Kiszivárogtak az Uber nevű amerikai cég korábbi lobbizással foglalkozó iratai - ezekből kiderül, hogy Magyarországon is rámenősen lobbiztak a kormánynál. Nem jártak sikerrel - de legalább beleláthatunk abba, hogyan próbálkozik egy világcég, ha el akar érni valamit Magyarország vezetésénél.
Politikai nyomásgyakorlást elutasító politikai nyilatkozatot fogadott el hétfőn a parlament gazdasági bizottsága, válaszul arra, hogy az Egyesült Államok felmondta az 1979-es amerikai-magyar adóegyezményt, írja a hvg.hu.
Egyre több családi cégnél történik meg a generációváltás, és ez felgyorsíthatja a digitalizációt – derült ki a K&H családi vállalatok indexből. Mivel az infláció és az orosz-ukrán konfliktus az ő gazdálkodásuk elé is jelentős akadályokat görget, most mindennél időszerűbb lehet, hogy innovatív fejlesztésekkel növeljék hatékonyságukat. A generációvál
A kormány benyújtotta az Országgyűlésnek az új kata törvényt - jelentette be hétfőn a Pénzügyminisztérium. A tárca szerint az új szabályozásra azért van szükség, mert a beérkező adatok és a kamarai visszajelzések alapján egyes munkaadók katás jogviszonyba kényszerítették munkavállalóikat, ezzel az államkasszát, a munkavállalókat és a tisztességes a
Ukrajna védelmi minisztere a Wall Street Journalnak nyilatkozva azt mondta, hogy az amerikai nagy hatótávolságú rakétarendszerek telepítése meghatározó az Oroszország elleni háborúban. Olekszij Reznyikov szerint a HIMARS rakétarendszereket az ukrán erők hatékonyan használták például az északkeleti Izjum városánál, de több ilyen fegyverre van szüksé
Esnek a részvények az OTP-vel az élen, a forint pedig megint gyengül, 409 is volt az euró. Az olaj ma végre esik, de magasról, az üzemanyag-ársapka pedig fenntarthatatlan a Mol szerint. Megint Twitter-dráma van, Musk elállna az üzlettől, a cég meg beperelné.
Az Oppenheimer elemzői ugyan negatívan módosították a korábbi becslésüket, azonban még így is közel 25 százalékos emelkedést prognosztizálnak az év végére.
Oroszország mintegy harmadával csökkentette az Olaszországba irányuló gázszállításait - jelentette be hétfőn a részben állami tulajdonban lévő Eni olasz energiaszolgáltató a Gazprom orosz állami vállalattól kapott tájékoztatásra hivatkozva.
A munka- és pihenőidő szabályai az alapvető jelentőségű foglalkoztatási rendelkezések részét képezik. Az alábbiakban a pihenőidőre vonatkozó törvényi előírások Kúria általi értelmezését (BH2022.161.) mutatjuk be.
A kormány benyújtotta az Országgyűlésnek az új kata törvényt, amely továbbra is alacsony összegű, kevés adminisztrációval járó, egyszerű adózási formát kínál a legkisebb vállalkozásoknak. Az új szabályozásra azért van szükség, mert a beérkező adatok és a kamarai visszajelzések alapján egyes munkaadók katás jogviszonyba kényszerítették munkavállalói
Végre megérkezett a nyári koncertek és fesztiválok sora, amikor szabadon bulizhatsz kedvenceid zenéire és felejthetetlen élményeket gyűjthetsz. Egy igazán menő telefonnal még többet hozhatsz ki ezekből a pillanatokból, és irigylésre méltó fényképeket készíthetsz, miközben amiatt sem kell aggódnod, hogy az akkumulátor idő közben felmondja a szolgála
A belga csokoládégyárban észlelt szalmonellafertőzés a Vandamme cég komáromi gyárából származó szójalecitin teherautóra rakodásakor következhetett be - közölte a gyártó az MTI-vel.
Az egyre csökkenő orosz gázszállítások miatt a szükségesnél jóval kisebb mértékig sikerült eddig feltölteni az európai gáztározókat. Emiatt az EU egyes országaiban ősszel korlátozásokat vezethetnek be.
Hétfőn jelent meg, hogy milyen költségvetési átcsoportosításokat hajt végre a kormány, ennek keretében 100 milliárd forintot vonhatnak el az atomerőmű fejlesztésétől.
Benyújtotta a kormány a kisadózó vállalkozók tételes adójáról szóló T/583. számú törvényjavaslatot. Ha megszavazzák, nyár végével hatályba is lép, olvasható a hvg.hu-n.
Hamarosan meghallgatható lesz a Portfolio Checklist hétfői adása. A mai műsor első részében arról lesz szó, hogy az aszály miatt tönkre ment idén 500 ezer hektáron a kukorica- és napraforgótermés, ezzel 400 milliárdos kár érte a hazai gazdákat. Az adás második részében pedig arról beszélünk majd, hogy az árstabilitáson és a forint árfolyamán túl, a
Az elmúlt fél évtized legmagasabb összegű jogdíját, összesen csaknem 1,6 milliárd forintot fizet ki hatvannégyezernél is több magyar és külföldi zenész számára az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI).
Az elmúlt két év pandémiás viszontagságai után, idén végre covidmentesen élvezhetjük a nyarat. Az Ynsight Research a tavalyi évhez hasonlóan ismét megvizsgálta a nyaralásról szóló online tartalmakat a netnográfia módszerével.
Mi is azt tapasztaljuk, hogy a buszon, villamoson, a strandon, a munkahelyeken a forint volt a téma az elmúlt napokban. A magyar deviza heves kilengései szinte mindenkit érintenek, azt, aki épp külföldre készül nyaralni, aki megtakarításban gondolkodik.
Rekordmértékű, 31 százalékos növekedést ért el az első félévben a K&H SZÉP kártya felhasználás a tavalyi év azonos időszakához képest: az élelmiszervásárlás, az alszámlák közötti átjárhatóság és az elfogadóhelyek számának bővülése járult hozzá leginkább a juttatás intenzív használatához. A következő hónapokban is folytatódhat a növekedés, hiszen je
Az Európai Bizottság nemrég publikált irányelv-tervezetének értelmében a tagállamoknak lehetőséget kellene biztosítaniuk a társasági adó rendszereikben arra, hogy az adózók egy vélelmezett kamatráfordítással csökkentsék adóalapjukat abban az esetben, ha kölcsönfinanszírozás helyett tőkejuttatásban részesülnek.
A Liget projektre is kevesebb pénz jut, ahogy a diákok és nyugdíjasok közlekedési támogatására is. A legtöbb tétel mögött viszont nem biztos, hogy van igazi spórolás