2022. július 8. péntek

júl. 8
11:24
Eltűnnek a meder alatti vízforrások a Balatonból (vg.hu)
Érezte már a Balatonban úszva, hogy hidegebb és melegebb vízfoltok váltják egymást? Itt a magyarázat.
júl. 8
11:24
Lehet zöld egy fesztivál? A MATE idén bizonyíthat (Agrofórum)
Az Efott fesztiválon keletkező, biológiai úton bontható hulladékok szelektív gyűjtését, helyszíni előkezelését, valamint további komposztálását is megszervezi a házigazda Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (Mate). Ezzel az ott keletkező összes biohulladék esetében sikerrel zárul a biológiai körforgás, amire még egyetlen hazai fesztiválon sem vo
júl. 8
11:24
Bükki erdőtűz – cél az élőhelyek helyreállítása (Magyar Mezőgazdaság)
A jávorkúti tüzet sikerült megfékezni, de az aszály tovább tombol, ezért erdőterületen tüzet gyújtani továbbra is tilos! A kár felszámolásának előkészületeit megkezdte az Északerdő Zrt. szakszemélyzete.
júl. 8
11:30
Hosszú idő után jó hír Németországból (Piac és Profit)
Májusban és az év első öt hónapjában nőtt a német elektronikai és digitális ipar vállalatainak forgalma, megrendelései emelkedtek, a jövőben lehetőségek megítélése pedig három havi romlás után júniusban már javult az ágazat szakmai képviseleti szervezete, a ZVEI közleménye alapján.
júl. 8
11:30
Jelentős hiánnyal zárta az első fél évet a központi költségvetés (vg.hu)
A központi alrendszer hiánya megközelítette a háromezer milliárd forintot, az adó- és járulékbevételek viszont tovább nőttek.
júl. 8
11:30
Kijjebb költöznél? Ilyen lakásárakra számíts (Forbes)
Legdrágábban az északnyugati régióban lehet lakáshoz jutni, átlagban 800 ezer és egymillió forint közötti négyzetméterárért. Budapesti agglomerációs körkép Az elmúlt félévben is folytatódott az ingatlanok drágulása a Budapest környéki településeken, ahol 2022 első felében átlagosan 10 százalékos volt az áremelkedés 2021-hez képest – írja a Duna Hou
júl. 8
11:36
Vizsgálatot indított a könyvvizsgálói kamara ellen a GVH (vg.hu)
Kötelező ármegkötés miatt indított vizsgálatot a versenyhatóság.
júl. 8
11:36
Ezek most a legdrágább szálláshelyek Magyarországon (Üzletem)
Az idén nyáron a legkeresettebb úti célok közül Hévízen és Balatonfüreden kell a legtöbbet fizetni átlagosan egy éjszakáért a járvány előtti, 2019-es szinthez képest
júl. 8
11:42
Két számjegyű lakáshitelkamatok jöhetnek (Infostart)
Az MNB csütörtöki kamatemelését követően hamarosan két számjegyű lehet a lakáshitelek kamata is.
júl. 8
11:42
Megduplázzák a régi mobilok cseréjének támogatását (MMonline)
A jövő év első negyedének végéig hosszabbítja meg mobiltelefon készülékcsere támogatási programját a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), ezzel is igazodva a mobilszolgáltatók 3G-hálózatainak lekapcsolási tervéhez. Azok után, hogy májustól a kezdeményezés a 2G-s készülékekre is kiterjed, a támogatás összege 40 ezer forintra emelkedik, illet
júl. 8
11:48
Csak júniusban 155 milliárddal nőtt az államháztartás hiánya (Menedzsment Fórum)
Összesen pedig 2892 milliárd forint a hiány az első hat hónapban.
júl. 8
11:48
11 százalék felett lehet az éves infláció is 2022-ben (Privátbankár)
A mai adatokat látva a Magyar Bankholding elemzői az éves átlagos inflációs várakozásukat is érdemben megemelték, immár 11,3 százalékot jósolnak.
júl. 8
11:48
Zöld számot indítanak az Elf Bar-bejelentésekre (vg.hu)
A veszélytelennek látszó Elf Bar gyártói szándékosan a tinédzsereket célozzák meg termékükkel.
júl. 8
11:54
Mi az a Learn2Earn? (Kripto Akadémia)
Az ösztönzött tanulás nem is annyira ismeretlen a kriptotérben. A Learn2Earn modellt egyre több vállalat és projekt integrálja az új vagy a már meglévő felhasználói bázis megtartása és bővítése érdekében. Az elmúlt bikapiac számos feltörekvő ágazatot emelt ki a téren belül, amelyek mindegyike hasonlóan fülbemászó “valami2Earn” címet viselte. A felh
júl. 8
11:54
Nagy emelkedés után máris itt a hidegzuhany, nagyot esett a GameStop árfolyama (Portfolio)
Tegnap megírtuk, hogy kilőtt a népszerű mémrészvény, a GameStop árfolyama miután a videójáték-kiskereskedő cég 4 az 1 arányú részvényfelaprózást jelentett be, az öröm azonban nem tartott túl sokáig, a zárás utáni órákban jelentősen lejjebb került a vállalat részvényeinek árfolyama.
júl. 8
11:54
Egyre durvább horror az áremelkedés – újabb negatív rekord a júniusi infláció (Agroinform)
A sajt, a margarin, a marhahús drágulása 40 százalék felett tavaly júniushoz képest.
júl. 8
11:54
Majdnem meglett – hajszálnyira a paritástól az euró-dollár (vg.hu)
Maradt az eddigi trend: jó formában a zöldhasú.
júl. 8
12:00
Csökken a világban az alapvető élelmiszerek ára (Piac és Profit)
Tovább csökkent az alapvető termények ára a nemzetközi piacokon júniusban – hívta fel a figyelmet az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
júl. 8
12:00
Az éves hiánycél több mint 91 százaléka összejött az első félévben (Privátbankár)
Az államháztartás központi alrendszere 2892,3 milliárd forintos hiánnyal zárta az első fél évet.
júl. 8
12:00
Villámgyors német döntés után állami tőkeinjekciót kaphatnak a megrendült energiacégek (Portfolio)
Állami tőkeinjekciót kaphatnak a hirtelen drágulás miatt megrendülő energiacégek Németországban egy törvénymódosítás szerint, amelyet az Oroszországból érkező földgázszállítások visszafogása miatt rohamtempóban tárgyalt meg a parlament (Bundestag), és csütörtökön késő este fogadott el.
júl. 8
12:00
3040 milliárdos hiánnyal zárta 2022 első felét a költségvetés (444.hu)
A Pénzügyminisztérium szerint ezzel tartják a kijelölt hiánycélt.
júl. 8
12:02
Vizsgálja a GVH, hogy korlátozzák-e a versenyt a Könyvvizsgáló Kamara ajánlásai (444.hu)
Ki kell deríteni, hogy volt-e nyomásgyakorlás.
júl. 8
12:06
Vasútfejlesztés: Magyarország felkerült a kínai térképekre, jön az első mozdony (Infostart)
A kormány azon dolgozik, hogy Magyarország Közép-Európa teherfuvarozási, logisztikai és elosztó központja legyen.
júl. 8
12:06
Hivatalos: nagyon nehéz helyzetben vannak a nyugdíjasok (Menedzsment Fórum)
Amit eddig csak sejteni lehetett, azt most a friss adatok is alátámasztják.
júl. 8
12:06
Akkora a munkaerőhiány a szolnoki kórházban, hogy szünetel a gyermekintenzív ellátás (Portfolio)
Szünetel a gyermekintenzív ellátás a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézetben - tájékoztatta az intézmény az MTI-t.
júl. 8
12:06
Rosszkor jött az OMV-nek a schwechati baleset, nyár végére állhat helyre a rend (vg.hu)
Kétszázmillió eurós pénzügyi veszteséget okozott az osztrák olajcégnek a kényszerű leállás.
júl. 8
12:06
A kormány célja továbbra is világos: Magyarország stabilitásának megőrzése (Demokrata)
2892,3 milliárd forint az államháztartás központi alrendszerének félévi hiánya.
júl. 8
12:08
Rohanás a tőzsdéken: ide menekülnek most a befektetők (Portfolio)
A befektetők az aranyat és a részvényeket hátrahagyva készpénzben és amerikai állampapírokban keresnek menedéket, mivel a jelenlegi piaci kondíciók igencsak kiszámíthatatlannak bizonyulnak a jegybankok agresszív monetáris politikájának és a recessziós félelmeknek a következményeképpen. - írta pénteki elemzésében a BoFA Securities.
júl. 8
12:12
Továbbra is fertőz itthon a majomhimlő: ennyien betegek most az új vírustól (Pénzcentrum)
Újabb öt embernél mutatták ki a majomhimlő-fertőzést Magyarországon az elmúlt héten, ezzel 24-re emelkedett az országban diagnosztizált betegek száma - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) pénteken.
júl. 8
12:12
Fordult a kocka, felerősödtek a kínálat szűkössége miatti félelmek (ProfitLine)
A WTI augusztusi határidős ára ma reggel 102,4 dollár volt, a Brent pedig 104,9 dollár körül mozgott.
júl. 8
12:18
Felmentették a két nagyvezetőt a focitörténelem egyik legfontosabb korrupciós bírósági perében (Portfolio)
Felmentette a svájci szövetségi büntetőbíróság Joseph Blattert, a Nemzetközi (FIFA) és Michel Platinit, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) volt elnökét.
júl. 8
12:18
Némiképp enyhült a globális élelmiszerár-robbanás (vg.hu)
Azonban a globális piacokon még mindig rekordközeli magasságokban járnak az élelmiszerárak.
júl. 8
12:18
Elkezdődhet a Mt. Gox kártalanítás – újabb csapás a BTC árfolyamra? (BitcoinBázis)
Még tavaly év végén írtunk arról, hogy a Mt. Gox kriptotőzsde hírhedt összeomlása után éveken át tartó jogi procedúra után
júl. 8
12:24
Matolcsy Györgyék is kielemezték a brutális inflációs adatokat (Menedzsment Fórum)
Találtak olyan területet, ahol "a tavalyihoz hasonló jelentős áremelkedés idén nem ismétlődött meg".
júl. 8
12:24
Keleten már visszafordíthatatlanok a károk (Magyar Mezőgazdaság)
Időjárási frontok jönnek-mennek, de jelentős csapadékot oda, ahol a legnagyobb szükség lenne rá, alig hoznak. A keleti országrészben a növények tovább szenvednek az aszálytól, öntözés nélkül sok nyári kultúra már visszafordíthatatlan károkat szenvedett. Kellő nedvesség a talajban azonban csak az ország kisebb részén fordul elő.
júl. 8
12:30
20 százalék felett lenne az infláció a korlátozások nélkül (Menedzsment Fórum)
A mai adatokat látva a Magyar Bankholding elemzői az éves átlagos inflációs várakozásukat is érdemben megemelték, immár 11,3 százalékot jósolnak.
júl. 8
12:30
A forint drámai kálváriájának megítélésében szakadék van a szakemberek között (Piac és Profit)
Magyarországon egy baj megítélésében lassan a legtermészetesebb, hogy a politikusok nem értenek egyet. Az viszont már komolyabb probléma, ha a szakemberek sem, mert akkor nehéz lesz a pontos diagnózis, majd a megfelelő terápia.
júl. 8
12:30
Nagyot estek az újautó eladások termelési problémák miatt Csehországban (Portfolio)
Az első fél évben 12,3 százalékkal 98 916-ra esett vissza az új személygépkopcsik eladása Csehországban, a csökkenés különösen a második negyedévben volt jelentős - közölte a cseh autóipari szövetség pénteken közleményben.
júl. 8
12:33
Inflációs félelmekből recessziós félelmek (TőzsdeFórum)
Előre próbál látni a tőzsde, de a jövő sem feltétlenül pozitív a monetáris szigorítás árnyékában.
júl. 8
12:35
Növekedésben a német elektronikai ipar forgalma (TőzsdeFórum)
Májusban és az év első öt hónapjában nőtt a német elektronikai és digitális ipar vállalatainak forgalma, megrendelései emelkedtek, a jövőben lehetőségek megítélése pedig három havi romlás után júniusban már javult az ágazat szakmai képviseleti szervezete, a ZVEI pénteki közleménye alapján.
júl. 8
12:36
Végre egy nagyjából jó hír: az aszály ellenére is lesz elég búza itthon (Menedzsment Fórum)
De kivitelre sokkal kevesebb juthat, mint a korábbi években.
júl. 8
12:36
Megválasztották a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tisztségviselőit (Agrofórum)
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Nak) 2022. július 7-én tartotta országos alakuló küldöttgyűlését, ahol megválasztották az országos tisztségviselőket. A küldöttek megerősítették pozíciójában az eddigi elnököt, Győrffy Balázst. A korábbi alelnökök mellé új, környezeti fenntarthatóságért felelős alelnököt is választottak, illetve döntöttek a kamarai
júl. 8
12:36
Hetven százalékos bővülés előtt az Aliz csapata (Üzletem)
Magyar vállalatként elsőként szereztük meg a Google Cloud rendkívül összetett prémium partneri státuszát – mondta az Üzletemnek Szatmári Tamás, az Aliz ügyvezetője.
júl. 8
12:42
Új kaparós sorsjegy tarolná le Magyarországot: ez benne az újdonság, ennyit lehet nyerni vele (Pénzcentrum)
Mától új kaparóssal bővíti kínálatát a nemzeti lottótársaság. A jelenleg 29 papíralapú sorsjegy mellé megérkező Nyomkövető sorsjegy grafikája a detektívtörténetek rejtelmes légkörét idézi. Az 500 forintos sorsjeggyel akár 6 nyereményt is elvihet a szerencsés játékos, a fődíj pedig 25 millió forint.
júl. 8
12:42
Ötcsillagos Kék Hullám Zászlók kerülnek a legjobb balatoni strandokra (Tiszta Jövő)
A balatoni strandminősítő megmérettetésre az idén 45 strand üzemeltetője jelentkezett, közülük a legmagasabb pontszámot a vonyarcvashegyi Lido strand kapta, és 28 strand nyerte el a legjobbaknak járó, ötcsillagos Kék Hullám Zászlót - hangzott el a Balatoni Szövetség (BSZ) díjkiosztó ünnepségén csütörtökön Révfülöpön.
júl. 8
12:48
Mindent be kellett vetni a forint megmentésére, megszületett a legpesszimistább OTP-célár (Privátbankár)
A forintot nagy erőfeszítések árán stabilizálták tegnap, ma viszont főleg a magas inflációs adat hatására már megint gyengül. A BUX emelkedni tud, főleg az OTP húzza, pedig érkezett rá egy minden eddiginél pesszimistább célár. Esnek a fémek, stagnál az olaj. Sikeres volt az Ethereum-tesztüzem, emelkedik az ár.
júl. 8
12:48
A nagyvállalatok környezettudatosabbak, mint a kisebbek (Alternatív Energia)
A nagyvállalatok jobban ügyelnek a fenntarthatóságra, mint a kisebbek, de a tevékenység alapján is látszanak különbségek a környezettudatosságban - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
júl. 8
12:48
Közeledik a támogatások új világa – hogyan tudnak felkészülni a gazdák, hol tart a támogatási rendszer megújítása? (Agroinform)
Gőzerővel zajlik a KAP stratégiai terv Európai Bizottsággal való szakmai egyeztetése. Interjú dr. Feldman Zsolt, mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkárral.
júl. 8
12:48
Két halálos Tesla-balesetet vizsgálnak (vg.hu)
Az utóbbi napokban két végzetes kimenetelű balesetet is regisztráltak az Egyesült Államokban, amelyben vizsgálják a Tesla robotpilóta funkciójának szerepét.
júl. 8
12:54
Meglepetés a júniusi államháztartási hiányban (Infostart)
2892,3 milliárd forint az államháztartás félévi hiánya. Nagyok az adóbevételek, de a nyugellátásra és a gyógyító-megelőző ellátásra fordított összegek is.

Keresés