A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának döntése nyomán tizenhárom pályázó kap több mint 73 millió forintos üzemeltetési, huszonhat pályázó pedig mintegy 140 millió forintos műsorkészítési támogatást – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága az MTI-vel. A televíziók közül sikeresen pályázott a Régió TV Esztergom, a Szentes Tele
A kormány átadta a 2023-as költségvetésről szóló törvényjavaslatot a Költségvetési Tanácsnak, amely véleményezte azt. Arról már beszámoltunk, hogy még a KT véleménye szerint is több sebből vérzik a jövő évi büdzsétervezet kiadási oldala, most viszont azt mutatjuk be, milyen számokat vár a kormány a különadó-emelésekből. Ha összeadjuk a Tanács által
Mészáros Lőrinc cégei a legnagyobbak összesítésben, de egyéniben a Garancsi István-féle Market a bajnok. 12 vállalat, 130 milliárd forintos tiszta nyereség.
Átfogó felújítást követően megnyílt a Szépművészeti Múzeum felújított Barokk csarnoka, így csaknem 80 év után látogatható újra egyidejűleg az épület három, a legfontosabb építészeti stílusjegyeket megidéző, impozáns nagy csarnoka. A Reneszánsz, valamint a 2018-ban, átfogó rekonstrukció után megnyílt Román mellett, péntektől a most felújított, csa
Laár Andrással társasjátékozni éppen olyan, ahogy azt elképzeled: belefér, hogy ne vedd túl komolyan magad és, persze sokkal több a beszélgetés, mint maga a játék. Laársasoztunk!
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) Médiatanácsának döntése nyomán tizenhárom pályázó kap több mint 73 millió forintos üzemeltetési, huszonhat pályázó pedig mintegy 140 millió forintos műsorkészítési támogatást - közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága pénteken az MTI-vel.
Ugye ismerik a játékot: „Mi lennél, ha…? Ha fa, ha virág, ha állat, ha víz, ha szín, ha dal…lennél”? Kárász Esztert biztosan a mesebeli Hétszínvirágnak képzelném, akinek minden varázsszirma más és más színű. Akit nem lehet egykönnyen bemutatni, mert annyiféle sorsot élt már.
Az OTP vegyesvállalatot alapít a Kínai Népköztársaságban 15 százalék tulajdoni részesedéssel, fogyasztási hitelezésre, az erről szóló megállapodásokat 2022. június 2-án írták alá a partnerek - közölte az OTP Bank Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
A nyár kedvenc fröccsbora a könnyed, mégis tartalmas rosé vagy rozé, ami színében a lazactól a pinkig, ízében az epertől a málnáig sok mindent felidézhet, attól függően, hogy hol és miként készült. No de mi is ez a kategória, hol helyezkedik el a borfajták között, és egyáltalán honnan származik?
A fotós olyan sajátos koktélt főz a giccsből, a groteszkből és a humorból, hogy azt lehetetlen nem felismerni. Cikkajánló a friss Forbes Life különszámból.
Az egyik legkomfortosabb fűtési móddal pénzt, energiát és helyet takarítunk meg. Az elektromos padlófűtés telepítése gyors, egyszerű és olcsó. Használatáva megjelenik a szobánkénti vezérlés lehetősége, így más-más hőmérsékletet tudunk biztosítani, ami nagyobb komfortot jelent, és alacsonyabb fűtési költséggel működtethető. Valljuk be: jobban szeret
Kereskedelmi mennyiségben szeretnék gyártani Vietnámban azt a sertéspestis elleni vakcinát, melyet amerikai tudósokkal közösen fejlesztettek ki. A hat hónapig védettséget adó oltásról az ázsiai ország agrárminiszter helyettese számolt be.
Hatékonyabb megelőzés, eredményesebb terápia, jobb ellátásszervezés – sok más mellett ezek lehetnének az előnyei az egészségügyben keletkező tengernyi adat elemzésének és hasznosításának.
Az osztrák OMV schwechati finomítóját az üzem leállásával járó rendszeres karbantartása után nem tudják időben újraindítani – írta a VG iparági forrásokra hivatkozva, amelyek szerint ez a helyzet ellátási gondokat vetít előre.
Az osztrák OMV schwechati finomítóját az üzem leállásával járó rendszeres karbantartása után nem tudják időben újraindítani - írta a VG internetes oldalán pénteken iparági forrásokra hivatkozva, amelyek szerint ez a helyzet ellátási gondokat vetít előre.
Eladói fölénnyel fejeződött be a hét a terménypiacokon. Chicagóban a búza 1,6 százalékkal, a kukorica 0,2 százalékkal, a szójabab 1,7 százalékkal, a repce pedig 1 százalékkal lett olcsóbb. Európában a malmi búza 1,1 százalékos, a kukorica 0,5 százalékos, a repce pedig 2,6 százalékos mínuszt szedett össze. A takarmánybúza kurzusa stagnált.
A Közép-afrikai Köztársaság egy rendkívüli módon elszegényedett közép-afrikai ország, amely az elmúlt években kizárólag a súlyos belső konfliktusai miatt került
Az osztrák OMV schwechati finomítóját az üzem leállásával járó rendszeres karbantartása után nem tudják időben újraindítani - írta a VG internetes oldalán pénteken iparági forrásokra hivatkozva, amelyek szerint ez a helyzet ellátási gondokat vetít előre.
A kisméretű automata autókról azonban sokáig az jutott eddig eszünkbe, hogy lassabbak és szomjasabbak, mint kézi váltós társaik. Pedig a valóság mostanra sokat változott: az automata váltós kisautók minősége rendkívül sokat javult az elmúlt években.
Májusban az elemzők által vártnál több új munkahely jött létre a nem mezőgazdasági ágazatokban az Egyesült Államokban, a munkanélküliségi ráta ugyanakkor megegyezett az áprilisival.
A Volánbusz járműfiatalítási programja részeként száznegyven új busszal bővülhet a társaság járműflottája - tájékoztatta a közlekedési cég szombaton az MTI-t.
Magyarországon mindössze 31 százalék az asszisztenciabiztosítással rendelkező autósok aránya - közölte az MTI-vel pénteken a Smartsurance Technologies.
Egy várva várt kirándulás során senki sem szeretne megsérülni, hiszen az akár teljesen tönkre is teheti a programot. Azonban a baleset kellemetlen sajátossága, hogy természeténél fogva éppen olyankor történik, amikor egyáltalán nem számítunk rá. A kirándulások során a környezetünkben megtalálható növények közül több is segítségünkre lehet a bajban.
A balatoni ingatlanárak emelkedése, sokakat arra ösztönözhet, hogy inkább külföldön, a Magyarországról is gyorsan elérhető tengerpartokon vásároljanak nyaralóingatlant. Hiszen így közel ugyanannyiért vagy kicsivel többért mégiscsak tengerparti nyaralónk lehet. Egy külföldi ingatlanvásárlás azonban rejt némi plusz kockázatot magában, hiszen nem isme
Az ukrán-magyar határszakaszon 6729 ember lépett be pénteken Magyarországra, míg a román-magyar határszakaszon belépők közül 4986-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).
Június közepétől újabb fejlesztések lépnek életbe a közösségi közlekedésben, ezek a vonatos és a buszos szolgáltatásokat egyaránt érintik. A fejlesztések egy része a nyári szezonra szól, elsősorban a Balaton jobb megközelítését szolgálja, más része nem szezonális, egyes térségek közlekedése alapvetően átalakul, nagyon sok település kap sűrűbb, álta
A koronavírus-járvány éveiben még az életbiztosítások voltak a magyar biztosítási piac motorjai, most ez megfordult: a nem-életbiztosítások díjbevétele 11,0%-kal nőtt az életbiztosítások 8,2%-ával szemben az első negyedévben. A számok mögé tekintve azonban „csak” az egyszeri díjas termékek visszaesése magyarázza ezt a változást, a rendszeres díjaso
A szélsőséges időjárási jelenségek, a klímaváltozás, illetve kiemelten a tavaszi fagykár évről-évre komoly nehézségeket okoznak a növénytermesztési ágazatnak.
Oroszország a becslések szerint 100 000 tonna búzát küldött szövetségesének, Szíriának, amióta megszállta Ukrajnát – közölte Ukrajna bejrúti nagykövetsége, „bűnözői tevékenységnek” minősítve a szállítmányokat.
Vlagyimir Putyin orosz elnök cáfolta, hogy Moszkva megakadályozná az ukrán kikötőket a gabonaexportban, és azt mondta, hogy a legjobb megoldás az lenne, ha azt Fehéroroszországon keresztül szállítanák a terményeket exportra mindaddig, amíg feloldják az országgal szembeni szankciókat.
Ha 2025-ig az összes irodai lézernyomtatót kiváltanák tintasugaras nyomtatóra, akkor a jelenlegi szint 52 százalékára lehetne csökkenteni az energiakibocsátást, ez 1300 millió kilogramm szén-dioxidot takarítana meg, ami több mint 280 ezer autó forgalomból való kivonásával lenne egyenértékű - derül ki az Epson megbízásából készült kutatásból.