Új tervvel rukkolt elő az Európai Unió öt tagállama, amelynek célja, hogy öt évvel késleltessék a belsőégésű motorral szerelt új járművek értékesítésének betiltását. A Reuters birtokába jutott egy dokumentum, amelyből kiderült, hogy a brüsszeli javaslattal ellentétben nem 2035-től, hanem 2040-től tiltanák be az új benzines és dízel autók eladását a
Vízzel mosható le az a védőréteg, amellyel az élelmiszereket permetezik be, a bevonat csomagolásként működik és növeli az eltarthatóság idejét. Egy amerikai kísérlet a műanyagok kiváltására.
A többség ugyan nagyon fontosnak tartja a fenntarthatósági törekvéseket, de sokan nincsenek tisztában azzal, mit is jelentenek ezek valójában – derült ki a K&H kutatásából.
A 2020-as hasonló feldolgozottsági szinttel összevetve közel egyharmaddal több lakás cserélt gazdát országosan 2021-ben, az OTP Jelzálogbank rendelkezésére álló, jogszabályi előírásoknak megfelelően szűrt, így nem teljes körű adatbázis alapján. Az alábbiakban térképek segítségével azt mutatjuk meg, hogy egy év alatt országosan járásonként, és Budap
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a fogyasztóvédelmi hatóság szakemberei konzultáltak a légitársaságok kereskedelmi gyakorlataival kapcsolatban felmerülő fogyasztói panaszokról, piaci anomáliákról és a szükséges teendőkről.
Az elmúlt hetekben a kriptobányászok nagy tételben adtak el kriptoeszközöket a tőzsdéken, a CryptoQuant vezető elemzője, Julio Moreno szerint ezek az események a korábbi esések tapasztalatai alapján a piaci mélypont közeledtét jelzik.
A szamóca termesztése során szerzett gyakorlati tapasztalatait osztotta meg az érdeklődőkkel Csizmadia György a Venyim Gyümölcse Kertészetben. A Tész-Ész Kft. által Nagyvenyimben szervezett szakmai napon a Kertcenter Kft. ökológiai termesztés támogatására kínált termékeit is bemutatták, valamint beszámoltak arról, mik az előnyeik a szamócatermeszté
Az árnyékliliomok kertépítészeti szempontból egyszerű növénynek számítanak, ezért a gondozásukat gyakran magától értetődőnek veszik. Íme a 11 leggyakoribb hiba, amit az emberek az árnyékliliom nevelése közben elkövetnek.
Anélkül, hogy különösebben személyeskednénk, maradjunk a tényeknél: az amerikai Legfelsőbb Bíróság hat tagja, köztük egy nő, Amy Coney Barrett igennel szavazott arra, hogy érvénytelenítsék az amerikai abortusz-ügyekben jogalkotási precedensként használt Roe kontra Wade perben született döntést, ez pedig igencsak félelmetes jövőt ígér az amerikai nő
A Carnotie autókezelő platform adatai szerint a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet alatt lejáró gépjármű forgalmi engedélyek meghoszabbítását az autótulajdonosok 12,5 százaléka halogatja.
A 2022-ből eddig eltelt hónapok tőzsdei teljesítménye alapján az idei év még mindig az egyik legrosszabb évnek ígérkezik a befektetők számára. Ez a rossz hír, viszont a jó hír az, hogy az évnek még nincs vége, mutatunk három okot, ami alapján az optimista befektetőknek még nem kell bedobniuk a törölközőt.
A gazdákat és a termesztőket arra kérik, hogy küldjenek nagy fehér pillangóhernyókat a kutatóknak, hogy segítsék a növényi kártevők elleni védekezéssel kapcsolatos tanulmányokat.
A rovarirtó szerek használatának szigorú korlátozását tervezi az Európai Bizottság: a fenntarthatóság és a biodiverzitás megőrzésének érdekében azt szeretnék elérni, hogy 2030-ra felére csökkentsék azok használatát.
Amennyiben a fogyasztóvédelmi hatóság vizsgálata során a versenyhivatal hatáskörébe tartozó, feltételezetten jogsértő kommunikációt talál, úgy a GVH haladéktalanul megteszi a szükséges lépéseket a légitársaságokkal szemben.
A négy hónapja tartó ukrajnai háborúban a gyors tűzszünet Európa egyetlen esélye arra, hogy elkerülje a bénító recessziót - mondta Orbán Balázs, Orbán Viktor politikai igazgatója a Financial Times-nak, azt jósolva, hogy a többi uniós kormány a következő hónapokban az Ukrajna katonai támogatása felől a racionalitás és a konfliktus gyors befejezése f
Május után júniusra is igaz, hogy még sosem volt kevesebb álláskereső Magyarországon - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) szombaton a Facebookon.
Nagyrédén jártunk egy kétéves szuperintenzív cseresznyeültetvényben, ahol a fák már idén több tonna minőségi, hatalmas szemű gyümölcsöket teremnek. De hogyan érte el ezt a termelő?
Napokon belül folytatódnak a hónapokkal korábban megrekedt tárgyalások az iráni atomprogramról - közölte Teheránban tett előre be nem jelentett látogatásán szombaton Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője.
A lilás rózsaszínű, hosszú, sokporzós, borzas virágcsomóival feltűnő díszt adó selyemakác az utóbbi időben hazánkban is közkedvelt ültetett fa, parkban és házikertben, még utcai sorfának is láthatjuk. Sajnos az ország különböző részein (de nem mindenhol), így Kecskeméten és környékén is jelen van a selyemakác-levélbolha, amely az utóbbi években tel
Megújul a vásártér és környéke Jászapátin, a beruházásra csaknem 500 millió forintot nyert az önkormányzat a TOP Plusz Élhető települések pályázatán - közölte a több mint nyolcezer lakosú város polgármestere az MTI-vel.
Egyre többen választják a hulladékmentes, vagyis a zero waste életmódot, ami bár divatjelenségnek tűnik, de ettől sokkal több: a fenntartható fejlődés egyik leghatékonyabb eszköze.
A Magyar Posta egyik legnagyobb dobásaként tartjuk számon az ÉnPostám hűségprogram és az ÉnPostám kártya létrehozását, amelyek nem csak a postai ügyintézést könnyítik meg a program tagjainak, hanem számos kedvezményt is biztosítanak akár autóalkatrész vásárlásról, akár kulturális programokon való részvételről legyen szó. Na de mi az az én postám ká
A Mol benzinkútjain legfeljebb 50 litert lehet tankolni a kocsikba. Az OMV-nél csak a hatósági áras üzemanyagoknál vezettek be ugyanilyen korlátozást. Emellett mostantól mindkét cég kútjain piaci árat kell fizetni, ha valaki kannába tankol – a Mol szerint erre az egyre nagyobb kereslet miatt van szükség. A DK szerint megkezdődött a benzinárstop fok