelmének ügyében hozott, Horvátország számára kedvezőtlen döntését kommentálva.
júl. 6
20:42
Változik a KATA és jön a KASZA? (Infostart)
Kiszorítanák a KATÁ-ból az ügyvédeket, a brókereket és az állatorvosokat is. A cégeknek való beszámlázás pedig egymillió forint felett külön adózna. Ezekről a tervezett változásokról a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE) számolt be közleményében.
júl. 6
20:54
Kezdődik? Már látogatási tilalmat rendeltek el egy fővárosi kórházban a koronavírus miatt (Pénzcentrum)
A Szent Margit Kórház Ápolási-Krónikus és Kardiológiai Osztályán 2022.07.04-től járványügyi okok miatt határozatlan ideig tartó látogatási tilalom lépett életbe, közölte az intézmény honlapján.
júl. 6
21:00
Fed-jegyzőkönyv: szigorú politikára készülnek a jegybank döntéshozói (Portfolio)
A Federal Reserve döntéshozói az infláció elleni küzdelem szükségességét hangsúlyozták június közepi ülésükön, még annak árán is, ha ez a recesszió szélén álló gazdaság további lassítását jelenti - derül ki a júniusi ülés szerdán közzétett jegyzőkönyvéből.
júl. 6
21:00
Nébih: Valóban egy magyar cég szállítmánya okozott szalmonellafertőzést Belgiumban (444.hu)
A hivatal azt állítja, hogy máshova nem szállítottak a fertőzött alapanyagból.
júl. 6
21:12
Az őszi kalászos vetőmagon is látszik, hogy milyen nehéz az idei szezon (ProfitLine)
A várható átlagtermés a vetőmag célú őszi kalászosok tekintetében országrészenként rendkívül nagy szórást mutat, de mindenhol elmarad az átlagostól. Van, ahol jelentős terméskieséssel kell számolniuk a vetőmagtermelőknek, áll a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács előrejelzésében.
júl. 6
21:12
Sokan elrontják ezt a muskátli gondozásakor – Sos tippek a gyönyörű virágokért (Agroinform)
Kár, hogy a muskátli nem tudja elmondani, mi a baja. De a jelekből könnyen kiolvashatod.
júl. 6
21:18
A szakszervezetek szerint béremelés kell, nem fenyeget az ár-bér spirál (Infostart)
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter egy múlt heti előadásán arról beszélt: vissza kell fogni a béremeléseket, hiszen a magasabb fizetések tovább emelik az inflációt.
júl. 6
21:18
Megvan, mennyi lesz az új önkéntes katonák fizetése (Növekedés)
Várják a jelentkezőket az önkéntes katonai szolgálatra - hívta fel a figyelmet a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokságának (MH KIKNYP) megbízott parancsnoka az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában.
júl. 6
21:24
20 százalékos fizetésemelést várnak a közszféra dolgozói (Portfolio)
A magas infláció ellentételezéseként diplomás minimálbért és azonnali 20 százalékos fizetésemelést kérnek a közszolgálatban dolgozók, azonban a kabinet szerint a helyzet túl nehéz - írja a Népszava, amely szerint nem jutottak érdemi eredményre a kormány, a munkavállalók és az önkormányzatok képviselői szerdán, amikor megtartotta a választások utáni
júl. 6
21:36
Összegyűjtöttük, mit mondtak ma a kormánytagok a forint mélyrepüléséről, de nem kellett nagyon megerőltetni magunkat (rtl.hu)
Szinte néma csend övezi a fejleményeket a kormány részéről.
júl. 6
21:48
Megtehették az első lépést a béke felé Kijevben? (Növekedés)
Találkozót tartottak szerdán a kijevi Szófia-székesegyházban a korábban Moszkvához hű ukrán ortodox egyházi "szárny" és a 2019-ben függetlenné vált, nemzeti ukrán ortodox egyház képviselői - közölte Olekszandr Tkacsenko kulturális miniszter.
júl. 6
22:06
250 ezret fizettek a halőrök három tiszai pontyért, de nem nekik került sokba (Üzletem)
Magyarországon törvény tiltja a halgazdálkodási vízterületekről kifogott halak kereskedelmét.
júl. 6
22:12
Az elektromos autók térnyerése – hogyan követi le az adózás? (ProfitLine)
A hazai piacon elérhető számos ösztönző hatására az utóbbi időben Magyarországon is megfigyelhető az elektromos járművek fokozódó térnyerése. Ilyen ösztönzők lehetnek az egyes adókedvezmények, adómentességek, vagy az elektromos autók vásárlásához biztosított vissza nem térítendő állami támogatások. A Deloitte szakértői ezen kedvezményeket, illetve
júl. 6
22:18
Így változtatja meg vásárlási szokásainkat a brutálisan száguldó infláció (Pénzcentrum)
A háztartások fogyasztása májusban tetőzhetett, az első negyedévi állami juttatások nagy részét már felélte a lakosság és vásárlási szokásait a magas inflációnak megfelelően kezdi átalakítani - nyilatkozták az MTI-nek elemzők a kiskereskedelmi forgalom legfrisseb adataiból
júl. 6
22:18
Magyarországot elmarasztaló állásfoglalást fogadott el az Európai Parlament (Üzletem)
Az állásfoglalás arra biztatja az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy „ne bocsátkozzanak politikai alkudozásba azokkal a tagállamokkal, amelyek visszaélnek nemzeti vétójukkal”.
júl. 6
22:24
Mintegy 3 hónapra elég üzemanyagunk lenne, ha beütne a krach (Portfolio)
Jelenleg 618,5 ktonna kőolaj, valamint 431,1ktonna gázolaj, és 231,1 ktonna benzin képezi a biztonsági készleteket a  Magyar Szénhidrogénkészletező Szövetség adatai szerint, ez pedig kilencvenkét napra lenne elegendő mennyiség - közölte a Növekedés.hu-val Grád Ottót, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára, aki hozzátette, hogy ennek felhasználását
júl. 6
22:30
Stagnál a szennyvizekben a vírus koncentrációja (Portfolio)
Stagnál a szennyvizek koronavírus koncentrációja - közölte a koronavirus.gov.hu szerdán.
júl. 6
22:36
Megszólalt a Pénzügyminisztérium a rekordgyenge forintról (Portfolio)
Több napja ütik a forintot, az euróval szembeni árfolyam sorozatosan döntötte a héten is az új történelmi csúcsokat, a kormány azonban nem nyilvánult meg közvetlenül a forint árfolyamával összefüggésben. Egészen szerda délutánig, amikor választ küldött a Pénzügyminisztérium a Telex érdeklődésére.
júl. 6
23:12
Nem feltétlenül a fizetés miatt mond fel egy munkavállaló (ProfitLine)
Amikor valaki felmond, általában arra gondolunk, vagy azt a leegyszerűsített választ kapjuk az éppen távozó kollégánktól, hogy nem volt elégedett — vagy a fizetésével, vagy a főnökével. E két gyakran emlegetett tényezőnél azonban érdemes mélyebbre ásnia mind a munkaadónak, mind a munkavállalónak, ha meg akarják érteni, milyen mozgatórugói lehetnek

2022. július 7. csütörtök

júl. 7
0:12
Pluszban zártak az amerikai tőzsdék (ProfitLine)
Emelkedéssel zártak szerdán a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
júl. 7
0:12
410 forint fölött az euró, újabb lélektani szint esett el (Forbes)
410 forintnál is többe került egy euró szerda délelőtt.
júl. 7
0:16
Itt már vissza is állítják a kötelező katonai szolgálatot (Forbes)
A lettek a NATO-csatlakozás után megszüntették a kötelező sorkatonaságot, az orosz szomszédság és a háború miatt jövőre visszavezetik.
júl. 7
0:20
60 év után átalakul a Subway, pont azon változtat, ami eddig meghatározta (Forbes)
Új menüsort vezet be a szendvicsező Subway Series néven, ami gyökeresen szembemegy az eddigi „csináld magad” üzleti modellel. Az Egyesült Államokban bevezetett menüben 12 állandó szendvics szerepel, amiket változtatás nélkül rendelhetnek meg a vendégek – írja a Business Insider. A Subway különlegességét a többi gyorsétteremmel szemben az adja eddig
júl. 7
0:24
Ügyeletben nem olvasgattam, hanem műlábakat faragtam (Forbes)
Lúdtalpbetétek és térdrögzítők forgalmazásával kezdték, de mára ennél sokkal több az LBT Kft., amelyet egy házaspár vezet.
júl. 7
0:28
Újabb bank lépett: így hárítják át a különadót (Forbes)
Az Erste is emel július 15-től.
júl. 7
0:32
Holtan találtak meg egy újabb Gazprom-közeli orosz oligarchát, már a hatodikat év eleje óta (Forbes)
Jurij Voronov a hatodik orosz üzletember, aki gyanús körülmények között halt meg az év eleje óta. Cége szerződésben állt a Gazprom állami energiamonopóliummal. Jurij Voronov multimilliomos oligarcha holttestét a Szentpétervárhoz közeli otthonának kertjében, a medencében lebegve találták meg. A kezében pisztoly volt, a fején lőtt seb, a medence aljá
júl. 7
0:36
Két év alatt megtérült a kaszinóbiznisz az egyik leggazdagabb magyarnak (Forbes)
Két év alatt több mint 19 milliárd forint osztalékot tehettek zsebre a kaszinóüzletből.
júl. 7
0:40
413, 414, 415, most 416 – Zuhan a forint, ki tudja, hol áll meg? (Forbes)
416,2 forintig gyengült a magyar deviza az euróval szemben ma délutánra. Július 6-án délelőtt lépte át a legújabb, 410-es lélektani határt, azóta pedig tovább esik a forint árfolyama. A dollárral szembeni helyzete sem sokkal fényesebb, jelenleg 406 forintnál jár, szemben tegnap reggeli 385,30 forinttal. A forint piacán látott tegnapi vérengzésről é
júl. 7
0:44
Jellegtelen luxus: mindent tud a nagyra törő kínai csúcstelefon (Forbes)
Megnéztük, kipróbáltuk és leteszteltük a Honor idei csúcstelefonját. Ezt tudja a Honor Magic4 Pro! Megéri megvenni? És ha igen kinek?
júl. 7
0:48
MNB-alelnök: csütörtökön határozottan lépünk (Forbes)
Vissza is fordult kicsit az árfolyam.
júl. 7
3:12
Nőtt az ipari termelés májusban (ProfitLine)
Májusban az ipari termelés volumene 9,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit az áprilisi 3,1 százalékos emelkedés után. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 3,4 százalékkal emelkedett, mivel idén májusban kettővel több munkanap volt, mint az előző év azonos hónapjában. Áprilishoz mérten 1,4 százalékkal nőtt a szezonálisan és munkanappal
júl. 7
4:12
Az automatizált vezetés társadalmi vonatkozásait vizsgálja az Audi (X) (NRGreport)
Az alkalmas jogi keretektől az etikai kérdéseken át, egészen a digitális felelősség témájáig: az Audi „SocAIty” névre keresztelt tanulmánya az automatizált vezetés össztársadalmi dimenzióit kívánja megvilágítani. Ennek során Európa, az Amerikai Egyesült Államok és Ázsia egyes vezető szakértői saját szakmai szemszögükből állást foglalva kezdeményezn
júl. 7
4:18
Egyszerűbbé válik Angliába utalni a magyar cégeknek (KKV Magazin)
A Brexit után a magyar vállalatoknak is nehezebb lett az Egyesült Királysággal történő kereskedelem nem csupán logisztikai, hanem pénzügyi szempontból is. Pedig az Eu-ból való kilépés ellenére jelentősen élénkült a két ország közötti gazdasági kapcsolat, ahogy megnőtt a pénzügyi átutalások volumene is. 2021-re 3,61 milliárd fontra nőtt a hazai cége
júl. 7
4:18
Kéknyelű, a „legbadacsonyibb” fajta (Magyar Mezőgazdaság)
Idén is megtartotta a Badacsony Vinum Vulcanum Borlovagrend, a Mate Szőlészeti és Borászati Intézet és a Badacsonytomaj Város Önkormányzata a "Kéknyelű Ünnepe" szakmai találkozót.
júl. 7
4:48
A letermett meggyfát kell még idén permetezni? (Agrofórum)
Választ szeretnék kapni arra a kérdésre, hogy a letermett meggyfát kell még az éven permetezni?
júl. 7
4:48
Ultragyors e-töltő hálózatba ruház be a Siemens és a Volkswagen (newtechnology.hu)
A hálózatot építő és működtető Electrify America beruházó partnereivel együtt azt tervezi, hogy az Egyesült Államokban és Kanadában 1800 helyszínen 10 ezer gyorstöltő állomást telepít 2026-ra. A vállalat nemcsak töltő-infrastruktúrájának földrajzi lefedettségét fogja ezzel megduplázni, hanem a szolgáltatás kényelmét és színvonalát is jelentősen tov
júl. 7
4:54
Kiderült, hány napra elég a biztonsági üzemanyagkészlet (Infostart)
Tudomásul kell venni, hogy jelen pillanatban nincs üzemanyagbőség, előfordulhat, hogy egy-egy termék átmenetileg nem érhető el – mondta a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára.
júl. 7
5:12
Rekordösszegű kárkifizetéseket is hozhat az idei viharszezon (ProfitLine)
Az idei viharszezon felénél, a május-júniusi adatok szerint 39 ezer bejelentés érkezett a biztosítókhoz, a kárösszeg pedig 4,6 milliárd forint, ennek alapján az idei négyhavi kárkifizetések meg is haladhatják a tavalyi, tízéves rekordnak számító összeget - jelezte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) szerdán.
júl. 7
5:12
Időjárás: Van legalább egy jó hírünk! (Agroinform)
Áztató esők nem érkeznek, de legalább a hőségtől se fogunk szenvedni.
júl. 7
5:18
Sikeres magyar találmány, a napelmes járda (Tiszta Jövő)
A terméket rengeteg helyen lehet hasznosítani, külön érdekessége, hogy teljesen újrahasznosított anyagokból készült a Platio napelemes elemei.
júl. 7
5:36
„A benzinár is elszállt” – nyugati szomszédunkban is bedurvult az infláció (Privátbankár)
Bár Ausztriában még nem mindenki érzi az energiaár-robbanást, az általános drágulás egyértelmű, az infláció pedig csaknem fél évszázados csúcson van. Helyi magyarok és hivatalos statisztikák segítségével próbáltunk képet alkotni az inflációs helyzetről nyugati szomszédunknál.
júl. 7
5:42
Nőtt a kiskereskedelmi üzletek forgalma (ProfitLine)
Májusban a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adat szerint 12,0, naptárhatástól megtisztítva 11,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Keresés