Magyarország és Szlovénia példájára hivatkozva az üzemanyag árának hatósági korlátozását követeli a bukaresti kormánytól a román fuvarozók országos szövetsége (FORT) is.
Folyamatosan variálja a WizzAir a járatai indulási idejét és írja újra lényegében nulláról a menetrendjét. Az okosutazas.hu információi alapján idén már a foglalásaik 90 százalékát módosították, és ennek még koránt sincs vége.
Magyarország és Szlovénia példájára hivatkozva az üzemanyag árának hatósági korlátozását követeli a bukaresti kormánytól a román fuvarozók országos szövetsége (FORT) is - tudatta hétfőn az Agerpres hírügynökség.
Hétfői rendkívüli közgyűlésén új névről, fő tevékenységről és több más fontos változásról döntöttek az Ehep Nyrt.részvényesei, miután annak új meghatározó tulajdonosa kezdeményezte a változásokat. Az immáron Ádámosi György, neves tőzsdei befektető érdekeltségi körébe tartozó, új nevén Amixa Holding Nyrt. a jövőben vagyonkezelőként folytatja tevéken
Az ipari és a szolgáltató szektor élen jár az innovációban. A magyar vállalatok leginkább digitális innovációkra költenek, bár kissé visszafogták ilyen irányú kiadásaikat. Ismét növekszik azonban a kedvező környezeti hatásokkal járó fejlesztések száma.
Az Otthonfelújítási program nyújtotta lehetőségekkel 2022 végégig a háztartások 7,8 százaléka biztosan, 12,4 százaléka valószínűleg élne, mindez hibahatáron belüli elmozdulást jelez az előző negyedévhez képest, így változatlanul népszerű az állami támogatás a lakásfelújítók körében - derül ki a GKI és a Masterplast közös, májusi, reprezentatív felm
Keresztbe tehet az elektromos autók elterjedésének, ha az akkumulátorgyártás nem tud lépést tartani az igényekkel. Az orosz-ukrán háború és az emelkedő nyersanyagköltségek rávilágítottak az akkumulátorok piacának kockázataira. Nyersanyaghiány veszélyeztetheti az elektromos járművek elterjedését – derült ki a Roland Berger tanácsadó cég Forbes.hu-ho
Keszthelyen rendezte meg a 28. Növénynemesítési Tudományos Napokat az MTA Növénynemesítési Tudományos Bizottsága és a Magyar Növénynemesítők Egyesülete. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem campusa harmadszor adott helyet a tanácskozásnak.
A személyi kölcsön felvétele több esetben is indokolt lehet. Hosszú évekig gyűjtögetni, takarékoskodni jó ötletnek tűnik, azonban az inflációnak köszönhetően egyre kevesebbet ér a megkeresett pénzünk. Másrészről manapság egyszerűbb hitelt igényelni és felvenni, mint korábban. Arról nem is beszélve, hogy nem feltétlenül szükséges bankot váltani és m
Az omikron két új alváltozata, a BA.4 és BA.5 gyorsabban terjed Európában, mint a többi koronavírus-változat, ez pedig több kórházi kezeléshez és halálesethez vezethet, ha dominánssá válnak a kontinensen – írja az ECDC-re hivatkozva a Reuters.
A nyáron sokan nem a repülést választják, hiszen gyakran jobban jövünk ki, ha autóval vágunk neki egy hosszabb útnak, mint ha repülőjegyet vennénk. A sofőrök dolga viszont nem mindig könnyű, hiszen akár órákon keresztül is kell koncentráltan vezetniük az aztópályán, ami könnyedén lefáraszthat bárkit. Ezért is szedett össze pár jótanácsot a Nemzeti
Idén bevételnövekedésre számítanak a horvát szállodások, de lényegesen magasabbak lesznek a költségeik is, ami lassítja a beruházásokat, ezért állami beavatkozást várnak - hívták fel a figyelmet a Horvát Idegenforgalmi Közösség (HUT) hétfői sajtótájékoztatóján.
Gyengült hétfőn a forint a főbb devizákkal szemben, új árfolyammélypontot ért el az euró és a dollár ellenében is, estére azonban innen kissé visszaerősödött.
Áthárítja az ügyfelekre a nagyobb tranzakciós illetéket a K&H Bank – ez a pénzintézet friss hirdetményéből derült ki. Ahogy a lízingcégek többsége is ügyfeleivel fizetteti meg a kétszeresére emelt cégautó adót – erről pedig szövetségük főtitkára beszélt Híradónknak. A miniszterelnök múlt pénteken még azt mondta, „néhány kis stiklitől" eltekintve ne
Minden jel arra utal, hogy gazdasági válság felé robog a világ, de még az elemzők sem biztosak benne, pontosan milyen forgatókönyv várhat ránk. Így pedig az átalgemberek sem tudják, hogy miképpen kellene felkészülni a nehézségekre, hogy a lehető legjobban kerüljenek ki a válságos időszakból. Most Polgár Árpád, a milliárdos egykori műkereskedő árult
A Róma történelmi belvárosában élő művészek, tanárok, környezetvédők, a kulturális ágazat dolgozói arra kérték az ENSZ Nevelési, Tudományos és Oktatási Szervezetét (UNESCO), hogy hívja fel a városvezetés figyelmét - többek között - a világörökségi listán szereplő várost elborító szemétre, az utcákat elárasztó rollerekre.
Az utasok számára most, a koronavírus okozta járvány végén, az orosz-ukrán háború mellett egyre inkább fontossá válik a biztonság. Ezért is választják egyre többem az egyéni utazásszervezés helyett az utazási irodákat a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) szerint.
Innovatív CT képfeldolgozó kutatásban tudományos sikereket ért el már a diploma megszerzése előtt, azóta pedig saját céggel és további szakmai sikerekkel halad előre karrier útján Dorogi Gábor.
A magyar kormány célkitűzése, hogy a gazdaság hi-tech, zöld és hazai alapokon álló legyen - mondta a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára Zsámbékon.
Nagyon jól halad az együttműködés a Rheinmetall német harcjármű-gyártó és Magyarország között: két héten belül átadhatják a zalaegerszegi gyárat, ahol megkezdődhet a gyártás-előkészítés, valamint Várpalotán további két, lőszerekkel kapcsolatos gyártómű építése kezdődhet meg – mondta hétfőn Palkovics László a Párizshoz közeli Villepinte-ben, az Euro
A nagy technológiai vállalatok, mint a Google, a Facebook és a Twitter kénytelenek lesznek fellépni a platformjaikon terjedő deepfake tartalmak és a hamis felhasználók ellen, különben bírságot kaphatnak egy frissített EU-s gyakorlati kódex értelmében – írja a Bloomberg az ügyhöz közel álló forrásokra hivatkozva.
A tervek szerint halad a Magyar Telekom a 3G-s hálózatok fokozatos lekapcsolásával, így a HVG információi szerint július 1-től már nem lesznek használhatóak azok a készülékek, amik nem tudnak 4G hálózatra csatlakozni. A vállalat oldalán bárki ellenőrízheti, hogy érintett-e a változásokban.
A Magyarország-Németország mérkőzés érte el a legmagasabb heti nézettséget a 18-49 évesek és a teljes lakosság körében is. A múlt keddi Olaszország-Magyarország meccs is sok nézőt vonzott. A mögöttünk álló hét napban mindkét nagy kereskedelmi csatorna egy kicsit gyengébben teljesített, mint egy héttel korábban. Az RTL Klub 15,2 százalékos, a TV2 9,
Áthárítja a nagyobb tranzakciós illetéket az ügyfelekre a K&H Bank, tudta meg az RTL Klub. Bár a készpénzfelvétel még ingyenes, de az átutalás most már hatalmas összegekbe is kerülhet, hiszen az eddigi hatezer forint helyett akár már tízezer forintot is fizethetünk.
2022 I. negyedévében hazánkban az előző évi, alacsony bázishoz képest a helyközi személyszállítás teljesítménye erőteljesen nőtt, az áruszállításé csökkent, ugyanakkor mindkettőé elmaradt a járvány előtti szinttől – tájékoztatott a statisztikai hivatal.