A Nemzetközi Valutaalap (IMF) júliusi jelentésében jelentősen rontja a világgazdaság idei várható teljesítményével kapcsolatos előrejelzését - mondta Ceila Pazarbasioglu, az IMF stratégiai, politikai és elemzési osztályának igazgatója a G20-ak pénzügyminisztereinek és jegybanki vezetőinek az indonéz Bali szigetén rendezett találkozóján vasárnap.
Az elszálló infláció miatt legkésőbb novemberben további 4,1 százalékkal visszamenőleg meg kell emelni a nyugdíjakat – követeli a kormánytól a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (NYUSZET). Jövő januárban pedig 8 százalékos emelés szükséges.
Visszatértek az érdeklődők a balatoni nyaralópiacra, bár a leendő tulajdonosoknak a tavalyinál is mélyebben a zsebükbe kell nyúlni, ha a magyar tengernél szeretnének ingatlanba fektetni.
A köztársasági elnök aláírására váró új törvény a megmaradó katások életét szabályozza szeptembertől, de van benne a katát kényszerűségből augusztus végén befejezők számára egy nagyon fontos búcsúajándék, ami viszont akár csapda is lehet, ha rosszul élnek vele.
Az Európai Unió és a magyar kormány támogatásával több mint 900 millió forintból induló projekt célja exportképes magyar orvostechnikai és orvosdiagnosztikai termékek előállítása.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,76 százalékos emelkedéssel 40 355 ponton zárt hétfőn, ezzel felülteljesített az európai piacokhoz képest.
Egyre erősödnek a válságot (vagy legalább recessziót) prognosztizáló hangok, ilyen körülmények között pedig különösen fontos a befektetések megfelelő kiválasztása. Most utánajártunk, mennyire érezhetik magukat biztonságban a nyugdíjcélra megtakarítók – írja a bankmonitor.hu.
Az OTP Bank sikeresen zárta le az Alpha Bank Albánia megvásárlását. Ezzel mérlegfőösszeg szerint az ötödik, ügyfélhitel-állomány alapján pedig a harmadik legnagyobb helyi piaci szereplővé válik az OTP Bank az országban. A két albán leánybank - az OTP Bank Albánia és az Alpha Bank Albánia - most induló integrációs folyamata a tervek szerint 2023-ig
Magyarország a SmartSprayer rendszer egyik tesztországa. A Basf és a Bosch közös precíziós növényvédelmi eszközét Mezőhegyesen, mintegy 100-150 hazai és környező országokból érkezett gazdálkodónak és növényvédelmi szakembernek mutatták be.
Nem drágult 2021-hez képest az augusztus 20-i tűzijáték, a rakéták beszerzési ára idén is nettó 1,3 milliárd forint, vagyis bruttó 1,65 milliárd forint - közölte az MTI-vel hétfőn a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).
Zártkörűen működő részvénytársasággá alakul a Kopaszi Gát Kft., az átalakulás időpontja szeptember 30. - közölte a társaság hétfőn a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Az Alpha Bank Albánia megvásárlásával a mérlegfőösszeg szerint ötödik, ügyfélhitel-állomány alapján pedig a harmadik legnagyobb helyi piaci szereplővé válik az OTP Bank Albániában. A két albán leánybank - az OTP Bank Albánia és az Alpha Bank Albánia - most induló integrációs folyamata a tervek szerint 2023-ig tart. Az Alpha Bank Albánia ügyfeleinek
Az Agrárminisztérium tájékoztatót tett közzé a 2023-ban induló új Közös Agrárpolitika (KAP) alapján megváltozó szántóföldi vetésváltás szabályrendszerével kapcsolatosan. Fontos az új elvek mielőbbi ismerete, mivel a 2023-as vetésszerkezetet már az új elvek mentén kell a gazdálkodóknak megvalósítaniuk, hiszen már ősszel az ismeretek birtokában kell
Újabb bizonytalan pénzügyi helyzettel kell szembenéznie a magyar lakosságnak. A covidválság és a rekordinfláció után most a rezsiemelés, illetve a katás vállakozókat érintő változások gyakorolnak súlyos hatást a mindennapokra. A válságok pedig nemcsak a háztartások anyagi helyzetét befolyásolják, hanem a lakosság mentális egészségre is rendkívül ne
Novák Katalin köztársasági elnök hétfő este Facebook-oldalán bejelentette, aláírta a kisadózók tételes adójáról (KATA) szóló törvényt, amelyet múlt hétfőn terjesztett be a kormány, és kedden fogadott el az Országgyűlés.
Az Országgyűlés által elfogadott, a kisadózó vállalkozók tételes adójáról szóló törvényt ma aláírtam – jelentette be Facebook-bejegyzésében Novák Katalin.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) honlapján tett közzé egy összefoglalót, ami arra hívja fel az emberek figyelmét, hogy a fa az egyetlen olyan magújuló, természetes energiaforrás, amivel energiaigényes anyagokat tudunk helyettesíteni. Erre pedig uniós támogatások is vannak.
Erősödött hétfőn a forint a főbb devizákkal szemben, míg az euró ellenében csak csekély 0,1 százalékkal, a dollár és a svájci frank ellenében viszont egyaránt 0,8 százalékkal.
Szerdán újabb árváltozás jön az üzemanyagárak esetében. A benzinnel tankolók örülhetnek, de aki gázolajat használ annak érdemes még ma-holnap tankolni menni.
Átadták Az utazó magazin 2021 legjobb turisztikai szolgáltatóinak járó díjait hétfőn Budapesten. A legjobb határon túli magyar szálláshelyet és a legjobb külhoni magyar éttermet is díjazták.
A svéd H&M csoport, a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi lánca megkezdi oroszországi üzleti tevékenységének felszámolását a „jelenlegi működési problémák és a jövő kiszámíthatatlansága miatt" – közölte az MTI.
Navracsics Tibor területfejlesztésért és uniós források felhasználásáért felelős tárca nélküli miniszter a Bloombergnek adott nyilatkozatában mérsékelte a várakozásokat azzal kapcsolatban, hogy mikorra sikerülhet megállapodásra jutnia a magyar kormánynak az Európai Bizottsággal (EB) az uniós pénzekről.
Manapság gyakran halljuk, vagy akár magunk is teszünk olyan kijelentéseket, hogy “tiszta depressziós vagyok”, vagy “ma nagyon depis hangulatom van.” Az esetek többségében azonban nem valódi depresszióról, csupán átmeneti rosszkedvről van szó.
Tóth Gabi jelenleg bébiszittert keres, hogy férjével tudjanak békésen dolgozni. Az énekesnő most viszont a Család.hu-n arról számolt be, hogy egyes gyerekcsőszök egy kisebb vagyont kérnek el tőle csak azért, mert ő ismert ember.
A köztársasági elnök aláírására váró új törvény a megmaradó katások életét szabályozza szeptembertől, de van benne a katát kényszerűségből augusztus végén befejezők számára egy nagyon fontos búcsúajándék, ami viszont akár csapda is lehet, ha rosszul élnek vele.
A Bank of America is közzétette második negyedéves jelentésé a mai piaci nyitás előtt. A bank 22,79 milliárd dolláros bevételről számolt be, szemben a 22,86 milliárd dolláros átlagos elemzői becsléssel.