Az elmúlt egy hét során másról se szóltak a hírek és a beszélgetések, csak a rezsicsökkentés-csökkentéséről. A tegnapi napon meg is jelent a kormányrendelet, ami sok kérdést eloszlatott és végre megtudtuk, hogy pontosan kiket is érint a drágulás. Így most mindenki azt számolgatja, hogy beleesik-e a póruljártak csoportjába, és ha igen, akkor hogyan
Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára egyeztetést folytatott a hazánkban működő biztosítók képviselőivel annak érdekében, hogy az aszálykárt elszenvedett gazdák kártalanítása minél zökkenő mentesebben folyjon a jövőben.
Júniusban 155,3 milliárd forint volt az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének hiánya, ezzel a fél év végéig felhalmozott deficit 2892,3 milliárd forintra nőtt, ami az egész évre előirányzott 3152,7 milliárd forintos hiány 91,7 százaléka - derül ki a Pénzügyminisztérium (PM) pénteken kiadott részletes tájék
A home office tömeges elterjedése után fontos kérdés lett, hogy a dolgozók hogyan választják el a magánéletüket a munkától. Az otthoni környezet ugyan a legtöbb esetben jó hatással van a dolgozók produktivitására, a kreatív folyamatokat viszont jelentősen gátolhatja. Ennek a kezelésére és a munkavállalói jóllét elősegítésére jelenthet jó lehetősége
Összesen 2358 hallgató nyert felvételt a Semmelweis Egyetem 2022/2023-as tanévére a felsőoktatási ponthatárok július 21-i kihirdetésekor, közülük 2247-en államilag támogatott formában kezdhetik meg tanulmányaikat szeptemberben. Az orvos- és egészségtudomány iránt továbbra is nagy az érdeklődés, a Semmelweis több karára is sokszoros volt a túljelent
Itt a nyaralós szezon, a könnyed kikapcsolódás, az utazgatások és a hétvégi kiruccanások közepette pedig hajlamosak lehetünk elfelejteni, hogy telefonunk nem csupán megkönnyíti életünket: össze is van vele kapcsolva. Ezért, ha bárki hozzáfér készülékünkhöz, azzal együtt személyes adatainkat is megkaparinthatja. Íme hát öt olyan tanács, amit nem neh
Megjelent a NAV évkönyve, amely összefoglalja az adóhatóság elmúlt évben végzett tevékenységét. A sok statisztikát böngészve az a kép rajzolódik ki, hogy az elmúlt években nőtt a NAV ellenőrzéseinek hatékonysága. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda elemezte a beszámolót.
Ma reggel kissé erősödött a forint az euróval szemben, napközben viszont már gyengülés látszik. A jegyzés ugyanakkor továbbra is 400 alatt áll. Egész héten a 403 és 397-es szinte között mozgott a jegyzés az euróval szemben, most is ebben a tartományban mozog a jegyzés. A dollár erősödik az euróval szemben.
Noha a kormány szerint csak keveseket érint majd a hazai rezsirendszer módosítása, ez jelent helyzetben közel sem biztos. A hazai épületállomány ugyanis nagyon rossz állapotban van, az energiapazarló lakóingatlanok miatt pedig könnyen lehet, hogy sok nyugdíjasnak kellene majd a megemelt rezsiszámlát fizetni. A témáról kollégánk, Király Béla beszélt
Európa egyetemvárosaiban a budapestinél jóval drágábbak a bérlemények, a csúcstartó London belvárosa, ahol egy kis apartmanért 864 ezer forintnak megfelelő fontot is elkérnek havonta. A diákok által kedvelt garzonlakások átlagos bérleti díja Budapesten 125 ezer, vidéken 75 ezer forint.
A drogtermesztő és egyben dílerként is „dolgozó” párost a KR NNI miskolci nyomozói egy hete fogták el, s azóta már letartóztatásuk mellett folyik velük szemben a büntetőeljárás – írja a police.hu.
Az Audi és a Netflix együttműködése révén az Audi A szürke ember című film hivatalos autómárkája. Négy Audi mutatkozik be a Joe és Anthony Russo által rendezett új akcióthrillerben; a modellek igazán kifinomult, intelligens teljesítményt nyújtanak a filmben.A szürke ember című filmben az Audi és a Netflix bemutatják Sierra Six (Ryan Gosling) világá
A vállalatokon belüli munkavállalói élményt vizsgáló nemzetközi kutatás szerint a vezetők túlzottan optimisták munkavállalóik munkahelyi elégedettségét illetően. A nem vezető beosztásban dolgozó munkavállalók 28%-a állítja azt, hogy jól érzi magát a munkahelyén, míg a vezetők 80%-a meg van győződve arról, hogy beosztottjaik elégedettek – derül ki a
Az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) munkatársai által vezetett nemzetközi kutatócsoport átfogó elemzést készített az európai édesvízi biológiai sokféleség védelmének legfontosabb szempontjairól, melyben a kontinens vízgyűjtőit értékességük szerint, az ott élő fajok természetvédelmi helyzete alapján rangsorolták.
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott Olaf Scholz, a német kancellár bejelentette a legnagyobb német gázimportőr, az Uniper megmentését, de arról is beszélt, hogy a német lakosság és a vállalatok terhei akár jelentősen is emelkedhetnek, a kormány pedig több területen is reformokra készül. A kancellár legfontosabb üzenete: You'll never walk alone.
Fél év alatt negyedével nőtt a lakberendezési áruházak online kínálatát bemutató gyűjtőportálon, a Favi.hu-n elérhető üzletek kínálata, így már több mint 250 bolt ajánlatát tekinthetik át a felhasználók. A magyar vásárlók, más európai országok lakóival összhangban, szívesen áldoznak a stílusos lakberendezés oltárán, miután egyre fontosabb szempontt
Az áram esetében a korábbi hírekkel ellentétben jóval kevesebbet kell fizetni a plusz fogyasztásért, a földgázszámla kiegyenlítésekor pedig figyelembe vesznek majd egy úgynevezett „fogyasztási jelleggörbét” is – hívta fel a figyelmet a Portfolio elemzője.
Bekerült a High-Low megjelenítés a TradingView grafikonjai közé. Eltérően a legtöbbször használt japán gyertyás grafikontól, a High-Low gyertyáinak nincsenek kanócai. Az alakzat az adott időfelbontás legalacsonyabb és legmagasabb árfolyama között telítve rajzolódik ki. A legmagasabb és a legalacsonyabb árakat a gyertya teste alatt és felett láthat
A kormány a közösségi média térnyerésére tekintettel és a digitális világ folyamatosan megújuló eszköztárára reagálva megvédi a magyar embereket az online térben is, amelyhez a szükséges jogi környezetet biztosítja - derült ki a tegnap publikált Magyar Közlönyből, amelyben a fogyasztóvédelmi politikáról határozott, a megvalósítással pedig az igazsá
Az orosz központi bank az elemzők által vártnál nagyobb mértékben, 150 bázisponttal, 8 százalékra vitte le az alapkamatot. A szakértői várakozások átlagában szerényebb, 50 bázispontú csökkentés szerepelt.
Emelkedéssel zártak tegnap a vezető amerikai részvényindexek, ma reggel Ázsiában azonban felemás hangulatban telt a kereskedés, Európában is vegyes a kép a nyitást követően, a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján Amerikában mínuszban nyithatnak a vezető részvényindexek.
Az e-sportban, a sport leginnovatívabb és leggyorsabban fejlődő szakágában a legnagyobb versenyek, világbajnokságok szabályai egyáltalán nem szeparálják a nemeket. Ennek ellenére a mai napig erősen férfiak által domináltnak mondható: az e-sportban kiosztott pénznyereményeket összesítő esportsearning.com listáján a top 300 versenyző között egyetlen
A június 30-i adatok szerint jelenleg 24,9 milliárd forint a kórházak adóssága. Összehasonlításképpen: egy évvel ezelőtt 41,5 milliárd forintra rúgtak az egészségügyi intézmények tartozásai.
Hamarosan jön a Portfolio Checklist, lapunk napi podcastjének pénteki adása. A mai műsorban egyebek mellett a csütörtök este kihirdetett idei felsőoktatási ponthatárokról lesz szó. Adásunk második részében maradunk az oktatásnál, mivel a pedagógusbéremelés és a roma szegregáció megszüntetése a Magyarország és az Európai Bizottság közötti, a Helyreá
Emelkedéssel zártak tegnap a vezető amerikai részvényindexek, ma reggel Ázsiában azonban felemás hangulatban telt a kereskedés, Európában erősödni tudtak a vezető részvényindexek a nap során, Amerikában vegyes a kép a nyitást követően.
A spenót egy rendkívül jó hidegtűrő képességgel rendelkező leveles zöldség, amely kora tavasszal, de akár ősszel, sőt egyes területeken télen is elvethető. A termesztése nem igényel különösebb szaktudást, ám nem árt, ha tisztában van a növény igényeivel.
A BKV a rendelkezésére álló eszközökkel igyekszik a kánikula hatásait mérsékelni, ugyanakkor arra kéri az utasokat, hogy a hőséget, a 40 fok fölötti várható hőmérsékletet figyelembe véve tervezzék meg hétvégi utazásaikat.
Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára egyeztetést folytatott a Magyarországon működő biztosítók képviselőivel annak érdekében, hogy az aszálykárt elszenvedett gazdák kártalanítása minél zökkenő mentesebb legyen a jövőben.
Megszületett a megállapodás az ukrán fekete-tengeri gabonaexport újraindításáról, azt Ukrajna, Törökország és Antonio Guterres ENSZ-főtitkár már aláírták, és Erdoğan török elnök hivatala szerint a „tükör” megállapodást hamarosan az orosz fél is aláírja. Ezzel felcsillant a remény, hogy enyhülhet az orosz invázió okozta nemzetközi élelmiszerválság.
Zala megyében a közel 50 ezer hektáros terület 70 százalékán végeztek az aratással - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke az MTI-vel.