Másfél évvel Kate, a személyes digitális asszisztens bevezetése után a KBC egy blokklánc-technológiára épülő saját digitális érmét vezet be, amelynek a Kate Coin nevet adta.
„Hagyma, csípős mehet bele?” „Pistázd meg!” Egy zeneileg és képileg egyaránt igazán megpistázott online filmben mutatja meg az Erős Pista, hogy mennyi lehetőség rejlik a népszerű hazai paprikakrémben, ha nem félünk felemelni az asztalról, és rákanalazni arra, amit éppen eszünk. Itt az ideje játszani az étellel! Miért ne mehetne Erős Pista a gyros
A díjszabás és roamingkeret ellenőrzésével, odafigyelve, hogy mely hálózatra csatlakozunk, nyugodtan használhatók a mobiltelefonok a külföldi nyaralások alatt is. A roamingrendelet szabályai átlátható módon védik az előfizetők pénzügyi érdekeit az Európai Unió területén, de a biztonsági mechanizmusok érvényesüléséhez a tudatos mobilhasználatra is s
A magyar gazdasági kamarák törvényben rögzített feladata, hogy a gazdasági tevékenységet folytató szereplők általános, együttes érdekeinek érvényesülését figyelembe véve érdekközvetítést, érdekegyeztetést folytassanak és ennek céljából részt vegyenek az átfogó gazdaságfejlesztési, gazdaságstratégiai döntések előkészítésében az állami szervekkel, il
Éveken keresztül tartotta az egekben a videokártya-árakat a kriptovaluta-bányászat, mostanra azonban fordulni látszik a trend: a második legnagyobb digitális valuta tranzakciós hitelesítési eljárása megváltozik az Ethereum 2.0 érkezésével. A jelenleg még nagy számítási kapacitásra épülő folyamatot az úgynevezett Proof of Stake rendszer veszi át, am
Egy hete várja rengeteg érintett vállalkozás, hogy milyen áron kapják a jövőben az energiát, illetve milyen feltételek mellett maradhatnak benne a rezsicsökkentési rendszerben. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a pénteki Kormányinfón árult el fontos részletet.
A szigetország az indiai kormánytól vár jóváhagyást egy új, 500 millió dolláros üzemanyag-hitelkeretre a következő hetek üzemanyag-ellátásának fedezésére.
A L’Oréal a párizsi Viva Tech konferencián mutatja be a jövő szépségével kapcsolatos újításait. A szépségipar vezetője végigvezeti a látogatókat a Web3 és a kialakulóban lévő szépségipari metaverzum felfedezésén, valamint az otthoni, bolti és szalonokban használható szépségipari innovációkat is megismerhetik. A L’Oréal a Viva Tech hatodik kiadására
Jövő hétfőn indul az új, nyári műsorstruktúra az RTL Klubon, érkezik a Mestercukrász második évada és még júniusban debütál a Magnum 4. szezonja is a csatornán. A Fókusz kezdési időpontja nem változik, a SorozatWiki összefoglalója szerint továbbra is 18:55-kor rajtol majd a műsor az RTL Klubon hétköznap esténként. Este 8-tól érkezik Liptai Claudia
Izrael, Egyiptom és az Európai Unió szerdán Kairóban egyetértési nyilatkozatot írt alá, amely szerint Izrael Egyiptomon keresztül exportál Európába földgázt - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál szerdán.
Június tizenhetedikén, fél tízes kezdettel tartott kormányinfót Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra. A miniszter többek között a Ryanair ügyről és a benzinellátás esetleges hiányáról is beszélt. Kiderült az is, hogy a humánszféra béremeléseinek kérdése sincs még feltétlen lefutva.
Öt áruházát korszerűsítette a Spar Magyarországon. A megújult vevőterek nem csak szebbek, de energiatakarékosabbak is lettek, és több helyre került önkiszolgáló kassza is.
A Tesco már látja az első jeleit annak, hogy kezd megváltozni a vevőinek a vásárlói magatartása a magas infláció miatt. A cég a beszállítókkal együttműködve a lehető legnagyobb mértékben igyekszik enyhíteni az infláció hatását.
A szerb pénzügyminisztériumban és a külügyminisztériumban, valamint országszerte számos általános és középiskolában volt bombariadó csütörtökön - közölte a szerbiai belügyminisztérium.
Fokozódik a lottóláz hazánkban, miután a Hatoslottó jackpotja a játék történetének ötödik legmagasabb összegével kecsegtet. A halmozódás az Ötöslottót is utolérte, a két számsorsjáték főnyereménye szinte fej-fej mellett emelkedik.
Budapest hőhullámokkal szembeni sérülékenységének feltárását, az inváziós pontyfélék ikrájának vándorló vízimadarak általi terjedését, valamint a részvénybefektetőknek az ENSZ fenntartható fejlődési céljaival kapcsolatos viszonyát vizsgálta az a három fiatal kutató, aki pályázatával elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Környezetvédelmi Tudom
Gyorsabban bővül a reklámmal támogatott streaming szolgáltatások felhasználói bázisa az amerikai fogyasztók körében, mint az előfizetésekre támaszkodóké – derül ki a Comscore friss elemzéséből. A háttérben a tengerentúlon is egyre nagyobb problémát jelentő infláció és az emiatt jobban átgondolt költések állnak. A Comscore adatai szerint az AVOD, va
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) következő árverésén szarvasmarha-állományra lehet licitálni, az állatok becsült összértéke több mint 41 millió forint – közölte a NAV pénteken, tette közzé az MTI.
Ritkán látható felvételt tett közzé a NATO, amin egy nyugati vadászgép és egy orosz felderítő repülőgép veszélyesen közeli találkozása látszik az európai légtérben. A katonai szövetség szerint napi gyakorisággal történnek ilyen események.
Egy 10 milliós hitel esetében összességében akár 2 millió forinttal is nőhet annak az ügyfélnek a teljes törlesztési terhe, aki él a kormány újabb moratórium-hosszabbításával. A money.hu szakértői a bennmaradás helyett a hitelcserét ajánlják.
Az elmúlt pár hónapban eléggé elromlott a hangulat a tőzsdéken. Bár Amerikában és Európában is láttunk egy medvepiaci ralit a közelmúltban, a vezető részvényindexek mindössze néhány nap alatt több heti emelkedést töröltek ki ezen a héten. David Kostin, a Goldman Sachs stratégája olyan forgatókönyvet vázolt fel, mely szerint az S&P 500 részvényindex
Johan Thijs, a KBC Csoport vezérigazgatója bjelentette, hogy első európai pénzintézetként a KBC készen áll blokklánc-technológiára épülő saját digitális érméjének, a Kate Coin-nak a bevezetésére.
Az ukrán-magyar határszakaszon 6177 ember lépett be csütörtökön Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül 4987-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) pénteken az MTI-vel.
Immár harmadik alkalommal hirdeti meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara az Európai Friss Csapat program részeként június 17-ére a Zöldség- és Gyümölcsnapot. A cél változatlan, felhívni a figyelmet a zöldség- és gyümölcsfogyasztás jelentőségére egészségünk szempontjából, valamint a gyümölcsszezon beköszöntével népszerűsíteni a hazai agrárium szezonáli
Nemcsak külső menedzser alkalmazásával válhat eredményesebbé egy családi cég, hanem a közreműködő családtagok és a meglévő munkatársak képzésével, üzleti folyamatainak modernizálásával, a vállalati kultúra átalakításával, valamint a család és a vállalkozás közötti kapcsolat rendezésével is – hangzott el a Corvinus 4. Nemzetközi Családi Vállalatok K
Egyeztetést kezdeményez a kormánnyal a Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége, szerintük alig adtak időt egy bonyulult adminisztratív intézkedés felkészülésére.
Romániában a nyers adatok szerint 1 százalékkal nőtt az építőipari termelés volumene az idei első négy hónapban a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte pénteken a román országos statisztikai intézet.
A munkaviszony egy tartós bizalmi jellegű kapcsolat. Többek között erre vezethető vissza a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) azon alapelvi szabálya, miszerint a munkavállalónak a munkahelyén kívül, a magánéletében is figyelemmel kell lennie magatartására. A munkaidőn kívül tanúsított magatartás szempontjából a betöltött munkak
Nagy fába vágta a fejszéjét a kormány azzal, hogy a magyar ügyfeleknek határon átnyúló szolgáltatást végző fintech cégekre is kiveti a pénzügyi tranzakciós illetéket, ám az erről szóló kormányrendelet rengeteg kérdést hagy maga után. Úgy tűnik, sok tekintetben a szolgáltatók, mint a Revolut, a Wise és a PayPal, jogkövető magatartásától és jogértelm