2022. június 19. vasárnap

jún. 19
9:18
Beköszöntött az ingatlanjövő Debrecenben (vg.hu)
Párizs Garden Apartments Hotel néven június elsején 65, egyenként 50–80 négyzetméter alapterületű lakást magában foglaló szálláshelykomplexum nyílt Debrecen belvárosában.
jún. 19
9:18
Saját kriptodevizát bocsát ki a K&H; bank belga anyavállalata (BitcoinBázis)
Eddig csak néhány jegybank kísérletezett kriptodevizákkal, de úgy néz ki, a kereskedelmi bankok és más pénzügyi intézetek is fantáziát látnak
jún. 19
9:30
Csökkent a lakásvásárlást tervezők száma (Piac és Profit)
Csökkent az utóbbi egy évben a lakásvásárlást tervezők száma: a magyarok 12 százaléka venne egy éven belül lakóingatlant, szemben a tavalyi 16 százalékos aránnyal.
jún. 19
9:30
Brutális következményei lennének a globális minimumadónak (Demokrata)
A minimumadó újra munkahelyeket sodorna veszélybe világszerte.
jún. 19
9:36
Emelkedő forgalomban nőtt a BUX a héten (vg.hu)
Az előző heti esést követően emelkedéssel zárta a hetet a BUX, de a 40 ezer pontos szint átlépése még várat magára – emelte ki összefoglalójában a BUX.
jún. 19
9:36
Miért fontos, hogy ráérezz, mire van szüksége már óvodásként is a gyerekednek és kiállj mellette? (Forbes)
Cumi, nyunyóka, ujjszopás: a gyermekpszichológus szerint mindháromnak lehet létjogosultsága a kisgyermek életében bizonyos életszakaszokban. Mit tehet a szülő? Miből láthatja, ha egy rutin rossz szokássá kezd átalakulni, lehet-e káros egy ilyen gyermeki viselkedés, és hogyan segíthet gyermekének, hogy biztonságban érezze magát? Mit tegyen, ha az óv
jún. 19
9:42
Több mint 14 ezren menekültek egyetlen nap alatt Magyarországra (Menedzsment Fórum)
Az ukrán-magyar és a román-magyar határon is több mint 7 ezren érkeztek szombaton.
jún. 19
9:42
Egyre nagyobb összegekről dönthetnek az adózók (Infostart)
Az online adóügyintézés magasan vezeti a népszerűségi listát, idén csaknem 1,3 millióan ajánlották fel így az adójuk egy százalékát egyházaknak, civilszervezeteknek - mondta Tállai András.
jún. 19
9:48
Szijjártó: Munkahelyek tízezreit veszélyezteti a globális minimumadó bevezetése (hirado.hu)
A globális minimumadó kivetése Magyarországon komoly adóemeléssel és munkahelyek tízezreinek veszélybe kerülésével járna.
jún. 19
9:54
Ki az a személyi stylist, stílustanácsadó, és miért van rájuk baromira szükséged? (Pénzcentrum)
Bár az utóbbi években kétségtelenül felkapott szakma lett a stylist, ugyanúgy, mint a stílus-, vagy színtanácsadó, sokan még mindig nincsenek tisztában azzal, kit is keressenek, ha öltözködési tanácsokra, segítségre van szükségük.
jún. 19
9:54
A fogyasztók jogainak védelme a kormány kiemelt feladatai közé tartozik (Agroinform)
A minisztérium a fogyasztóvédelem szakmai irányítását végzi, az ellenőrzések, a hatósági intézkedések a kormányhivataloknál maradnak.
jún. 19
10:00
Kereseti, munkaerőpiaci adatok várhatóak a jövő héten (vg.hu)
Több statisztikai jelentés, köztük az áprilisi kereseti statisztika, és a foglalkoztatottság-munkanélküliség májusi adatai várhatóak a jövő héten.
jún. 19
10:12
Aki nem akarja törleszteni a hitelét augusztustól, annak kérelmet kell írnia (Privátbankár)
A kamatstop mellett a hitelek törlesztési moratóriumát is meghosszabbította a kormány 2022. december 31-ig. Amíg azonban a változó kamatozású jelzáloghiteleseknek nem kell tenni semmit ahhoz, hogy ezt igénybe vegyék, addig a még a moratórium alatt maradt adósoknak július végéig kérelmezniük kell ezt. Ha nem teszik, automatikusan kikerülnek a morató
jún. 19
10:12
Emelkedő forgalomban nőtt a BUX a héten (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe emelkedő forgalom mellett nőtt a héten, a BUX 39 299,75 ponton zárt pénteken, az előző heti zárásánál 349,08 ponttal, 0,90 százalékkal magasabban.
jún. 19
10:12
Banánhéjból nyertek ki üzemanyagot tudósok (NRGreport)
A szárított banánhéj része lehet a megoldásnak a környezetszennyező üzemanyagok elleni csatában. Szárított banánhéj, egy nagy teljesítményű lámpa – ennyi lehet a titka az olcsó és gyors bioüzemanyagnak. A módszerrel hidrogént lehet pofonegyszerűen kinyerni, ami jelentősen növelheti a biomasszából származó gázutánpótlást. A megoldás működik kukorica
jún. 19
10:12
Az elcsent nyers tészta és a holnap ételei egy olasz kisvárosból Michelin-csillagos színvonalon (Forbes)
Alberto Gipponi, a 40 éves séf már a holnap ételeit főzi Brescia mellett, Michelin-csillagos színvonalon, de néha meghökkentő módon.
jún. 19
10:18
Az Izraelben kidolgozott „robot-kaptár" megoldhatja a méhpusztulás problémáját (Agroinform)
A robot-kaptár egy 12 m2 alapterületű, tűzálló és vízhatlan anyagból készült nagy doboz.
jún. 19
10:18
Óceáni műanyaghulladékból svájci luxusóra – könnyed nyári napokra (Forbes)
Íme a Maurice Lacroix Aikon #tide. A luxus fenntartható oldala.
jún. 19
10:18
Két év alatt 40 milliárdról 50 milliárdra nőtt a felajánlott adó-egyszázalékok összege (rtl.hu)
Számban és összegben is nőttek az egyházaknak és civilszervezeteknek delegált egyszázalékos felajánlások.
jún. 19
10:24
Ma választ elnököt Franciaország (vg.hu)
Megkezdődött vasárnap reggel a nemzetgyűlési választások második fordulója.
jún. 19
10:24
Miért állnak be a cicák a macskamentától? (Magyar Mezőgazdaság)
Sokat hallani arról a bizonyos macskamentáról (Nepeta cataria), amitől a macskák igen furcsa magatartásformát mutatnak. A legédesebb cica is fenevaddá válik, amint beleharap, majd belehempereg a növénybe. Hasonló, ha nem is ugyanennyire heves reakciókról egyébként a vadon élő macskafélék kutatói is már többször beszámoltak.
jún. 19
10:30
Móricz Dániel, HOLD Alapkezelő: A nehéz időszak nekünk egyben lehetőség lesz (Menedzsment Fórum)
A Klasszis díjjal jutalmazott Hold Alapkezelő befektetési igazgatója arra számít, hogy a tartósan nehezebb időszak pozitív változásokat is hozhat.
jún. 19
10:30
A Mol a hét győztese (Piac és Profit)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe emelkedő forgalom mellett nőtt a héten, a BUX 39 299,75 ponton zárt pénteken, az előző heti zárásánál 349,08 ponttal, 0,90 százalékkal magasabban.
jún. 19
10:42
Szijjártó: adóemeléssel és munkahelyek tízezreinek veszélybe kerülésével járna a globális minimumadó kivetése (Agroinform)
A termelő vállalatok adóterheinek növekedése újabb áremelkedéseket okozna, újabb lökést adva az inflációnak.
jún. 19
10:42
Harminc százalékot súrolja a hitelköltség plafonja (TőzsdeFórum)
Júliustól jelentősen emelkedik a teljes hiteldíj mutató (thm) maximuma, ami többek között a személyi kölcsönök és a hitelkártyák drágulásával is járhat.
jún. 19
10:44
Vasárnapi tükör 2022 június 19. – Szerény erősödés a hét (TőzsdeFórum)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 74,98 pontos, 0,19 százalékos emelkedéssel, 39 299,75 ponton zárt pénteken.
jún. 19
10:48
Milyen oltások vannak Magyarországon? Itt a választható és a kötelező oltások listája (Pénzcentrum)
A kötelező oltás kérdése rendkívül megosztó téma az egész világon, hiszen ritka esetekben, de előfordulhatnak különféle mellékhatások, melyektől mindenki félti saját, illetve gyermeke egészségét – azonban a kötelező oltások rengeteg potenciálisan veszélyes, akár halálos betegségtől megvédik a társadalmat. Milyen oltások vannak Magyarországon, melye
jún. 19
10:48
NFT-t dobna piacra Sebestyén Balázs (BitcoinBázis)
Sebestyén Balázs, aki a magyar médiakultúra egyik meghatározó alakja, nemrégiben egy saját NFT alkotás létrehozásának ötletével kacérkodott. Tudniillik amellett, hogy
jún. 19
10:48
Rezsicsökkentés csak mikrovállalkozásoknak! (Üzletem)
A támogatás szűkülésére számítani lehetett – írja Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége főtitkára, aki szerint a vállalkozásokat az energiahatékonyság javításában és a megújuló forrásokra való átállásban is segíteni kell. Felmerül a kérdés, hogy:mi lesz a kkv-rezsicsökkentés lejárta után, 2023-ban?
jún. 19
11:00
Ma választ Franciaország (vg.hu)
Megkezdődött vasárnap reggel a nemzetgyűlési választások második fordulója.
jún. 19
11:06
Szijjártó: a globális minimumadó kivetésével munkahelyek tízezrei kerülnének veszélybe (vg.hu)
A globális minimumadó újra munkahelyeket sodorna veszélybe világszerte, ráadásul a termelő vállalatok adóterheinek növekedése újabb áremelkedéseket okozna.
jún. 19
11:12
Tesla-rivális kínai cég jelenik meg Magyarországon (Infostart)
A kínai elektromosautó-gyártó Nio épít gyárat.
jún. 19
11:12
Fényfestéssel kísért koncerttel készül a Budapesti Filharmóniai Társaság Martonvásáron (ProfitLine)
Fényfestéssel kísért koncerttel várják a közönséget a martonvásári Brunszvik-kastély parkjában a Múzeumok éjszakáján, június 25-én. A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara és Pálházi Bence Bandája a népzene és a szimfonikus zene találkozását állítja az est középpontjába.
jún. 19
11:18
A Covid oltások összehasonlítása: milyen oltások érkeznek Magyarországra, hol kötelező a covid oltás? (Pénzcentrum)
Milyen oltások érkeztek eddig Magyarországra és mit kell tudnunk ezekről a vakcinákról? A Magyarországon elérhető covid oltások összehasonlítása szerint melyik a „jobb” covid oltás, melyik covid oltás adható be váradós nőknek is? Mikor lesz kötelező az oltás koronavírus ellen – a lakossági kötelező covid oltás ideje is elérkezik, vagy csak az egész
jún. 19
11:18
Van manórúd, Volt Fesztivál, de lesz-e magyar euró? (Portfolio)
Bod Péter Ákos a magyar euróról, Zacher Gábor a manórúdról és Orbán Viktor az árstopokról. Ezen a héten is változatos témákban jelentek meg podcastjeink, össze is gyűjtöttük közülük a legjobbakat, legnépszerűbbeket.
jún. 19
11:18
Kiderült, mennyibe kerülhet a sztrádakoncesszió (vg.hu)
Az M5-M6 autópályák díjához viszonyítva kifejezetten mértéktartó az összeg.
jún. 19
11:24
Felháborító: ennyit keres egy amerikai takarítónő a hotelekben (Privátbankár)
Kijött egy friss fizetési lista és meglepő számokat láttunk rajta.
jún. 19
11:30
Véget ért a Gazdálkodók Világszervezetének (Wfo) közgyűlése (Agroinform)
Magyarországon tartotta közgyűlését a Gazdálkodók Világszervezete (WFO).
jún. 19
11:30
Megnőtt az idénymunka közterhe (Magyar Mezőgazdaság)
Duplájára emelkedik az egyszerűsített foglalkoztatás után fizetendő közteher július 1-jétől. Az idénymunka tekintetében nem annyira az adó mértéke, hanem inkább a bürokrácia, illetve a munkaerő hiánya jelent gondot – mondta el a Magyar Mezőgazdaságnak Horváth Gábor, a Mosz (Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének) főtitkára.
jún. 19
11:39
A benzinár-stop még a vásárlóknak sem kedvez hosszútávon (TőzsdeFórum)
Összetett kérdés, sokaknak tetszik, sokaknak nem, de mi az, amit a szubjektív véleményeken kívül láthatunk a benzinár-stop kapcsán? Dr. Farkas Richárd, a PTE Közgazdaságtudományi Karának adjunktusa ezekre a kérdésekre keresi a választ.
jún. 19
11:42
Szijjártó Péter felhívta a Gazprom vezérét, és a magyar gázról kérdezte (Menedzsment Fórum)
Szijjártó Péter egy vasárnapi interjúban arról beszélt, miért utasítja el Magyarország a globális különadó ötletét, de szóba került az orosz-ukrán helyzet és a magyar energiaellátás kérdése is.
jún. 19
11:42
Bringás balesete után, ugrándozott egyet Joe Biden (vg.hu)
Az amerikai elnök mindenkit megmosolyogtatott reakciójával, miután megkérdezték, mit érzett, azt követően, hogy leesett a kerékpárjáról.
jún. 19
11:42
Az ÉVOSZ „árnyalt megoldással” mentené meg a katát (Üzletem)
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) szerint a katát inkább menteni kellene „árnyalt megoldással”, mintsem a negatív folyamatokat előtérbe állítva teljes egészében megszüntetni.
jún. 19
11:48
Súlyos betegség támadja a magyarokat: nem csak a melanoma veszélyes, sok az új beteg (Pénzcentrum)
A bőrrák az egyik leggyakoribb daganatos betegség. Különböző típusainak kockázatai, gyógyíthatóságuk és előfordulásuk gyakorisága eltérő. Legyen szó basaliomáról vagy laphámrákról, közös bennük, hogy Magyarországon évről évre egyre több embert érintenek.
jún. 19
11:54
Ben Stiller az ukrajnai Lviv-be látogatott (vg.hu)
A hollywoodi színész az ENSZ jószolgálati nagyköveteként Lengyelország után Ukrajnába érkezett.
jún. 19
12:06
Az EU bármikor visszavonhatja a tagjelölti státuszt Ukrajnától, ha nem tudja kikényszeríteni a szükséges reformokat (444.hu)
Az Európai Bizottság papíron is rögzítette ezt, noha hasonlót korábban egyetlen tagjelölt esetében sem tett.
jún. 19
12:12
Csak úgy szórjuk a pénzt nyaralásra (ProfitLine)
Idén 130 ezer forinttal többet szán nyaralásra a magyar lakosság a járvány előtti időszakhoz képest - derült ki az MKB Bank legfrissebb, MTI-nek küldött felméréséből.
jún. 19
12:18
Kriptopénzügyek – 47. (Kripto Akadémia)
Rövid híreink a kriptopénzügyek világából. Lending hírek, hitelek, hitelezések, kripto kihelyezések, kriptopénz szolgáltatók és tőzsdék által kibocsátott kártyák rövid híreit foglaljuk össze, rövid nemzetközi kriptopiaci összefoglalóval. Lássuk mi történt az elmúlt hetekben! Binance Meredek eséssel reagált a piac arra a hírre, hogy az amerikai  tőz
jún. 19
12:24
A növények fejlődése felgyorsítható algák beiktatásával (Agroinform)
A zöld-algákban egy olyan szerv található, amely a levegőből felvett szenet képes felhasználni a növekedés gyorsítására.
jún. 19
12:24
Egy új folyadékhűtéses technológia hatékonyabbá teszi a bitcoin bányászatot (BitcoinBázis)
A Jetcool Technologies által szabadalmaztatott hűtési módszer kevesebb erőforrást használ és csökkenti a költségeket. Ezáltal javítja a BTC bányászhardverek hatékonyságát

Keresés