A Waberer's bejelentette, hogy a WSZL Automotív Kft. (Waberer’s Csoport tagja) raktárlogisztikai fejlesztést, illetve regionális támogató és adminisztratív szolgáltató központ megvalósítását tervezi.
15 százalékos növekedés, közel 2,5 millió ügyfél – közben viszont minőségbeli lemaradás Nyugat-Európától, no és a magyar gazdaság legnagyobbnak vélt kockázata. Számokban a Bankholding 2021-es éve.
Az MNB 70 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Bankmentor Kft.-vel szemben és azonnali hatállyal megtiltotta az engedély nélküli pénzügyi közvetítői tevékenység folytatását számára. A társaság huzamosabb időn át, több ezer lakossági ügyféllel szerződve végzett jegybanki engedély nélkül pénzügyi alkuszi és jelzáloghitel közvetítői tev
Étolajból készülhet a jövő repülőgép-üzemanyaga: egy dallasi repülőtérnek legalább is bejön, hogy éttermekből szerzett használt sütőolajból készít bioüzemanyagot a repülőgépek számára. A dallasi Fort-Worth nemzetközi repülőtér megoldása két legyet üt egy csapásra: egyrészt megoldja a helyi éttermek elhasznált sütőolajának problémáját (ezt ugyanis n
A kormányzat a következő napokban várható kánikula miatt életbe léptette a "vörös kódot", ami kötelezővé teszi valamennyi szociális intézmény számára a hajléktalan vagy bajba jutott emberek befogadását - jelentette be a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.
Tavaly 36 százalékkal több tranzakció keretében 22 százalékkal nagyobb termőföld-terület cserélt gazdát, mint 2020-ban. Az árak emelkedése továbbra is töretlen, így a tavalyi közel 7 százalékos árnövekedés alapján elmondható, hogy egy hektár, 2010-ben vásárolt termőföld 2021-re összességében már átlagosan háromszorosára növelte árát. Az idén kialak
Oroszországnak vasárnap 100 millió dollárnyi kötvényt kellett volna kifizetnie, de a szankciók miatt ezt nem tudta megtenni. Az ország tehát technikailag csődben van, de a valóságban nem, hiszen lenne pénzük a kifizetésre. A Bloomberg szerint az orosz eurókötvényekkel március eleje óta válságos szinten kereskednek, a központi bank devizatartalék
Fontos az energiafelhasználás csökkentése, törekedni kell a megtakarításra, ugyanis nincs a világban elégséges mennyiségű gáz az orosz földgáz 100 százalékos helyettesítésére, amennyiben az ellátás teljes mértékben leáll - jelentette ki Kadri Simson energiaügyi biztos hétfőn Luxembourgban.
A Marsról begyűjtött minták Földre szállítására alkalmas űrszondához készít speciális berendezéseket az űrtechnológiai fejlesztésekre szakosodott Remred Kft. A cég az Admatis Kft.-vel, és az Energiatudományi Kutatóközponttal közös magyar űripari konzorciumban, nemzetközi pályázaton nyerte el az Európai Űrügynökség (ESA) megbízását a Föld-Mars űruta
Több mint 65 milliárd forintos nyereséggel zárta a 2021-es évet a Magyar Bankholding – áll a társaság pénzügyi beszámolójában. A bankcsoport konszolidált mérlegfőösszege a 15 százalékos gyarapodást követően év végére megközelítette a 9630 milliárd forintot.
Újra igényelhetnek nulla százalékos hitelt pénzügyi stabilitásuk megőrzésére a Közép-Magyarországi régión kívüli kkv-k a Magyar Fejlesztési Banknál - tájékoztatta az MFB hétfőn. A közleményben kiemelték: a hitelprogram segítséget nyújt a vállalkozásoknak a háború és az infláció okozta bizonytalanság áthidalásához. Az európai uniós forrású hitelt to
Fontos az energiafelhasználás csökkentése, törekedni kell a megtakarításra, ugyanis nincs a világban elégséges mennyiségű gáz az orosz földgáz 100 százalékos helyettesítésére, amennyiben az ellátás teljes mértékben leáll – jelentette ki Kadri Simson energiaügyi biztos hétfőn Luxembourgban.
Több fotóból, számítógépes programmal összeállított panorámaképen a Greentechnic Hungary Kft. által üzemeltetett 16,5 MW teljesítményű napelempark részlete Szügy közelében 2022. június 20-án.
A 2023. évi központi költségvetés megalapozásáról szóló T/360. számú törvényjavaslat 11. fejezete az szja-törvény tekintetében számos hiánypótló, korrekciós módosítást tartalmaz, amelyek különböző időpontokban már az idén hatályba lépnek. A változások az üzemanyag-elszámolást, a kedvezményeket és a mentességeket érintik.
Amikor a John Deere először debütált a Consumer Electronic Show-n (Ces) 2019-ben, sokan azon töprengtek, hogy egy agrárcég miért állítana ki a világ legnagyobb technológiai kiállításán. Ahogy a Deere továbbra is beépíti a technológiát a Dns-ébe, világossá vált, hogy ez a stratégiai lépés egy kritikus lépés nemcsak a gazdálkodók támogatásában, hanem
Rekordmennyiségű búza- és kukoricatermés várható Brazíliában idén a becslések szerint. A búzatermés 2022-ben eléri a 8,4 millió tonnát az előrejelzések szerint, ami 8%-os növekedést jelent a tavalyi évhez képest. A kukoricatermés szintén rekordot érhet el, ezzel Brazília újból a világ második legnagyobb gabonaexportőre lehet.
Az Európai Unió energiabiztonságának javítása érdekében az Európai Unió tagállamainak energiaügyekért felelős miniszterei elfogadták az európai földgáztartalék biztosítását célzó rendeletet.
A „Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai korszerűsítése célú Hitelprogram” című (GINOP-8.3.5-18 kódszámú) felhívás „B” hitelcéljára újra beadhatóak a kérelmek.
Húszszorosára is nőhet a piaci igény a globális felmelegedés csökkentését célzó szén-dioxid-kvóták iránt 2035-re. Az óriási kereslet hatására ezek egységára akár meg is hatszorozódhat – mutat rá az EY legfrissebb tanulmánya. A cégeknek mielőbb ki kell dolgozniuk a légszennyezésük visszaszorítását célzó stratégiájukat.
Tizennégymillió dollárral finanszírozza Európa első, Romániában létesítendő kisméretű moduláris atomreaktorának tervét a washingtoni kormány és egy amerikai vállalat. A tengerentúli nagyhatalommal ápolt stratégiai partnerségre fogadó bukaresti hatóságok a cernavodai atomerőművet is az amerikaiakkal bővítik.
10 százalék felett van az infláció, erre utoljára a 90-es évek végén volt példa Magyarországon. Nem egyedi a jelenség, a világ számos országában figyelhető meg hasonló mértékű drágulás, az okok között szerepel többek között az Ukrajnában zajló háború okozta élelmiszer és alapanyag ellátási problémák és a dráguló energiaárak. De pontosan hogyan áll
Szinte napra pontosan két éve annak, hogy a Kósa Lajos vezette Debreceni Vasutas Sport Klub lett a debreceni focicsapat többségi tulajdonosa, de máris egy új tulajdonos érkezik mellé a klubhoz.
Romániai irodaházzal bővült az Indotek Group régiós ingatlanportfóliója. Az akvizíció keretében Magyarország egyik vezető, ingatlanokra fókuszáló befektetési csoportja megvásárolta a Bukarest központi üzleti negyedében található, 14 emeletes One Victoriei Center irodaházat.
Négy sérültet láttak el, néhány hete pedig még tűzeset is volt a helyszínen. Hétfő délelőtt a fővárosi Jókai és az Aradi utca sarkán található, Jókai utca 1. szám alatti épület beépítés alatt álló tetőterének egy része az utcára omlott – tudósított róla az MTI. Az Országos Mentőszolgálat szóvivője, Győrfi Pál elmondása szerint a mentők négy
Több mint 65 milliárd forintos nyereséggel zárta a 2021-es évet a Magyar Bankholding Zrt. – áll a társaság pénzügyi beszámolójában. A bankcsoport konszolidált mérlegfőösszege a 15 százalékos gyarapodást követően év végére megközelítette a 9 630 milliárd forintot.
A hivatalos álláspont szerint Oroszország teljesítette esedékes kötvénytörlesztési kötelezettségeit, az átutalások a szankciók miatt nem érkeznek meg a kedvezményezettekhez.
A jelek szerint nem tud 400 alá visszaerősödni a forint az euróval szemben, napok óta a lélektani határ felett járunk. Sőt, hétfőn új történelmi csúcsra, 403 fölé emelkedett az euró jegyzése.
Nagy átalakítást jelentett be ma a Digi Magyarország, immár hivatalos, hogy megszűnik a szolgáltató három sportcsatornája, de több más tematikus adó is. Mi lesz helyettük?
Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád megyében június eleje óta nem volt újabb madárinfluenza-kitörés, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta az összes védőkörzetet. Bár a járványügyi helyzet jelenleg kedvező, ez azonban nem jelenti azt, hogy a járványvédelmi fegyelmen lazítani lehet.
„Ha valaki egy ír kocsmában töltötte a gyermekkorát, ahol túl fiatalon túl sok alkoholhoz jutott, akkor ennek felnőtt korban is nyoma marad.” A hirado.hu számára adódott a szerencsés lehetőség, hogy exkluzív interjút készíthetett Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterrel, ahol többek között az extraprofitadó is szóba került, és a Ryana
A dunaharasztin épülő automatizált raktárbázis bejelentése mellett egy másik fontos mérföldkövet ért el az eMAG-Extreme Digital: a vállalat easybox csomag automatáinak száma elérte az 529-et, és néhány napja már jutányos, egységesen 690 forintos áron lehet rendelni bele az eMAG Marketplace-en árusító kereskedők automatába kézbesíthető méretű és töm
A Revolut a héten az ügyfelek egy kiválasztott csoportjával Írországban kezdi meg "felelős részletfizetési termékének" - Pay Later - európai bevezetését.