Az Mnb határozott álláspontja, hogy a Revolut Banknak az ügyfelek védelme érdekében itthoni leánybankként, magyarországi székhellyel és tőkeerővel, s a hazai jegybank felügyelete alá tartozó intézményként kellene végeznie tevékenységét.
Illegálisan vadászott a Siófok környéki erdőkben egy hatfős társaság az ügyészség szerint, ezért vádat emeltek ellenük – tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség szerdán az MTI-t.
Életbe lépett az országos tisztifőorvos által szombat éjfélig elrendelt harmadfokú hőségriasztás. Az előrejelzés szerint a következő napokban többfelé 35 Celsius-fok feletti, helyenként akár 40 Celsius-fok közeli csúcsértékeket is mérhetnek és sok helyen még hajnalban is 20 fok felett alakul a hőmérséklet.
Az aszály mérésére és előrejelzésére dolgoztak ki országosan használt eljárást a Szegedi Tudományegyetem (Szte) Geoinformatikai, Természet- és Környezetföldrajzi Tanszék kutatói - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
Mélyrepülés van a kriptopiacon, ami már hónapok óta tart. Mindez annak fényében, hogy jelenleg a világ gazdasági helyzete sem a legjobb – háború, ellátási nehézségek, tőzsdei zuhanások – nem meglepő. A negatív hatások a kriptopiacon is érződnek: alacsony a bizalom, de nem specifikusan a kriptovilág iránt, hanem a világ gazdasága iránt.A nehézségeke
Csaknem félezer milliárd dollár tűnt le az egykoron magasan szárnyaló pénzügyi technológiai vállalatok értékeléséből, amelyek a világjárvány korábbi szakaszában meglovagolhatták a tőzsdei bevezetések fellendülését.
A maszkviselés visszaállítását és az oltási programok felgyorsítását javasolta Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális igazgatója. Az omikron alvariánsa, a BA.5 gyors terjedése miatt lenne szükség az intézkedésekre, hogy ősszel és télen ne terhelődjenek túl az egészségügyi rendszerek.
Augusztustól a Network4 sportcsatornái közvetítik az angol Premier League több várva-várt összecsapását, valamint a francia bajnokság, a Ligue1 legizgalmasabb mérkőzéseit. Az öt európai topligából így három meccsei is láthatóak lesznek az Arena4, az Arena4+ és a Match4 műsorán.
A Mol részvényei jelentős esésben vannak, mivel ma már osztalékszelvény nélkül forog a részvény, az osztalék mértékével korrigálva azonban pluszban lenne az árfolyam.
A maszkviselés visszaállítását és az oltási programok felgyorsítását javasolta Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális igazgatója. Az omikron alvariánsa, a BA.5 gyors terjedése miatt lenne szükség az intézkedésekre, hogy ősszel és télen ne terhelődjenek túl az egészségügyi rendszerek.
Elon Musk óriásgyára Németország egyik legszárazabb területén épült, és hatalmas a vízigénye. Környezetvédelmi csoportok és tudósok aggódnak is emiatt, a helyi Zöldek ellenben nem.
Bár az általános piaci vélekedés szerint a bankoknak kedvező a kamatok emelkedése, az európai bankindex mégis jelentős esés szenvedett el az idei év első felében. Utóbbi részben visszavezethető a háborúra, de a magasabb kamatok alacsonyabb hitelnövekedéshez is vezetnek, ráadásul az eszközminőség romlását okozzák. Felmerül tehát a kérdés: tényleg jó
Az Északi Áramlat-1 balti-tengeri gázvezeték rutinszerű karbantartása különösebb problémák nélkül a tervezett időre lezajlott és a befejezés előtt áll. A Nord Stream AG szóvivője szerint semmi sem áll a gázszállítás csütörtöki megkezdésének útjában. Ellenkező esetben az üzemeltető társaságnak meghatározott módon tájékoztatnia kellene a piacot. Szer
Nyomtatott formában is megjelent, és a nagyközönség számára is hozzáférhető Magyarország első átfogó madáratlaszának második, javított és kiegészített kiadása - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) az MTI-vel.
A Honvédelmi Minisztérium határozata alapján minősített NATO beszállítóvá vált a Delta Systems, a Delta Technologies 100%-os tulajdonú leányvállalata. A minősítés értelmében a Delta Systems-nek lehetősége nyílik a minősítési szintje szerinti NATO Biztonsági Beruházási Programok keretében meghirdetett beszerzési eljárásokon való részvételre. A válla
Kevés fiatal rendelkezik banki kölcsönnel, ezen belül a személyi és lakáshitelek a legelterjedtebbek - derül ki a K&H ifjúsági indexhez készült felmérésből.
Megjelentek az elmúlt egy hét járványadatai: a gyógyultak száma folyamatosan nő, de elhunyt 40, többségében idős, krónikus beteg. Jelenleg 866 beteget ápolnak kórházban, közülük 7-en vannak lélegeztetőgépen. 10 ezer fő felett az új fertőzöttek száma.
Fellendültek tavaly az európai működőtőke-befektetések (FDI) a koronavírus-járvány okozta visszaesés után – derül ki az EY több mint 500 döntéshozó bevonásával készült nemzetközi felméréséből. Kelet-Közép-Európa továbbra is az egyik legvonzóbb beruházási célpont, Magyarországon másfélszeresére nőtt a külföldi befektetések száma.Összesen 5,877 FDI-p
A Bit Digital júniusi működési jelentésének bejelentése után részvényei múlt hét szerdán több mint 4%-al emelkedtek. E szerint a vállalat 26,6%-kal növelni tudta bitcoin termelését, de júniusban nem bányászott ETH-t. Mivel a bitcoin árfolyama csütörtökön 20000 dollár fölé kúszott, a bányász részvények vegyes eredményeket mutattak a kereskedési na
Szinte az összes nagybank hiteldrágításokkal válaszolt az MNB június vége óta több lépcsőben végrehajtott nagyarányú kamatemeléseire. Hosszú idő után lépett a legnagyobb hazai pénzintézet is.
A világ leggazdagabb embere fel akarta vásárolni a világ egyik legfontosabb cégét. Telt-múlt az idő, az ügylet viszont nemigen akart előrébb gördülni, végül a dollármilliárdos fel is függesztette az egyeztetéseket. Eddig bírta a tech vállalat, bíróságra viszi az ügyet. Egy fontos csatát most meg is nyert.
A kedden elfogadott 2023-as költségvetés alapján a kormány csaknem 30 százalékos bevételnövekedést vár személyi jövedelemadóból (szja) és általános forgalmi adóból (áfa).
A magyarok 63 százaléka tárol otthon használaton kívüli mobiltelefont, ráadásul az esetek többségében több darab, akár 10-15 évnél is régebbi készülék hever a fiókban – derült ki a Yettel legújabb országos kutatásából. Sokan nem tudják, mit lehet kezdeni a régi telefonnal, vagy nincs kedvük foglalkozni vele, pedig a nem megfelelően tárolt elektroni
Borús gazdasági kilátásokkal fordultak rá a nemzetközi piacok 2022 második félévére: stagflációra számítanak a szakértők, és a következő hónapok is még az infláció növekedéséről fognak szólni. A recessziós kockázatok emelkednek, ami továbbra sem kedvez a részvénypiacoknak és az árupiaci keresletet is csökkenthetik. Ezzel szemben a hosszú futa
Hetvenkilenc jogszabályt (köztük adótörvényeket) módosít a 2023-as büdzsé megalapozását tartalmazó törvénycsomag, amelyet kedden 134 igen szavazattal, 55 nem ellenében fogadott el a Ház.
A jegybank megállapította, hogy a nemzetközi tartalék 37 milliárd eurós nagysága továbbra is jelentősen meghaladja a befektetők által leginkább figyelt rövid külső adósság szintjét.
Mikronéziában is elkezdett járványszerűen terjedni a koronavírus, ami a szigorú határellenőrzésnek és karanténkötelezettségnek, illetve a földrajzi elszigeteltségnek köszönhetően eddig nem volt jellemző a csendes-óceáni szigetországra - jelentette be a helyi kormány kedden.
A Delta Technologies 100 százalékos tulajdonú leányvállalata, a Delta Systems megkapta a Honvédelmi Minisztériumtól a NATO Beszállításra Alkalmas megfelelőséget igazoló határozatot - tette közzé a cég.
Az 1970-es évekről szóló, 9 részes cikk-sorozatunk első részeként az időszak történelmi hátterét, a vizsgált periódusra jellemző gazdasági és politikai környezetet járta körbe az MNB munkatársa. Jelen cikkben a 2021. november 5-ig rendelkezésre álló adatokat vették figyelembe.
Új vállalati stratégia mentén működnek tovább a Media Vivantis csatornái, a Life TV és az Ozone TV. A médiavállalat disztribúciós megállapodásokhoz kötött új, vásárolt tartalmakat és saját gyártású műsorokat is képernyőre tűz az őszi műsorstruktúrában – jelentette be Szabó Péter, a cég operatív vezérigazgatója. A cégvezető közlése szerint az Ozone
A tőkebefektetés, amellyel az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures ma már nem csak a startup ökoszisztémában, hanem az érettebb vállalatok területén is hiánypótló piaci szerepet tölt be, az elmúlt néhány év válsághelyzeteiben még fontosabb szerepet kapott. Emlékezhetünk, hogy ez a forrástípus jól vizsgázott már a Covid-járvány utáni gazdaságélénkítési