2022. június 28. kedd

jún. 28
13:54
Félmillió élővirág, ezerhatszáz felvonuló az idei debreceni virágkarneválon (Magyar Mezőgazdaság)
Az idén ismét a hagyományos formájában rendezik meg a debreceni virágkarnevált augusztus 20-án: a karneváli menetben félmillió élővirággal feldíszített tizenkét virágkocsit, és ezerhatszáz felvonulót láthat majd a közönség - jelentették be a szervezők a rendezvény beharangozó sajtótájékoztatóján a Nagyerdőben.
jún. 28
13:57
Hová vándoroltak az EKF hotelfejlesztéseinek pénzei? (Menedzsment Fórum)
Veszprém Európa Kulturális Fővárosa lesz jövőre, ennek kapcsán pedig hotelfejlesztési pénzeket is szétosztottak.
jún. 28
14:00
Még drágábbak lettek az albérletek - itt vannak az országos árak! (ProfitLine)
Felgyorsult a drágulás az albérletek országos piacán: havi szinten 2,6 százalékkal emelkedtek a bérleti díjak májusban, szemben az áprilisi 2 százalékkal A fővárosban 2,5 százalékos volt a növekedés. Országosan 20,8 százalékkal, a fővárosban pedig 21,4 százalékkal drágultak az albérletek tavaly májushoz képest. A júniusi kínálat alapján Budapesten
jún. 28
14:03
Luxusberuházás a Jókai utcában, fusiban? (Piac és Profit)
Egy fiatal magyar balerinának valószínűleg kettétörte a karrierjét a Jókai utcai beruházás. A tetőről leomló építési anyag egy 15 lakásos luxusingatlan komplexum elemei voltak. A tervezett lakásokat 150 és 400 millió forint közötti árakon kínálták.
jún. 28
14:06
Közel 4 év alatt közel 4 millió forintnyi visszaélés céges benzinkártyával (Adózóna)
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 48 éves férfi ellen, aki közel négy év alatt több mint 3,7 millió forint értékben tankolt a saját céljaira a céges benzinkártyával – tette közzé a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség sajtóközleményében.
jún. 28
14:06
Kormányszóvivő: Elfogadhatatlan, hogy a Ryanair az utasokra hárítaná az extraprofit-különadót (hirado.hu)
A kormány elfogadhatatlannak tartja és a leghatározottabban elutasítja, hogy a Ryanair az extraprofit-különadóját "visszamenőlegesen is át akarja hárítani az utasaira".
jún. 28
14:06
Árcsökkentésre kényszerítik a Heathrow üzemeltetőjét (vg.hu)
Beruházások maradhatnak el a londoni repülőtéren a forráselvonás miatt.
jún. 28
14:08
Először ítéltek bűnösnek egy svájci bankot pénzmosás miatt (vg.hu)
Több milliárd forintjába kerülhet Svájc második legnagyobb bankjának a pénzmosási botrány.
jún. 28
14:12
Megnyitotta a reptér melletti új műszaki bázisát az AutoWallis Csoporthoz tartozó Sixt (Portfolio)
A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelében, Vecsésen alakította ki új műszaki bázisát az AutoWallis Csoporthoz tartozó Sixt. A 705 millió forintos beruházásból 282 millió forintot a Külgazdasági és Külügyminisztérium vissza nem térítendő támogatása fedezett. Az új bázis kialakítását az AutoWallis zöld projektnek minősítette, így a megva
jún. 28
14:12
A korábbinál is gyorsabb ütemben drágulnak az albérletek (444.hu)
Májusban 2,6 százalékkal volt magasabb az átlagos bérleti díj országosan az áprilisinál.
jún. 28
14:12
Közel negyvenezren választották a fogyasztóbarát személyi hitelt (MMonline)
Már csaknem 40 ezren kötöttek fogyasztóbarát személyi hitelszerződést, az új értékesítések volumenének negyede ehhez a konstrukcióhoz kötődik. A jegybanki vizsgálatok szerint a fogyasztóbarát személyi hitelek döntő részét szabályosan, a pályázati kiírásnak megfelelően kínálják a bankok. Idén április végéig ezen hitelek folyósított állománya megköze
jún. 28
14:18
Itt az MNB meglepő döntése a kamatokról! (Portfolio)
Meglepetésre 185 bázisponttal 7,75%-ra emelte az alapkamatot kedden az MNB Monetáris Tanácsa, így az vélhetően összeolvadhat az egyhetes irányadó betéti kamattal csütörtökön.
jún. 28
14:18
Közel százmilliárddal nő az önkormányzatok támogatása (vg.hu)
A pénzügyminiszter szerint fontos, hogy a háborús körülmények között is válságállóvá tegyék a gazdaságot és a települések költségvetését.
jún. 28
14:21
Brutális kamatemeléssel próbálják erősíteni a forintot Matolcsy Györgyék (Menedzsment Fórum)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa 185 bázisponttal, 7,75 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot. Az indoklást szokás szerint Virág Barnabás MNB-alelnök 15 órakor ismerteti.
jún. 28
14:21
A vártnál nagyobbat emelt az MNB az alapkamaton (Infostart)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 185 bázisponttal 7,75 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot keddi ülésén.
jún. 28
14:21
Meglódult a forint Matolcsy Györgyék óriási kamatemelése után (Privátbankár)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa bázisponttal, százalékra emelte a jegybanki alapkamatot. Az indoklást szokás szerint Virág Barnabás MNB-alelnök 15 órakor ismerteti.
jún. 28
14:24
Palkovics László: Magyarország célja az energia-autonómia elérése (Alternatív Energia)
Magyarország energiarendszerre vonatkozó terve nemcsak zöldebbé és klímabarátabbá kívánja tenni a magyar energiarendszert, nemcsak el kívánja érni a kibocsátási célokat, hanem célul tűzte ki az ország energia-autonómiájának elérését - jelentette ki a technológiai és ipari miniszter Luxembourgban, az MTI-nek telefonon hétfőn.
jún. 28
14:24
Erősödik a forint az MNB meglepő döntésére (Portfolio)
Hétfőn új történelmi mélypontra gyengült a forint az euróval szemben, átmenetileg 404 felett is járt az euró jegyzése. Innen kedd reggel nem talált magára a magyar deviza, egészen a Magyar Nemzeti Bank délutáni kamatdöntéséig. A jelentős kamatemelés után a forint erősödésbe kapcsolt.
jún. 28
14:24
Döntött a jegybank,1,85 százalékkal emelkedik az alapkamat (hirado.hu)
Erősödésnek indult a forint, miután az MNB 1,85 százalékkal emelte az alapkamatot.
jún. 28
14:24
Óriási meglepetés: gigantikus kamatemelést hajtott végre a jegybank! (vg.hu)
A VG-nek nyilatkozó elemzők előzetesen 50 bázispontos emelést valószínűsítettek. Utoljára 2009-ben volt ilyen magas szinten az alapkamat.
jún. 28
14:26
Hatalmasat szökkent a forint a kamatdöntésre, már 397-nél is járt (vg.hu)
.
jún. 28
14:30
Óriási meglepetés: brutális kamatemelést jelentett be az MNB (Pénzcentrum)
1,85 százalékponttal 7,75 százalékra növelték a jegybanki alapkamatot.
jún. 28
14:30
Nagy mértékben megemelték a jegybanki alapkamatot (Demokrata)
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa nem látott mértékben emelte az alapkamatot.
jún. 28
14:36
Hamarosan megszólal Virág Barnabás az MNB határozott lépése után (Portfolio)
A Magyar Nemzeti Bank mai kamatdöntő ülésén 185 bázisponttal, a várakozásoknál nagyobb mértékben emelte meg az alapkamatot, Virág Barnabás monetáris politikáért felelős alelnök pedig 3-kor háttérbeszélgetést tart. Az eseményről élőben tudósítunk.
jún. 28
14:36
Szijjártó: újra jön orosz gáz Magyarországra (vg.hu)
A Török Áramlat gázvezetéken újra megindult a gáz Magyarország felé.
jún. 28
14:36
A németek is tartanak a jövőtől (MMonline)
Rekordalacsony fogyasztói hangulatindexet mért júliusra a GfK gazdaságkutató intézet Németországban; a mutató a júniusi mínusz 26,2 pontról mínusz 27,4 pontra csökkent, bár kissé kedvezőbbnek bizonyult a mínusz 27,7 pontos piaci előrejelzésnél. A felmérés 1991-es kezdete óta Németország egész területén nem mértek alacsonyabb értéket. A megélhetési
jún. 28
14:36
Nagyon elszálltak a hazai fesztiválok árai, de nem a Szigetnél a legdurvább a helyzet (Forbes)
Jócskán drágultak a fesztiválok az elmúlt években idehaza, de messze nem a Sziget drágult a legnagyobb mértékben.
jún. 28
14:38
Brutális kamatemelés a jegybanktól, megtáltosodott a forint (Forbes)
Erre senki sem számított. Bő évtizedes rekordra került az alapkamat.
jún. 28
14:42
A NAV-hoz érkezett meg a cseh „divatszállítmány” (Üzletem)
A több mint 125 millió forint értékű rakományt lefoglalták és iparjogvédelmi jogok megsértése bűncselekmény alapos gyanúja miatt feljelentést tettek.
jún. 28
14:42
Meglepő döntést hozott a jegybank, a vártnál többet emeltek az alapkamaton (rtl.hu)
Az újabb kamatemelés hírére erősödött a forint, de várhatóan ismét drágábbak lesznek a hitelek.
jún. 28
14:48
Crypto.com: jön az Apple Pay, de kivesznek 13 tokent az Earn-ből (Kripto Akadémia)
A Crypto.com tegnap bejelentette, hogy kivesznek 13 darab tokent az Earn programukból. Az Earn gyakorlatilag a staking egyszerűsített verziója. Ezentúl az alábbi tokeneket nem tudjuk a platformon kamatoztatni: DOGE, SHIB, XTZ, MKR, EOS, OMG, FLOW, KNandC, ICX, COMP, BIFI, ONG, GAS, STRAX és BNT. Ha adott időre volt lekötve a tárcádban valamelyik to
jún. 28
14:48
Kiderült az igazság az 5G-ről: tényleg olyan káros, mint amilyennek sokan hiszik? (Pénzcentrum)
Hírközlési és egészségvédelmi szakemberek közös tesztmérésekkel vizsgálják az 5G-hálózatokból eredő elektormágneses sugárzást, az eredményeket pedig a Nemzetközi Sugárvédelmi Szövetség (IRPA)  konferenciáján mutatják be. A témakör azért is időszerű, mert az ezirányú lakossági félelmek még mindig jelen vannak.
jún. 28
14:48
Döntött a jegybank,1,85 százalékkal emelkedik az alapkamat (hirado.hu)
Erősödésnek indult a forint, miután az MNB 1,85 százalékkal emelte az alapkamatot.
jún. 28
14:51
Nem szabad hagyni, hogy a világ egy része éhezzen – figyelmeztettek a G7-ek (Menedzsment Fórum)
Az élelmiszert halmozó államokat figyelmeztették a világ iparilag legfejlettebb országai.
jún. 28
14:54
Jól halad a lengyel napenergia ipar (Alternatív Energia)
Lengyelországban a napenergia jelenti a megújuló energia fejlesztések legfontosabb hajtóerejét, és egy új jelentés szerint jó úton járnak a 25 GW-os napelem kapacitás 2025-ig történő eléréséhez.
jún. 28
14:54
Letartóztatták a szökésben lévő Fülöp herceget (vg.hu)
Párizsban bujkált.
jún. 28
14:54
A facélia jelentősége, értéke és csodája – Agrofórum határszemle Sipos Gazdával (Agrofórum)
Miért is fontos gazdasági és méhészeti szempontból is ennek a növénynek a jelenléte a vetésszerkezetben? Sipos gazda virágzó facéliatábláról jelentkezik be az Agrofórum határszemle videórovatában.
jún. 28
14:54
Budapesten, Borsodban és Szabolcsban lesz szúnyoggyérítés (Magyar Mezőgazdaság)
A következő napokban Budapest nyolc kerületében, valamint tíz Borsod-Abaúj-Zemplén és 128 Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen gyérítik a szúnyogokat - tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-t.
jún. 28
15:00
Ciuca: Románia döntő lépést tesz az energetikai függetlenség felé (hirado.hu)
A fekete-tengeri földgáz kitermelésének megkezdése történelmi pillanat, Románia ezzel döntő lépést tesz az energetikai függetlenség felé – hangoztatta Nicolae Ciuca román miniszterelnök kedden azon az ünnepségen, amelyet a Black Sea Oil and Gas (BSOG) vállalat rendezett a Midia térségben található gáz kitermelésének megkezdése alkalmából a Constant
jún. 28
15:00
Hamarosan beköltözhetnek az első lakók a Maldív-szigetek lebegő városába (vg.hu)
Az első házak nemsokára lakható állapotban lesznek.
jún. 28
15:03
Veszélyes lenne az 5G? Eloszlatták a kételyeket (Piac és Profit)
Közös tesztmérésekkel vizsgálják az 5G-hálózatokból eredő elektromágneses sugárzást a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szakemberei, a mérési eredmények nem mutatnak egészségügyi határérték-túllépést.
jún. 28
15:05
Óriási meglepetés Matolcsy Györgyéktől (Piac és Profit)
Nagyot emeltek az alapkamaton.
jún. 28
15:06
Akadozik a tankolás, üzemanyaghiánnyal küzd több száz benzinkút (Adózóna)
A sok érv ellenére valójában rejtély az országos üzemanyaghiány tényleges oka. Hetente 500-700 hazai kúton fogyhat ki a benzin vagy a gázolaj – írja a nepszava.hu.
jún. 28
15:06
Perceken belül megszólal Virág Barnabás az MNB határozott lépése után (Portfolio)
A Magyar Nemzeti Bank mai kamatdöntő ülésén 185 bázisponttal, a várakozásoknál nagyobb mértékben emelte meg az alapkamatot, Virág Barnabás monetáris politikáért felelős alelnök pedig 3-kor háttérbeszélgetést tart. Az eseményről élőben tudósítunk.
jún. 28
15:06
A jövő hálózatát építik a BME-n (MMonline)
Autonóm villamossági hálózatot építenek ki a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Ipar 4.0 Technológiai Központjában a Schneider Electric műszaki támogatásával. Az úgynevezett micro-grid rendszer fejlett energiamenedzsment szoftvereket is tartalmaz, és az oktatás segítése mellett lehetőséget kínál az új technológiák iránt érdeklődő hazai
jún. 28
15:06
Nem rutin, inspiráló kihívás: csomagológépek a Multipacktól (Transpack)
Több, mint szakma: a Csaosz Életműdíjas Csorba György és a Multipack Kft.
jún. 28
15:18
Élőben beszél Virág Barnabás az MNB határozott lépése után (Portfolio)
A Magyar Nemzeti Bank mai kamatdöntő ülésén 185 bázisponttal, a várakozásoknál nagyobb mértékben emelte meg az alapkamatot, Virág Barnabás monetáris politikáért felelős alelnök pedig 3-kor háttérbeszélgetést tart. Az eseményről élőben tudósítunk.
jún. 28
15:18
Növekvő ukrán gabonaexport a háború közepén? Ezt hogy csinálták? (Agroinform)
Növekvő ukrán gabonaexport, rendhagyó úton sikerült megoldani.
jún. 28
15:18
Folytatódik a brutális parkolási drágulás: már vidéken is durván emelnek a tarifákon (Pénzcentrum)
Július elsejétől több nagyvárosban emelik a parkolási díjakat, Győrben 30 százalékos emelésről dönthet kedden a közgyűlés, Hódmezővásárhelyen 25, Szegeden 11 százalékkal kerül majd többe a parkolás, Miskolcon 10–70 százalékos tarifaemelés jöhet – írja a Telex.
jún. 28
15:18
A Gazprom miatt veszélybe kerülhet a német vegyipari óriás működése (hirado.hu)
A német vegyipari óriás, BASF az ország teljes gázfelhasználásának 4 százalékáért felel.

Keresés