A nehéz pénzügyi helyzetbe került vállalkozások fizetési könnyítést – halasztást, részletfizetést, mérséklést – kérhetnek az adóhatóságtól. A különböző lehetőségekre vonatkozó legfontosabb tudnivalókat a K-X Consulting foglalta össze.
Miközben a Dunántúlon az elmúlt hetekben jelentős mennyiségű csapadék hullott és kellően nedves a talaj, addig keleten fokozódik a csapadékhiány és az aszály. Nyugaton kultúrnövényeink kedvező körülmények között fejlődhetnek, keleten viszont szenvednek a szárazságtól. Országos csapadék a következő napokban sem várható, főleg a Dunántúlra hoznak hel
Nem várható a forint árfolyamának tartós erősödése, sőt minden jel szerint még a térségben is romlik relatív pozíciója. A leértékelődés nem szül számottevő gazdasági versenyelőnyt, jelentősen rontja viszont a társadalom többségének jövedelmi és vagyoni helyzetét. Az árfolyam-ingadozás eközben a kisebb hazai cégek számára okoz mind nagyobb nehézsége
Az Allianz Hungária Zrt. a magyar biztosítási piac meghatározó szereplőjeként és a jövő biztosítójaként, illetve a technológiai fejlődés, az innováció és a digitalizáció elkötelezettjeként mindig arra törekszik, hogy amint lehet, beépítse a legújabb vívmányokat biztosítási termékeibe. A biztosító az informatikában és a pénzügyi szférában egyaránt a
Látványos fényfestéssel borította ünnepi díszbe a budapesti KIOSK homlokzatát a Disney+. A naplementét követően népszerű, kultikus karakterek táncoltak a belvárosi épület falán széles mosolyt csalva az arra járók arcára. Így találkozhatott a közönség Aranyhajjal, Pirula pandával, a Star Warsból ismert BB-8 asztromech droiddal és az R2-D2–C-3PO pá
Moszkva számos uniós tagország esetében csökkentette a gázszállításokat a héten technikai okokra hivatkozva. A németek szerint el kell kezdeni a felkészülést az esetleges gázhiányra. Az EU még rá van szorulva az orosz gázra, a szénre és a nem vezetéken érkező olajra ugyanakkor embargót vet ki.
Valóban közeleg a pénzszűke, a csak átlagos startupok nehezen jutnak majd forrásokhoz – de az az alapító nem dolgozik fölöslegesen, aki a nemzetköziben, a hozzáadott értékben, versenyben és kihívásokban gondolkodik. Fürjes Balázs Zoltánnal, a világ egyik legnagyobb egészségügyi innovációs kezdeményezéseként ismert EIT Health regionális igazgatójáva
Egyébként is hányatott sorsú a S.T.A.L.K.E.R. 2. fejlesztése, a háború erre csak rátett még egy lapáttal. Nem mindenki tudott vagy akart elmenekülni a kijevi játékstúdióból, egyesek fegyverrel védik Ukrajnát Oroszország ellen.
Szinte közhelynek számít, hogy akkor lehetünk sikeresek a magánéletben és a munkában egyaránt, ha a két terület egyensúlyban van egymással. Mindannyian tudjuk, mégsem olyan egyszerű megvalósítani. A húr általában sokáig feszül, már-már pattanásig, de előfordul, hogy a felismerés még ekkor sem érkezik meg, csak akkor, amikor már baj van.
A világban egy nemzedék nőtt fel úgy, hogy inflációs problémákról csak szülei elbeszéléséből, illetve a történelemkönyvekből értesült. A hetvenes években még világátlagban kétszámjegyű infláció a világ fejlettebb részén már a kilencvenes évek elején alacsony egyszámjegyűvé szelídült, a fejlődő országok átlagos árszínvonal növekedése pedig nagyjából
A Net Zero Tracker legfrissebb jelentése szerint a károsanyag-kibocsátás megszüntetésére tett ígéretek széles körben elterjedtek, de nem feltétlenül nyújtanak hatékony megoldást az éghajlatváltozás kezelésére.
Évente 28 napot tölt el egy IBD-s beteg megfelelő kezelés nélkül a vécén: a gyulladásos bélbetegségek Magyarországon is több tízezer ember életét nehezítik meg. A témára egy tabudöntögető kampánnyal hívta fel a figyelmet a Bristol Myers Squibb gyógyszercég és a Magyarországi Crohn-Colitises Betegek Egyesülete, ennek részeként három várost bejáró ké
A vakációt tervezők130 ezer forinttal többet szánnak nyaralásra, mint a Covid-járvány előtt. A nyaralást tervezők aránya is nőtt, és többségüknek már természetesen, hogy utasbiztosítást is kötnek ilyenkor.
1600 forintos áron kínálták a hazai zöldbabot a Budapesti Nagybani Piacon az elmúlt héten, ami 50 forinttal volt magasabb, mint a 2021. évi azonos időszakban. A zöldborsó termelői ára viszont 28 százalékkal (912 forint/kilogramm) volt alacsonyabb május-június folyamán az előző év azonos időszakához képest.
Október 1-ig marad 480 forint a benzin és a gázolaj literje, továbbra is 1600 forintos átlagáron lesz kapható a csirkemell, 1500 forint pedig a sertéscomb kilója. Már ha lesz ezekből a termékekből, valamint a többi hatósági áras termékekből. Csütörtökön ugyanis eldőlt, hogy a kormány még tovább tartja fent a piaci árakba beavatkozó intézkedéseit. E
Az áfa rendszerében főszabály szerint az adófizetési kötelezettséget annak a ténynek a bekövetkeztetése keletkezteti, amellyel az adóztatandó ügylet tényállásszerűen megvalósul. Az ügylet teljesítéséről tehát számlát kell kiállítani, de vajon mi történik akkor, ha az adót is tartalmazó számla kibocsátása a teljesítés hiányában valósul meg?
Májusban 2 százalékkal, azaz 151 milliárd forinttal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon – közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ). A fejlett piacok tőzsdéin negatív nulla, a fejlődő piacokon pozitív nulla volt az elmozdulás. A magyar börze ezzel szemben jelentősen alulteljesített. A forint az euró
Az összegzésből, ami a szántóföldi növények idei évi történéseit veszi számba, nem maradhat ki egyik legfontosabb növénykultúránk, a napraforgó sem. Érdemes visszatekinteni, mi minden történt a napraforgótáblákon az idei évben.
Az InnoElectro kiállításon megtekinthettük az Endrich Bauelemente Vertriebs GmbH magyarországi képviseletének egyedülálló E-IoT platformját. A vállalat exportigazgatójával, és a termékfejlesztési részleg vezetőjével Kiss Zoltánnal beszélgettünk az innovációs központjuk alakulásáról, aktuális fejlesztésekről, valamint a German Innovation Awardra val
Lesz elég paprika és paradicsom idén itthon, és a minőség is sokkal jobb lesz, mint tavaly – fogalmazott az InfoRádiónak az alapvetően szentesi termelőket tömörítő DélKerTÉSZ szövetkezet elnöke. Nagypéter Sándor a többi között arra is felhívta a figyelmet, hogy a termelési költségek egy év alatt 30-40 százalékkal növekedtek.
Fontos nyugati vezetők tettek látogatást Kijevben, ahol uniós tagjelölti státuszt és újabb fegyverszállítmányt is ígértek. Zelenszkij további orosz szankciókat és gázembargót kér. Mariupol ostrománál ezrével halhattak meg civilek, az oroszok szerint viszont ez továbbra is csak egy különleges hadművelet - pedig már 114. napja tart a háború.
London természetesen csak a magyar kormány értelmezése szerint támadta meg a vallásszabadságot. Orbán Viktor ugyanis erre hivatkozva vétózta volna meg a hatodik európai uniós szankciócsomagot, ha a beutazási tilalommal sújtott személyek közül nem veszik ki Putyin szoros szövetségesét, Kirill moszkvai pátriárkát. Kivették.
Hatmilliárd euró állami segítséghez jutnak az osztrák háztartások és vállalkozások idén az infláció miatt. Egyszeri juttatások helyett azonban többen olyasmit javasolnak, amihez mi magyarok szinte már úgy hozzászoktunk, mint a levegővételhez.
Július 1-től az év végéig létszámstopot rendelt el a román kormány a közszférában, de ez nem érinti a folyamatban lévő alkalmazásokat - közölte csütörtökön a bukaresti kabinet.
A Gazprom egyáltalán nem sértődött meg azon, hogy így elszállt az energiahordozók ára. A szankciók miatt nem tudják helyreállítani az Északi Áramlatot, viszont készülnek a Kínába történő gázszállítások megindítására.
Az Oracle Fusion Cloud Customer Experience (CX) és Gretchen Rubin, az ötszörös New York Times bestseller író és podcaster új kutatása szerint az emberek azt szeretnék, ha a márkák megmosolyogtatnák és megnevettetnék őket, de az üzleti vezetők félnek a humor alkalmazásától az ügyfélkapcsolatokban. A Happiness Report 14 ország több mint 12 000 fogy
A parlagfű (Ambrosia) pollenje olyan erős, hogy még azokat is érintheti, akiknek általában nincs pollenallergiája. A növény – nemcsak az emberek, de az állatok esetében is – még kis mennyiségben is kiválthat allergiás reakciókat, például szénanátha, kötőhártya-irritáció és allergiás asztma.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) gyorsított ágazati vizsgálatot indított a hőszigetelő anyagok hazai piacán, mivel a jelek alapján a verseny torzulhatott az áremelkedéssel küzdő szektorban.
Fokozódik a lottóláz hazánkban, miután a Hatoslottó jackpotja a játék történetének ötödik legmagasabb összegével kecsegtet. A halmozódás az Ötöslottót is utolérte, a két számsorsjáték főnyereménye szinte fej-fej mellett emelkedik. A Hatoslottón 16 hete nem született telitalálatos, a játék heti várható főnyereménye így meghaladta az 1,68 milliárd
Pluszba fordultak a számok a terménypiacokon csütörtökön mind Amerikában, mind Európában. Chicagóban a búza 2,9 százalékkal, a kukorica 1,8 százalékkal, a szójabab 1 százalékkal drágult. A repce 1,2 százalékos értékcsökkenése kivételt jelentett. Európában mind a négy kiemelt agártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa i