2022. június 24. péntek

jún. 24
12:33
A háború miatt berántották a féket az ingatlanfejlesztők (Piac és Profit)
A COVID-19 nagyobb hullámainak lecsengését követően 2022. év elején a közép-európai ingatlanpiac a fellendülés jeleit mutatta, azonban az orosz-ukrán konfliktus jelentősen megváltoztatta az ingatlanpiaci hangulatot is a régiónkban – derül ki a Deloitte közép-európai ingatlanpiaci hangulatfelméréséből. A kutatásban részt vevő ingatlanpiaci szereplők
jún. 24
12:33
Tovább emelkedtek a lakásbérleti díjak - Vidéken gyorsabb a drágulás mint a fővárosban (Portfolio)
Budapesten átlagosan 7,5 százalékkal nőttek az albérletárak egy év alatt, de a nagyobb vidéki városokban még ezt is meghaladta az emelkedés üteme. Az Otthon Centrum legfrissebb mérései szerint a budapesti VI. kerületben már negyedmillióhoz közelít az albérletár átlag értéke. Továbbra is a nagyobb panelek a legolcsóbb bérlemények.
jún. 24
12:45
Családbarát munkahely: négy hónapnyi apaszabadság és program a visszatérő szülőknek (ProfitLine)
A Morgan Stanley budapesti központja már eddig is 20 nap – a törvényben megszabott minimumnál négyszer több – fizetett extra szabadságot biztosított a szülőtársaknak, most pedig ezt még tovább, 16 hétre emelte fel. A 2019-ben Családbarát Munkahely díjjal kitüntetett vállalat más intézkedésekkel is igyekszik segíteni munkatársainak a munka és a magá
jún. 24
12:45
Teljes felfordulás a Ryanairnél: újabb sztrájkok a hétvégén (vg.hu)
A mostani és a következő hétvégére is munkabeszüntetést hirdettek.
jún. 24
12:45
Illegális haltárolóhelyet lepleztek le a halőrök a Balatonon (Üzletem)
Több éve működtetett illegális haltárolóhelyet lepleztek le a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. és a Nébih Állami Halőri Szolgálatának halőrei. A Balatonkenesén található, 40 m3 térfogatú gödörben 23 pontyot helyezett el a horgász, amelyek nagy részét sértetlenül sikerült visszahelyezni a Balatonba.
jún. 24
12:51
Tovább vergődik a forint, a Mol viszont szárnyal (Privátbankár)
Nem tud elszakadni a hazai fizetőeszköz euróval szembeni árfolyama a 400-as szinttől. A vezető hazai részvényeknek azonban eddig jó napjuk van, a külföldi börzékhez hasonlóan a pozitív tartományban tartózkodnak. A kriptoeszközök is felfelé vették az irányt, s az olaj is drágul. Csupán az arany esik, ahogy az a kedvező nemzetközi hangulatban lenni s
jún. 24
12:51
Binance hírek (Kripto Akadémia)
Beköszönt a medvepiac, de ennek ellenére a Binance-nek sikerült eddig költségcsökkentési megszorítások nélkül a növekedési megoldásokon dolgozni például a rivális Coinbase-hez képest, ahol létszámleépítést is terveznek. A vezető kriptotőzsde bejelentette, hogy elindítja legújabb platformját VIP és intézményi felhasználók számára. A “Binance Institu
jún. 24
12:51
Extraprofitadó a kőolaj- és energiatermelésre, különadó a feldolgozóiparra és emelt jövedéki adó egyes energiahordozókra (Adózóna)
Az extraprofit adókról szóló 197/2022. kormányrendelet különadót vet ki a kőolajtermék-előállítókra, egyes energiatermelőkre, egyes feldolgozóipari gyártókra, továbbá érinti egyes energiahordozók jövedéki adóját is. Cikkünkben ezen változásokat foglaljuk össze.
jún. 24
12:51
Tovább szorítja a nadrágszíjat a Netflix (Portfolio)
További 300 munkahelyet, a munkaerő mintegy 4 százalékát tervezi megszüntetni főként az Egyesült Államokban a Netflix, amely májusban már 150 embert elbocsátott.
jún. 24
12:51
Romániában jódtablettákat osztanak a lakosságnak (vg.hu)
.
jún. 24
12:51
Rajzpályázatot hirdetett az élelmiszerpazarlás elleni programja részeként a Nébih (Tiszta Jövő)
Rajzpályázatot hirdetett az élelmiszerpazarlás elleni programja részeként alsó és felső tagozatos általános iskolások számára a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih); a pályaművek beküldési határideje július 17-e.
jún. 24
12:51
Bővül a tűzgyújtási tilalommal érintett terület hazánkban (Magyar Mezőgazdaság)
A kritikusan száraz talajviszonyok és a kánikula miatt, az előreláthatóan továbbra is csapadékszegény időjárásra való tekintettel a hatóság 2022. június 24-től kiterjeszti a tűzgyújtási tilalmat Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékre is. A korlátozás Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is tovább él.
jún. 24
12:53
Az eddigi legnagyobb szivacsfehéredést tapasztalták Új-Zéland partjainál (Tiszta Jövő)
Az eddigi legnagyobb szivacsfehéredést tapasztalták Új-Zéland partjainál. Kutatók szerint több tízmillió szivacsot érinthetett az elhúzódó tengeri hőhullám - olvasható a The Guardian brit napilap online kiadásában.
jún. 24
12:57
A bérek még mindig tartják a lépést a szárnyaló inflációval (Bank360 blog)
Az év eleji nagy extrapénzek kifizetése után is meghaladta az 500 ezer forintot a bruttó átlagkereset áprilisban. Kérdés, hogy a tovább szárnyaló inflációval tudják-e tartani a lépést a béremelések a következő hónapokban.
jún. 24
12:57
A felvehető hitel összege legfeljebb 400 millió forint (Agrárágazat)
Mezőgazdasági beruházások megvalósítását támogatja az új finanszírozási eszköz.
jún. 24
12:57
Eljött az aratás: 22%-ot zuhant a repce ára (Mezőhír)
Az aratással egy időben beindult a kereskedés is, drasztikus az árzuhanás. Essünk-e pánikba?
jún. 24
13:03
Kőkemény levelet kaptak a Ryanair utasai (Piac és Profit)
Politikai háború közepébe keveredtek a Ryanair utasai, valószínűleg teljesen akaratukon kívül. Esetleg csak nyaralni szerettek volna, most meg törhetik a fejüket, a barikád melyik oldalára álljanak. A légitársaságtól mindenesetre levelet kaptak az utasok.
jún. 24
13:03
A színfalak mögött elégedetlenséget szült az ukrán tagjelölti státusz (vg.hu)
Többen úgy gondolják, hogy a gyors eljárás az ukránokkal méltánytalan a többi jelentkezővel szemben.
jún. 24
13:09
Agrárfejlesztéseket is elvihet az áremelkedés (Privátbankár)
Rengeteg fejlesztési pénz érkezik a mezőgazdaságba, de az áremelkedés miatt sok beruházás nagyon megdrágulhat.
jún. 24
13:12
Közös társaság létrehozását tervezi a Magyar Posta és a Waberer’s csoport (TőzsdeFórum)
A Magyar Posta Zrt. és a Waberer's csoport közös tulajdonú cég létrehozásának lehetőségét vizsgálja, amely az e-kereskedelemhez kapcsolódó teljes raktárlogisztikai folyamat kezelésével támogatná a webáruház-tulajdonosokat - tájékoztatta a két vállalat pénteken az MTI-t.
jún. 24
13:14
Még idén milliárdos értéket vehet fel az 5G előfizetések száma (TőzsdeFórum)
A világgazdasági nehézségek és az ukrajnai háború miatt a korábban vártnál 100 millióval kevesebb lehet az 5G előfizetések száma 2022 végén globálisan, de várhatóan így is átlépi az egymilliárdot - derül ki az Ericsson Mobility Report legfrissebb tanulmányából.
jún. 24
13:15
Ennyivel kevesebb családanyát foglalkoztatnak hazánkban, mint gyermektelen nőt (ProfitLine)
A szülők világnapja lehetőséget ad arra, hogy megvizsgáljuk a gyermeket vállaló és a gyermektelen háztartásokra vonatkozó adatokat. Az 1980-as évek óta a család fontos szerepe egyre inkább a nemzetközi közösség figyelmének középpontjába került, ami hozzájárul az adatok gyűjtéséhez.
jún. 24
13:15
Piaci áras lett a „kannás benzin” a Mol töltőállomásain (Üzletem)
A vásárlók kiszolgálásának biztosításával és a töltőállomások zavartalan működésével indokolja a Mol, hogy péntektől normál kútoszlopon a járművekbe maximum 50 liter üzemanyagot lehet egyszerre tankolni az eddigi 100 liter helyett.
jún. 24
13:16
DéliBUX 2022 június 24. – Emelkedésben a magyar tőzsde (TőzsdeFórum)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 7,02 pontos nyitás után emelkedett pénteken délelőtt.
jún. 24
13:21
OMV: maximalizálják a benzin mennyiségét (Menedzsment Fórum)
Az OMV Magyarország friss posztjában hívja fel a figyelmet a változó szabályokról.
jún. 24
13:21
Inflációs satuban Európa: utoljára 2008-ban volt ilyen, eljött a drasztikus lépések ideje (Pénzcentrum)
Májusban 8 százalék fölé emelkedett az infláció az eurózónában - hasonlóra a valutaövezet létrehozása óta nem volt példa. Így az Európai Központi Bank (EKB) is kénytelen lesz feladni eddigi óvatos hozzáállását; már be is jelentették a júliusi kamatemelést, ami viszont komoly pánikot hozott a kötvénypiacon.
jún. 24
13:21
Tavaly is karbonsemlegesen működött a Magyar Telekom (MMonline)
Klímavédelmi, digitalizációs és sokszínűségi célok mentén meghatározott (2021-2030), ötödik fenntarthatósági stratégia fő célkitűzése, valamint az első év eredményei olvashatók a Magyar Telekom friss Fenntarthatósági jelentésében. A Magyar Telekom Csoport 2005 óta kezeli stratégiai szinten a fenntarthatóságot, a vállalat vonatkozó tevékenységét hár
jún. 24
13:27
Az OMV is bejelentést tett: így lehet mostantól tankolni (Privátbankár)
Az OMV Magyarország friss posztjában hívja fel a figyelmet a változó szabályokról.
jún. 24
13:27
Rengeteg orosz fellebbezés érkezett a szankciók miatt a Sportdöntőbírósághoz (vg.hu)
.
jún. 24
13:27
Illegális haltárolóhelyet lepleztek le a halőrök a Balatonon (Magyar Mezőgazdaság)
Több éve működtetett illegális haltárolóhelyet lepleztek le a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. és a Nébih Állami Halőri Szolgálatának halőrei. A Balatonkenesén található, 40 m3 térfogatú gödörben 23 pontyot helyezett el a horgász, amelyek nagy részét sértetlenül sikerült visszahelyezni a Balatonba. A halak ezúttal megúszták, a jogsértő horgá
jún. 24
13:27
Románia a hivatalos dokumentumok NFT-ként való tárolását tervezi (BitcoinBázis)
Románia Nemzeti Informatikai Kutatási és Fejlesztési Intézete (ICI– National Institute for Research and Development in Informatics) egy új nemzeti programot
jún. 24
13:33
Surányi György: árstop sem kellett volna, 800 helyett 650 forintba kerülhetne a benzin (Menedzsment Fórum)
Ezt tette volna lehetővé a volt jegybankelnök, egyetemi tanár, közgazdász szerint, ha a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az év elején, amikor már látszott, hogy meglódul az infláció, sokkal nagyobb mértékű kamatemelést hajtott volna végre. Surányi György a lapcsoportunk által rendezett Klasszis Klubban arra is rámutatott, ez esetben például egy euró most
jún. 24
13:33
12 olyan naperőművet kezdenek építeni Magyarországon, amelynek már akkumulátoros villamosenergia-tárolója is lesz (Piac és Profit)
Kihirdette a hatodik METÁR-tender eredményét a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH). A felhívásra 24 ajánlat érkezett, melyek közül 12 pályázat nyert támogatást. Horváth Péter János, a MEKH elnöke a pályázat eredményeit ismertetve elmondta: a nyertesek vállalásuk szerint összesen 271 MW naperőművet és legalább 27 MW akkumulátoros
jún. 24
13:33
Gyorsan reagált az OMV: ők is szigorítanak a tankoláson a magyar kútjaikon (Pénzcentrum)
A Mol után az OMV is arról tájékoztatja vásárlóit, hogy hálózatukban megváltoztak a tankolási szabályok. A kiadható üzemanyag mennyisége gépjárműbe alkalmanként maximum 50 liter.
jún. 24
13:39
A nap képe: kézcsókkal bókolt Brüsszelben Orbán Viktor (Privátbankár)
Kinek bejön, kinek nem, a magyar kormányfő mindenesetre marad ennél az üdvözlési formánál.
jún. 24
13:39
Már az OMV is korlátozza a tankolást (Portfolio)
Június 24-én, péntek 11:00-tól kezdődően megváltozik a kisnyomású kútoszlopokon egyszerre kiadható hatósági áras üzemanyagok mennyisége - tájékoztat az OMV a tankolási szabályok változásáról.
jún. 24
13:39
Fejük felett az ég, lábuk alatt a legelő… (Agrofórum)
Dobi László nem gulyásnak készült, bár, ha jobban belegondolunk, valamennyire mégis annak számíthat azért, ha valakinek az apja, nagyapja, sőt már a dédapja is juhász volt a Pusztán… Mindenesetre, tizenegy évvel ezelőtt, több pályamódosítást követően jelentkezett a Hortobágyi Nonprofit Kft.-hez gulyásnak. Azóta a munkaadó személye változott, de Lás
jún. 24
13:39
Az Európai Parlament jóváhagyta a földgáztárolók tél előttre tervezett feltöltését (Üzletem)
A képviselők szerint gyorsabb ütemben kell feltölteni a stratégiai gáztartalékot, hogy az orosz–ukrán háborús konfliktus közepette is biztosított legyen az energiaellátás.
jún. 24
13:41
A baleset után még mindig takaréklángon az OMV schwechati finomítója, csak nyár végén jöhet a teljes újraindítás (Portfolio)
Az OMV június 3-án jelentette be, hogy baleset történt a schwechati finomítójában, ahol április 19. óta tartanak a karbantartási munkák, két személy könnyebben megsérült, az incidens megrongálta a nyersolaj fő desztilláló egységét, a baleset miatt a finomító beindítása részben késik. Most egy update-et tett közzé a vállalat a finomítóban zajló hely
jún. 24
13:45
Baljós jelek Németországból, mi történik a piacokon? (Portfolio)
Alapvetően jó a hangulat az európai tőzsdéken, a német tőzsde azonban valamelyest nyomás alatt van. Az elmúlt napokban a kulcsszintekig romló BMI és ifo indexek után ma a növekvő kiskereskedői aggodalmak és az online kiskereskedelmi válllatok részvényei húzzák vissza a német tőzsdét.
jún. 24
13:45
Energiahivatal: Bővülnek a környezetbarát villamosenergia-termelő kapacitások (hirado.hu)
A MEKH idén márciusban írta ki a megújuló energiaforrások felhasználásával történő villamosenergia-termelés támogatását célzó hatodik METÁR-tendert.
jún. 24
13:45
Fegyveres rablások során lopják el a francia buldogokat (vg.hu)
A francia buldog az egyik legkedveltebb fajta az amerikai kutyatartók körében.
jún. 24
13:45
Új vezetővel erősítaz EIT InnoEnergy (MMonline)
Marcin Wasilewski, Lengyelország egyik legeredményesebb energiaipari szakembere csatlakozott az EIT InnoEnergy csapatához. A vállalat közép-európai régiójának vezetését vette át a korábbi regionális igazgatótól, Jakub Milertől, aki az EIT InnoEnergy portfoliójába tartozó, többek közt elektromos autók számára LFP akkumulátorokat gyártó szerbiai Elev
jún. 24
13:47
Tovább bővül a BÉT Mentor Programja (Portfolio)
A BÉT hazai középvállatok tőzsdei megjelenését elősegítő programjának, a Mentor Programnak a keretein belül idén 10 vállalat, összesen közel 340 millió forint értékben nyert el támogatást, ezzel jelentős lépést téve a tőzsdei bevezetés felé.
jún. 24
13:51
Ma irreális Orbán Viktor korábbi álma az államadósság összegének csökkentéséről (Portfolio)
2021 végén 42 414 milliárd forint volt az államháztartás bruttó adóssága. De mégis kik finanszírozzák ezt az óriási összeget, ami a GDP 76,6 százalékának felel meg? Többek között erről is beszélt Beke Károly, lapunk Makro rovatának elemzője a Portfolio Checklist csütörtöki adásában.
jún. 24
13:51
Ez a gazda most készül kitárcsázni a napraforgót – győzött az aszály (Agroinform)
Kataszrofális helyzet uralkodik több kelet-magyarországi megyében.
jún. 24
13:53
Egymilliárd euró értékben tervez ingatlaneladásokat a Magyarországon is aktív cégcsoport (Portfolio)
Az aktív portfóliókezelés részeként mintegy 1 milliárd euró értékben tervez ingatlanokat értékesíteni az IMMOFINANZ. A vállalat célja, hogy az alacsonyabb hozamú ingatlanjainak értékesítéséből befolyt összeget magasabb hozamú eszközökbe fektesse be, elsősorban a kiskereskedelem és az irodapiac területén.
jún. 24
13:57
Windisch Lászlót jelölik ÁSZ-elnöknek a kormánypártok (vg.hu)
A KSH elnökhelyettese válthatja Domokos Lászlót az ÁSZ élén.
jún. 24
14:03
NAV: a 2022. július 1-jétől hatályos fordított adózásról (Adózóna)
Nem vesztik hatályukat 2022. július 1-jével az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény azon rendelkezései, amelyek jelenleg fordított adózást írnak elő a jogszabályban meghatározott mezőgazdasági és acélipari termékkör értékesítése, valamint az üvegházhatású gáz (ÜHG) kibocsátására jogosító forgalomképes vagyoni értékű jog (kibocs
jún. 24
14:09
Pintér Sándor: "Nincs szükség csendőrségre" (Menedzsment Fórum)
Erről is beszélt Pintér Sándor belügyminiszter a Károli Gáspár Református Egyetem Szabadegyetemén, de azt is kifejtette: azért van rendőrhiány, mert jól megy a gazdaság és a rendőrök keresett szakemberek a versenyszférában.

Keresés