Újabb szakaszon folytatódik az Arany János utca felújítása. Az Október 6. utca és a Podmaniczky tér közötti részen új utcabútorokat és kerékpártámaszokat helyeznek ki, modernizálják a közvilágítást, szélesítik a járdát, valamint fákat ültetnek, aminek eredményeként egy közel 100 fából álló fasor jön létre - írja a Pestbuda.
A magyarországi településfejlesztés következő hét évének sikerét segítheti elő az OTP Bank és a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége közötti, tegnap kötött megállapodás. Az együttműködés keretében a helyhatóságok vezetői tapasztalt és stabil pénzügyi partnerrel vághatnak bele a fejlesztési pályázatok lehívásába.
Eljött a takarékos energiafelhasználás ideje Németországban, a helyzet komoly, minden megspórolt kilowattóra számít - közölte Robert Habeck német alkancellár, gazdasági miniszter azzal kapcsolatban, hogy a Gazprom orosz állami energetikai óriásvállalat csütörtöktől tovább csökkenti az Északi Áramlat-1 vezetéken Németországba szállított földgázmenny
A folyó fizetési mérleg az előző havival hajszálra megegyező, 780 millió euró hiánnyal zárt áprilisban; a deficit mértéke az év első két hónapjában is hasonló volt: januárban 763, februárban 793 millió euró - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb adataiból.
Júliustól jelentősen emelkedik a teljes hiteldíj mutató (thm) maximuma, ami többek között a személyi kölcsönök és a hitelkártyák drágulásával is járhat. A törvényi maximum félévente a jegybanki alapkamatot követi, így a személyi kölcsönök thm plafonja már a 30 százalékot súrolja majd, a hitelkártyáké pedig hajszálnyira lesz a 45 százaléktól – derül
Vitorlásra pattant a BrandMania stábja, hogy utánajárjon, mit várhatnak idén a Balatonhoz látogató turisták és milyen most a magyar tenger brandértéke. A műsor második felében pedig a visszatérő fesztiválok kerülnek terítékre. Az előrejelzések szerint szárnyalni fog idén a belföldi turizmus, amiben feltehetően az is szerepet játszik majd, hogy az e
A nehéz pénzügyi helyzetbe került vállalkozások fizetési könnyítést – halasztást, részletfizetést, mérséklést – kérhetnek az adóhatóságtól. A különböző lehetőségekre vonatkozó legfontosabb tudnivalókat a K-X Consulting foglalta össze.
A díjszabás és roamingkeret ellenőrzésével, odafigyelve, hogy mely hálózatra csatlakozunk, nyugodtan használhatók a mobiltelefonok a külföldi nyaralások alatt is. A roamingrendelet szabályai átlátható módon védik az előfizetők pénzügyi érdekeit az Európai Unió területén, de a biztonsági mechanizmusok érvényesüléséhez a tudatos mobilhasználatra is s
A Tesco tapolcai hipermarketje is csatlakozott a Tesco Otthonról szolgáltatáshoz, így újabb mintegy 23 ezer háztartásban érhető el online az áruházlánc több mint 13 ezer friss és tartós terméket tartalmazó kínálata. Ezzel a Balatonnál már csaknem 70 ezer, országszerte pedig már közel 2,5 millió otthonban élvezhetik a vásárlók az online rendelés és
Idén szeptemberben negyedik alkalommal indul az agrár startupokat és nagyvállalatok összekötő NAK TechLab inkubációs program. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által életre hívott programba bekerült startupok nagyvállalatok segítségével fejleszthetik megoldásaikat, a szektor igényeinek megfelelően.
Szakértők szerint hatékonyabbá lehetne tenni az energiatőzsdei klíring-folyamatokat, akár úgy, hogy a nyugat-európai példákra alapozva egy klíringház irányítja a régiós folyamatokat. Budapest mellett Varsó és Athén pályázhat erre a szerepre: a folyamat szükségszerűségét az is indokolja, hogy a gázpiaci válság megoldása egyre nagyobb kihívást jelent
Az ide első negyedévben, a 22%-kal megnövekedett forgalomban, a járvány által leginkább sújtott előző év azonos időszakánál 13%-kal több, 2793 személysérüléses közúti közlekedési baleset történt - derül ki a KSH friss adataiból. Ez alacsonyabb volt 2020 és 2019 azonos időszakának szintjénél. A halálos balesetek száma 4,8, a súlyos sérüléssel járóké
Sikeresen teljesítette első repülését az Airbus első olyan repülőgépe, amely a keskenytörzsű repülőgépek közé tartozik, de hosszú távú járatok teljesítésére fejlesztették ki tájékoztatta szerkesztrőségünket az Airbus.
Az INA horvát olajipari vállalat szerdai közgyűlésén 980 millió kuna (51,9 milliárd forint) osztalék kifizetéséről döntött, ez részvényenként 98 kuna (5191 forint) - olvasható a zágrábi tőzsde honlapján.
Az extraprofit adókról szóló 197/2022. kormányrendelet 9. pontja a pénzügyi tranzakciós illetékről szóló 2012. évi CXVI. törvény 7. § (1) bekezdésére vonatkozóan módosító rendelkezéseket tartalmaz, mely szerint 2022. július 1-jétől módosul a pénzügyi tranzakciós illeték (a továbbiakban: TRILL) számítása, emlékeztet honlapján a Magyar Államkincstár.
Jelentős lefordulás és gyors recesszió felé tart a gazdaság Michael Novogratz veterán befektető, a bitcoin egyik legismertebb szószólója szerint - írja a Marketwatch.
A korábban meghirdetett és alkalmazott gyakorlattal és a várakozásokkal is ellentétben 50 bázisponttal 7,25 százalékosra emelte az egyhetes betétre meghirdetett kamatát a csütörtöki tenderen a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Ma rendkívüli, 50 bázispontos kamatemelést hajtott végre a Magyar Nemzeti Bank, ennek kapcsán pedig Virág Barnabás alelnök és Kuti Zsolt ügyvezető igazgató tartott háttérbeszélgetést. A tájékoztatón elhangzott: - A jegybank június végén emeli az inflációs prognózisát. - A rendkívüli kamatemelés magasabb kamatpályát jelent. - Ősszel érhet csúcsra az
A bitcoin értéke a fél évvel ezelőtti 69 ezer dolláros – 26 millió forintos – csúcsához képest elvesztette értékének kétharmadát, jelenleg a 20 ezer dollárt – 7 és fél millió forintot – súrolja az árfolyama.
A bulldogok lapos pofája, mely a tudatos tenyésztéssel jött létre, egy élethosszig tartó szenvedést okoz az állatnak. Emiatt arra kérik az állatorvosok az embereket, ne ilyen kutyát válasszanak.
Közel három euróval kevesebbe, 394,6 forintba is került a hazai fizetőeszköz azt követően, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 50 bázispontos kamatemelést hajtott végre. A hazai tőzsdei papírok a számukra kedvezőtlen fejleményre még nem igazán reagáltak. Nem úgy a külföldi börzék, amelyek a Fed 75 bázispontos kamatemelése miatt zuhannak. A kriptopiac
Eljött a takarékos energiafelhasználás ideje Németországban, a helyzet komoly, minden megspórolt kilowattóra számít - közölte Robert Habeck német alkancellár, gazdasági miniszter azzal kapcsolatban, hogy a Gazprom orosz állami energetikai óriásvállalat csütörtöktől tovább csökkenti az Északi Áramlat-1 vezetéken Németországba szállított földgázmenny
Tom Palmer, a Newmont nevű aranybányász cég vezérigazgatója egy szerdai konferenciáján elmondta, hogy véleménye szerint az arany piacán egy magasabb támasz szint alakult ki, köszönhetően annak, hogy az évek óta tartó gazdaságösztönző intézkedések miatt elszállt az infláció, és most annak leszorításán dolgoznak a jegybankok.
Nagy Márton miniszter azt mondta, magán spórol majd legnagyobbat a kormány. A Népszava információi szerint nem a minisztériumokon spórolnak, hanem nagy leépítésekre készülnek a járási és megyei kormányhivataloknál.
A folyamatos drágulás ellenére a fogyasztók háromnegyede nem tervezi kiadásainak csökkentését – derül ki a PwC globális felméréséből. A Covid-világjárvány alatt megjelenő fogyasztói szokások úgy tűnik, hogy hosszú távon is velünk maradnak: az online vásárlás, az otthoni főzés, illetve a lakáson belül végzett szabadidős tevékenységek is beépültek a
Mi várható valójában a benzinár-stop kapcsán és milyen alternatív megoldás kínálkozik helyette? Dr. Farkas Richárd, a PTE Közgazdaságtudományi Karának adjunktusa ezekre a kérdésekre keresi a választ.
Az ügyfelek kriptoeszközeinek befagyasztását követően, a Celsius elégedetlen ügyfelei csoportos pert fontolgatnak a kriptohitelező céggel szemben. A Celsius felhasználói nem tudnak kiutalást kezdeményezni az oldalról, miután határozatlan időre „HODL módba” kényszerültek. A HODL mód a számla deaktiválását követő 24 órán belüli kifizetések megakadály
Az, hogy a forint árfolyama átlépte a 400-as határt az euróval szemben, csak egy tényezője annak, hogy a magyar részvények nagy többsége lejtmenetben halad - nyilatkozta Nagy Viktor, a Portfolio Részvény rovatának vezető elemzője a Checklist szerdai adásában.
Idén szeptemberben negyedik alkalommal indul az agrár startupokat és nagyvállalatok összekötő Nak TechLab inkubációs program. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Nak) által életre hívott programba bekerült startupok nagyvállalatok segítségével fejleszthetik megoldásaikat, a szektor igényeinek megfelelően.
A roamingrendelet szabályai átlátható módon védik az előfizetők pénzügyi érdekeit az Európai Unió területén, de a biztonsági mechanizmusok érvényesüléséhez a tudatos mobilhasználatra is szükség van.
Egyelőre csekély a forgalom az Oroszország és Kína között átadott közúti hídon, de jól mutatja, milyen komolyan gondolja a két ország a gazdasági kapcsolatok fejlesztését.
A Xxi. századi magyar agrárium csak akkor lehet sikeres, ha minél több fiatal érzi úgy, hogy megtalálja benne számítását – hívta fel a figyelmet Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalára feltöltött videóban.
Online konzultációt kezd a kisadózó vállalkozások tételes adójáról (kata) a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) - közölte a kamara csütörtökön az MTI-vel.
Az energiaválság erősíti az ellátásbiztonság iránt igényt, a dekarbonizációs célok követése pedig jó lehetőség az energiafüggetlenség növelésére - mondta Horvát Péter János, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (Mekh) elnöke szerdán, a Magyar Közgazdasági Társaság és a Mekh közös online konferenciáján tartott előadásában a hivatal köz
0,5 százalékpontos rendkívüli kamatemelést hajtott végre az MNB a mai napon. A lépésre a Fed szerda esti vártnál nagyobb kamatemelése után került sor. A magasabb hazai kamatkörnyezet növeli a forint vonzerejét.