Háború, geopolitikai feszültségek, elszállt infláció, szárnyaló energiaárak, és megemelkedett költségek - csak, hogy néhányat említsünk azokból a tényezőkből, amelyekkel a világ nagyvállalatainak most szembe kell nézniük. Jól látszik tehát, hogy ellenszélben érkeztünk el a második negyedéves gyorsjelentési szezonhoz, amellyel kapcsolatban a Portfol
A Szupermenta termékteszt programban étrend-kiegészítőket vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakemberei. A laboratóriumi vizsgálatok szerint a csomagoláson ígért omega-3 zsírsavak mennyisége minden étrend-kiegészítő esetében megfelelt a jelölt értéknek. A 21 tesztelt termék közül azonban 17-nél fordultak elő jelölési hibák, és
Az elmúlt két évben – más országokhoz hasonlóan – a közép- és kelet-európai régió is egyik válságból a másikba lépett. A koronavírus-járvány még véget sem ért, a gazdaságoknak és a vállalkozásoknak máris újabb kihívással kell szembenézniük. Ukrajna február végén indult teljes körű orosz inváziója súlyos következményekkel járt mind a globális gazdas
Az elmúlt két évben – más országokhoz hasonlóan – a közép- és kelet-európai régió is egyik válságból a másikba lépett. A koronavírus-járvány még véget sem ért, a gazdaságoknak és a vállalkozásoknak máris újabb kihívással kell szembenézniük. Ukrajna február végén indult teljes körű orosz inváziója súlyos következményekkel járt mind a globális gazdas
Ugyan a bérleti díjakhoz képest relatív magas a rezsiköltsége, a távfűtéses lakások felértékelődhetnek a rezsicsökkentés átszabása után. Jól járhatnak a nagyobb lakásokba összeköltöző egyetemisták is.
Hetvenkilenc jogszabályt módosít a 2023-as büdzsé megalapozását tartalmazó törvénycsomag, amelyet kedden 134 igen szavazattal, 55 nem ellenében fogadott el az Országgyűlés.
A tőzsdei hangulat tegnap este elromlott ugyan az Apple miatt, de ma némi javulás következhet a határidős indexek alapján. Holnap lehet, hogy tíz százalékkal zuhan majd a Mol, ez azonban az osztalék levonása miatt várható. Az OTP viszont enélkül is esni tud, a Richter épphogy ellensúlyozza. Már 398 alatt is volt az euró.
Európát a háború és a brüsszeli szankciók miatt válság sújtja, amely az élelmiszerellátásra és árakra is kihat. A magyar agrárminiszter Brüsszelben is szót emelt amellett, hogy békére és azonnali tűzszünetre van szükség, hogy az ukrán gazdák el tudják végezni a mezőgazdasági munkálatokat. Nagy István elmondta, hogy a magyar KAP Stratégiai Terv a k
Gyakran felmerülő kérdés, hogyan kell értelmezni a munka törvénykönyve azon előírását, hogy a szabadság bizonyos esetekben munkanap helyett órában is nyilvántartható. Cikkünkben körbejárjuk a szabadság nyilvántartásának és kiadásának szabályait.
Tovább erősíti sportportfólióját a TV2 Csoport, augusztustól még több angol bajnoki mérkőzést láthatnak a Spílerek nézői. A cégcsoport 2016 óta rendelkezik a világ legerősebb nemzeti labdarúgó bajnoksága, a Premier League közvetítési jogaival és büszke arra, hogy a mostani megállapodásnak köszönhetően még több élő meccset közvetít majd a Spíler csa
A növények bizonyos stresszhelyzetekben, kártevő rovarok jelenlétében, aszály, vagy magas hőmérséklet esetén szalicilsav termelésével képesek védekezni, ami a klímaváltozással összefüggő kedvezőtlen környezeti hatások túlélését is elősegítheti.
Az Európai Adatvédelmi Testület (EDPB) a közelmúltban adott ki iránymutatás tervezetet az általános adatvédelmi rendelethez (GDPR) kapcsolódóan. Az iránymutatás ajánlásokat tesz annak érdekében, hogy a magánszemélyek könnyen elérhető és átlátható információt kapjanak adataik kezeléséről. Ehhez kapcsolódóan a cégeknek és szervezeteknek érdemes áttek
A Magyar Nemzeti Bank azt szeretné, ha a Revolut a félmillióra tehető magyar ügyfelét egy itt működő leánybankon keresztül szolgálná ki. Erre egyelőre nem lehet kényszeríteni, de a jegybank szerint a megfelelő ügyintézés és biztonság érdekében szükség lenne rá.
Varga Judit igazságügyi miniszter, aki az uniós ügyekért is felel, egyre optimistább az uniós helyreállítási alap odaítélésével kapcsolatban. Minden országgal sikerült már megegyezni, kivéve Magyarországot.
Az Európai Unió által összeállított hetedik szankciós csomagba a Sberbank mellett színészek, és a putyinista orosz motoroscsapat, az Éjjeli Farkasok vezetői is bekerülnek.
A felvételi ponthatárok kihirdetésével napokon belül elinduló albérletpiaci főszezon több szempontból is más lesz, mint az eddigiek: a bérleti díj és a lokáció mellett a fenntartási költségek sokkal komolyabb tényező lesz. A bérbeadóknak mindenképp érdemes több dologra, például a fenntartási kiadások és a közös költséget is megadniuk, amikor bérlés
Jelen cikkünkben felfejtjük annak okait, mi okozta a válságot Eruópában, s ez hogyan gyűrűzött be Magyarországra is - nem meglepő módon a háborús helyzet a legnagyobb felelős a dologban, de azért egyáltalán nem csak egyedül okozza az energia-problémákat.
A forintárfolyam kiszámíthatatlan változása miatt a munkáltatóknál egyre gyakrabban merülhet fel a kérdés, hogy a munkavállalók számára fizetendő munkabérek vásárlóértékét milyen módon lehet fenntartani. Lehetséges megoldásnak tűnhet a béreket devizában folyósítani a dolgozóknak, azonban a jelenleg hatályban lévő foglalkoztatási szabályok erre csak
A hatékonyabb, egységesebb ügyfélkiszolgálás érdekében a Vodafone Magyarország július 11-16. között informatikai átállást végzett, amely a tervezett időszakban sikeresen megtörtént és lezárult – az ügyfelek ismét minden ügyintézési, értékesítési és egyéb érintett speciális szolgáltatást elérnek. Az átállásnak köszönhetően a Vodafone ügyfelei a tová
A Szupermenta termékteszt programban étrend-kiegészítőket vizsgáltak a Nébih szakemberei. A laboratóriumi vizsgálatok szerint a csomagoláson ígért omega-3 zsírsavak mennyisége minden étrend-kiegészítő esetében megfelelt a jelölt értéknek. A 21 tesztelt termék közül azonban 17-nél fordultak elő jelölési hibák, és több esetben a felhasznált adalékany
A mikro- és kisvállalkozásoknak csak töredék része hitelképes, működésüknél még inkább hangsúlyossá vált az előlegek bekérése – figyelmeztet az ÉVOSZ hozzátéve: a finanszírozási problémát sok esetben felerősítik a hosszú alvállalkozói láncok késedelmes kifizetései, főleg a mikro- és kkv-szektor irányába.
A ma elfogadott 2023-as költségvetés 30 százalékos bevételnövekedéssel számol az áfa és a személyi jövedelemadó soron, amit önmagában nem magyaráznak a magas inflációt kísérő béremelkedések és a kata változása – írja a jövő évi büdzséhez fűzött kommentárjában a Niveus Consulting Group.
Az export idén júniusban 8,1 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, és 2,129 milliárd svájci frankot tett ki - közölte a svájci óraipari szövetség (FHS). Májusban 13,6 százalékos volt az éves növekedés.
A világ egyik legsikeresebb Forma 1-es pilotája, Lewis Hamilton életrajzi filmjével hangolódhatunk a 2022-es Formula 1 Magyar Nagydíjra, melyet július 29 – 31. között rendeznek meg a Hungaroringen.A hétszeres világbajnok életéről szóló dokumentumfilm július 30-án 21 órakor és 31-én 18 órakor látható a Spektrumon, de a Magyar Telekom ügyfeleinek add
Az országos tisztifőorvos az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján, a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakmai ajánlását figyelembe véve 2022. július 20-án (szerda) 00.00 órától 2022. július 23-án (szombat) 24.00 óráig az ország egész területére harmadfokú hőségriasztást ad ki.