Blöff volt, ami a kormányinfón elhangzott, nem lehet megmondani, hogyan jöttek ki ezek a piacinak nevezett árak - vélekedik Holoda Attila energetikai szakértő.
Dubaj a világ 10 legnagyobb metaverzum-gazdasága közé igyekszik betörni egy új stratégia keretében, amelynek értelmében az ágazat öt éven belül akár 40 000 további virtuális munkahely létrehozását is támogathatja, és 4 milliárd dollárral növeli a város GDP-jét.
A tegnapi napot emelkedéssel kezdték, mégis mínuszban fejezeték be a vezető amerikai részvényindexek. Ma reggel Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés, Európában mínuszban nyitottak a vezető börzék, a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján Amerikában mérsékelt emelkedéssel indulhat a nap.
Hazánk időjárását továbbra is a száraz és meleg időjárás határozza meg. Ez alól csak a nyugat dunántúli területek kivételek, ahol időnként hullik némi frissítő csapadék. Már az őszi búza és a repce betakarítása is a végéhez közeleg, most a szalma behordása és a tarlók hántása folyik. A talajok csontszárazra száradása ellenére a tarlókon kelnek a gy
A lakásvásárlást tervezők számára új digitális megoldást vezet be a K&H. Évente körülbelül 150 ezer lakásadásvétel történik Magyarországon és nagyjából 80 ezer lakáshitel-szerződés köttetik. Ez a két piac jelenik meg a 29 ingatlanhirdetős oldal ajánlatait figyelő Realmonitor által fejlesztett Ingatlanhirdetés Figyelő appban, július 18-tól. Az együt
Átgyomlálta a kormány az extraprofitadókról még június 4-én hozott rendeletét. Engedtek az értékpapírügyletek tranzakciós illetékéből, de szigorítottak is rajta.
Napi Érintette hétfőn 20 napos mozgóátlagát az OTP árfolyama, miután emelkedéssel indult a papír kereskedése, az ellenállástól azonban ezúttal is lefordulás érkezett, a napot végül gyengüléssel sikerült csak zárni 8054 forinton. Újabb sikertelen emelkedési kísérletet láthattunk tehát az OTP-től, ami változatlanul nem segít a napos grafikon technika
Az energetikai veszélyhelyzet miatt felállított operatív törzs finomhangol, minden élethelyzetre megoldást akarnak nyújtani. Frissítés Orbán Viktor kormányfő ma a Parlamentben hívott össze egy egyeztetést az energia-veszélyhelyzetről, derül ki az MTI által közreadott fotóból. Az egyeztetésen Varga Mihály pénzügyminiszter, Nagy Márton gazdaságfejles
Napi Érdemi forgalommal vették tovább a MOL-t a rendkívüli osztalék fordulónapjához közeledve, a mai napon forog utoljára osztalékkal a papír. A tegnap erősödéssel az elvárt 3000 forintos szintet sikerült teljesíteni, még fölé is zárt 20 forinttal a jegyzés. A további emelkedés sincs kizárva, mielőtt kikerül az osztalék az árfolyamból, így a keddi
Súlyos pénzügyi helyzet alakult ki a kisebb vállalkozásoknál, mert a bankoktól csak méregdrágán és kevés hitelt kapnak. Marad a megrendelő lakosság, tőlük előrefizetést kérnek.
Fehéroroszország GDP-je 4,2 százalékkal csökkent az idei első hat hónapban a múlt év azonos időszakához mérve - közölte kedden az ország statisztikai hivatala (Belstat).
Napi Kifejezetten jó napot zárt a Richter árfolyama hétfőn, mérsékelt forgalommal ugyan, de ki tud lépni a 7600 forintos sávtető alól, ezzel mélyen benézve a 7600-7850 forintos ellenállási tartományba. A kereskedést 7800 forinton sikerült zárni, ahol a 200 napos mozgóátlagot is találjuk. A vételi momentum a papír oldalán, de a 7800-7850 forintos el
Egyeztetést hívott össze az energia-veszélyhelyzetről és a rezsicsökkentés megvédéséről Orbán Viktor miniszterelnök a parlamentbe kedd reggel - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Napi Izgalmas fejlemény a BUX napos grafikonján, újabb zöld gyertyával 50 napos mozgóátlaga fölött találta magát a tegnapi kereskedés végére az index, az erősödést pedig a MOL és a Richter hajtotta. Az 50 napos mozgóátlag kritikus ellenállás, hónapok óta kíséri a BUX csökkenő trendjét, egy megerősített kitörés alól kifejezetten pozitív lenne a foly
Csehország, éves szinten 4,3 százalékkal, 84,9 terawattórára növelte áramtermelését tavaly - közölte a cseh Energetikai Szabályozó Hivatal hétfőn Prágában.
Az építőiparban jelentkező finanszírozási nehézségeket felerősítik a hosszú alvállalkozói láncok késedelmes kifizetései, főleg a mikro- és a kkv-szektornak. Ráadásul ezeknek a vállalkozásoknak csak töredéke hitelképes, ezért kiemelten fontos számukra az előlegek bekérése a megrendelőktől - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVO
A koronavírus-járvány, illetve Oroszország Ukrajna elleni háborúja is negatív hatással van az Európai Unió gazdaságára, amely a tavaszi előrejelzéshez képest alacsonyabb növekedési pályán mozog - közölte az Európai Bizottság
Közép-Kelet-Európa piacvezető létesítményüzemeltető szolgáltatója, a B+N Referencia Zrt. – elsőként az FM szektorban – 2022 júliusban vezeti be a Salarify Pay-t, a Swipe Technologies Kft. megoldását. A munkavállalói létszámot tekintve a B+N a legnagyobb hazai felhasználója a rendszernek. Az alkalmazással a munkavállalók hóközben is hozzáférhetnek a
Az MNB határozott álláspontja, hogy a Revolut Banknak az ügyfelek védelme érdekében itthoni leánybankként, magyarországi székhellyel és tőkeerővel, s a hazai jegybank felügyelete alá tartozó intézményként kellene végeznie tevékenységét. Az MNB jelenlegi ismeretei szerint a társaság státuszában legalább jövő évig nem várható változás, addig is onlin
Népszerű színészek, írók és fotográfusok alkotásai láthatók, olvashatók és hallhatók először a Budapest Parkban, majd ősztől a Jurányi Házban.Idén különleges kiállítás keretében mutatja be a Mastercard a korábbi évek érzékenyítő kampányaihoz készült alkotásokat. A tárlat célja, hogy felhívják a figyelmet olyan társadalmi problémákra, mint a digitál
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége és a Hungarikum Alkusz Cégcsoport - derül ki a Hungarikum Alkusz közleményéből.
Technológiai és Ipari Minisztérium energiaügyi és klímapolitikai államtitkárának tájékoztatása szerint a kormány még dolgozik a rezsicsökkentés átalakításának részletszabályain.
Átgyomlálta a kormány az extraprofitadókról még június 4-én hozott rendeletét. Nagy dolgot ne reméljünk: szó nincs érdemi engedményről, főleg pontosították a megfogalmazásokat és javították a hibákat. Egy picit azért engedtek az értékpapírügyletek tranzakciós illetékéből, de rögtön szigorítottak is rajta.
Az MNB határozott álláspontja, hogy a Revolut Banknak az ügyfelek védelme érdekében itthoni leánybankként, magyarországi székhellyel és tőkeerővel, s a hazai jegybank felügyelete alá tartozó intézményként kellene végeznie tevékenységét. A jegybank egyszer már jelezte, hogy szükség lenne egy magyar leánybankra is – az is igaz, így talán a pénzügyi s
Az építőiparban jelentkező finanszírozási nehézségeket felerősítik a hosszú alvállalkozói láncok késedelmes kifizetései, főleg a mikro- és a kkv-szektornak. Ráadásul ezeknek a vállalkozásoknak csak töredéke hitelképes, ezért kiemelten fontos számukra az előlegek bekérése a megrendelőktől – közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVO
Tovább bővíti magyarországi házhozszállítási szolgáltatását a PENNY, ezzel már több mint 3 millió lakos számára kínál online vásárlási alternatívát. Július 18-tól ugyanis újabb tíz magyarországi nagyváros PENNY-üzleteiből érhetők el könnyen a foodpanda által, expressz gyorsasággal kiszállított, otthoni főzéshez szükséges alapanyagok és más élelmisz
Sokakban merül fel az a kérdés, jó-jó, hogy ennyire népszerűek a rollerek manapság, na de mi az ára mindennek? Mert hát a fizikai energia nehezen forintosítható, viszont az áramfogyasztást annál könnyebb konkrétan költségekre levetíteni. Vajon a számok fényében melyik elgondolás nyer megerősítést? Az, hogy az elektromos technológia táplálása minimá
Az EU tagállamai közel állnak ahhoz, hogy megállapodjanak a BioNTech/Pfizer cégekkel arról, hogy a Covid-19 vakcina szállítását 2024-ig kitolják, miközben az ügyet ismerő forrás szerint az egészségügyi hatóságok a kontinensszerte növekvő fertőzések leküzdése érdekében az oltóanyagokra való jogosultságot is kibővítik.
A fa az egyetlen megújuló, természetes erőforrás, amely energiaigényes anyagokat helyettesíthet - olvasható a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) honlapján közzétett összefoglalóban, amely a EP Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottságának (Agri) jelentéséből készült.
Arról folynak a tárgyalások, hogy a teljes orosz gázmennyiséget átirányíthassák a déli gázfolyósóra - közölte Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára kedden.
Fehéroroszország bruttó hazai terméke (GDP) 4,2 százalékkal csökkent az idei első hat hónapban a múlt év azonos időszakához mérve - jelentette kedden az ország statisztikai hivatala (Belstat).
Egy kétéves időtartamra szóló támogatói szerződés értelmében az OPPO az UEFA rendelkezésre bocsátja azokat az innovatív képalkotó technológiáit, amelyek segítségével a szurkolók a 2022-2023-as versenyeken megörökíthetik, valamint megoszthatják a versenyek legszebb pillanatait. A megállapodás magába foglalja az UEFA Bajnokok Ligáját, az UEFA Szuperk