Idén egészen elképesztő ütemben híznak az állami költségvetés adó- és járulékbevételei - derül ki a Magyar Nemzeti Bank héten megjelent Inflációs jelentéséből. Jelentős és a korábbi éveket messze felülmúló bevételek folynak be az államkasszába a cégektől, valamint a fogyasztás alapú bevételekből is, de a lakosság befizetései is hatalmasak, pedig ot
Bizonyára mindenki tapasztalta már, milyen hatásai vannak, ha az ember nem tudja kipihenni magát: fáradtság, ingerlékenység, hosszú távon pedig olyan komoly egészségügyi problémák alakulhatnak ki, mint a cukorbetegség vagy a magas vérnyomás. Nem elég viszont korán lefeküdni a pihentető alváshoz: kutatók most arra mutattak rá, hogy nagyban befolyáso
A hibrid rendszer egyedülálló módon integrálja a napenergia-termelést a halászattal, ami nemcsak földet takarít meg, hanem tiszta energiát is termel. A halak és a garnélarákok várhatóan az eddigieknél gyorsabban növekednek majd.
A száraz meleg időjárás és az aszály ellenére az ország kenyere biztosított – közölte Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalára feltöltött videóban.
A Horvát Nemzeti Bank (HNB) elnöke 2022-ben 5 százalék feletti gazdasági növekedéssel számol, ami lényegesen magasabb a jelenlegi előrejelzéseknél, ugyanakkor jelezte: a gázszállítások esetleges leállása recessziót eredményezhet 2023-ban.
Már idén megtermelhetik országos villamosenergiaigényünk 5 százalékát a háztetőkre helyezett naperőművek, de ez akár megtízszerezhető lenne a megújulóenergia-közösségek széleskörű elterjedésével, amely egyúttal a magyar háztartások ellátásbiztonságát is erősítené a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) szerint.
A strucc bőrét a krokodilbőr kategóriába sorolják, melyből luxustermékek készülnek, emellett a húsa is prémium minőségű. A kéknyakú struccot választotta gazdálkodása alapjául Nemes Fédra és Müller Gábor, akik tenyésztési és hízlalási céllal tartják az óriás madarakat.
Nvidia videokártyák tömege került a használt piacra mivel a bányászok elkezdték kiárulni a nem jövedelmező eszközparkjaikat. Kemény a kriptotél Májusban
Kivával adózó egyszemélyes kft. 2022. július 1. napjától egyszerűsített végelszámolást szeretne indítani. A végelszámolást 2022. szeptember 30. fordulónappal tervezi lezárni. Mik az ezzel kapcsolatos teendők, beadandó bevallások, beadandó mérlegek 2022. június hótól a végelszámolás befejezéséig, fordulónapi dátumokkal megjelölve? Ha a kiva hatálya
Az első félév változatosra sikerült a magyar gazdaságban, de összességében alakulhatott volna rosszabbul is - írja elemzésében Virovácz Péter, az ING Bank vezető közgazdásza. Az elemző a rövid távú kilátásokkal kapcsoltban már kevésbé optimista: ahogy ő fogalmaz, a következő hónapokat borús kilátások jellemzik. Ősztől viszont pozitív fordulat állha
Magyarországon még el sem kezdődött a bajnoki szezon, a címvédő Ferencvárosra viszont máris fontos párharc vár: a zöld-fehéreknek négy ellenfelet kell legyőzniük a Bajnokok Ligája főtáblájáért, elsőként a kazah Tobolt.
A tavasz óta tartó általános levéltetű-fertőzöttség minimálisra csökkent ugyan, de a többi kártevő rovar kiválóan megvan a kánikulában. A növénybetegségeknek ezzel szemben nem kedvez a mostani idő. Fontos aktualitás, hogy sürgősen védekezni kell az amerikai szőlőkabóca lárvái ellen.
Bár Ankara a balkáni muszlimok védőszentjeként tünteti fel magát – különösen Boszniában –, valójában nagyobb figyelmet fordít a gazdasági együttműködésre. A török közszolgálati műsorszolgáltató elindított egy balkáni szolgáltatást, amelynek célja, hogy „Törökország hangját” közvetítse a régióban. Káncz Csaba jegyzete.
A romániai hatóságok nemrégiben eljárást indítottak azon kriptovaluta befektetők ellen, akik nem fizettek adót a kereskedelemből származó bevételük után. Az adóhatóság mindezidáig
A világ legnagyobb független olajkereskedő cége, a Vitol szerint az üzemanyagárak világszintű emelkedése egyre nagyobb terhet ró a keresletre – írja a Bloomberg.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe növekvő forgalom mellett csökkent a héten, a BUX 39 331,33 ponton zárt pénteken, az előző heti zárásnál 81,41 ponttal 0,21 százalékkal alacsonyabban.
A német gazdasági miniszter szerint a háború energiapiaci hatásainak kezelése egy "tanulási folyamat", ezért ismét hozzá kell nyúlni az energiabiztonsági törvényhez.
A világ 500 leggazdagabb emberének vagyona 1400 milliárd dollárral csökkent az idei első fél évben a globális részvénypiacok lejtmenete miatt, június végi állapot szerint - írja a Bloomberg.
Egy új illeték bevezetésével egyenlően, az összes fogyasztóra szétterítve kellene elosztani az orosz földgázszállítások csökkenése és esetleges teljes kiesése miatt keletkező költségeket Németországban – javasolja a szövetségi kormány hétvégi sajtójelentések szerint.
Akár 15-20 százalékkal tovább drágulhat a hús az egekbe szökött takarmányárak miatt. A Híradó által kérdezett agrárközgazdász úgy számol, a kenyérfélékért és a tejtermékért jövőre is a jelenlegi, rekordmagas árat kell majd fizetni. Az agrárminiszter szerint komoly veszélyben a kukorica- és napraforgótermés, ha két héten belül nem esik elegendő eső
Német mintára minden közösségi közlekedési eszköz használatára jogosító klímabérlet bevezetését kezdeményezi az LMP - mondta a párt országgyűlési frakciójának vezetője vasárnap online sajtótájékoztatón.
Egy újabb belga csokoládégyár üzemében azonosították azt a bélfertőzést okozó baktériumot, amely néhány hónappal korábban az olasz Ferrero csokoládégyár belgiumi telephelyén okozott szalmonellafertőzést, és ezzel több mint 300 megbetegedést Európa szerte - írta a The BrusselsTimes hírportál csütörtökön.
Az Európai Unió Tanácsa 40 millió eurós (mintegy 16 milliárd forintos) finanszírozást hagyott jóvá Moldova számára, amellyel a fegyveres erők képességeinek fokozását segíthetik a kelet-európai országban.
Létrejött az összeköttetés a magyar és a szlovén villamosenergia-rendszerek között csütörtökön, a tervezett időpontban - közölte a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. az MTI-vel.
Az orosz földgázszállítások több országban tapasztalt zavarai miatt az európai államok küzdenek gáztárolóik feltöltésével. Bár júniusban az Európai Unió gáztárolóinak töltöttsége lendületesen, 15-20 százalékponttal emelkedett, a szállítmányok csökkenése olyan figyelmeztető jel, amely a további betárolás és a téli európai gázellátás kilátásait is bi
A nagy presztízsű RedDot formatervezési díjjal ismerték el a Steyr Terrus CVT traktor dizájnját. A zsűri értékelése szerint 2022 legelegánsabb traktorának formaterve hozzájárul a nagy teherbírású munkagép képességeihez, kényelméhez és hatékonyságához. A Steyr Terrus CVT 2015-ben jelent meg a gyártó kínálatában, mint az osztrák vállalat „zászlóstrak
A megváltozott munkaképességű emberek 82 százaléka úgy érzékeli, hogy kollégáik elfogadóak és nyitottak velük szemben. Azok a munkavállalók, akik dolgoznak vagy korábban dolgoztak együtt megváltozott munkaképességű személlyel, többségükben pozitívan nyilatkoztak a közös munkáról, illetve nem tapasztaltak különbséget ép munkavállalókhoz képest, nega
Meleg időjárásban a tafrinás levélfodrosodás már nem okoz gondot, a júniusban előforduló lehűlés esetén azonban felléphet a késői levél- és termésfertőzés. A tenyészidő előrehaladtával, melegebb időben nő a lisztharmat, hűvösebb időszakokban pedig a levéllyukacsosodás fertőzésének veszélye. A kártevők elleni védekezés a gyümölcsmolyok és a levéltet