2022. június 27. hétfő

jún. 27
15:30
12 milliárd forintért árulja luxusvilláját Gattyán György (Portfolio)
Miután tavaly eladta az olcsóbb, 26,3 millió dolláros (mintegy 10 milliárd forint) Los Angeles-i kastélyát Gattyán György, most meghirdette a drágábbat is – szúrta ki a Dirt cikkét a HVG. A mostani ingatant 33 millió dollárét, azaz bő 12,5 milliárd forintért kínálja eladásra.
jún. 27
15:30
11 év alatt háromszoros drágulás a termőföld-piacon (Agrofórum)
Tavaly 36%-kal több tranzakció keretében 22%-kal nagyobb termőföld-terület cserélt gazdát, mint 2020-ban. Az árak emelkedése továbbra is töretlen, így a tavalyi közel 7%-os árnövekedés alapján elmondható, hogy egy hektár, 2010-ben vásárolt termőföld 2021-re összességében már átlagosan háromszorosára növelte árát. Az idei évben kialakult inflációs k
jún. 27
15:30
Kiderült, mire használják a legtöbben a mobiljukat (MMonline)
2018-ban még több mint egymilliárd darab SMS-t írtunk meg és küldtünk el a mobilunkkal, de 2021-re 30 százalékos visszaesés történt: tavaly már csak 714 millió SMS-t küldtek ki a lakossági előfizetők. Ugyanakkor a rövid szöveges üzenetek (Short Message Service) szerepe nem tűnik el: kiemelt helye van a szolgáltatók ügyfelekkel való kommunikációjába
jún. 27
15:30
Fenntarthatatlan az életmódunk, de a civilizációnk azért nem omlik össze (Forbes)
A mértéktelenség hosszú távon fenntarthatatlan, de ez még nem jelenti automatikusan azt, hogy pár évtizeden belül megszűnne a földi élet.
jún. 27
15:33
Oroszország a Nyugatot okolja a csődért (Menedzsment Fórum)
A hivatalos álláspont szerint Oroszország teljesítette esedékes kötvénytörlesztési kötelezettségeit, de az átutalások a szankciók miatt nem érkeznek meg a kedvezményezettekhez.
jún. 27
15:33
Újra Tisztelt Ász! tenisztorna (Piac és Profit)
Amíg a profi teniszezők a wimbledoni Grand Slam torna másnapi mérkőzéseire készültek, a közéleti személyek a 46. alkalommal megrendezett Tisztelt Ász! tenisztornán versenyeztek.
jún. 27
15:36
Itt a régóta várt hír: újra elérhető a vállalkozásoknak a nulla százalékos hitel (vg.hu)
Újra elérhető a mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai korszerűsítését célzó Ginop-8.3.5-18.
jún. 27
15:42
Zsiday Viktor, ukrajnai háború, Brain Bar a Checklist mai adásában (Portfolio)
Délután 5-kor jön a Portfolio Checklist hétfői adása. Vendégük lesz Zsiday Viktor, akit a magyar gazdaságra leselkedő veszélyekről, valamint a világgazdasági folyamatok hátterében felsejlő növekedési kockázatokról kérdezünk. Ezt követően az ukrajnai háborúval foglalkozunk majd Huszák Dániel, lapunk Globál rovatának vezető elemzőjével, végül pedig N
jún. 27
15:42
Transzferárazás: gigabírságok és szigorítások (Üzletem)
Két és félszeresére emelkedő mulasztási bírság, a társasági adóbevalláshoz kapcsolódó új transzferár adatszolgáltatási kötelezettség és változó adóalap korrekciós szabályok. A T/360 törvényjavaslat több ponton is érinteni fogja, és várhatóan tovább szigorítja majd a kapcsolt vállalkozásokra vonatkozó transzferár szabályokat – hívja fel a figyelmet
jún. 27
15:48
Hamarosan kapitulálhat a bitcoin és meglesz a ciklus alja (Kripto Akadémia)
A bitcoin kapitulál az elkövetkező hat hónapban és megüti a ciklus alját (bárhol a 14-21 ezres tartományban), majd 2023-ban 28 és 40 ezer dollár között mozog majd. A következő felezésig pedig megüti a 40 ezer dollárt.   – jelentette ki Venturefounder, a CryptoQuant egyik elemzője. felezési ciklusok (függőleges zöld vonallal) és az árfolyam historik
jún. 27
15:48
Bejegyezték az AutoWallis és a Salvador Caetano közös vállalatát (Portfolio)
Az AutoWallis bejelentette, hogy a társaság és a portugál Salvador Caetano Auto 50-50 százalékos részesedésével 2022. április 6-án megalapításra került AutoWallis Caetano Holding Zrt.-t az illetékes cégbíróság 2022. június 24. napjával bejegyezte a cégjegyzékbe.
jún. 27
15:48
Fontos szabályozás élesedik a horvát tengerparton: durva bírságot kaphatnak a strandolók (Pénzcentrum)
Több száz eurós összegű büntetésre számíthat az, aki megszegi a dalmáciai városok új, leginkább a turistákat érintő szabályait – számolt be a Figyelő.
jún. 27
15:48
Döbbenetes, hol tartanak a termőföldárak, és újabb drágulás jöhet! (Agroinform)
Az inflációs környezet tovább élénkítheti a termőföld-forgalmat, a kereslet növekedése még magasabb szintekre hajthatja az árakat.
jún. 27
15:48
A Top Gun: Maverick eddig az év legnagyobb bevételt hozó filmje (vg.hu)
A produkció globális jegybevétele a hétvégén lépte át az egymilliárd dolláros határt.
jún. 27
15:48
A lakosság és a cégek is egyre feketébben látják a jövőt (Bank360 blog)
Egymással versenyezve lett egyre pesszimistább az elmúlt hónapokban a lakosság és az üzleti élet. A magyarok gazdasági, pénzügyi várakozásai újra olyan rosszak, mint a Covid járvány kirobbanásakor.
jún. 27
15:51
A Top Gun: Maverick a legnagyobb kasszasiker az idén (Privátbankár)
A Top Gun: Maverick című, Tom Cruise főszereplésével forgatott kasszasiker a világ idei legnagyobb bevételt hozó filmje.
jún. 27
15:53
Mit hozhat a baloldali fordulat a világ legnagyobb rézkitermelőjénél? (Privátbankár)
Az új elnök nem csak a befektetők igényei szerint fog döntéseket hozni, bár a nyomás erős a világ legnagyobb réz- és második legnagyobb lítium-termelője esetében. Merre tart a baloldali fordulat Chilében?
jún. 27
15:54
Kiderült, Magyarország is nemet mondhat a benzines és dízel autók betiltására (Portfolio)
Ahogy az európai gazdaság egésze, úgy az európai autóipar is komoly kihívások előtt áll a következő időszakban - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter hétfői Facebook-bejegyzésében.
jún. 27
16:00
Kijevi rakétagyárat semmisítettek meg az oroszok (vg.hu)
Az elmúlt hónapok legsúlyosabb csapásait szenvedte el Kijev.
jún. 27
16:03
Egyre kevesebb dohányt termel Magyarország (Piac és Profit)
A DOFER Dohányfermentáló Zrt. az idén a tavalyinál mintegy 15 százalékkal kisebb, 934 hektár, nagyrészt a Nyírségben található dohányterületre kötött dohánytermesztési és értékesítési szerződést - közölte a Continental Dohányipari Csoporthoz tartozó, a hazai dohánytermesztés mintegy harmadáért felelős társaság, miután lezárult a dohánypalánta-nevel
jún. 27
16:06
EU-rendelet született a gáztározók stratégiai feltöltéséről (Adózóna)
Az Európai Unió energiabiztonságának javítása érdekében az Európai Unió tagállamainak energiaügyekért felelős miniszterei elfogadták az európai földgáztartalék biztosítását célzó rendeletet az ukrajnai háborúval összefüggésben.
jún. 27
16:06
Nagyot ugrottak a magyar kötvényhozamok (Portfolio)
A hosszabb lejáratokon jelentős mértékben emelkedtek a kötvényhozamok a másodpiacon az Államadósság Kezelő Központ most közzétette adatai szerint.
jún. 27
16:08
A DIGI Sport beszünteti adását - Új csatornák jönnek (Portfolio)
Múlt héten számoltunk be arról, hogy a csakfoci.hu információi szerint július 1-től megszűnik a DIGI Sport három tévécsatornája. Most megérkezett a hivatalos sajtóközlemény, amiből kiderült, hogy megújul és exkluzív sport- és filmtartalommal bővül a DIGI műsorkínálata.
jún. 27
16:09
Palkovics László: legyen az energia megfizethető - új megvilágításban a rezsicsökkentés (Menedzsment Fórum)
Az Európai Unió energiahatékonyságról és a megújuló energiákról szóló jogszabálycsomagjainak célja, hogy legyen elérhető energia, az legyen megfizethető, és képes legyen biztosítani Európa energiafüggetlenségét - jelentette ki a technológiai és ipari miniszter Luxembourgban hétfőn.
jún. 27
16:10
Így működik Magyarország legnagyobb kutatási célú szélcsatornája (Portfolio)
Az „Atmoszférikus Áramlások Laboratórium kialakítása” című projektben a BME kutatómérnökei a Magyarország legnagyobb kutatási célú szélcsatornájának helyet adó AE épületben alakítottak ki korszerű laboratóriumot épület- és környezeti aerodinamikai vizsgálatokra.
jún. 27
16:12
Újabb irodaházzal bővült az Indotek Group romániai ingatlanportfóliója (ProfitLine)
Romániai irodaházzal bővült az Indotek Group régiós ingatlanportfóliója. Az akvizíció keretében Magyarország egyik vezető, ingatlanokra fókuszáló befektetési csoportja megvásárolta a Bukarest központi üzleti negyedében található, 14 emeletes One Victoriei Center irodaházat. A bruttó 12 ezer négyzetméter bérbeadható irodaterülettel rendelkező ingatl
jún. 27
16:12
Már meg is vannak az első sikeres projektek a magyar közösségi piactéren (Portfolio)
Az alig egy hónapja indult első hazai közösségi piactéren már meg is vannak az első sikeres projektek: egy nemzetközi kiugrás előtt álló magyar találmány, amely újrahasznosított PET palackokból készít nyomtatószálat, és az első hazai felnőtt szörp, amely az áfonyás íz mellé alkoholos “cselt” is bevet.
jún. 27
16:12
Pluszban nyitottak az amerikai börzék (vg.hu)
Az euró jegyzése 1,0568 dollárról 1,0586 dollárra erősödött.
jún. 27
16:14
Minden a feje tetejére állt - Erre számítanak a cégek az ingatlanpiac egyik legerősebb szegmensében (Portfolio)
Szinte minden téren változnak a fejlesztők és a bérlők preferenciái is az ingatlanpiac egyik legforróbb szegmensében, a logisztikai szektorban - derül ki a CBRE 2022-es Európai Logisztikai Bérlői Felméréséből. A nyugati cégek ma már sokkal inkább fordulnának Kelet-Közép Európa felé, míg a bérlők ugyan egyre jobban aggódnak az emelkedő költségek mia
jún. 27
16:18
Olvadásnak indult az ipari fémek ára a recessziós aggályokra (vg.hu)
Tavalyi szárnyalás mélyrepülésbe váltott a réz, a nikkel és társaik piacán.
jún. 27
16:18
Nem tud 400 alá menni a forint, megint gyengélkedőn (Forbes)
Az újabb történelmi rekord után ugyan belehúzott a forint az euró ellenében, de délutánra megint a 403 szint felett volt a jegyzés. Délután 4 előtt nem sokkal 403,7 forint volt egy euró a bankközi devizapiacon, vagyis egy kis korrekció után megint a gyengélkedőn kötött ki a magyar deviza. Az elmúlt három napban a forint nem
jún. 27
16:18
Megújult az Erdélyi és Partiumi Borverseny (Magyar Mezőgazdaság)
Ma már nem kérdés, hogy a Kárpát-medence szőlő- és borkultúrája egységes egész. Ugyan évtizedeken keresztül el volt vágva egymástól a szakma, s ennek köszönhetően a fejlődés is másféle irányt vett, de az évszázados hagyományok, a közös múlt letagadhatatlan. Régóta hangoztatjuk, megérett a változásra, megújulásra az Erdélyi Borverseny, hogy még jobb
jún. 27
16:24
Elképesztő mélységekben a forint – még a 400-as mélypontot is átlépte (Agroinform)
Egész nap 400 forint felett jár a forint az euróval szemben.
jún. 27
16:26
Milyen betakarítási eredményt várhat az, akinek így néz ki a földje? (Agroinform)
Iszony az Alföldön...
jún. 27
16:27
Wimbledon árnyékában (Menedzsment Fórum)
Amíg a profi teniszezők a wimbledoni Grand Slam torna másnapi mérkőzéseire készültek, a közéleti személyek a 46. alkalommal megrendezett Tisztelt Ász! tenisztornán versenyeztek.
jún. 27
16:27
Földbe állt a belarusz gazdaság (Privátbankár)
Fehéroroszország GDP-je májusban 8,8 százalékkal esett tavaly májussal összevetve, a gazdaság zsugorodása gyorsult áprilishoz képest, amikor 6,5 százalékos visszaesést mértek - áll az Eurázsiai Fejlesztési Bank (EDB) hétfői jelentésében.
jún. 27
16:33
Putyin legjobb barátjának gazdasága nagy bajban van (Piac és Profit)
Fehéroroszország GDP-je májusban 8,8 százalékkal esett tavaly májussal összevetve, a gazdaság zsugorodása gyorsult áprilishoz képest, amikor 6,5 százalékos visszaesést mértek - áll az Eurázsiai Fejlesztési Bank (EDB) jelentésében.
jún. 27
16:36
Grandiózus tervekkel újul meg Szigetszentmiklós legforgalmasabb hév-állomása (Portfolio)
A Nanavízió építésziroda nyerte a Szigetszentmiklós József Attila-telep hévmegálló új előterének és P+R parkolóházának tervezésére kiírt építészeti tervpályázatot - adta hírül közösségi oldalán Vitézy Dávid, a Nemzeti Közlekedési Központ vezérigazgatója.
jún. 27
16:36
ÁSZ: nőtt az agrártermelékenység, de messze még az uniós átlag (vg.hu)
Felértékelődött az agrárium, de hatékonyabb termelésre lenne szükség
jún. 27
16:38
Máris érezhető az akkumulátorgyártás felfutása (vg.hu)
A legdinamikusabban ezúttal is a villamosberendezés-gyártás bővült.
jún. 27
16:40
Dán riválisa nyomta fel a Google-t (vg.hu)
A Jobindex álláskeresési portál teljesen ellehetetlenítve érzi magát.
jún. 27
16:42
Szakmai állásfoglalás az Elf Bar dohánytermékről - káros, vagy sem? (ProfitLine)
A közelmúltban drámai gyorsasággal kezdett el terjedni a fiatalok körében egy illegálisan forgalmazott, a „dohányzás új generációjaként” emlegetett úgynevezett „manórúd”, az Elf Bar. Ez egy folyadékkal előre feltöltött, akkumulátorral ellátott, eldobható, elektromos cigarettaként illegálisan forgalmazott, interneten rendelhető eszköz, többféle szín
jún. 27
16:42
Szeretik Magyarországot a kínai turisták: özönlenek Budapestre (Pénzcentrum)
A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a járványidőszak alatt sem hagyott fel a turisztikai piacépítéssel. Ennek sikerét igazolja, hogy hazánk idén négy díjat is kapott a kínai turisztikai szakma meghatározó éves eseményén, a National Tourism Fashion Awards-on.
jún. 27
16:42
Történelmi ítélet született a svájci nagybank ellen (vg.hu)
.
jún. 27
16:42
Újabb tízmilliárdot érő Los Angeles-i villáját árulja a hatodik leggazdagabb magyar (Forbes)
Tavaly 24,6 millió dollárért vált meg egy másik villától.
jún. 27
16:42
Egyszerűbbé és gyorsabbá vált a társasházi parkolóhelyek adásvétele (Üzletem)
A korábbi szabályozás problémáit és a közelmúltban életbelépő módosítás részleteit Tóth Angéla és Kasza-Tóth Krisztina, a DLA Piper Hungary ingatlanjogi csoportjának szakértői mutatják be.
jún. 27
16:48
„Brutális szembeszélben a forint” – Mi történt megint a magyar devizával? (Portfolio)
A romló pénzügyi egyensúly és az uniós viták miatt „brutális szembeszélbe” került a forint, és egyelőre nem is látszik, hogy ez megfordulna – fogalmazott a Portfolio kérdésére egy devizakereskedő hétfő délelőtt. A forint új történelmi mélypontra esett az euróval szemben, az utóbbi hetekben pedig csúnyán elszakadt a régiós versenytársaktól is.
jún. 27
16:48
Aratás, termésvárakozások, terményárak – mire számíthatnak a magyar gazdák? (Agroinform)
Országos terméseredményekről korai lenne találgatni, de az Alföld egyes részeiről katasztrofális számok érkeztek.
jún. 27
16:48
Ellenpólust szeretne képezni a G7 Kínával szemben a fejlődő világban (vg.hu)
A kínai kezdeményezés több mint 100 országot érint, ahol fejlesztési programok segítségével akarják megalkotni az Európából Ázsiába tartó Selyemút modern változatát.
jún. 27
16:48
Hogyan termesszünk sárgarépát a magvetéstől a betakarításig? (Agrofórum)
Gyakorlati tippjeink segítségével megtanulhatja, hogyan termesszen és takarítson be sárgarépát.

Keresés