Fájdalomajándékot ad az MKB Bank és a Takarékbank azoknak, akiknek már nem jutott a bővített szuperkedvezményes zöld hitelből. Érdemes sietni, mert a kamatkedvezményes akció csak július 31-ig él. Nem lenne meglepő, ha más bankok is hasonló lépésre szánnák el magukat.
Megérkezett az HBO Max júliusi premierlistája, amin olyan filmek szerepelnek, mint a Pókember:Idegenben, vagy a Pókember: Nincs hazaút. De jön még ezenkívül a Szellemirtók: Örökség és A Gucci-ház.
A Central Médiacsoport és a norvég Fjordmail International AS teljesítette a nemrégiben aláírt szerződésben az értékesítéshez szükséges feltételeket, így lezárult a Citromail eladásáról szóló üzlet a két fél között.Ahogy arról szakmai berkekben már olvasni lehetett az elmúlt napokban, a kiadóvállalat szolgáltatás portfóliójához tartozó ingyenes lev
Egy újabb belga csokoládégyár üzemében azonosították azt a bélfertőzést okozó baktériumot, amely néhány hónappal korábban az olasz Ferrero csokoládégyár belgiumi telephelyén okozott szalmonellafertőzést, és ezzel több mint 300 megbetegedést Európa szerte - írta a The BrusselsTimes hírportál csütörtökön.
A lakosság többsége elégedett a biztosítók szolgáltatásával és továbbra is bízik a biztosítókban, derült ki az idei Biztosítás Bizalmi Index (BIBIX) felmérésből, amely a lakosság elégedettségét és biztosítókba vetett bizalmát hagyományosan, éves kutatás keretében vizsgálja – ismertette a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
Az MNB megújította a fizetési késedelembe esett lakossági hitelek pénzügyi intézmények általi kezelésével kapcsolatos ajánlását, s valamennyi fogyasztói kölcsönszerződésre kiterjesztette fogyasztóvédelmi elvárásait. A cél, hogy a felmondást megelőző intézményi gyakorlatok szabályozása elősegítse a felek közötti együttműködést, az adós fizetőképessé
Az euróövezet éves inflációs rátája júniusban új rekordra, 8,6 százalékra emelkedett a májusi 8,1 százalékról, és magasabb volt a 8,4 százalékos piaci várakozásnál - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat előzetes adatokon alapuló jelentéséből.
A MOME két évtizede kapcsolódott be az európai autóipar tervezőmunkáiba, húsz évvel ezelőtt kötött stratégiai partnerséget a Mercedes-Benz AG-val, amelynek keretében a német prémiummárka vezető tervezői tartanak rendszeres kurzusokat a budapesti campuson. A kreatív gondolatok a mindennapi forgalomban lévő autókon is visszaköszönnek, tovább erősítv
A magyar munkavállalók kétharmada már a pandémia előtt is használt digitális megoldásokat feladatai teljesítésére – derül ki a DreamJobs kutatásából. Minél nagyobb egy vállalat mérete, annál több területen élnek online eszközökkel, és minél több ilyen módszer áll a dolgozók rendelkezésére, annál vonzóbbá válik a munkahelyük. A digitális felületek h
Sikerült minden olyan függő kérdést tisztázni a Roszatom orosz atomenergetikai konszern vezetőivel, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a paksi bővítés idén szeptemberben átléphessen a második, konkrét építkezési fázisba - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Isztambulban.
Rendkívüli közgyűlést tartott az AutoWallis, melyen felügyelőbizottsági tagnak választották Birkás Petrát, valamint több más kérdésben is határoztak a részvényesek.
Májusi hatállyal jelentős változás lépett életbe a teremgarázsokban található parkolóhelyek nyilvántartása, illetve azok sokszor nehézkes és bonyolult adásvétele tekintetében. Lehetőség nyílt egy-egy parkolóhely önálló ingatlanná minősítésére „álláshely” néven, amelyre esetleges értékesítési szándék esetén – a társasházi alapító okirat eltérő rende
Az Európai Központi Bank Olaszország, Spanyolország, Portugália és Görögország kötvényeit tervezi megvásárolni, a történelem megismétli önmagát? Az EKB három csoportba
A legfontosabb kihívás a magyar kormány számára, hogy milyen gazdaságvédelmi intézkedéseket hoz – hangsúlyozta a gazdaságfejlesztési miniszter, Ma már jobban kell tartani a recessziótól, mint az inflációtól című előadásban. Nagy Márton a Mathias Corvinus Collegium (MCC) rendezvényén kijelentette: a legfontosabb feladat ebben a tekintetben a családo
Az euróövezet éves inflációs rátája júniusban új rekordra, 8,6 százalékra emelkedett a májusi 8,1 százalékról, és magasabb volt a 8,4 százalékos piaci várakozásnál - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat előzetes adatokon alapuló jelentéséből.
A MOL Nagyon Balaton keretében július 28-án indul és Zamárdi több helyszínén három napon át tart a debütáló ZamJam fesztivál.A ZamJam házigazdája Tilla, aki bevallottan Zamárdi szerelmese, egy videóban mondja el a legfontosabb tudnivalókat.1. Prémium helyszín, prémium programA fő helyszín a balatonparti MOL Színpad, háttérben a tihanyi panorámával.
Egy év alatt csaknem 7 százalékkal emelkedett a jegybanki alapkamat, és ez nem csupán a hiteleket drágította meg alaposan. Több fizetni valót ugyanis az alapkamat értékéhez képest határoznak meg. a Bank360.hu összegyűjtötte, miért kell most sokkal többet fizetnünk.
A 2020-as hirtelen növekedés után még az idei tavasz is élénkülést hozott a Balaton ingatlanpiacán, de a nyár eredményei már elmaradnak a tavalyi év hasonló időszakától. Az OTP Ingatlanpont friss tapasztalatai alapján változatlanul magas árak, csökkenő kereslet és bővülő kínálat jellemzik a tó északi és déli partját is. Egyre inkább úgy tűnik, hogy
Dinnye szezonnyitó sajtótájékoztatót tartott Medgyesegyházán a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, és a Magyar Dinnyetermelők Egyesülete. Az idei szezon bíztatónak ígérkezik, és mint kiderült, már a Lőrinc napot is elfelejthetjük, hiszen a klímaváltozás, és az újabb fajták hatására jóval tovább lesz jó minőségű hazai dinnye.
Az idei első félévben 57 411 új személygépkocsi forgalomba helyezésével 11,4 százalékot esett vissza a belföldi autópiac - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE).
Július 13-tól kezdve a Coinbase több szolgáltatásában is (Pro, Prime, Exchange, Advanced Trade) egyesíteni fogja az eddig különálló dollár és USDC ajánlati könyveket. A váltónál az USDC stabilcoint rendelik alá az USD kereskedési pároknak. A Coinbase.com váltó és mobilos alkalmazásra egyelőre még nem vonatkozik az ajánlati könyvek egyesítése, de a
A szomszédban zajló háború miatt jócskán megemelkedtek a nyersanyagárak, ezért a korányok világszerte különböző gazdasági intézkedéseket vezettek be, hogy enyhítsék a begyűrűző infláció mértékét. Az orosz-ukrán háború gazdasági és társadalmi hatásai ráébresztették a kormányokat és a vállalatokat arra, hogy változtatni kell az eddigi energiafelhaszn
A pandémia alatt előtérbe került a home office, illetve a hibrid munkavégzés, mint lehetséges munkavégzési rendszerek. 2 év elteltével már vannak releváns tapasztalatok, felmérések, amelyek alapján érdemes felülvizsgálni az eddig használt munkavégzési struktúrákat. Vajon a full-remote (home office), a teljes irodai jelenlét (onsite), vagy a kettő e
Izrael kémhálózata mélyen beszivárgott az iráni biztonsági körök soraiba. Egy szándékos taktika keretében a Forradalmi Gárdát sorozatos kudarcokba hajszolják, ami komoly konfliktust generált az iráni politikai és védelmi intézmények között. Káncz Csaba jegyzete.
Amikor extra újdonságok kerülnek be egy kertbe, akkor nem árt ismerni az igényeit, netán a télállóságát is. Tegnap piacon jártam és pár újdonsággal jöttem haza.
Hivatalosan is elindul a héten a 2022-es dinnyeszezon. Habár hazai hajtatott termesztésből származó sárgadinnyét már egy hónapja találhatunk a polcokon, a szabadföldi görög- és sárgadinnye szedése igazán most kezdődik el. Felejtsük el Lőrincet! A klímaváltozásnak köszönhetően a hazai időjárási viszonyok is megváltoztak, egészen szeptemberig élvezhe
Egymilliárd euró értékű innovációs alap létrehozásáról szóló megállapodást írt alá a NATO-tagállamok közül 22, köztük Magyarország a szervezet madridi csúcstalálkozóján, csütörtökön.
Visszatért a magyarok kedve a fesztiválokhoz, koncertekhez: egy májusi online kutatás válaszadóinak 54 százaléka nyilatkozott úgy, hogy idén már mindenképpen részt vesz valamilyen zenés eseményen. A Visual Europe Group kutatásából kiderül: óriási a várakozás a nyári rendezvények iránt, az emberek egyharmada maradt már le valamilyen eseményről az el
A money.hu szakértői szerint azonnal módosítani kellene a CSOK-támogatások jogszabályát, ellenkező esetben a 7,75 százalékra emelt alapkamat ötszörösét büntetőkamatként nyakukba kapó kétgyermekes családok tönkremehetnek. Az alapkamat gyors emelkedése miatt januártól a közel 50 százalékos hitelkamat sem számít majd uzsorakamatnak.
Hogy száll el festmények ára a 100 millió forintos szint fölé? Régebben csak József Attila vagy Radnóti kézjegye ért sok százezer forintot, ma már a kifejezetten sokat és akár ismeretleneknek is dedikáló Babits, Kosztolányi vagy Márai kötetei is bőven hat számjegyű leütéseket hoznak.
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) az elmúlt évek piaci folyamatainak figyelembevételével átalakította és 2022. július 1-jén életbe léptette az új Elsődleges forgalmazói rendszert – olvasható a cég közleményében.
Az agrárium hazánk egyik meghatározó húzó ágazata, amely az elmaradott térségek fenntartásának egyik kitörési pontja is lehet akár állattenyésztési, akár a növénytermelési oldalon. A Tarnabodon elindult program példaértékű modellé válhat.
Mától adják ki elsőket az új formátumú, négy betű, három számos karakterkészletű, címeres rendszámokból. A Közlekedési Múzeum gyűjteményéből mutatunk be néhányat a legelső típusú magyar rendszámokból a 20. század elejéről - olvasható a Technológiai és Ipari Minisztérium közleményében.
Hivatalosan is elindul a héten a 2022-es dinnyeszezon. Habár hazai hajtatott termesztésből származó sárgadinnyét már egy hónapja találhatunk a polcokon, a szabadföldi görög- és sárgadinnye szedése igazán most kezdődik el. Felejtsük el Lőrincet! A klímaváltozásnak köszönhetően a hazai időjárási viszonyok is megváltoztak, egészen szeptemberig élvezhe