Azt tartom a legnagyobb sikernek, hogy a segítségünkkel indulhatott el tavaly a TIER szolgáltatása Magyarországon, e-rollereink Budapest mellett már Siófokon is elérhetők – mondta az Üzletemnek Zsédely Balázs, a TIER Tech Hubok Igazgatója.
„Vége az olcsó energia korszakának” – mondta a Reggeliben Holoda Attila, energetikai szakértő, aki szerint senki nem gondolt arra a rendszerváltás után, hogy Oroszország fegyverként fogja használni az energiát. A beszélgetésből az is kiderült, hogy mi az ára a rezsicsökkentésnek, és milyen új energiaforrások után kell néznünk, ha nem akarjuk, hogy
Magyarország villamosenergia-felhasználása 2021-ben 4,9 százalékkal emelkedett a tavalyi évhez képest, és az elmúlt öt év felhasználásnál is magasabb volt - olvasható a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) 2021-es évet összefoglaló villamosenergia-piaci jelentésében.
Napi 20 napos mozgóátlagától fordult vissza az OTP árfolyama, alacsony forgalom mellett, de jelentősen gyengült hétfőn 8158 forinton zárva a kereskedést. Ez azt jelenti, hogy továbbra sincs kitörés a csökkenő tendenciából, helyette maradt a 8000 forintos támaszszint közelében a papír. A szűk Bollingerek közül sem jött még meg az irány, a technikai
Új turisztikai információs portált élesített ma reggel a Magyar Turisztikai Ügynökség, az igyutazunk.hu-n folyamatosan frissülő cikkek, elemzések jelennek meg a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) és a big data állományok adatai alapján. Ezzel az ágazat, a sajtó és az érdeklődők is naprakész képet kapnak a hazai turizmusról.
Napi Minimális forgalom mellett zajlott a MOL hétfői kereskedése, ehhez csatlakozott gyengült, amivel újra 2900 forint alatt találjuk az árfolyamot. Egyre inkább úgy tűnik, hogy támaszai felé veszi az irányt az olajpapír, de az alacsony forgalom miatt kérdéses, hogy mennyire tekinthető eldöntöttnek az irány. Az 50 napos mozgóátlagnál még találunk e
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) úgy látja, hogy az európai országoknak komoly olaj- és gázellátási kihívásokkal kell szembenézniük az elkövetkező hónapokban.
Megállapodást írt alá hétfőn Csehország és Németország arról, hogy a földgázszállítások kiesése esetén kisegítik egymást. Az egyezményt Jozef Síkela cseh ipari és kereskedelmi miniszter, illetve Robert Habeck német ipari és klímavédelmi miniszter látta el kézjegyével Prágában.
Hajszálnyira került a paritástól az euró-dollár árfolyam kedd reggelre, ez pedig a forintra is negatív hatással van, a tegnap esti erősödés után ismét 410 körül kezdi a napot az euró jegyzése. Egyelőre mindenki a dollárt figyeli, kérdés mi jöhet a lélektani szint áttörése után, alapesetben a szakértők az amerikai deviza további erősödését várják.
Egy hétre a Balaton északi partjára, Tihanyba költözik a Mokka stábja. Július 25-29 között Orosz Barbara, Iszak Eszter, Istenes László és Pachmann Péter a Tihanyi Vinarius Borárium, Gasztrobár és Rendezvényházból köszöntik a nézőket.Újra álomszép Balaton-parti panorámára cserélik a zuglói stúdiót a TV2 piacvezető reggeli magazinműsorának készítői.
Az MNB visszavonta a Novae Financial Zrt. hitel- és pénzkölcsön nyújtására, valamint pénzügyi lízing és követelésvásárlási tevékenységre is jogosító engedélyét és elrendelte a pénzügyi vállalkozás végelszámolását. Az intézkedés oka, hogy a pénzügyi vállalkozás saját tőkéje – a jegybank többszöri felhívása ellenére – elmaradt a jogszabályban előírt
A Minősített Könyvelők Egyesülete megdöbbent a KATA módosításáról szóló törvényjavaslat láttán. Úgy vélik, ha a módosítások ebben a formában életbe lépnek, akkor annak több százezer becsületes kisadózó lesz a kárvallottja.
Hajszálnyira került a paritástól az euró-dollár árfolyam kedd reggelre, ez pedig a forintra is negatív hatással van, a tegnap esti erősödés után ismét 410 körül kezdi a napot az euró jegyzése. Egyelőre mindenki a dollárt figyeli, kérdés mi jöhet a lélektani szint áttörése után, alapesetben a szakértők az amerikai deviza további erősödését várják.
Magyarország villamosenergia-felhasználása 2021-ben 4,9 százalékkal emelkedett a tavalyi évhez képest, és az elmúlt öt év felhasználásnál is magasabb volt - olvasható a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) 2021-es évet összefoglaló villamosenergia-piaci jelentésében.
A Minősített Könyvelők Egyesülete megdöbbent a kata módosításáról szóló törvényjavaslat láttán. Úgy vélik, ha a módosítások ebben a formában életbe lépnek, akkor annak többszázezer becsületes kisadózó lesz a kárvallottja.
Az eurózóna gazdasága várhatóan idén és 2023-ban is magasabb inflációval néz szembe - közölték hétfőn a CNBC-vel EU-s tisztviselők, miközben az orosz gázszállítások végleges leállításának kilátásba helyezésével kapcsolatos terveket is felgyorsították.
A magyar hiteligénylők körében ma már nem is igazán kérdés, hogy fixálják-e hiteleiket. A lakáshitelek 95 százaléka és szinte az összes személyi kölcsön ilyen feltételekkel kerül a bankok lakossági ügyfeleihez. Van azonban néhány olyan eset, amikor a változó kamatozású hitel mégis jobb megoldás lehet. Cikkünkben összegyűjtöttünk négy ilyen helyzete
Gümőkórfertőzés jelent meg egy Komárom-Esztergom megyei szarvasmarha-állományban - közölte vizsgálatait követően a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján hétfőn.
Az MNB visszavonta a Novae Financial Zrt. hitel- és pénzkölcsön nyújtására, valamint pénzügyi lízing és követelésvásárlási tevékenységre is jogosító engedélyét és elrendelte a pénzügyi vállalkozás végelszámolását.
Az olajárak kedd délelőtt esésben vannak, miután a világ legnagyobb nyersolajimportőrének számító Kínában újabb járványügyi korlátozásokat vezetnek be, és a világgazdaság lassulásától való félelem tovább rontja az üzemanyag-keresleti kilátásokat.
Ősztől a közétkeztetés 30 százalékkal drágulhat, de mire elkezdődik az iskola, még ez a mérték is kevés lehet. A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) szerint a közétkeztetés teljes áron számolt térítési díja eléri majd az ezer forintot
Az OKX kriptotőzsde megállapodott az angol Premier League bajnok Manchester City-vel, hogy logója a 2022/2023-as futballszezonban a csapat mezét díszíti.
A Praktiker lett az NBI-ben és a nemzetközi kupaporondon szereplő váci Dunakanyar Kézilabda Kft. névadó szponzora, így a csapat a következő idényben Praktiker-Vác néven versenyez tovább.A váci női kézilabdacsapat életében ez az egyik legfontosabb bejelentés, mert a 2022-2023-as szezonban mind az NBI-es bajnokságban, mind a nemzetközi versenyekben k
Az MNB visszavonta a Novae Financial Zrt. hitel- és pénzkölcsön nyújtására, valamint pénzügyi lízing és követelésvásárlási tevékenységre is jogosító engedélyét és elrendelte a pénzügyi vállalkozás végelszámolását. Az intézkedés oka, hogy a pénzügyi vállalkozás saját tőkéje – a jegybank többszöri felhívása ellenére – elmaradt a jogszabályban előírt
Annyira gyorsan kellett a kormánynak beterjesztenie az új kata-törvényjavaslatot, hogy az tele lett helyesírási hibával. A Törvényalkotási Bizottság hétfő este korrigálta ezeket egy módosító javaslat keretében, de érdemi változások a beterjesztett adószabályok tartalmával kapcsolatban nem történtek. Vagyis az eredeti formájában fogadhatják el pár ó
Az újautó-piac nehézségei a másodlagos piacra is begyűrűztek, az alkatrészhiány, a háború és az euró-forint árfolyam hatásai a magyar használtautó-piacon is érződnek, és felhajtják az árakat - írja a VG. Az elmúlt egy évben 40-60 százalékos áremelkedés volt a magyar használtautó-piacon, természetesen a drágulás mértéke is márkafüggő.
Ma reggel, negyed 10-kor már 412 forintba került egy dollár a nemzetközi devizakereskedelemben, ami újabb rekordnak számít. Egy euró szintén 412 forintba került.
Hajszálnyira került a paritástól az euró-dollár árfolyam kedd reggelre, ez pedig a forintra is negatív hatással van, a tegnap esti erősödés után ismét 410 körül kezdi a napot az euró jegyzése. Egyelőre mindenki a dollárt figyeli, kérdés mi jöhet a lélektani szint áttörése után, alapesetben a szakértők az amerikai deviza további erősödését várják.
Aggasztó hírek érkeztek a legújabb omikron variánssal kapcsolatosan, a BA.2.75 névre keresztelt új mutáns egyre gyorsabban terjed Indiában. Az új mutáns egyre több országban felbukkan, köztük már az Amerikai Egyesült Államokban is.
Idén nyáron valósággal ellepték az Adriai tengert a különböző medúzafélék. A Slobodna Dalmacija horvát lap szerint a helyzet északon a legrosszabb, de már a középdalmáciai strandokon is ügyelni kell a csalánozó vízi élőlényekre.
A Minősített Könyvelők Egyesülete megdöbbent a kata módosításáról szóló törvényjavaslat láttán. Úgy vélik, ha a módosítások ebben a formában életbe lépnek, akkor annak többszázezer becsületes kisadózó lesz a kárvallottja.
A mai napon bejelentette a brit Konzervatív Párt, hogy szeptember 5-ére várható az új miniszterelnök megválasztása, ezzel együtt számos szigorítás is történt a választási folyamatban - írja a The Guardian.