Az utóbbi három évben fogyasztóként sok új helyzettel kerültünk szembe, melyeknek voltak negatív és pozitív hozadékai. Van, amit értünk, van, amit tanulunk, van, amit képtelenek vagyunk megérteni vagy elfogadni. De közgazdászként figyelve az utóbbi három évet is különösen érdekes időszakot élünk meg. Nézzük, mit tanulhattunk a covidból, ami hasznun
A nemzetközi hangulathoz képest a magyar tőzsde kifejezetten jó napot zárt. Amíg vezető részvényindexek komoly, akár 3 százalék feletti esést szenvedtek el, addig a BUX értéke csak mérsékelten csökkent.
Az Ethereum egyértelműen a legnépszerűbb kriptovaluta a videókártyás GPU-bányászok körében. Viszont már nincs túl sok idő hátra addig, amíg proof-of-work
Navracsics Tibor tárca nélküli miniszter - aki az uniós források elosztásáért felel - bízik abban, hogy a folyamatos tárgyalások során apránként történik előremozdulás, amik alapvetően két nagy területen zajlanak. Egyrészt az operatív programok finanszírozását lehetővé tevő úgynevezett partnerségi megállapodás megkötésével kapcsolatosan, másrészt a
„A dokumentum aktualizált formában mutatja be a magyarországi talajok állapotát, áttekinti a szerves- és műtrágya-kijuttatás mértékét, kiemeli a talajbiológia fontosságát, valamint láttatja a talaj védelmét és megőrzését szolgáló, jelenleg is zajló lépéseket.”
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) gyorsított ágazati vizsgálatot indított a hőszigetelő anyagok hazai piacán, mivel a jelek alapján a verseny torzulhatott az áremelkedéssel küzdő szektorban.
Az amerikai gazdaság sokkal erősebb, mint azt az emberek gondolják, és egyelőre "semmi sem utal" a közelgő lassulásra vagy recesszióra - mondja Kevin O'Leary sztárbefektető a CNBC-nek.
Budapest is bekerült a Kreatív Európa program részeként kiírt projektbe, amelyben James Joyce Ulysses című művét helyezik mai kontextusba egy kétéves kulturális projekt keretében.
Bélbetegséget okozó járvány tört ki Észak-Koreában, a fertőzöttek száma azonban nem ismert - közölte az AP amerikai hírügynökség az észak-koreai állami hírügynökség jelentése alapján csütörtökön.
Kamala Harris amerikai alelnök új washingtoni munkacsoportot indít az internetes zaklatás és molesztálás elleni küzdelem érdekében - jelentették be vezető fehér házi tisztségviselők csütörtökön.
Csaknem egymilliárd forintból tervezhetik az elektromos busz töltő- és telephelyet Békéscsabán - erről határozott a megyei jogú város közgyűlése csütörtöki ülésén.
Jogelődje, a Szent István Egyetem hagyományait megőrizve, de a XXI. századnak megfelelő innovatív szemléletmóddal alapították meg tavaly február 1-jén a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemet, élén az agilis, fiatalos lendülettel, ugyanakkor kellő szakmai tapasztalattal rendelkező Prof. Dr. Gyuricza Csabával.
A meghirdetett mennyiségnél 7,0 milliárd forinttal nagyobb összegben, 27,0 milliárd forintért értékesített 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Félmilliárd forintos fejlesztést hajt végre a mezőgazdasági gépgyártással foglalkozó, békési székhelyű Optigép Kft. – tájékoztatott Patkás János, a cég ügyvezető igazgatója.
Az élelmiszer bekerült az orosz rezsim terrorfegyver-arzenáljába, ami a valaha volt legsúlyosabb menekültválsággal fenyeget, miután egyre több ember kényszerül elmenekülni az áremelkedések és az erőszakos felkelések elől főként Afrika legszegényebb országaiból.
Az Allianz Hungária bejelentette: a blokklánc-technológiát és okosszerződéseket utasbiztosításaiban, repülőgépjáratok törlése esetén hasznosítják - derül ki a biztosító közleményéből.
A háború eleje óta az energiaárak az égbe szöktek, ugyanis a világ országai több más szankció mellett embargó alá vetették az orosz energiahordozókat. Ennek ellenére Európa továbbra is importál energiát Oroszországból: belső felhasználásának mintegy 40%-át ebből a forrásból fedezi. Bár az orosz olajtól fokozottan függő országok erősen tiltakoztak,
Az almásokban több betegség és kártevő is terjed, megjelent a szőlőben a peronoszpóra. Az Agroinform.hu 24. heti kertészeti növényvédelmi előrejelzése.
Az egyik leginkább dráguló termék Magyarországon a kenyér, a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a fehér kilójáért már májusban átlag 577 forintot kértek. 47%-kal többet, mint egy évvel korábban - hangzott el az RTL Híradóban, amelyből az is kiderült, hogy a zsemle darabja átlagosan 45 forint, ez pedig majdnem másfélszeres növekedés tavaly
Az euróövezet pénzügyminisztereit tömörítő eurócsoport luxembourgi ülésén ajánlást fogadott el arról, hogy Horvátország huszadik országként csatlakozzon az euróövezethez január elsején - közölte az uniós tanács csütörtökön.
Az euróövezet pénzügyminisztereit tömörítő eurócsoport luxembourgi ülésén ajánlást fogadott el arról, hogy Horvátország huszadik országként csatlakozzon az euróövezethez január elsején - közölte az uniós tanács csütörtökön.
A járvány egy új befektetői hullámot hozott a tőzsdére, hiszen sokan, akik ezelőtt még soha nem próbálkoztak ilyen fajta befektetéssel úgy döntöttek, hogy belevágnak. A világjárvány okozta piaci visszaesés pedig egy jó belépési pontot biztosított a befektetésekhez. Aztán megérkezett a geopolitikai káosz, ami a kínálat hiányát, magasabb inflációt és
A tulajdonosi jogokat gyakorló Technológiai és Ipari Minisztérium döntése értelmében a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. ügyvezetői feladatait 2022. június 16-i hatállyal Gál András Levente, a Digitális Jólét Program szakmai vezetője veszi át.
A 2021-es év a fejlett piacokon erős fellendülést hozott, így az erre fókuszáló alapok magas hozamokat érhettek el. Ezek között is kiemelkedett a Privátbankár.hu Klasszis 2022 - Legjobb Fejlett Piaci Részvény Alap díját elnyerő Budapest USA Részvény Alap, amelynek alapkezelőjével, Miklós Csabával beszélgettünk a piaci trendekről és az új kihívásokr
A FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács szervezésében Mórahalmon kerül megrendezésre a „Magyar Paradicsom Napja” elnevezésű szakmai program.
Sokkolta a kutasokat az üzemanyagár-stop bejelentés, egyes szakértők ellátási problémáktól és a kiskutak bezárásától tartanak, ha nem változnak a részletszabályok - derül ki az rtl.hu riportjából.