Az elmúlt években a cég a nemzetközi gabonaféléket és tésztákat, valamint az észak-amerikai fagyasztottreggeli-üzletágat magában foglaló snackportfólió kiépítésére összpontosított.
Részvényeket ruházott át a Masterplast munkavállóinak a vállalat a Munkavállalói Résztulajdonosi Program keretein belül, összesen közel 137 ezer darab részvény cserélt gazdát.
A Ryanairről nemcsak a különadó áthárításával kapcsolatos bejelentések érkeztek, hanem a fogyasztóvédelmi hatóság tapasztalatai szerint minden évben számos fogyasztói panasz is érkezik a légitársasággal szemben, többségében járattörléssel, nem megfelelő tájékoztatással, poggyászkezeléssel és az utasokkal való kommunikációval kapcsolatban - közölte
A zöldségfeldolgozással és tartósítással foglalkozó Kecskeméti Konzerv Kft. 3,3 milliárd forint összegű kapacitásbővítő fejlesztését a magyar kormány 1,2 milliárd forinttal segítette a nagyvállalati beruházási támogatási programban - közölte a pénzügyminiszter kedden Kecskeméten.
A madridi World ATM Congress kiállításon, ahol a légi közlekedési iparág legjelentősebb szereplői találkoztak, a HungaroControl bemutatta legújabb fejlesztéseit, egyebek mellett virtuális álpilóta, illetve távoli toronyirányítási rendszerét - közölte a HungaroControl Zrt. kedden az MTI-vel.
34 millió forintra bírságolta meg a Magyar Nemzeti Bank a Raiffeisen Bankot, miután az az elmúlt bő egy évben sem javított az informatikai, work-out és betétbiztosítási hiányosságain.
Kedden is a megrendelt mennyiségnek csak a 40%-át küldték az oroszok az Északi Áramlat-1 vezetékpáron Németországba, így a gázpiaci zavar továbbra is fennáll, amit az is jelez, hogy egyre több országban jelentenek be vészintézkedéseket a helyzet további romlásának fékezése érdekében. Közben a BDI német iparszövetség 3,5%-ról 1,5%-ra vágta az idei s
Elon Musk 44 milliárd dollárért szeretné megvásárolni a Twittert, egy olyan tranzakció keretében, amely óriási hatással lenne a közösségi média világára. Az üzlet sorsa azonban az elmúlt hetekben egyre bizonytalanabbá vált, miután Musk a hamis fiókokkal kapcsolatos aggodalmakra hivatkozva azzal fenyegetőzött, hogy kiszáll. Kedden Musk azt mondta, h
Karbantartás miatt egy hétre leállítja a gázszállításokat a Török Áramlat nevű vezetéken a Gazprom. A Századvég energia- és klímapolitika üzletágának vezetője szerint a leállás Magyarország szempontjából nem okoz problémát, mert a szállítások és a tárolók töltése is a tervek szerint alakult az elmúlt időszakban. Hortay Olivér ugyanakkor úgy vélte:
Túl kockázatosnak ítélték a beruházás megtérülését. Távozás előtt minden közüzemi számlát kifizettek. A horvát sajtó 2019-ben Orbánt vélte látni a szigeten.
Az amerikai recesszió egyre erősödő kockázatára a Tesla fix béres alkalmazotti létszámának 10 százalékos csökkentésére készül a következő három hónapban - közölte a Tesla vezérigazgatója.
A Doktor24 és az Union közös vállalata a régiós piacvezető szegedi MediTeam Zrt.-t vásárolta fel és terveik szerint a megye első számú privát egészségügyi szolgáltatójából regionális ellátóközpontot hoznak létre. Az ügylet azért is érdekes, mert csupán néhány hét telt el a TritonLife bejelentése óta, amiből kiderült, hogy a másik országos hálózatot
Bekérette kedden az orosz külügyminisztérium Markus Ederer moszkvai uniós nagykövetet, és követelte a kalinyingrádi vasúti tranzit azonnali újraindítását, valamint kilátásba helyezte, hogy ellenkező esetben válaszintézkedéseket fog hozni.
Az Európai Unió bíróságának keddi határozata szerint az alapvető jogok tiszteletben tartása érdekében a legszükségesebb mértékre kell korlátozni a légi utasok adatainak rögzítését, amelynek a célja egyébként a bűnmegelőzés.
Június 20-tól indult a Magyar Posta új postapartneri programja, amelynek keretében egyes 2000 lakos alatti kistelepüléseken a posta működtetését helyi vállalkozás veszi át - közölte a Magyar Posta Zrt. kedden az MTI-vel.
A közelmúltban sikeresen lezárult EFOP projekt eredményeként jelentős oktatási-képzési fejlesztések valósultak meg a Budapesti Gazdasági Egyetemen (BGE) és a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központjában (PE ZEK).
Salvador beírta magát a történelemkönyvekbe, mikor a világon első országként elismerte a bitcoint, mint hivatalos fizetőeszközt. Emellett az országméretű kísérlet részeként folyamatosan venni kezdték a kriptoeszközt, ami az ország elnökének aktív Twitter-használata miatt remekül nyomon követhető, viszont az is látszik belőle, hogy jelenleg több 50
A pénzszűke miatt a vállalatok egyre jobban megvágják majd a reklámköltéseiket, ennek komoly hatása lehet az influenszerekre is. A legnépszerűbbek azonban még ezek után is jól meg fognak élni.
Aki kecskét tart és a tejéből sajtot készít, az elkötelezi magát a folyamatos munka mellett, de egyúttal beléphet egy különleges ízvilágba. A jákfai Szabó Ibolya is így tett, ráadásul igazán egyedi módon fogott bele a tevékenységbe.
Egyre feszültebb a helyzet egész Európában. Litvánia kiverte a biztosítékot az oroszoknál, már megérkezett az orosz fenyegetés. A hétvégén valószínűleg
Ismét emelkedett Magyarországon az e-sport-játékokkal játszók száma, legyenek akár alkalmi gamerek vagy komolyabb versenyzők, és ezt a növekedést a Covid-pandémia miatti lezárások feloldása sem lassította – a többi között ez derül ki abból az országos reprezentatív közvélemény-kutatásból, amelyet idén áprilisban készített az eNET az Esport1, az Esp
A járványhelyzet végével a munkaerőhiány újra az egyik legkritikusabb tényező a gazdaságban: egyes szektorokban még a járvány előtti időszakhoz képest is romlott a helyzet. Ilyen a vendéglátás és a turizmus, ahol a szakemberek szerint még a Balatoni szezont is veszélyezteti a munkaerőhiány.
Az Opus Global által a BÉT oldalán közzétett közlemény szerint a társaság közvetett tulajdonában álló Mészáros és Mészáros Zrt. több mint 9 milliárd forint értékű közbeszerzést nyert el.
Megújult az Agroinform.hu portál időjárás hírcsatornája: 30 napos előrejelzések, mért adatok 30 napos visszatekintéssel, településre vonatkozó bontásban.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított az Elittárs társkeresőt működtető Spark Networks Services GmbH-val szemben, mivel valószínűleg nem ad megfelelő tájékoztatást a szolgáltatás egyes alapjellemzőiről.
A zöldségfeldolgozással és tartósítással foglalkozó Kecskeméti Konzerv Kft. 3,3 milliárd forint összegű kapacitásbővítő fejlesztését a magyar kormány 1,2 milliárd forinttal segítette a nagyvállalati beruházási támogatási programban – közölte a pénzügyminiszter kedden Kecskeméten.
Változik a napi közteher mértéke, a filmipari statiszták napi jövedelmének maximuma és a nyugellátás számítási alapja is. Az új szabályokat a 2022. június 30. után létrejövő, egyszerűsített foglalkoztatási jogviszonyokra kell alkalmazni, olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján.
Oroszország ukrajnai inváziója óta a multinacionális vállalatok tömegesen hagyták el Oroszországot, miközben a világ nagy gazdaságainak szankciói egyre súlyosabbak. Eközben az orosz egyetemeken olyan változások zajlanak, amelyek megnehezítik az ország diákjainak külföldi tanulását - írja a Business Insider.
Egyre több pár dönt úgy, hogy házassági vagy élettársi vagyonjogi szerződést köt, hogy tisztázzák az anyagi viszonyokat. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara által működtetett Házassági és Élettársi Vagyonjogi Szerződések Országos Nyilvántartásába tavaly kilenc százalékkal több ilyen dokumentum tényét jegyeztek be, mint egy évvel korábban. Elsősorba
Hiába vannak sokkal többen beoltva koronavírus ellen, mint tavaly ilyenkor, a fertőzöttek száma most duplája az akkorinak. Elsősorban Nyugat-Európában látszanak a vírus felfutásának első jelei, ráadásul a most terjedő variánsok minden bizonnyal valamelyest kerülik az immunvédelmet. Szakértők figyelmeztetnek: a tesztelések ritkulásával és a járványf