2022. június 9. csütörtök

jún. 9
8:18
Újabb szexuális bűncselekménnyel vádolják meg Harvey Weinsteint Nagy-Britanniában (Márkamonitor)
Harvey Weinstein bukott hollywoodi filmproducert Nagy-Britanniában kétrendbeli szeméremsértéssel vádolják meg, amelyeket a gyanú szerint 1996 nyarán követett el Londonban.   Az angol-walesi főügyészség (Crown Prosecution Service, CPS) az összegyűjtött bizonyítékok áttekintése után arra utasította a Metropolitan Police-t – a londoni rendőrséget -, h
jún. 9
8:24
Veszélyhelyzet november 1-jéig: kihirdették a meghosszabbításról szóló törvényt és több kormányrendeletet (Adózóna)
A Magyar Közlöny 95. számában június 8-án este megjelent a 2022. évi VI. törvény a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról. A jogszabály passzusai – két kivételtől eltekintve – már tegnap este 9 óra (a kormányrendeleteké 10 óra) óta hatályosak.
jún. 9
8:24
Sikeres kötvénykibocsátást jelentett be Varga Mihály (hirado.hu)
Magyarország sikeresen bocsátott ki kötvényeket a nemzetközi piacon, a befektetők továbbra is bíznak a magyar gazdaságban – adta hírül közösségi oldalán Varga Mihály pénzügyminiszter.
jún. 9
8:24
Zelenszkij megpecsételte Szeverodonyeck sorsát (vg.hu)
Továbbra is Donbászban zajlanak a legsúlyosabb harcok.
jún. 9
8:24
Baromfi: betiltották a növekedési antibiotikumos húsokat (Agrárágazat)
Többé nem vesznek át olyan baromfi- és más húsféleségeket, amiket növekedéssegítő antibiotikumokkal kezeltek.
jún. 9
8:30
Szijjártó Péternek jelentettek magyar újságírókról magyar diplomaták (Menedzsment Fórum)
Nyilvánosságra kerültek egyes táviratok, amelyekben a nagykövetségek tájékoztatták a külügyminisztériumot magyar újságírók mozgásáról, találkozóiról.
jún. 9
8:30
Gőzerővel támadnak a penészgombák és a levéltetvek (Mezőhír)
Az esővel beindulnak a gombás betegségek a most érő gyümölcsökben, a molyok és cseresznyelegyek is elemükben vannak.
jún. 9
8:30
Innovatív megoldásokkal bővül az Axiál Kft. portfóliója a légi úton történő precíziós kijuttatás területén (GépMax)
A légi növényvédelem az utóbbi években ugrásszerű fejlődésnek indult a dróntechnológia térnyerésének köszönhetően.
jún. 9
8:36
Luxushús a magyar hentespultokban: 16 ezerért mérik kilóját ennek a terméknek (Pénzcentrum)
Azt hihetnénk, hogy a Magyarországon is feltörekvőben lévő strucctenyésztési ágazat mára elérte, hogy legalább időszakosan felkerüljön a boltok polcaira a rendkívül egészséges strucchús. Ahogy az a vadhúsok esetében a nagyobb élelmiszerláncoknál szezonálisan vagy állandó jelleggel, bár nem túl széles kínálati skálán, de megtörténik. Jelenleg azonba
jún. 9
8:36
Komoly csökkenés jöhet az okostelefonok számában (vg.hu)
A legnagyobb csökkenés Kelet-Közép-Európában várható, ahol a szállítások nagyon komoly mértékben, 22 százalékkal eshetnek vissza.
jún. 9
8:36
Buknak a kalóztartalmakra a magyar fiatalok (MMonline)
A magyar fiatalok még mindig hamisított terméket vásárolnak, és kalóztartalmakat fogyasztanak – derül ki az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala felméréséből.A megkérdezett, 15 és 24 év közötti európaiak több mint fele (52%) nyilatkozott úgy, hogy az elmúlt évben legalább egy hamisított terméket vásárolt az interneten, akár szándékosan, akár vé
jún. 9
8:42
Kína kitart a brutális korlátozások mellett, itt az újabb lezárás (Portfolio)
Sanghaj egyes részein csütörtökön új zárlatokat vezettek be, és Minhang kerület lakóit arra utasították, hogy két napig maradjanak otthon a Covid-19 terjedési kockázatának csökkentésére. A több mint 2 millió embernek otthont adó Minhang június 11-én teszteket végez minden lakoson, és a korlátozásokat a tesztek befejezése után feloldják - közölte a
jún. 9
8:42
2022. június 9. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
jún. 9
8:44
Egyre többen fedezik kölcsönnel a BNPL-vásárlásaikat - egyesek közelgő hitelválságtól tartanak (Portfolio)
A Citizens Advice, fogyasztói tanácsadó szervezet megállapította, hogy ötből két vásárló a BNPL-hitelek törlesztésére vett fel kölcsönt, ami az eleve pénzszűkében lévő fogyasztók körében egy hirtelen kipattanó hitelválsággal fenyeget.
jún. 9
8:46
Megint történelmi mélypontja fenyegeti a forintot – Most áttörheti a 400-at? (Portfolio)
Kis megnyugvás után megint a 400-as történelmi mélypont fenyegeti a forintot, hiszen a szerdai jelentős gyengüléssel 395 fölé kúszott az euró jegyzése. Ma az egyhetes irányadó kamatról dönt az MNB, alapesetben nem számítanánk változtatásra, kérdés, hogy a jelenlegi gyenge forintárfolyam befolyásolja-e a jegybankot.
jún. 9
8:48
Már eljárással is fenyeget Brüsszel a kettős benzinár miatt (Menedzsment Fórum)
Kötelezettségszegi eljárás indulhat, ha marad az uniós állampolgárokat megkülönböztető gyakorlat.
jún. 9
8:48
Milliárdos bukót jelent a Wáberer Hungária Biztosítónak az új pótadó (Portfolio)
1,2 milliárd forint biztosítási pótadót fizethet idén, és nagyjából ennyit jövőre is a Wáberer Hungária Biztosító.
jún. 9
8:48
Itt a friss lista: ezek a legnépszerűbb egyetemi képzések Magyarországon 2022-ben (Pénzcentrum)
Megjelent a 2022-ben legnépszerűbb felsőoktatási képzések listája: gazdálkodás és menedzsment szakra több mint tízezren jelentkeztek – írja az Eduline.
jún. 9
8:48
A modern technológiák az élelmezésbiztonságot is szolgálják (Magyar Mezőgazdaság)
A mezőgazdasági termelés hatékonyságának és versenyképességének növeléséhez elkerülhetetlen a modern technikai vívmányok széleskörű alkalmazása – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Kite d.o.o. Szávaszentdemeteren megvalósult beruházásának ünnepélyes átadásán.
jún. 9
8:48
Egyre többen foglalnak szobát a metaverzumon keresztül (BitcoinBázis)
A járvány lecsengése után az utazók jelentős többsége továbbra sem szeretne senkivel találkozni. A szállodai foglalásokat is inkább a metaverzumon
jún. 9
8:54
Kiderült: nem tolongtak a külföldi befektetők az új magyar devizakötvényekért (Portfolio)
Megvannak az új magyar devizakötvények főbb kibocsátási adatai, amelyekből az látszik, hogy a korábbi kibocsátásoknál visszafogottabb volt a befektetői érdeklődés és tágultak a felárak is. Bizonyára ez az oka annak, hogy a minap megteremtett, legfeljebb 4,5 milliárd eurónyi új forrásbevonási keretből végül az Államadósság Kezelő Központ csak 3,5 mi
jún. 9
9:00
2023-tól megszűnik a kkv-k iparűzésiadó-kedvezménye (Piac és Profit)
A jövő évi költségvetési törvényjavaslat megvédi a rezsicsökkentést, a kormány 670 milliárd forintos alapot hoz létre annak érdekében, hogy a lakosság és a családok ne fizessenek többet gázra és villamos energiára - mondta Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium (PM) államháztartásért felelős államtitkára a Hír TV műsorában.
jún. 9
9:00
Összeomlott a Citi fizetési rendszere egy piaci pánik során (Portfolio)
A Citigroup a koronavírus miatti piaci pánik csúcspontján technológiai hibát szenvedett el, ami miatt egy tőzsdei elszámolóház szolgáltatásaira kellett hagyatkoznia, hogy teljesíteni tudja a származtatott ügyletekre vonatkozó marginfizetéseket.
jún. 9
9:00
Csökkenés várható a nyitáskor a tőzsdén (hirado.hu)
Csökkenés várható csütörtökön nyitáskor a Budapesti Értéktőzsdén.
jún. 9
9:00
Már két Big Four cég fontolgatja a kettéválást (vg.hu)
A könyvvizsgálói összeférhetetlenség fékezi a gyorsan növekvő tanácsadás terjeszkedését.
jún. 9
9:02
Bennfentes információ, mire számíthatnak hóvégén az adósok a kamatstop után (Piac és Profit)
Jelentősen megnőnek a meglévő, változó kamatozású lakáshitellel rendelkező családok terhei a kamatstop után. Ugyan döntés még nem született róla, a jelenlegi piaci információk szerint június 30. után csak a rászorulók kölcsönkamatai állnak majd védelem alatt, így rengeteg adósra szakad majd rá jóval magasabb törlesztőrészlet. Vincze Krisztián, a GV
jún. 9
9:06
Egyre több ingatlan-bérbeadó megy a biztosra (Infostart)
Egyre több bérbeadó szabja a beköltözés feltételéül a közjegyző előtt tett egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozatot, az okirat segítségével ugyanis közvetlenül végrehajtást lehet indítani a nem fizető vagy kiköltözni nem akaró bérlővel szemben – tájékoztatott a Magyar Országos Közjegyzői Kamara.
jún. 9
9:06
Hernádi Zsolt: kíváncsi vagyok, hogy kapunk-e vissza pénzt az államtól, amikor majd épp megint rosszul megy (Portfolio)
Interjút adott a Mandinernek Hernádi Zsolt, a Mol-vezér többek között az orosz olajembargó hatásairól, a magyarországi és a régiós üzemanyag-ellátás biztonságáról, egy esetleges gázembargó hatásairól és a különadókról is beszélt, utóbbival kapcsolatban kiemelte, hogy a Mol az elmúlt évek beruházásaihoz nem kért támogatást, és bár most valóban magas
jún. 9
9:06
Eladó Johnny Depp és Amber Heard korábbi Los Angeles-i lakása (vg.hu)
Az ingatlan az 1930-ban épült Eastern Columbia Buildingben található.
jún. 9
9:06
Tovább bővítette 5G roaming szolgáltatását a Vodafone (MMonline)
Már összesen 29, európai és Európán kívüli országban élvezhetik utazás közben az ügyfelek az újgenerációs mobilhálózat nyújtotta előnyöket. A Vodafone 5G roaming szolgáltatását az egyik legnépszerűbb nyári külföldi desztináción, Horvátországban is többletköltségek nélkül használhatják az ügyfelek 5G-képes készülékeikkel.Az egyik legnagyobb online u
jún. 9
9:06
Felfüggesztené az EU a magyar benzinárstopot, figyelmeztették az Orbán-kormányt (rtl.hu)
Ha a kormány nem enged, kötelezettségszegési eljárás indulhat az ország ellen. Brüsszel Palkovics Lászlótól vár magyarázatot.
jún. 9
9:06
Az élelmiszerek kiskereskedelme hét százalékkal nőtt (Agrofórum)
Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben a forgalom volumene 7,1 százalékkal növekedett. Az élelmiszer-kiskereskedelem 76 százalékát adó élelmiszer jellegű vegyes üzletek értékesítési volumene 6,8 százalékkal, az élelmiszer-, ital-, dohányáru-szaküzleteké 8,0 százalékkal emelkedett.
jún. 9
9:12
Csak hiszed, hogy vásároltál egy lakást! (ProfitLine)
Az építőipar, azon belül a lakóingatlan fejlesztés is azon szektorok közé tartozik, melyet jelentős általános bizonytalanság kezdett övezni idén. Ennek a kockázatait számos ingatlanfejlesztő úgy hárítja át a vevőkre, hogy azok ennek egyáltalán nincsenek tudatában, az aláírt szerződés pedig napjainkban sok esetben egyáltalán nem garantálja, hogy az
jún. 9
9:12
A Skandináv lottó nyerőszámai a 23. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták a Skandináv lottó 2022/23. heti nyerőszámait. A héten egy szerencsés nyertes több mint 106 millió forintot nyert a telitalálatos szelvénnyel.
jún. 9
9:12
Elhalasztják Putyin maratoni telefonos bejelentkezését (vg.hu)
Júniusban nem tartják meg azt a műsort, amelyben bárki kérdezhet az orosz elnöktől.
jún. 9
9:18
Itt az MNB döntése: nem emelkedik tovább a kamat (Portfolio)
A múlt hetivel megegyező, 6,75%-os kamaton hirdette meg csütörtöki egyhetes betéti tenderét az MNB. A lépés nem meglepő, hiszen eddig is havonta egyszer változott csak az irányadó kamat, az pedig a múlt héten megtörtént az újabb 30 bázispontos emeléssel. A havi kamatdöntés gyakorlatát tehát sem a tegnapi nagyon magas inflációs adat, sem a forint új
jún. 9
9:18
A kínai export májusban duplázott a várthoz képest (hirado.hu)
A várakozásokat meghaladó mértékben erősödött a kínai export és import növekedése májusban.
jún. 9
9:20
Sörszövetség: drágább lesz a sör, de van jó hír is (Portfolio)
Az energiaválság és az ukrán háború után július elsejétől jövedéki adóemelés is sújtja a söripart, ami további áremelkedést fog okozni, de jó eséllyel nem haladja meg élelmiszerek piacán tapasztalt átlagos drágulást – mondta Kántor Sándor, a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója a Portfolio heti Podcastjében, ahol szó volt még a licenc sörök m
jún. 9
9:22
Még messze van a magyar turizmus a válság előtti szinttől (Portfolio)
A vendégéjszakák száma áprilisban a koronavírus-járvány előtti utolsó békeév, 2019 azonos hónapjához mérten 28%-kal csökkent a KSH adatai alapján. Vagyis a turizmus még mindig nem érte el a válság előtti szintet, a trend azonban kedvező az elmúlt hónapokban.
jún. 9
9:24
Júliustól támogatás jár a fiatalok foglalkoztatásához (Adózóna)
Júliustól már dolgozhatnak a támogatással elhelyezkedő fiatalok – közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM)...
jún. 9
9:24
Elárulta az Erste Bank, mekkora különadót fizet (Portfolio)
Az idei évre betervezett 6,5 milliárd forintos bankadó mellett 19 milliárd forint extraprofitadót fizethet az Erste Bank – válaszolta a hitelintézet a Portfolio megkeresésére. Az Erste Bank a második, amely a bankok közül ezt nyilvánosságra hozta.
jún. 9
9:24
Nem uralkodnak paradicsomi állapotok az ipari paradicsom piacán (Agroinform)
Csaknem egymillió tonnával csökkentette globális ipari paradicsom termés-előrejelzését a WPTC.
jún. 9
9:24
A Világbank csökkentette globális növekedési prognózisát (TőzsdeFórum)
A Világbank 1,2 százalékponttal 2,9 százalékra csökkentette idei globális növekedési előrejelzését kedden, és arra figyelmeztetett, hogy Oroszország ukrajnai háborúja súlyosbította a pandémia okozta károkat, így számos országnak recesszióval kell szembenéznie.
jún. 9
9:24
Brüsszel nem érti, hogy a külföldieknek miért kell többet fizetniük a benzinért (444.hu)
Palkovics Lászlótól várnak magyarázatot.
jún. 9
9:24
Visszatérőben a külföldi turisták (vg.hu)
Hétszeresére nőtt az áprilisi vendégéjszakák száma.
jún. 9
9:26
9000 forintnál tartotta magát az OTP (TőzsdeFórum)
Napi Kevésbé eseménydús napon van túl az OTP árfolyama, mérsékelt forgalom mellett kis gyengülést produkált az árfolyam, napon belül 9000 alá is benézve. A lefordulás után egyelőre nagy lendületet nem kapott az eladói momentum, így a papír támaszai sem kerültek sokkal közelebb. 8500 lokális aljként mankó, míg 8000 historikus technikai szintet jelen
jún. 9
9:28
Rekordév után tőzsdére készül a FaceKom (TőzsdeFórum)
Rekordárbevétellel és nyereséggel zárta a 2021-es évet a nagyvállalati digitális ügyfélkiszolgálás terén meghatározó pozíciójú, magyar tulajdonú FaceKom.
jún. 9
9:30
Rákattantak a gazdagok egy befektetésre, ami sokak szerint egy fekete doboz (Portfolio)
Jelentősen növelték tavaly a milliárdosok vagyonát kezelő bizalmi vagyonkezelők a magántőke-befektetésekben való részesedésüket – írja a UBS friss, family office-okra vonatkozó jelentésére hivatkozva a Financial Times.
jún. 9
9:30
Támasza tartotta a MOL árfolyamát (TőzsdeFórum)
Napi Lenézett 20 napos mozgóátlagához és a 2700-2750 forintos támaszzónához a MOL árfolyama a szerdai kereskedésben, innen visszafordulva tudott végül kis pluszban zárni 2802 forinton. Első visszatesztnél egyelőre jól szerepelt a támasz, alacsony forgalom mellett ugyan, de jött vételi erő 2750 alatt. Ahhoz azonban, hogy felfelé megnyíljon tér elsős
jún. 9
9:32
Tovább terjeszkedne Amerikában a Volkswagen (Portfolio)
A Volkswagen "aktívan" keresi az új összeszerelő és akkumulátor-üzemek létrehozásának lehetőségét az Egyesült Államokban - mondta Scott Keogh, a Volkswagen of America vezérigazgatója szerdán a CNBC-nek.

Keresés