A Kormány a költségvetési túlköltés miatti elszaladó hiányt speciális adókkal (extraprofit adókkal) kívánja finanszírozni. A hivatkozás az, hogy egyes ágazatok az áremelkedések miatt jelentős többlet nyereséget érnek el. Ennek ellenére mégsem a nyereséget (profitot, adó előtti eredményt), hanem az adott ágazatok, cégek árbevételét adóztatja, ami ni
A magyar nagykorú lakosság 91 százaléka számára fontos, hogy félretegyen egészségügyi költéseire, a megkérdezettek 72 százaléka pedig rendszeresen költ is valamilyen egészségápoláshoz kötődő termékre, a válaszadók 21 százaléka tagja valamelyik egészségpénztárnak - közölte az OTP Egészségpénztár kedden az MTI-vel a megbízásából készült felmérés alap
A legnyereségesebb ágazatok 30 százalék feletti árbevétel-arányos adózott eredményt értek el, de közülük egyetlen sincs, amelyre vonatkozna az „extraprofitadó” – számolta ki a GKI. Közel 322 ezer cég adatait tekintették át. A számok egészen meghökkentőek.
A Green Pledge vállalás életre hívói – Önszabályozó Reklám Testület (ÖRT), a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) és a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (MAKSZ) – elkötelezettek az iránt, hogy a reklámkészítés folyamata során kiemelt figyelmet fordítsanak a környezetvédelemre, a környezet megfelelő ábrázolására, magatartási formákra é
Június első hetében folytatódott a meleg, kissé csapadékos, változékony nyári időjárás. Az országon több hullámban áthaladó csapadékfrontok szeszélyes eloszlásban öntözték a földeket. A lehullott eső néhány milliméter és felhőszakadás között ingadozott, esetenként jéggel jött a csapadék. A nappali hőmérséklet 20-30 C0 között ingadozott, éjjel pedig
Kis változtatással jelentős eredmények érhetőek el: a vezérlő- és kapcsoló berendezés gyártók mindennapi munkájában gyakran kis változtatásoknak jelentős szerepe lehet. Ezt a Rittal az AX kompakt szekrényrendszerének új belső szerelősínjével ismét bebizonyítja. Nagyobb mozgásteret, több beépítési lehetőséget biztosít a kapcsolószekrények belső kial
A klímaválság kellős közepén vagyunk, a zöld átállást minél hamarabb be kell vezetni, ezt a folyamatot az ukrajnai háború fel fogja gyorsítani - jelentette ki Frans Timmermans, az európai zöld megállapodásért felelős uniós biztos kedden, az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal idén kiemelt figyelmet fordít az Online Számla Rendszer adatainak elemzésére. Az ügy rengeteg vállalkozást érint idehaza, ezért nem mindegy, hogyan készülnek fel a nagyobb adóhatósági figyelemre az érintettek. Melyek a leggyakoribb adatszolgáltatási hibák, mik az eddigi vizsgálati eredmények gyakorlati tapasztalatai, ho
Június 9-én, csütörtökön 21 órakor a veszprémi Malomkertben A játszma című film díszbemutatójával kezdődik a négynapos Magyar Mozgókép Fesztivál, ahol az alkotók közül többek között jelen lesz Nagy Zsolt, Staub Viki és Hámori Gabriella is. Június 10-én 15 órakor a balatonfüredi Balaton moziban az Egészséges erotika vetítésével a fesztivál megemlé
A letartóztatásban lévő két ember egyike Schadl György, Völner Pál egykori államtitkár szabadlábon védekezik. Tizenhatra nőtt, vagyis újabb gyanúsítottja van, az igazságügyi tárca volt miniszterhelyettesét és a Magyar Végrehajtói Kar elnökét érintő, csaknem 900 millió forintos korrupciós ügy gyanúsítottjainak száma – tudta meg a hvg.hu. Az ügyben
A száz éve született Kovács Ferenc (1921–2015) akadémikust, az Állatorvostudományi Egyetem hajdani rektorát a One Health – Egy az egészség megközelítés egyik úttörőjeként mutatta be a tiszteletére május 19-én rendezett budapesti tudományos ülésen Balázs Ervin akadémikus, az MTA Agrártudományok Osztályának elnöke és Jörg Hartung, a Nemzetközi Állath
A 2023-as költségvetés keddi benyújtásakor és azt követően sem kapott nagy figyelmet a 330 oldalas törvényjavaslat legelején elhelyezett váratlan kormányzati lépés, pedig fontos üzenet lehet a befektetők és a hitelminősítők felé. Az új fiskális szabály értelmében, ha jövőre a GDP-növekedés kedvezőbb lesz a tervezettnél, akkor az ennek nyomán előáll
Tovább bővül a Magyar Termék védjegyekkel ellátott készítmények száma a Tesco kínálatában: a hazai eredet és az ellenőrzött minőség hangsúlyozása érdekében az üzletlánc mostantól a saját márkás árucikkein is használni fogja a Magyar Termék Nonprofit Kft. tanúsító védjegyeit. „Ma már 220 vállalat több mint 5000 terméken használja a védjegyek valam
Egyre inkább a fenntarthatóság lesz a fejlesztések meghatározó célja azoknál a termelőcégeknél, akik fejlett ipar 4.0 technológiákat és megoldásokat használnak– derül ki a Schneider Electric és az MIT Technology Review közös kutatásából. Ezek a vállalatok elsősorban szenzorokat és teljesítmény menedzsment eszközöket alkalmaznak, ezáltal több adatta
Egyre több bérbeadó szabja a beköltözés feltételéül a közjegyző előtt tett egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozatot, az okirat segítségével ugyanis közvetlenül végrehajtást lehet indítani a nem fizető vagy kiköltözni nem akaró bérlővel szemben.
Sajtójelentések szerint februárban Oroszország masszív rakétatámadást indított Harkiv ellen, amelynek célja Ukrajna egyik legnagyobb ipari centrumának és katonaipari központjának megsemmisítése volt. A támadás során lebombázták a Harkivi traktorgyárat (Kharkiv Tractor Plant).
Megközelítette a 7 százalékot a babaváró hitel június elején közzétett referenciakamata, ami több mint 1 százalékpontos emelkedést jelent az előző hónaphoz képest.
Egyre több bérbeadó szabja a beköltözés feltételéül a közjegyző előtt tett egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozatot, az okirat segítségével ugyanis közvetlenül végrehajtást lehet indítani a nem fizető vagy kiköltözni nem akaró bérlővel szemben - tájékoztatta a Magyar Országos Közjegyzői Kamara az MTI-t.
Gazdasági adatok tekintetében ma a KSH az ipar és a külkereskedelem áprilisi statisztikáit publikálja, ennél azonban jóval fontosabb lehet a májusi inflációs adat, amely a forint árfolyamát is jelentősen befolyásolhatja. Az MNB-alelnök a múlt héten már utalt rá, hogy a jegybank számításai szerint 10,5% környékére emelkedhetett az inflációs ráta az
Vlagyimir Putyin orosz elnök gyűlölete a nyugati demokratikus modell ellen irányul, és szét akarja rombolni az Európai Uniót - jelentette ki Angela Merkel volt német kancellár kedden Berlinben, Oroszország Ukrajna ellen indított háborújával kapcsolatban.
Az ukrán-magyar határszakaszon 5535 ember lépett be kedden Magyarországra, míg a román-magyar határszakaszon belépők közül 4932-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szerdán az MTI-vel.
A reuters értesülései szerint Pakisztán a kabinet által kedden jóváhagyott energiatakarékossági terv részeként hatról öt napra csökkenti a hivatalos munkahetet az energia- és üzemanyag-fogyasztás csökkentése érdekében.
Bereményi Géza először Cseh Tamásnak írt dalszövegeivel lett országosan ismert, aztán novelláival, forgatókönyveivel, színdarabjaival, filmrendezéseivel, az utóbbi években pedig regényíróként is a legnagyobbak közé emelkedett. A Bereményi kalapja portréfilmben Tóth Barnabás kíséri és kérdezi végig Bereményit az életén. Beszélgetőtársát Bereményi, m
Amerikában vevői, Európában eladói fölény alakult ki kedden a terménypiacokon. Chicagóban a búza ára ugyan 1,6 százalékkal csökkent, de a kukorica 2 százalékkal, a szójabab 1,8 százalékkal, a repce pedig 1,3 százalékkal drágult. Európában mind a négy kiemelt agártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.
A sok napsütés mellett gomolyfelhők képződnek, majd nyugat felől frontális felhőzet érkezik, amely éjszaka halad kelet felé. Késő délutántól a Dunántúlon megnő a záporok, zivatarok esélye, melyek éjszaka már a középső országrészben is kialakulhatnak.