2022. július 10. vasárnap

júl. 10
13:06
A Brit Királyi Légierő vadászgépei Finnországban és Svédországban gyakorlatoznak (vg.hu)
Csúcskategóriás F-35-ös repülők vettek részt a három ország közös hadgyakorlatán.
júl. 10
13:18
Pokoli árrobbanás: drasztikusan nő a belföldi nyaralás ára (Portfolio)
Tavalyhoz képest jellemzően átlagosan 15,4 százalékkal növekedtek a vendégéjszaka árak egy fő részére a legnépszerűbb településeken, 2019-hez viszonyítva ez akár 36 százalékos drágulás is lehet – derült ki a Szallas.hu friss összeállításából. A legkeresettebb úti célok közül Hévízen és Balatonfüreden kell a legtöbbet fizetni átlagosan egy éjszakáér
júl. 10
13:18
Javaslatot nyújtott be az LMP a szélerőművek engedélyezéséről (444.hu)
A lengyel szabályozást ültetnék át Magyarországra. Nálunk 2016 óta lehetetlen új szélerőművet építeni.
júl. 10
13:18
Mi a zöldinfrastruktúra és milyen fogalmakon keresztül jutott el hozzá a területfejlesztés? (Agrofórum)
Amikor területfejlesztésről hall az ember nem valószínű, hogy a zöldinfrastruktúra jut először eszébe, sőt. Területfejlesztés esetén gondolunk esetleg pontszerű vagy vonalszerű, inkább területszerű beavatkozásokra, mint egy meglévő köztér felújítására, egy utca fásítására, új autóút építésére vagy felújítására, esetleg egy új erdő telepítésére. Rit
júl. 10
13:24
A kriptovaluta-elemzés vadnyugati szépségei és kolosszális buktái (BitcoinBázis)
Hogyan lehetséges a jó kriptovaluta-elemzés készítése? Mennyit ér egy token, hogyan dönthetjük el, érdemes-e megvásárolni, vagy csak egy pénznyelő géppel
júl. 10
13:30
A nap képe: vagány és merész szerelésben indul bulizni a finn miniszterelnöknő (Privátbankár)
Sanna Marin rockfesztiválra ment, nem éppen a hivatali rangját hangsúlyozó öltözékben.
júl. 10
13:30
8 Porschét szaggattunk a nógrádi utakon – Csak dönteni ne kelljen! (Portfolio)
A gyilkos nógrádi és dunakanyari szerpentíneken adatott meg, egy reggeli zivatar utáni napsütéses délelőtt, hogy 4 órán keresztül, az autókat kb. 20 percenként cserélgetve próbálhatta a ki a szerencsések gyülekezete a Porsche jelenlegi kínálatának legkomolyabb darabjait. Amikor néhány évvel ezelőtt Athénban volt lehetőség az akkor teljesen új 911-e
júl. 10
13:36
Egy határozati javaslat szerint újra épülhetnének szélerőművek Magyarországon (Menedzsment Fórum)
Az LMP azt indítványozza, hogy az uniós szabályozásnak megfelelően enyhítsék a szélerőművekre vonatkozó szabályozást.
júl. 10
13:48
Megjött a javaslat: véget vetnének a szélerőmű-tilalomnak (Portfolio)
Az LMP határozati javaslatot nyújtott be arról, hogy egy adott településtől már 1,6 kilométerre is lehessen szélerőművet telepíteni.
júl. 10
13:48
Az euró gyengülését egyre jobban érzik az európai gazdák (Agrofórum)
Miközben Magyarországon a forint euróval szembeni árfolyama szerepel gyakran a hírekben, az euró 20 éves mélypontjára, 1,016-ra esett a dollárral szemben. Egyre több elemző számít azonban a korábbi 0,95 dolláros mélypont elérésére, ez súlyosan érinti az eurózóna országainak gazdálkodóit. Ha Európa és az Egyesült Államok recesszióba süllyed, és a kö
júl. 10
14:00
Varga Judit: atomenergia nélkül nincs zöldjövő (vg.hu)
Az igazságügyi miniszter jelentette be, hogy Magyarországnak kedvező döntés született az Európai Parlamentben.
júl. 10
14:12
Elképesztő nevekkel tér vissza debreceni Campus Fesztivál: rengetegen lehetnek idén (Pénzcentrum)
Két éve elmaradt, tavaly hazai fellépőkkel rendezték meg, idén azonban már a külföldi fellépők is visszatérnek a debreceni Campus Fesztiválra, amelyet július 20-24. között rendeznek meg a Nagyerdei Stadionban és környékén - emelték ki a szervezők a könnyűzenei és kulturális eseményt beharangozó sajtótájékoztatón szerdán.
júl. 10
14:12
Az amerikaiak 80 százalékának vizeletében jelen van egy valószínűleg rákkeltő gyomirtószer (Portfolio)
Az amerikaiak 80 százalékának vizeletében találtak glifozátot, egy valószínűleg rákkeltő hatású növényvédőszert – írja az amerikai járványügyi központ (CDC) kutatása alapján a 444.
júl. 10
14:12
Helikopterrel és halászhajókkal keresik a Görögországban eltűnt turistákat (vg.hu)
.
júl. 10
14:18
Biden kemény falakba ütközhet Szaúd-Arábiában (vg.hu)
Macron szájáról olvasták le az igazságot.
júl. 10
14:18
A nyitvatermők kártevő atkái (Magyar Mezőgazdaság)
Előszeretettel ültetnek különböző nyitvatermő növényeket (fenyők, tuják, ciprusok és társaik) városi parkokban, kertekben, sőt olyan zavart élőhelyeken is, mint az autópályák pihenői. Örökzöld jellegüknél fogva egész évben díszei lehetnek a környezetüknek, azonban rajtuk is jó néhány őshonos és behurcolt atkafaj él.
júl. 10
14:24
Ezekkel a homokakkumulátorokkal hónapokig lehet tárolni a zöld energiát (Infostart)
Finn kutatók szerint a homokakkumulátorok megoldanák az egész éves energiaellátás problematikáját.
júl. 10
14:24
Új tagot választanak a Monetáris Tanácsbba (Portfolio)
"Tagjelölés a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsába" napirendi ponttal kezdődő ülést tart hétfőn a parlament Gazdasági Bizottsága - szúrta ki a Napi.hu.
júl. 10
14:30
Újra engedélyeznék a szélerőműveket Magyarországon – benyújtották a javaslatot (Piac és Profit)
Az LMP határozati javaslatot nyújtott be arról, hogy egy adott településtől már 1,6 kilométerre is lehessen szélerőművet telepíteni.
júl. 10
14:30
Ne csupán zöldre festett Patyomkin-falu legyen az unió! - a fenntarthatósági taxonómiáról (Privátbankár)
Történelmi zöld döntést hozott az EU - de miért fontos ez nekünk? Mi is az uniós fenntarthatósági taxonómia? Hogy kerül bele a gáz- és atomenergia? Mitől lesz „zöld” egy beruházás?
júl. 10
14:36
Északi rakétakilövést mértek be a dél-koreai hadsereg radarjai (vg.hu)
Több lövedéket is felfedeztek, nem tudni, hova csapódtak be.
júl. 10
14:42
Megvan, mi lehet jó a hőség ellen (Portfolio)
Jelentősen csökkenthetik a hőterhelést és javíthatják az ott élők komfortérzetét a városi zöldfelületek a Szegedi Tudományegyetem városklíma-kutatócsoportjának mérései szerint - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
júl. 10
14:44
A 410 forintos euróval biztosan nem lesz olcsóbb a külföldi nyaralás a hazainál (Portfolio)
A Magyar Turisztikai Ügynökség közlése alapján a júniusi turisztikai vendégforgalom túlszárnyalta a járvány előtti szintet. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai alapján kiemelkedő a belföldi vendégéjszakák száma 15 százalékkal meghaladta a 2019-es rekord évet. Eddig a jó hír, mert összességében az első félévben 9 százalékkal még min
júl. 10
14:48
Bulgária egy évre eltörli a kenyér és a liszt áfáját (Agrofórum)
Bulgáriában a növekvő infláció miatt egy évre elengedi a kormányzat a kenyér és a liszt áfáját.
júl. 10
14:54
Ez bizony egy új málnaszüretelő robot (Agroinform)
A málna nehezen szüretelhető gyümölcs, sérülékeny, könnyen zúzódik, és gépek helyett kézzel kellett szedni. Eddig.
júl. 10
14:54
Rábólintottak Svájc földalatti áruszállítási tervére, 40%-kal csökkenhet a teherszállítás az utakon (BitcoinBázis)
A Cargo Sous Terrain egy több tízmilliárd dolláros koncepció, amely földalatti teherszállításra alkalmas alagutakat tervez, tele automatizált kiszállító kocsikkal, amelyek
júl. 10
15:00
Soha nem fogyott még annyi üzemanyag Magyarországon, mint mostanában (Menedzsment Fórum)
Miközben egész Európa próbál spórolni az üzemanyagokkal, hazánkban rekordokat dönt a kutak forgalma.
júl. 10
15:06
Vérengzésre készül kormányában Zelenszkij (vg.hu)
Az ukrán elnök a következő napokban ismerteti tervét, összevonások, tömeges elbocsátások is szerepelnek benne.
júl. 10
15:12
Magyarország is visszavág Amerikának a felmondott egyezmény miatt (Portfolio)
Az Egyesült Államok pénteki bejelentése, miszerint felmondja a Magyarországgal kötött 1979-es kettős adóztatást kizáró egyezményét, reagálásra késztette a magyar kormányt: rövid időn belül három miniszer is megszólalt, és a jelek szerint "papíron" is készül valamire a magyar fél.
júl. 10
15:30
Erdőtűz Portugáliában: másfél ezer tűzoltó küzd a lángokkal a rekkenő hőségben (vg.hu)
Egyszerre több nagyobb erdő- és bozóttűz pusztít Portugáliában. Jövő hét péntekig készenléti állapotban vannak.
júl. 10
15:30
Soha nem fogyott ennyi üzemanyag egy év alatt Magyarországon, megdőltek a rekordok (rtl.hu)
Az árstop hozta meg az autósok kedvét. Az állam pedig nagyot kaszált a jövedéki adóval.
júl. 10
15:48
Két halott a berettyóújfalui tömegbalesetben (Agroinform)
Két halott és kilenc sérült a 42-es főúton, a kisbusz, kisteherautó és traktor balesetében.
júl. 10
15:48
Már tizenöt halálos áldozata van a Csasziv Jar-i rakétatámadásnak (vg.hu)
Folyamatosan nő az áldozatok száma, még legalább húszan lehetnek a romok alatt.
júl. 10
16:12
Ipari, építőipari adatokat közölnek a jövő héten (ProfitLine)
Több statisztika is megjelenik a jövő héten, közöttük lesz az ipari termelés májusi részletes adata, vagy az építőipar májusi és első öthavi teljesítménye.
júl. 10
16:12
Szépen hízik a magyar fintech szektor: a profit és a bevétel is megugrott (Portfolio)
Tovább bővült a hazai fintech ökoszisztéma, 2020-ban már 146 darab fintech tevékenységgel foglalkozó, aktívan működő vállalat volt Magyarországon – állapítja meg az MNB a 2022-es Fintech és Digitalizációs jelentésében. Az alapvetően továbbra is B2B üzelti modellben működő szektor jövedelmezősége és árbevétele a szereplők kétharmadánál 2020-ban is n
júl. 10
16:12
Adócsökkentési javaslatokkal kampányolnak a toryk reménybeli vezetői (vg.hu)
Egyedül a bukmékerek kedvence nem ígért eddig teherkurtítást.
júl. 10
16:12
Paradicsom: előtérben a zöld beruházások (Magyar Mezőgazdaság)
Éppen tíz éve alapította meg a Trivega Kft.-t három kertész család. Ők már akkor is viszonylag nagy területen hajtattak paradicsomot intenzív technológiával, sokéves tapasztalattal, ám úgy érezték, együtt gyorsabban fejlődhetnek, még jobb piaci pozíciót vívhatnak ki maguknak.
júl. 10
16:18
Friss! A Hatoslottó nyerőszámai a 27. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták a Hatoslottó 2022/27. heti nyerőszámait. Mutatjuk, elvitte-e valaki az 100 millió forintos főnyereményt!
júl. 10
16:18
Tessék beírni a naptárba: Scrypto Developer Event Magyarországon! (BitcoinBázis)
A Scrypto Developer Event eseménysorozat idén nyáron első alkalommal hazánkba is ellátogat! Az egyedülálló, kriptó témájú workshop keretén belül a
júl. 10
16:24
Franciaországban is jöhet az energiafogyasztás korlátozása, ha elzárják az oroszok a gázcsapot (vg.hu)
A párizsi kabinet vizsgálhatja, hol lehet szükség esetén a termelést csökkenteni az energiatakarékosság jegyében.
júl. 10
16:36
Spekulatív támadás vihette mélypontra a forintot - Klasszis podcast (Menedzsment Fórum)
Fontos lenne, hogy elinduljon egyfajta szakmai diskurzus arról, hogy van-e még létjogosultsága a gyenge forint politikájának - véli Barlai Róbert. A Klasszis podcast-csatorna műsorában beszélt arról a tőkepiaci szakember, hogy spekulációs támadás okozhatta a legutóbbi árfolyamrobbanást.
júl. 10
16:36
Alakul a kata-reform: szűkül a kör, nő a teher (Üzletem)
Bár a katázás bevételi határa a tervek szerint 18 millió forintra emelkedik, sok vállalkozót érzékenyen érint majd, hogy az egy cégnek – különadó nélkül – számlázható összeg várhatóan 1 millió forintra csökken.
júl. 10
16:54
100 millió forintos kár a reggeli vonatbalesetben (vg.hu)
Lezajlott a baleset vizsgálata, amely megállapította, hogy jól működött a biztosítóberendezés, nem volt semmilyen műszaki meghibásodás a baleset idején.
júl. 10
17:00
Tökéletes vihar tombol a feltörekvő piacokon (Portfolio)
A feltörekvő piaci kötvényalapok 50 milliárd dollárnyi tőkekivonást szenvedtek el eddig idén, amit elsősorban a fejlett gazdaságokban végrehajtott monetáris politikai szigorítás, valamint az ukrajnai háború váltott ki - számol be a Financial Times.
júl. 10
17:06
Naponta több bitcoin vész el, mint amennyit kibányásznak (vg.hu)
Legtöbbször a bitcoin-tulajdonosok egyszerűen elvesztik vagy elkeverik a kriptotárcájuk kulcsát.
júl. 10
17:12
Lőszerraktár helyett találhattak el lakóházakat az oroszok, eddig 15 civil áldozatról tudni - ez történt ma a háborúban eddig (Menedzsment Fórum)
Csaszov Jarban csapódtak be az orosz rakéták, már a franciák szerint is az orosz gáz nélküli világra kell készülni.
júl. 10
17:18
Mennyi idő alatt alakul ki a melanoma? Ezek a kezdődő melanoma tünetei (Pénzcentrum)
A melanoma a bőrrák egyik típusa, a leggyakoribb daganatok listáján igen előkelő, pontosan a nyolcadik helyen áll, ezzel egyetemben a gyakori halálokok közé tartozik nem csak Magyarországon, de az egész világon. Mi a melanoma jelentése, hogy néz ki a melanoma, mik a melanoma veszélye? Kinél nagyobb a melanoma valószínűsége?
júl. 10
17:18
Súlyos kérdés: megoldható-e a világ élelmiszer-ellátása tisztán növényi fehérjékkel? (Agroinform)
A Föld lakosságának ellátásához 172 millió tonna fehérje elég lenne, amit a jelenlegi növényi terméseredmények bőven fedeznének.
júl. 10
17:18
VG Podcast: Kiaknázatlan aranybánya a magyar gamingiparág (vg.hu)
A globális videójáték-ipar 180,3 milliárdos 2021-es bevételeinek 52 százalékát a mobilos játékok adták.
júl. 10
17:24
Odesszai napló: Katalin cárnőt ledöntik, Zsukov marsall már a földön hever (Privátbankár)
A munkába járás folyamatos, nincs áruhiány és a kávézók zsúfoltak. Egyelőre.

Keresés