Majomhimlő gyanújával szállítottak kórházba egy embert Ausztriában, nem sokkal később megerősítést is nyert, hogy a férfit valóban himlővírus fertőzte meg, Belgium pedig elsőként vezetett be karantént a számos országban megjelent himlő ellen.
Megnyitotta kapuit az új Néprajzi Múzeum a Városligetben. Az első időszaki kiállítás már mától, május 23-tól látogatható lesz és az első héten keddtől vasárnapig hosszabbított nyitva tartással, este 8 óráig várják a látogatókat. A Ferencz Marcel (NAPUR Architect) által tervezett ház az intézmény történetének első olyan otthona, melyet néprajzi múze
Bepanaszolták egy mentőautó sofőrjét, mert úgy állt meg a Bem rakparton, hogy a jármű az úttestre lógott. A menősök a lehető legudvariasabb módon válaszoltak.
A bank adózás utáni eredménye 10,3 milliárd forint volt a 8,9 milliárd forintos rendkívüli OBA befizetést követően 2022 első negyedévének végén. A bank teljes hitelállománya 12 százalékkal, betétállománya pedig 15 százalékkal emelkedett. A K&H Biztosító 2 milliárd forintos adózás utáni eredményt ért el 2022 első negyedévében.
A Starbucks hétfőn közölte, hogy közel 15 év után kivonul az orosz piacról, csatlakozva ezzel a McDonald's-hoz, amely korábban bejelentette, hogy eladja oroszországi éttermeit és kivonul az országból - írja a Reuters.
Még soha nem fordult elő annyi majomhimlős megbetegedés Európában, mint az utóbbi napokban, és mivel már régóta abbahagyták a himlő elleni védőoltásokat a világ fejlett országaiban, így akár egy újabb világjárvány is potenciális veszély lehet. Az Egészségügyi Világszervezet is szorosan figyelemmel kíséri a helyzet alakulását, és bár majomhimlő elle
A Magyar Fajtatiszta Sertést Tenyésztők Egyesülete 17 kocasüldő csoporttal, 9 kansüldővel, 5 hízó csoporttal, 1 koca 15 malacával és 1 óriássertéssel vett részt a Hódmezővásárhelyi Állattenyésztési Napokon. Összesen 60 tenyészsertést mutattak be.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint az ukrajnai háború és a globális ellátási láncok zavarai lassítják Németország gazdasági kilábalását a járványvédelmi korlátozások miatt bekövetkezett visszaesésből, ugyanakkor a magas energiaárak miatt az inflációs ráta az elmúlt évtizedek legmagasabb szintjére emelkedik.
NAPI A 170.00 eurós támaszról próbál feljebb kapaszkodni a részvény árfolyama az utóbbi napok csúnya esései után. A 170.00 eurós szint elég erős szintnek tűnik ahhoz, hogy egy időre megfogja a medvék dominanciáját, de fordulatra egyelőre nem számítanék, amíg az EMA(50)-es mozgóátlagot vagy a középső Bollinger-szalagot nem töri át az árfolyam, ez az
NAPI Kúszik felfelé az Allianz árfolyama, jelenleg kritikus szinten tartózkodik a részvény, hiszen az EMA(50)-es mozgóátlag ellenállásába ütközött bele a grafikon. A következő napokban, ha marad az óvatosan optimista hangulat, akkor akár a 80.00 eurós szint fölé is emelkedhet a jegyzés, annak hiányában azonban az a valószínű, hogy az EMA(50)-es moz
A pénteki minimális emelkedést követően egyelőre elkerülte, azonban továbbra is a medvepiac küszöbén táncol a Dow Jones Ipari Átlag blue-chip és az S&P 500 benchmark index is.
Nyomott áron vehetik most vissza a saját részvényeiket az amerikai vállalatok és úgy tűnik, hogy ezt ki is használják, megugrottak ugyanis az első negyedévben a saját részvény vásárlások az Egyesült Államokban és idén új csúcsot dönthetnek – írja a The Wall Street Journal.
Az Európai Bizottság 2022. május 23-án közlekedési vészhelyzeti tervet fogadott el annak érdekében, hogy válság idején megerősítse az uniós közlekedés rezilienciáját.
Az elmúlt évek nagy gazdasági növekedése ellenére a termelékenység terén nem történt előrelépés Magyarországon az EU átlaghoz képest, a fejlődést intézményi és piaci sajátosságok is akadályozzák - írja országelemzésében az Európai Bizottság. A testület szerint a fenntartható felzárkózáshoz előrelépésre lenne szükség a termelékenységben, amelyhez ké
Kifejezetten jó a hangulat ma a magyar tőzsdén, ami részben annak köszönhető, hogy ralizik az OTP. Nem OTP-specifikus mozgásról van szó, a régiós bankrészvények szinte kivétel nélkül nagyot emelkedtek ma, azonban az OTP esetében meg kell jegyezni, hogy a forgalom messze átlag alatti.
A várt romlás helyett májusban már a második egymást követő hónapban javult az ifo gazdaságkutató intézet németországi üzleti hangulatindexe, miután márciusban drasztikusan esett, mert az Ukrajna ellen indított orosz háború hatására romlottak a kilátások.
Világszerte alvásproblémákat okoz a globális felmelegedés, különösen a nőket és a súlyos betegségekkel küzdő idős embereket viseli meg - olvasható egy új tanulmányban, melyet a The Guardian ismertetett.
Az Egészségügyi Világszervezet közgyűlésén a jelenlévő szakértők tisztáztak pár fontos kérdést a nyugat-afrikai eredetű és jelenelg Európában is terjedő majomhimlővel kapcsolatban.
Az ENSZ 2030-ig szóló fenntartható fejlődési céljai mérföldkövet jelentenek az értékalapú elveket követő globális fejlődés előmozdítására, azonban a COVID-19 válság több évtizedes fejlődési eredményeket veszélyeztet. Az elmúlt két évtizedben a nők aránya a vezetői pozíciókban - a vállalatoknál és a közigazgatásban - globálisan minden szinten 25%-ró
A Binance alapító vezérigazgatója, Changpeng Zhao közzétett egy üzenetváltást, amiben a többi vezetővel beszélgetnek a Luna összeomlásáról. A beszélgetés tanúsága
Miért lenne eretnek gondolat a magánkórházak bevonása az állami ellátásba, ha ezzel járna legjobban a beteg? Hogyan lehetne olcsóbb a páciensnek az üzleti alapon elvégzett műtét? Dr. Fábián Lajos, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége egészségügyi tagozatának elnöke a következő hónapok feladatairól is beszélt a BizniszPlusz friss podcast
Május végén hatályba lép egy jogszabály-módosítás, amelynek következtében a kereskedelmi vállalkozásoknak a kedvezményes ár mellett fel kell tüntetni az elmúlt legalább harminc napban alkalmazott legalacsonyabb árat is. Az árrendelet módosításának célja a kereskedők akciótartási gyakorlatának újraszabályozása, és a fogyasztók megtévesztésének vissz
Szeretheted, utálhatod, de Bill Gates igazán jól megmondta a tutit. Egy középiskolában hangzottak el az alábbiak tőle egy előadás során. 11 olyan dologról beszélt, amit a mai gyerekek nem tanultak és valószínűleg sosem fognak megtanulni az iskolában.
A klímaváltozás ma már ténykérdés. Számtalan adat támasztja alá, hogy az emberi hatás megkérdőjelezhetetlen ebben a negatív folyamatban. Mégis vannak eszközeink, van lehetőségünk, hogy megfordítsuk ezeket a hatásokat, csak erre úgy kell felkészülni, mint egy komoly harcra – mutatott rá Prof. Mark Maslin a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható
Ugyan időről időre látni felpattanásokat a tőzsdéken, a Wall Street-i konszenzus egyre inkább arról szól, hogy az esésnek még valószínűleg nincsen vége. A Bank of America heti rendszereességgel megjelenő elemzésében a bank stratégája arról ír, hogy a Wall Streeten egyre inkább a 3 600 pontos S&P 500 számít a legoptimistább forgatókönyvnek, vagyis l
A személyi hitelek drágulása is rohamtempóban száguld: májusban átlagosan 1,17 százalékponttal emelkedett a legnépszerűbb fedezetlen hitel kamata. Ha a teljes elmúlt évet nézzük, akkor a helyzet még durvább, egy év alatt a banki kamatemelések mértéke meghaladta a 4 százalékpontot.
Világszerte alvásproblémákat okoz a globális felmelegedés, különösen a nőket és a súlyos betegségekkel küzdő idős embereket viseli meg – olvasható egy új tanulmányban.
Megalapítása első tört évében már nyereséget termelt Tiborcz István egyik érdekeltsége, melynek ügyvezetője felesége, a miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel lett.
A magyar jogrend lehetővé teszi, hogy az EU pénzügyi érdekeit sértő bűncselekmények esetében akár az Európai Ügyészség is felléphessen Magyarországon pótmagánvádlóként, és így áttételesen kontrollt gyakorolhasson a magyar ügyészség felett anélkül, hogy nekünk csatlakozni kellene az Európai Ügyészséghez – gyakorlatilag ezt jelezte egy tíz nappal eze
A laboratóriumi levélminta-vizsgálatok bizonyos támogatások esetén kötelezőek, és azok a kertészek is hasznos információkhoz jutnak az eredményekből, akiket semmi sem kötelez az elvégeztetésükre. Az elszabadult műtrágyaárak miatt az eddiginél is fontosabb, hogy a kívánt hozamokhoz elegendő, de a szükségesnél nem több tápanyagot adagoljanak a termel