Az Európai Unióban 15,4 százalékkal esett az új autók eladása júliusban 2021 azonos időszakához képest. Ezzel tizenkettedik hónapja tart a csökkenés elsősorban a beszállítói láncok fennakadása és a kereslet visszaesése miatt - közölte az európai autógyártók szakmai képviseleti szerve, az ACEA pénteken.
2022 májusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 9,9%-kal meghaladta az egy évvel korábbit. Az építményfőcsoportok termelése közül az épületek építéséé 12,0, az egyéb építményeké 7,7%-kal nőtt.
Július 21-én kihirdetik a felsőoktatási felvételi ponthatárokat és hivatalosan is elindul a bérleti piac főszezonja. Két év bezártság után feltételezhető, hogy idén még gyorsabban fognak gazdára találni a kiadó ingatlanok, ezért a szakértők szerint érdemes időben elkezdeni az ideális lakás keresését. Debrecen, Eger, Győr, Miskolc, Pécs, Szeged, Szé
Májusban az építőipar termelése 9,9 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az építményfőcsoportok termelése közül az épületek építéséé 12,0, az egyéb építményeké 7,7 százalékkal nőtt. Az előző hónaphoz viszonyítva 5,8 százalékkal nőtt a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelés – közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (
A Binance bővítette a magyar forint támogatását. Ennek kapcsán egy nyereményjátékot is meghirdettek, amiben kizárólag a magyar felhasználók vehetnek részt. A tőzsde már régóta támogatja a forint alapú kártyás befizetések/vásárlások lehetőségét, a forint alapú kártyás kiutalásokkal/eladásokkal azonban egészen mostanáig adós maradt. Ezt a hiányosságo
Közel 40 ezren végeznek biztosítási vagy pénzpiaci közvetítői tevékenységet Magyarországon, jelentős részük kata szerint adózik. Esetükben nem marad létjogosultsága a katának, ugyanis a jogszabályoknak megfelelően közvetítő cégnek számláznak. A legjellemzőbb menekülőút valószínűleg az átalányadózás lesz. A hitelközvetítők szervezete mellett a Funda
Sokan vannak abban az élethelyzetben, hogy szeretnének elkezdeni egy megtakarítást, és nem „nulláról” indulnak, hanem már rendelkeznek valamekkora kezdőtőkével. Most a Bankmonitor kszámolta, kinek mennyi induló befektetés szükséges ahhoz, hogy képes legyen felhalmozni mai értéken 20 millió forintot idős korára.
Májusban az előző havi kevesebb mint felére 780 millióról 370 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken megjelent előzetes adataiból.
Lassan magához tér a hazai sörpiac, a pandémia miatti korlátozások feloldása beindította a fogyasztást. A magyar sörivók is a minőségre hajtanak, jelentősen megugrott a prémiumkategóriás termékek forgalma. Továbbra is befolyásolja a sörpiac forgalmát a pandémia, a tavalyi eredményeken még nyomott hagytak a járvány miatti intézkedések – derül ki a M
Fumio Kishida japán miniszterelnök szerint, a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy ezen a télen kilenc atomreaktor üzemeljen, ami Japán áramfogyasztásának nagyjából 10 százalékát fedezné.
A Kárpát-medencében kiváló gyümölcs alapanyag van - mondta az országgyűlés alelnöke a 2022. évi Országos Pálinka- és Törkölypálinka Verseny díjátadóján a héten Budapesten.
Duplán levont részletek, vitatott kamatszámítás - ilyen és ehhez hasonló törlesztési moratóriumos ügyekben egy év alatt 700 panasz és vitarendezési kérelem érkezett az MNB-hez.
Egy új kutatás szerint nemcsak a fiatalkorúakra, de még a fiatal felnőttekre is rendkívül károsan hat az alkohol, idősebbeknél viszont már vannak jótékony hatásai.
A televíziók és rádiók médiaszolgáltatói, valamint a virtuális videótékákat működtető szolgáltatók számára törvény írja elő, hogy tartalmaik között meghatározott százalékban európai, illetve magyar alkotások, valamint 5 évnél nem régebbi műsorszámok szerepeljenek. A Médiatanács ezeknek az előírásoknak a 2021-es teljesülését vizsgálta, több televízi
Átlagosan harminc napot kell várakozni a bejutásra a magyarországi szakrendeléseken. Van, ahová könnyebb bejutni, mint a covid előtt, de most is van olyan szakterület, ahol két-három hónap is eltelik, mire szakorvoshoz jut a páciens. A Népszava pénteken a Medicina 2000 Járóbeteg Szakellátási Szövetség legfrissebb felmérésére hivatkozva írt arról, h
Igen pesszimista jóslatot közölt a Bank of America, a bank elemzői szerint 2022 második felében recesszióba bukik az amerikai gazdaság, meredeken megvágták az S&P 500 év végi árfolyamára vonatkozó becslésüket.
2022 májusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 9,9 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az építményfőcsoportok termelése közül az épületek építéséé 12,0, az egyéb építményeké 7,7 százalékkal nőtt. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 5,8 százalékkal magasabb volt az áp
Tavaly július óta 700, a törlesztési moratóriumhoz kötődő ügyfélpanaszt, vitarendezési kérelmet kezelt az MNB ügyfélszolgálata és a jegybankban működő Pénzügyi Békéltető Testület. Az MNB ősszel zárhatja le témavizsgálatát, amelyben 16 pénzügyi intézménynél tekinti át, hogy azok megfeleltek-e a moratórium jogszabályi előírásainak. A még a fizetési s
Már néhány édesburgonya palánta is bőséges termést hozhat az egész családnak, ezért érdemes kiskertben is termeszteni ezt a tápláló, édes ízű gyökérgumót adó növényt. Mivel melegkedvelő, jellemzően inkább a délebben fekvő régiókban termesztik, de hazánkban is érdemes megpróbálkozni a termesztésével, mert garantáltan sikerélményt ad.
A katások több mint 90 százaléka számlázott korábban cégeknek is, így a kormány törvénymódosítása miatt adózási formát kell váltaniuk, ha meg szeretnék tartani az összes ügyfelüket, derült ki a Billingo által készített online felmérésből. A mindössze egyetlen nap alatt több mint ötezer főt megmozgató kutatás rámutatott, a többség 20 százalékkal nag
Nagyon sok olvasói levelet kaptunk a várható rezsi kapcsán, bennünk is rengeteg a kérdőjel. Összegyűjtöttük a legfontosabb kérdéseket, amikre tudjuk a választ és azokat, amikre nem.
Az egyik legnagyobb bitcoinbányász cég a CleanSpark, a medvepiac ellenére több mint 1000 darab bitcoin bányászgép megvásárlását jelentette be “jelentősen kedvezményes áron“, a korábbi 2022-es árakhoz képest. Egy csütörtöki blogspotban a CleanSpark közölte, hogy 1061 darab Whatsminer M30S bányászgépet vásárolt meg, amelyeket a Coinmint New York-i lé
A Draghi-kormány számára az 5 Csillag Mozgalom nélkül is biztosított a parlamenti többség, a baloldalnak és a jobboldalnak viszont döntenie kell, hogy folytatni akarja-e a közös kormányzást.
Borúlátó várakozásokkal teli válaszok jöttek a Portfolio friss privátbanki felméréséhez. A szolgáltatók a tőkepiaci környezet, a magyar gazdaság helyzete és a forint árfolyama miatt is aggódnak, nem csoda, hogy a vagyonnövekedési várakozásaikat is visszavették. Mindettől függetlenül az elmúlt fél évben szerényen, de nőni tudott a privátbanki szolgá
A kata módosítása rengeteg terhet jelent a könyvelőknek. Az országos egyesület elnöke szerint kevesen vannak, "az ország statáriális megadóztatásának végrehajtásához".
Egy tűzifavásárló kérte az Eutr hatóság segítségét abban, hogy utánajárjon egy tűzifa-hirdető megbízhatóságának. A bejelentőnek a Nébih egy korábbi, tűzifacsalásokról szóló cikke alapján vált gyanússá a hirdető magatartása, aki szokás szerint mielőbbi utalást kért, viszont alig akart magáról adatokat megadni. A Nébih azonnal töröltette a csaló hird
A beérkező új információk és feltételezések alapján már meg lehet becsülni, hogy a kormány által szerdán bejelentett rezsicsökkentés csökkentése konkrétan milyen hatással jár a lakossági fogyasztókra. Kiderült ugyanis, hogy az államnak sietősen szüksége lesz már idén a plusz pénzekre és megközelítően az is tudható, hogy hány ember lesz érintett az
A vállalkozások négyötöde árat fog emelni a közeljövőben - olvasható ki az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) elemzéséből. Ami tovább árnyalja a képet, hogy 2005 óta egyetlen alkalommal sem számoltak ilyen magas arányban áremeléssel a válaszadók, valamint inflációt meghaladó emelkedést is most prognosztizáltak a legtöbben.