A hőségre tekintettel egy héttel elhalasztották és jövő szombaton rendezik meg az állatvédelmi témájú pikniket Budapesten, a IX. kerületi Millennium Parkban.
Az ukránok így nem nyerhetnek, a gázról le kell válnunk, de ugyanezt az oroszokról nem mondta el a gyenge forintról és a rezsicsökkentés áráról is értekező Orbán Viktor.
A Stadler vasúti járműgyártó magyarországi részlege fontos szerepet tölt be a vállalatcsoport zöld közlekedési megoldásokat képviselő vonatainak gyártásában, a szolnoki gyárban is készülő, csúcstechnológiát képviselő négy vonattípust is bemutatnak az idei berlini InnoTrans világkiállításon szeptemberben a svájci cég környezetbarát meghajtású hét já
Sokan álmodnak is azzal a pillanattal a szerencsevadászok közül, amikor végre igazán nagy összeg üti a tenyerüket, mégis akadnak olyanok, akik végül nem veszik fel a nagy nyereményüket.
Előző esszémben a képzeletbeli „Méhes filmek fesztiválját” azzal a filmmel zártam volna, amelynek eredeti címe Medena zemja (vagyis ’Mézkirálynő’) volt. A film fontos és visszatérő jelenete, hogy főhősnőnk sziklákban lévő méhlakásokat látogat meg, gyakran igen nehezen megközelíthető hegyoldalakban, éppen úgy, mint a tradicionális mediterrán méhésze
Csaknem megduplázódott Európában a törölt repülőjáratok száma nyáron a tavaszi hónapokhoz képest, a kiszámíthatatlanság ellenére sokan választanak repülős nyaralást, Olaszország a legnépszerűbb úti cél az európai, köztük a magyar utazók körében is júliusban – mutatják a Kiwi.com adatai. Számottevően megnőtt az igény az olyan szolgáltatások iránt, a
Belföldi nyaralás során a bankkártyával rendelkező felnőttek majdnem fele került már olyan helyzetbe, hogy el kellett állnia a vásárlástól, mert nem tudott elektronikusan fizetni, és az is előfordul, hogy a kártyás vásárlás lehetőségét összeghatárhoz kötik. Ugyanakkor az elektronikus fizetés lehetősége számos helyzetben tehetné zavartalanabbá a pih
Ha a hajózást a globális kereskedelem, így a gabonakereskedelem dobogó szívének tekintjük, akkor a pulzusa hamarosan lelassul. Az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentése érdekében változó üzemanyag-előírások bizonytalanságot okoznak sok hajózási cégnél.
A covidos 2020 után nagyot nőtt a dísznövénytermelők árbevétele, de az ágazatban továbbra is munkaerőhiánnyal küzdenek, azon belül pedig azzal, hogy a nehéz fizikai munkára is döntően nők jelentkeznek.
A holland pénzügyminisztérium számításai szerint 11 200 állattenyésztő telepnek kellene bezárnia, további 17 600-nak pedig csökkentenie kellene a tartott állatok számát, hogy megfeleljen a nitrogénszennyezés csökkentésére vonatkozó európai uniós szabályoknak - írta csütörtökön az NlTimes hírportál.
Gyulay Zsolttól, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatójától megtudtuk, a Forma–1-et birtokló Liberty Media árgus szemmel figyel minden részletre.
Engedj haza Kadarka! – csaknem fél évszázada egy hangulatos budai borozóban egy kis tábla felirata így figyelmeztette a vendégeket, hogy előbb-utóbb ideje lenne hazamenni. Abban az időben vélhetően nem volt olyan kocsma Magyarországon, ahol ne szerepelt volna az italok között a legnépszerűbb hazai bor, a Kadarka.
A legutóbbi negyedéves eredményeinek bejelentése alkalmával a Tesla (TSLA) bejelentette, hogy a mérlegében korábban szereplő bitcoin 75%-át eladta. A számok
A közelmúltban jelent meg a NAV már szokásosnak mondható évkönyve, amely összefoglalja az adóhatóság elmúlt évben végzett tevékenységét. A sok-sok statisztikát böngészve az a kép rajzolódik ki, hogy az elmúlt években nőtt a NAV ellenőrzéseinek hatékonysága. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda elemezte a beszámolót.
A borok világa színültig tele van számokkal és statisztikákkal. Az Allt om Vin szaklap adataiból szemezget a Svenska Dagbladet, amikor közli a borfogyasztási statisztikákat. Ez kedvelt téma azon olvasók körében is, akik ritkán koccintanak.
A jégkrémek piaca 2021. június – 2022. május között átlépte a 47 milliárd forintot. Értékben 16 százalékkal, mennyiségben pedig több mint 6 százalékkal nőttek az eladások az előző évhez viszonyítva. Mennyiségben több mint 35 millió liternyi jégkrémet vásároltunk, 2022 májusával bezárólag, egy év alatt – olvasható a NielsenIQ jelentésében.
Nehéz időket jósol az infláció, az energiaválság, a háború és a klímaváltozás miatt Németország egyik legismertebb szociológusa. Heinz Bude szerint a háztartások egy részének semmije sem marad, őket támogatni kell. Mivel a krízis az egész kontinenst sújtja, az árrobbanást pedig mi is a saját bőrünkön érezzük, meglátásai magyar szempontból is tanuls
Időszerűnek és szükségesnek tartja a Mi Hazánk Mozgalom, hogy szabályozott legyen a magyar sportolók aránya a magyar bajnokságokban, ezért jogszabály-módosítást kezdeményez - közölte Novák Előd, a párt alelnöke, országgyűlési képviselője sajtótájékoztatón.
Az aranyfedezetű kriptovaluta három az egyben jellegű befektetés. Az infláció elleni védekezés klasszikus eszköze az arany, mások a devizára esküsznek,
A baloldali pártok mindenkitől el akarták venni a rezsicsökkentést - közölte a Fidesz szombaton a baloldali pártok miniszterelnöki beszédet kommentáló nyilatkozataira reagálva - olvashatjuk az MTI közlését.
A Szeizmológiai Obszervatórium honlapja szerint a mai nap, este 6 óra környékén kisebb erősségű, 3,4-as magnitúdójú földrengést mértek a Vas megyei Répcelak közelében.