Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád megyében nem történt újabb kitörés a védőkörzetek feloldása óta, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az összes megfigyelési körzetet feloldotta ezekben a megyékben. Bár a járványügyi helyzet jelenleg kedvező, a járványvédelmi fegyelem lazításának korántsem jött el az ideje.
Tovább mérséklődött a kkv-k következő egy évre vonatkozó várakozása a K&H kkv bizalmi index 2022 második negyedéves eredményei alapján. A mutató jelenleg 3 ponton áll, mivel újabb 2 pontot süllyedt az előző negyedévben látott 6 pontos esés után. Ennek oka, hogy a 300 millió forint éves árbevételt meghaladó középvállalkozások várakozásai esetében na
Megjelent a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) május havi földgázpiaci riportja, amelyből kiderül, hogy az Európai Unióban a májusban betárolt gáz mennyisége 10 százalékponttal volt magasabb, mint egy éve. Magyarországon pedig összesen 48%-kal nőtt a betárolt mennyiség az előző hónapban, a tavalyi év azonos időszakához képest.
Megjelent a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) május havi földgázpiaci riportja, amelyből kiderül, hogy az Európai Unióban a májusban betárolt gáz mennyisége 10 százalékponttal volt magasabb, mint egy éve. Magyarországon pedig összesen 48 százalékkal nőtt a betárolt mennyiség az előző hónapban, a tavalyi év azonos időszakához k
Helyt adott a Kúria a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) ügyvédje által benyújtott felülvizsgálati kérelemnek, és megállapította, hogy a januári figyelmeztető sztrájk nem sérti a sztrájktörvény 3. § (3) bekezdésében foglaltakat – adta hírül hétfő este közösségi oldalán a PDSZ.
Csődöt jelentett az Egyesült Államokban a SAS skandináv légitársaság, miután a pilóták sztrájkja nehéz pénzügyi és likviditási helyzetbe hozta a vállalatot – számol be a hírről a Reuters.
Napjainkban a víziközmű cégeknél kiemelt feladat a szennyvíziszap hasznosítási lehetőségeinek felkutatása. Ennek oka, hogy a szennyvíziszap és a szennyvíziszapot tartalmazó komposzt termékek, termésnövelő anyagok hasznossága, még mindig nem eléggé ismert és elismert a mezőgazdasági felhasználók körében. A másik ok, hogy a műtrágya árak jelentősen e
Csütörtökön lépte át ismét a forint az euróval szemben a 400-as lélektani határt, ma pedig újabb történelmi mélypontra zuhant, az uniós pénz 405,37 forinton cserélt gazdát, majd 406,5-en.
Csütörtökön lépte át ismét a forint az euróval szemben a 400-as lélektani határt, ma pedig újabb történelmi mélypontra zuhant, az uniós pénz 405,37 forinton cserélt gazdát, majd 406,5-en.
Az idei első félévben 57 411 új személygépkocsi forgalomba helyezésével 11,4 százalékot esett vissza a belföldi autópiac - közölte az MTI-vel pénteken a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE).
Történelmi mélypontra gyengült a forint az euróval szemben, 404,87 forintba került egy euró ma délelőtt. Azonban nem sokáig volt ez a szint az új mélypont, mert a forint tovább gyengült azt követően, hogy elesett a korábbi történelmi szint. Az új historikus mélypont 405,37.
A hullámzó tőzsdei hangulat ellenére 1 100 millió forintos szinten zárt a Gloster nyitott rendelésállománya a második negyedév végén, ami új rekordot jelent a társaság történetében. A növekedés mértéke is meggyőző, a rendelésállomány 85 százalékkal magasabb a tavalyi év hasonló időszakához képest. A nyitott rendelések döntő része szolgáltatás vagy
Az ABB E-mobility a toscanai Valdarnóban megnyitotta a vállalat eddigi legnagyobb, DC villámtöltőket gyártó üzemét, az E-mobility Centre of Excellence-t, s ezzel megerősítette globális vezető pozícióját az elektromos járművek (EV-k) töltési megoldásai terén - áll a cég közleményében.
Beszünteti a helyi tartalmak készítését Európa jelentős részén az HBO Max. A streaming szolgáltató tulajdonosa, a Warner Bros. Discovery (WBD) egy nagyobb átszervezés részeként döntött így, és ennek az intézkedéscsomagnak tudható be az is, hogy váratlanul elérhetetlenné vált itthon a Besúgó és az Aranyélet című sorozat is. A Warner Bros. Discovery
2022 első 4 hónapjában jelentősen csökkent a megszületett gyermekek száma hazánkban az előző évekhez képest. A csökkenésben szerepet játszott a 9 hónappal korábban bekövetkező 3. járványhullám, illetve az ugyanezen időszakban felfutó oltási program. A népességszám fenntartásához elengedhetetlen 2,1-es termékenységi ráta csak a születendő gyermekek
A nemzeti versenyhatóság 325 millió forint bírságot szabott ki a Casio óra- és hangszertermékek hazai forgalmazójára, valamint cseh anyavállalatára, amiért meghatározták termékeik internetes viszonteladói árait a kiskereskedők felé, kiiktatva ezzel a vásárlókért folyó versenyt - írja a GVH közleményében.
A biztosítók attól függően fedezik a károkat, hogy milyen biztosítási szerződése van egy társasháznak, illetve a lakóknak - mondta a Magyar Biztosítók Szövetségének kommunikációs vezetője
Az online élelmiszer vásárlás népszerűségének növekedése a szezonális termékeket sem kerüli el. Különösen igaz ez a kánikulai időszakban, amikor a hőségben már a fagyizóig is megterhelő lenne elmenni, vagy esetleg amikor a munka nem teszi lehetővé a sétát.A végig következetesen betartott hűtési lánc garantálja a fagylaltok és jégkrémek tökéletes hő
Napi Harmadszor is megkísérelheti a felfelé fordulást lokális aljáról az OTP árfolyama, 8534 forinthoz erősödött a hétfői kereskedésben. A forgalom az amerikai piac zárva tartása miatt rendkívül alacsony volt, így a folytatás még kérdéses lehet a bankpapír számára. A 20 napos mozgóátlag átlépése még várat magára, ezt kéne a folytatásban átlépnie ah
Napi Erősödött 2900 forinttól a MOL árfolyama hétfőn, de minimális forgalom társult csak a pozitív teljesítményhez. A technikai képben a zöld gyertya változást nem hozott, továbbra is a kis csökkenő háromszögből érkező kimozdulást várjuk, ami mutathatja a folytatáshoz az irányt. Letörés esetén változatlanul a mozgóátlagok kerülnének nyomás alá 2850
A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján kiemelkedő eredménnyel zárt a nyár első hónapja. Júniusban a belföldi vendégéjszakák száma 15 százalékkal meghaladta a 2019-es rekord évet.
A nemzeti versenyhatóság 325 millió forint bírságot szabott ki a Casio óra- és hangszertermékek hazai forgalmazójára, valamint cseh anyavállalatára, amiért meghatározták termékeik internetes viszonteladói árait a kiskereskedők felé, kiiktatva ezzel a vásárlókért folyó versenyt.
Egy hacker azt állítja, hogy a sanghaji rendőrségtől egymilliárd kínai állampolgár személyes adatait szerezte meg. IT-szakértők szerint, ha az állítás igaz, akkor ez a történelem egyik legnagyobb adatlopása lenne - írja a Reuters.
Az év első felében 49 ember vesztette életét lakástűz következtében, héttel több, mint 2021 első hat hónapjában; leggyakrabban idős emberek válnak áldozattá - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság kedden az Mti-t.
A világon termesztett közel 250 zöldségfajból – a levélzöldségek nagyszámú fajtagazdagságuk ellenére – nem tartoznak a legnagyobb mennyiségben fogyasztott zöldségnövények közé, különösen nem Magyarországon, ahol az éves felhasználás pontos statisztikai adatok hiányában ~1 kg/fő/évre becsülhető.
Napi Alacsony forgalom mellett gyengült hétfőn a Richter árfolyama, érdemi következtetést a tegnapi nap alapján nem érdemes levonni a technikai kép kapcsán, a hét hátralevő négy napját érdemes szemmel tartani. A helyzet változatlan, 6600 forintnál van találunk erős támaszt, gyengülés esetén eddig van tér, ennek letörése mozdítaná tartósan lefelé az
Lendületesen növekedett a kínai szolgáltatóipar teljesítménye júniusban, miután a kínai hatóságok feloldották a koronavírus-járvány legutóbbi hullámának megfékezésére alkalmazott, gazdaságbénító korlátozások jelentős részét.
Napi Ellenállása közelében maradt hétfőn is a BUX árfolyama, továbbra is a csökkenő trend megtörése a fő célja az indexnek. A trendvonal 40000 pontnál állít akadályt, 40780 pontnál pedig az 50 napos mozgóátlag még részét képezi az ellenállási zónának. Ezek áttörése nyitna nagyobb teret az emelkedés számára, a hét hátralevő részében érdemes figyelni
Ötven hektáros gabonaföldön volt tűz a Békés megyei Kevermes határában, az oltásban részt vevők munkagépekkel egy 20 hektáros területet le tudtak határolni a tűz terjedése elől - tájékoztatta a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője hétfőn az MTI-t.
Beérkezett az utolsó egység is az OTP Bank szuperszámítógéphez, ezzel teljes kapacitással folytatódhat a Technológiai és Ipari Minisztérium Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapjának (NKFIA) támogatásával megvalósuló nyelvi mesterséges intelligencia kutatás-fejlesztési projekt - olvasható a pénzintézet közleményében.