Az elmúlt hét kereskedési hetére a pozitív hangulat volt a jellemző, jelentős emelkedésen mentek keresztül a bitcoin bányász cégek részvényei. Egyes BTC bányász papírjainak kereskedési volumene jelentősen megnőtt az elmúlt hét utolsó kereskedési napján pénteken. A legnagyobb kereskedési volument a MARA és a RIOT produkálta 48,5 millió dolláros és 2
Az orosz gázvezeték tervezett jövő heti újranyitása jelentősebb euróerősödést válthatna ki, mint az, hogy az Európai Központi Bank 11 év után először kamatot emel majd - írja a Bloomberg.
Az elmúlt két év nem kedvezett a fesztiváloknak, a pandémia miatti korlátozások megnehezítették a szervezők munkáját. Az EFOTT-on tavaly már tombolhattak a fiatalok, két év kihagyás után júniusban már megtartották a Telekom Voltot, a Sziget Fesztivál pedig készül az idei újraindulásra. A járvány komoly problémákat okozott az egész európai zeneiparn
Minden jel arra mutat, hogy a magas energiaárak hosszabb távon velünk fognak maradni. Mutatjuk, melyik szektorokat érinti legsúlyosabban a helyzet. 2021 közepén az európai energiapiacon a megugró kereslet hatására kezdtek el az energiaárak emelkedni. Az orosz-ukrán háború kitörésének, majd a bejelentett szankciók hírére az egekbe szökött az ár, ez
A légszennyezettség minden évben százezrek korai halálát okozza – ezért nem érdemes ezekbe az európai városokba gyakran ellátogatni. A The Lancet szennyezéssel és egészséggel foglalkozó bizottságának legfrissebb jelentése szerint 2019-ben kilencmillió haláleset volt a környezetszennyezésnek tulajdonítható. A levegőszennyezés a kilencmillió halálese
Idén immár ötödik alkalommal került megrendezésre az egyik legrangosabb nemzetközi turisztikai verseny, az International Travel Awards, amely világszinten jutalmazza az utazási, idegenforgalmi és vendéglátó-ipari ágazaton belül tevékenykedő legkiemelkedőbb szereplőket. A nívós nemzetközi elismerésben 2022-ben a miskolctapolcai Avalon Resort & SPA¬*
Száz dollárra esett az olajár, egy hónap alatt több mint 20 százalékot csökkent az értéke. De miért, ha még háború van? Miért fontosabb most Kína és az Egyesült Államok, mint Oroszország? És egyáltalán, mi mozgatja az olaj árfolyamát?
2022 májusában az ipari termelés volumene 9,4%-kal meghaladta az egy évvel korábbit. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 3,4%-kal emelkedett. A jelentős eltérést a nyers adathoz képest az okozza, hogy 2022 májusában kettővel több munkanap volt, mint az előző év azonos hónapjában.
Az európai gáz ára megint nagyot ugrik, miközben az olaj a 100 dolláros határral küzd. Ma a BUX a többi piaccal szemben emelkedik, főleg a Richter húzza, de az OTP és a Mol is javít. Sok olajárbecslés érkezett, a sztáralapkezelő még most is deflációt vár, kapituláltak egyes bitcoin-bányászok.
Az elmúlt 2 nap esése után ma iránykereséssel indulhat a nap a tőzsdéken, Ázsiában reggel felemás hangulat látszik, Európában mínuszban nyitottak a vezető börzék, a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján Amerikában emelkedéssel indulhat a nap. Makro fronton ma kulcsfontosságú inflációs adatok látnak napvilágot az Egyesült Államokból, es
2020 után idén újra átvehette a Folly Arborétum és Borászat a Családbarát Magyarország Központ által kiállított Családbarát Munkahely és Családbarát Szolgáltató Hely tanúsító védjegyet. A minősítést azok a szolgáltató és munkahelyek kaphatják meg, akik elkötelezettek a családbarát szemléletű működésmód iránt.
Az idegenvezetők jellemzően utazási irodáktól, vagyis társas vállalkozásoktól kapják a megbízásaikat és általában katáznak, így őket is negatívan érinti a kedden elfogadott jogszabálymódosítás. A Turizmus.com megkérdezte a két szakmai érdekképviseletet, hogy mivel jár számukra a jogszabály-változás. A kata-szabályok módosítása nagyon rosszul érinti
Magasabb fokozatra kapcsolt a JYSK boltlánc 200 millió eurós beruházásból épült új logisztikai központja: az ecseri bázis júniusban megkezdte a magyar üzletek kiszolgálását, azaz ezentúl innen érkezik az áru az üzletek polcaira. Egyelőre 300 féle terméket tárolnak a 143 ezer négyzetméteres létesítményben, és hetente 40 kamion gördül be. Júliustól m
Sok szakmát kellemetlenül érint a kata átalakítása: az érintett vállalkozások nagyon nehéz helyzetbe kerülnek, plusz adminisztrációs terheket raknak a nyakukba egy évközi változtatással - mondta Portfolio-nak Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetségének elnöke, aki szerint az átalakítás nemcsak a lakosságot érintheti, hanem a gazdaságot
Újra negatívba, mínusz három pontra csökkent a K&H nagyvállalati növekedési index 2022 második negyedévére, mivel a cégeknek jelentős nehézségeket okoz az infláció, az orosz-ukrán konfliktus és a gyenge forint. Az ipar, a szolgáltatók és a kereskedők egyéves kilátásai között azonban hatalmas különbségek vannak. Ez utóbbiak esetében romlottak legink
Szerdán 15:30-ra hirdetett a kormány Kormányinfót Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterrel és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivővel. A központi témák között lesz minden bizonnyal a mai kormányülés az európai energiakrízis miatt, valamint a kata-módosítás és annak következményei.
A Raiffeisen Bank szakértői szerint folytatódni fognak a kamatemelések, és beszéltek az EU és az USA aktuális gazdasági kihívásairól, valamint az olajpiacról is.
2022 májusában az ipari termelés volumene 9,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit; munkanaphatástól megtisztítva a termelés 3,4 százalékkal emelkedett – tájékoztatott a statisztikai hivatal, amely közzétette a részletes májusi adatokat is.
Magyarország megkezdte a kereskedelmi tárgyalásokat arról, hogy a hosszú távú orosz gázvásárlási szerződésen felül további legfeljebb 700 millió köbméternyi gázt megvásároljunk a piacról és azt még a fűtési szezon előtt betároljuk – jelentette be egy a mai budapesti sajtótájékoztatón Szijjártó Péter.
Már júniusban komoly összeget, több mint 7 milliárd eurót költött el a cseh jegybank devizapiaci intervencióra, a múlt héten azonban még ezt is felpörgették, július első hetében közel 9 milliárd euróval avatkoztak be a piacon – olvasható az ING Bank elemzésében. Ez magyarázza a korona jó teljesítményét, ugyanakkor nem tartható fenn sokáig, még úgy
Az idegenhonos aranyvesszőfajok bioaktív anyagainak környezetbarát növényvédőszerként való alkalmazhatóságát mutatták ki az Elkh Agrártudományi Kutatóközpont (Atk) Növényvédelmi Intézetének kutatói. Vizsgálatuk szerint az aranyvessző egyes komponensei alkalmasak lehetnek a növények gombás megbetegedései elleni fenntartható kémiai védekezésre.
Joe Biden amerikai elnök megtartja az Egyesült Államok Oroszországgal kötött kétoldalú adóegyezményét, de felmondja Magyarországgal - ezzel a címmel jelent meg a National Review című amerikai konzervatív lap írása John Fund külpolitikai újságíró tollából.
A mai katások fele-kétharmada eshet ki a kedvezményes adókörből, a legtöbben az átalányadózást választhatják, ami a katánál magasabb, az alkalmazotti státusznál viszont kedvezőbb adóterheket jelent – egyebek mellett erről beszélt Fajcsák Gábor, az RSM Hungary adóüzletág-vezető partnere a Portfolio Checklist keddi adásában.
A fejlesztések és a globális bővítés megnövelt ellenőrzést, átláthatóságot, nyomon követést és automatizált problémakezelést biztosítanak a kritikus, idő- és hőmérséklet-érzékeny termékek számára.
Csak óvatosan a külföldi készpénzfelvétellel, hiszen érhetik kellemetlen meglepetések az óvatlan magyar turistákat külföldön. Egy olvasónk például egy olyan automatából vett fel pénzt, amelyik közel 500-as árfolyamon váltotta át neki a forintot euróra. Mielőtt pénzt vennél fel külföldi ATM-ből, feltétlenül tájékozódj a részletekről!
Az informatikai szakemberek tömeges elvándorlásának megakadályozása érdekében az IVSZ új adónemet javasol a KATA átalakítása kapcsán. A szervezet szerint az ország versenyképessége szempontjából kulcsfontosságú szektorokban, így a digitális ágazatokban egyre többen dolgoznak a hagyományos alkalmazotti viszonytól eltérő foglalkoztatási formában. Szá
A magyar haltermelés újabb "mérföldkövének" nevezte az agrárminiszter kedden az új brand, a "Balatoni hal" eredetmegjelöléssel ellátott, uniós oltalom alatt álló termékek megjelenését.
Az idei évben a bitcoin és más kriptovaluták árfolyama durva esést szenvedett el, amely feltárt bizonyos, az iparágat érintő problémákat. A különböző projektek és vállalatok szoros összefonódása azt eredményezte, hogy az egyik alapvető komponens kiesése lavinát indított el, ami a láncolat több szemén végigsöpört. A láncreakció olyan mértéket öltött