Derűlátóak a nettó fizetésük alakulását tekintve a dolgozó fiatalok - derül ki a K&H ifjúsági indexhez készült felmérésből. A 19-29 évesek 19 százaléka az inflációt meghaladó, 56 százalékuk pedig attól elmaradó béremelkedésre számít. Közel 23 százalékuk nem vár változást. Mindössze 2 százalékuk tudja elképzelni, hogy kevesebbet kap a jövőben, h
Országszerte problémát okoz a házszámok, a névtáblák, az emelet és ajtó jelölések, valamint a csengők és a levélszekrények hiánya, ami nemcsak a sikeres postai kézbesítést hátráltatja, de a mentősök munkáját is megnehezíti – akár életek is múlhatnak a hiányosságokon. A Magyar Posta – az Országos Mentőszolgálat támogatásával – figyelemfelhívó kampán
Ne gondoljuk, hogy a hitelmoratórium örök időkre felmentést ad a fizetési kötelezettségünk alól – mondja Balázs Zsófia, hitelezési vezető. Az átmeneti időszak után a meg nem fizetett kamatokat és törlesztőrészleteket ki kell egyenlíteni. A könnyebbség az, hogy nem egyösszegben, hanem részletekben. Ha a futamidő kitolódik, a visszafizetendő összeg i
Ha külföldön nyaralunk, ma már szinte kézenfekvő, hogy ott is a hétköznapokban megszokott bankkártyánkkal költünk. Ennek azonban vannak árnyoldalai is, akár sok pénzt is veszíthetünk. Hogyan költsünk külföldön okosan gyenge valutánkból, hogy minél kevésbé járjunk rosszul?
A szakértő szerint igazak a hírek, miszerint akár 700 benzinkúton is üzemanyaghiány léphet fel, hiszen már csak a Mol az egyetlen mentsvára Magyarországnak.
Lengyelországban a napenergia jelenti a megújuló energia fejlesztések legfontosabb hajtóerejét, és egy új jelentés szerint jó úton járnak a 25 GW-os napelem kapacitás 2025-ig történő eléréséhez.
Erősödött tegnap a forint az MNB meglepő kamatdöntésére, ugyanakkor továbbra sem távolodott el jelentősen a 400-as lélektani határtól. A monetáris politika bonyolult eszköztárának megszüntetése várhatóan nem is hoz majd tartós fordulatot, hiszen nem ez volt az elsődleges oka a magyar deviza gyengélkedésének.
A házomláskor ott parkoló autók nem számíthatnak kártérítésre, ha csak kötelező biztosításuk volt. A lakók viszont jogosultak lehetnek pénzre a biztosítótól.
Új-Zéland közzétette a mezőgazdasági kibocsátások árazására vonatkozó tervezetét, hogy megbirkózzanak az ország egyik legnagyobb üvegházhatású gázforrásával, a birkákkal és szarvasmarhákkal.
Eros Ramazzotti négy évvel az utolsó stúdió albumának megjelenését követően fedi fel új és izgalmas projektjének nevét és megjelenési dátumát, amely Eros és a Vertigo/Eventim együttműködésnek egyik meghatározó lépcsőfoka.Az új album, a Battito infinito 2022. szeptember 16-tól kapható a capitol records italy gondozásában, a vertigo/eventim live inte
Az elmúlt héten összesen 3042 új fertőzöttet és 21 halálesetet igazoltak Magyarországon. A fertőzöttek száma 55%-kal, a kórházban ápoltaké pedig 18%-kal emelkedett az előző héthez képest, a halálesetek száma viszont 34%-kal csökkent.
A kukoricamoly rajzása töretlen, és félő, hogy súlyos lesz a kár a napraforgóban. Van még növényvédelmi tennivaló. Az Agroinform.hu 2022. évi 26. heti szántóföldi növényvédelmi előrejelzése.
A Tesla kedden közölte dolgozóival, hogy bezárják a kaliforniai San Mateo-i irodájukat, ezzel 200 munkahelyet megszüntetve. A döntésre takarékossági okokból került sor azután, hogy Elon Musk nemrég bejelentette, rossz érzése van a gazdaság jövőjével kapcsolatban. Az ügyet jól ismerők szerint a dolgozókkal már közölték a döntést, egy részük azonban
A Monetáris Tanács mai kamatdöntő ülésén a jegybank 185 bázisponttal emelte az alapkamatot. A ráta új szintje így 7,75 százalék lett. A kamatfolyosó két széle 135-135 bázisponttal került magasabbra. Az egynapos fedezett betéti kamat és az egynapos fedezett hitelkamat új szintjei így 7,25 és 10,25 százalék. A mai sajtótájékoztatót Virág Barnabás al
A Mercer friss számai szerint Hongkong számít a világ legdrágább városának a külföldön dolgozók számára, de Európában is van jó pár város a top10-es listán.
Kókler kivitelezők, elhanyagolt tetőszerkezetek, tömegesen áthelyezett válaszfalak, repedező homlokzat és elrozsdásodott fémkorlátok – többek között ezeket említette a Világgazdaságnak nyilatkozó szakértő a fővárosi társasházak által jelentett veszélyforrások közül.
A munkaadók kötelesek gondoskodni különösen a szabadban fizikai munkát végzők egészségének megóvásáról a tartós nagy melegben. A hideg ivóvíz, árnyékot adó sátorlap, ponyva mellett rosszullét esetére mobiltelefonnak is kéznél kell lennie a munkaterületeken.
A 19–29 évesek 19 százaléka az inflációt meghaladó, 56 százalékuk pedig attól elmaradó béremelkedésre számít – derül ki a K&H ifjúsági indexéhez 2022 második negyedévében készült reprezentatív felmérésből.
Orvosok, és egy hazai magánlabor tapasztalatai alapján növekvő tendenciát mutat a koronavírusos esetek száma Magyarországon. Ebből akár egy nyári hullám is lehet, biztosat azonban nem tudnak még mondani a szakemberek. Ami viszont tény, hogy másfél milliónál is kevesebb ember tekinthető az országban védettnek, oltatni viszont csak ősszel terveznek.
A nyári szünidő alatt számtalan mesével és edukatív tartalommal várja a gyerekeket a JimJam és a Minimax, amelyek egészen augusztus végéig elkísérik majd őket. A gyerkőcök így találkozhatnak kedvenceikkel, többek között Leoval, az ifjú vadőrrel, a Kratt fivérek Állati küldetésével és Barbie-filmekkel egyaránt. A digitális eszközöknek köszönhetően p
Az összes elemzőt meglepte tegnap a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának kamatdöntése, amelynek mértéke jelentősen felülmúlta a piaci várakozásokat.
Londoni pénzügyi elemzők jelentősen felülvizsgált előrejelzései szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapkamata valószínűleg 10 százalék felett tetőzik az idén.
A konszenzus még mindig elég negatív a zéró-covid politika miatt megtépázott Kínával kapcsolatban. Hogy áll a helyzet most az országban? Vendégszerzőnk írása. Ray Dalio gyakran emlegetett mondása, hogy két dolog kell a sikeres befektetéshez: az első, hogy a konszenzus ellen fogadj, a második, hogy igazad legyen. Legutóbbi naplóbejegyzésem óta számo
Az elmúlt 2 évben rengetegen árulták a befuccsolt utazásaik nyomán kapott kuponokat, vouchereket az interneten, idén ez a trend lassulni látszik, lassan visszaálltunk a normális szintre. Ugyan sok eladó utalvány van még mindig, de már nem árasztják el az online piactereket. A Pénzcentrum idén is megnézte, mi a helyzet utalványfronton a nagyobb onli